madein

Marci Sihanoukville tengerpartján.

A phnom penh-i vérengzéssel kapcsolatos helyszíneken kívül Kambodzsában nem nagyon tolják az orrod alá a Vörös Khmerekhez kötödő múltját az országnak. Csak az elhagyatott nyaralók, kólaüzemek és kolostorok emlékeztetnek rá, ezek is csak akkor, ha kifejezetten keresi valaki az élményt.

Kambodzsa a mai napig nem dolgozta fel a múltat. Nehéz is feldolgozni egy kollektív pszichózist úgy, hogy az utcán jövő-menő negyvenes korosztályból sokan részt vettek benne, akadnak olyanok is, akik még csak nem is szégyenlik. Sokan csatlakoztak a mozgalomhoz, és így sem tudtak segíteni a hozzátartozóik sőt a saját sorsukon. A vallomások olvasása után úgy tűnik, a legtöbben fel sem fogták, hogy mit tesznek, hogy mivel vállalnak közösséget, mikor csatlakoztak a mozgalomhoz, sőt, mintha a mai napig nem tisztázódott volna bennük igazán, hogy miben vettek részt.

A legfelsőbb vezetők felelősségre vonása nem éppen szigorú. A vezéralak, Pol Pot - aki tagadta, hogy bűnös volna bármilyan általa felhozott vádban, és a beosztottjait tette a felelőssé, mondván, hogy ő nem tudott a kivégzésekről - természetes halállal halt 1998-ban háziőrizetben.

Egy másik fontos vezető, közismert nevén Duch - aki többek között  12.000 rab kivégzését hagyta jóvá és parancsba adta 160 gyerek kivégzését egyetlen nap alatt – 2010-ben 35 éves börtönbüntetést kapott. Ő az egyetlen felsővezető, aki beismerte a bűnét és hivatalosan is bocsánatot kért. Bizonyos kambodzsai törvények miatt azonban nem kell az egész büntetését leülnie, a jelenlegi állapot szerint 2029-ben 87 éves korában szabadul a börtönből.

A Vörös Khmerek az amerikaiak Vietnámból (és nem hivatalosan Kambodzsából) való kivonulása után nemsokkal vonultak be Phnom Penh-be és vették át a hatalmat az addig nyugatbarát kormánytól. A rég várt békét ünneplő tömeg vad ünnepléssel fogadta az érkező katonákat mit sem sejtve a közelgő szörnyűségekről.

Az Angkar utasításai alapján azonnal megkezdődtek egy tökéletes kommunista berendezkedés létrehozásának első lépései. A cél egy kizárólag földművesekből, parasztokból álló társadalom létrehozása volt. A városi lakosságot vidékre telepítették, hogy rizst termesszenek, a nagyobb városok teljesen elnéptelenedtek, még Phnom Penh is szellemvárossá vált. Az iskolákat, kórházakat bezárták, minden infrastruktúrát megszüntettek.

A párt felügyelte az élet minden területét a szállítmányozástól a gyereknevelésig. A régi elit: az előző rendszer katonái, politikusai, az értelmiségiek, művészek lettek a rendszer ellenségei. Aki beszélt bármilyen idegen nyelvet, fehérgalléros szakmája volt, volt már külföldön, az vagy egy átnevelő táborban kötött ki, vagy holtan egy árokban. Már egy szemüveg birtoklása elegendő volt a „halálbüntetésre”.

A vidéki munkatáborokba terelt városi lakosságot napi 12 órában dolgoztatták a rizsföldeken, a megfelelő mezőgazdasági tudás és a fizikai állóképesség hiánya óriási éhínséghez vezetett. Az efféle munkához nem szokott emberek gyengültek le a leghamarabb, egész családok haltak meg járványokban, vagy egész egyszerűen csak éhen. A lakosság körülbelül 21 százaléka veszett oda, az ország a kőkorszaki állapotba süllyedt.

A vietnámi háborúból nagy nehezen kilépett USA és a többi nyugati hatalom ölbe tett kézzel nézte végig az ország elsötétülését. A rezsim végét végül egy paranoid Vietnám elleni offenzíva jelentette: a vietnámiak ellentámadása napok alatt elfoglalta az ország nagy részét. A vietnámiak egy ex-Vörös Khmer bábkormányt helyeztek Kambodzsa élére. A nyugati hatalmak, Kína és Thaiföld innentől kezdve egészen a kilencvenes évekig támogatták titokban – az ellenségem ellensége alapon - a hegyekben bujkáló Vörös Khmer gerillákat, a vezetők viszonylagos nyugalomban éldegéltek a thai határ menti hegyek között.

Az egyik legvéresebb hely a phnom penh-i Tuol Sleng középiskola helyén létrejött kihallgatótábor és börtön volt. Szinte a város közepén álló iskola-börtön ma egy múzeumnak ad otthont.  A békés, virágos kertben sétálva nehéz elképzelni, hogy mik zajlottak itt annak idején.

Az épületek az intézmény elhagyásának állapotát idézik, a kiállítás létrehozói szó szerint mindent úgy hagytak, ahogy volt. Koránt sincs minden egyes szög kis felirattal ellátva, mint Auschwitzban vagy a Terror Házában. A megmaradt kínzóeszközök, láncok az egykori osztálytermekben hevernek szanaszét, a falakon még ott zöld tábla, szinte látod a vérnyomokat (ez az egyetlen dolog, amit eltakarítottak valójában) és ott a szögesdrót, ami megakadályozta, hogy a rabok a mélybe vessék magukat.

Nincsenek részletes magyarázatok, ábrák, minden szobában ott egy megfakult kép egy szerencsétlen rabról, amint összeverve, megkínozva fekszik a földön vagy a vaságyhoz láncolva. Hosszú paravánokon néznek a borzongó turistára az egykor volt áldozatok – a kivégzők által - precízen dokumentált fotói. 
Ez nem egy múzeum, ez egy darabka szinte érintetlen múlt.

Tizenketten élték túl a majdnem tizenhatezer ide szállított rab közül a fogságot, az ő beszámolóik és néhány naiv festészetet idéző illusztráció részletezi kicsit a szörnyűségeket.

A kiállítás legfrissebb része már nem csak eléd tárja ami megmaradt, egy kicsit kezd valamit az örökséggel. A különböző (jellemzően alsó) beosztásban tevékenykedő, és jelenleg is élő egykori vörös khmer tagok beszámolói borítják a falakat. Hogyan kerültek a beosztásukba, mit és hogyan csináltak, mi lett a hozzátartozóikkal, hogy élnek együtt a múltjukkal. Mindez fényképpel.

A legtöbben (még a tuol slengi börtönőrök is) saját beszámolójuk szerint sodródtak az eseményekkel, és tehetetlen szemlélők voltak csupán. A leggyakoribb a válasz a mit gondolsz arról, amit tettél kérdésre: ő parancsot teljesített, semmit nem tehetett volna, ha ellenáll, ő is meghal.

A vérengzés másik hátborzongató helyén is jártunk: a tömeges kivégzések és tömegsírok helyszínén ma emlékmű áll. Az üvegpolcokon több ezer koponya és csont van kor és nem alapján csoportba rendezve. A fűvel benőtt tömegsírok egy része máig feltáratlan, a nagyobb esőzések után még mindig rengeteg csont kerül elő. Ezeket a megtalálók diszkréten a feltárt sírokból származó csontokat gyűjtő üvegdobozokra vagy melléjük helyezik. 
A tömegsírok között a mai napig mindenhonnan koszlott ruhacafatok lógnak ki a földből, egyszerűen sokkoló és torokszorító itt sétálni.

Egyértelmű, hogy Kambodzsa múltjának szörnyűségei napjainkig nem üvegdobozba, emlékműbe vagy múzeumba zárhatóak. Szinte hallod, látod, érzed a vérengzést, a kegyetlenkedést, a terrort, ököllel csap az arcodba, hogy mi történhetett itt meg nem is olyan nagyon régen. A történelemnek ezt a részét közelebbről megismerni iszonytató élmény, amit az időveli közelség, a feldolgozatlanság és a trivialitás csak még megrendítőbbé tesz.

A kedvenc kisfiúnk:

A kedvenc kislányunk:

Sihanoukville tengerpartja.

méret: 181.000 négyzetkilométer (két Magyarország).

főváros: Phnom Penh

valuta: kip (1 USD = 4000 Riel) a kisebb összegeknél, USD a nagyobbaknál

GDP: 2000 USD/fő.

Vallás: 96,4% buddhista, 2% muzulmán.

nemzetiségek: 90% khmer, 5% vietnámi, 1% kínai

vízum: A legtöbb határátkelőhelyen kaphatsz vízumot érkezéskor. Lehúznak mindenféle hülyeségért egy-két dollárral, de még így is ez az egyik legolcsóbb vízum a környéken. Kellett igazolványkép. Otthon nincs Kambodzsai Nagykövetség, Berlinben a legközelebbi. Itt infó.

oltások: Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban részletesen tájékoztatnak a szükséges oltásokról, az egyéb fontos óvintézkedésekről, és persze be is oltanak. Malária elleni tabletta erősen ajánlott.

egy tejeskávé: Csak instant kávéhoz volt szerencsénk. Ez - a Lao Coffee nevű löttyel együtt - dobogós a legrosszabb sűrű kávészerű lötty 2011 versenyben. Olyan 200 Ft.

egy sör: Angkor, Anchar a nevük, az ízük ugyanolyan. 150-250 Ft 6,5 deci.

egy ebéd egy kifőzdében két főre: 800 Ft. Ezért kapsz egy rizst és választhatsz egyet a pörköltszerű, de édes, fűszeres currykből.

fél óra lábmasszázs Siem Reap-ben: 600 Ft.

mit nem lehet kapni: Gyantát. Pékterméket.

mit lehet olcsón kapni: Kambodzsai sálat kb. 200 Ft-ért, egyéb sálakat, krokodilbőr bármit, fargványokat, ledes villogó műanyag Angkor Wat nippet.

helyi közlekedés: 2000 Ft körül van egy buszjegy. A tömegközlekedést és a szállítmányozást pár nagy maffia irányítja, jegyet csak a buszállomáson kapsz rendes áron, mindenhol máshol ráraknak egy-két-tíz dollárt. Nincsenek közvetlen járatok, bármennyire is azt hazudják, ha hosszabb az út, biztosan átszállsz (ezt az átszállást persze le is késheted). Az főutak makulátlanok, de a kambodzsaiak az indiaiakhoz hasonlóan agresszíven vezetnek: ami nagyobb/hangosabb/gyorsabb annak van elsőbbsége. Az Angkorban, ha csak nem vagy egy trópusi triatlonista a barátnőddel együtt, riksával közlekedj. Ennek az ára napi két-háromezer forint. Mr. Manát mindenkinek ajánljuk.

kambodzsaiak: Az egyik legkedvesebb nép, akihez eddig szerencsénk volt. Általában jól beszélnek angolul, emberként kezelnek, és nagyon jó a humorérzékük. Nagy a szegénység, rengeteg a taposóakna áldozat. Ezek a szerencsétlen, végtagjukat vesztett emberek zömmel zenélnek vagy kéregetnek, agresszívval nem találkoztunk. 100 Ft-nyi Kiptől már nagyon boldogok, ne sajnáld tőlük.

csináld-ne csináld:

Ne kérdezd a kambodzsaiakat a Vörös Khmerekről, ha csak maguktól fel nem hozzák a témát! Nagyon sokuk volt tagja a szervezetnek, de a családtagjaik elpusztítását ők sem tudták megakadályozni.

Vegyél kockás sálat!

Masszázs!

Az Angkorhoz érdemes egy önálló könyvet venni!

Phnom Penhben kötelező a Friends étterem.

Siem Reap-Battambang hajóval!

Kis kagyló snack utcai toligáról.

Sihanoukville tengerpartja.

Strandon.

összesen: 13.552 Ft per nap

Kambodzsában sokat költöttünk az eddigiekhez képest (Thaifölddel osztozik az első helyen), 13 és félezer Ft-ot. Ez egyértelműen az Angkorba való belépő miatt van: csak 11 napot voltunk az országban, és ezért az egy nagy költség csúnyán felhúzza az átlagot. Ha nem számolom a belépőt, 1600 Ft-tal kevesebb a napi költésünk, ami kevesebb, de még mindig sok mondjuk Mianmar napi 9000 Ft-jához képest.

Kambodzsában minden, amit turista igénybe vehet, drágább, részben a dollárban megadott árak miatt. Az is fontos tényező azonban, hogy mi fél év alatt meguntuk a számolgatást, és a feleslegesre nem költést, és jobban elengedtük magunkat: nem számolgatunk és sok felesleges (nem is felesleges) dolgot veszünk-eszünk-iszunk.

Ha már a pénzszórásról van szó, akkor kezdjük az evéssel-ivással. Ez a legnagyobb tételünk Kambodzsában. Siem Reapben mindenképp, de bárhol máshol, ahol turistáknak szóló, nagy valószínűséggel NGO-sok által működtetett étteremben eszel, bizony megkérik a vacsora árát. Ha belegondolok, napi ötezer Ft még mindig nevetségesen kevés három étkezésért, de hát DK-Ázsiában más a mérce. Egyébként a helyi ételek nagy általánosságban jobbak a laoszinál és rosszabbak a thainál, az európai konyha pedig tűrhető. Messze a legjobb élményünk a phnom penhi Friends-ben elköltött csuda ebéd a kedves és félénk kamasz pincérekkel, akiket épp utcagyerekből képeznek pincérré az aktivisták.

Viszonylag keveset ettünk utcán és helyieknek létesített kifőzdékben, úgyhogy erről nem tudunk sokat, de az biztos, hogy itt lényegesen olcsóbb minden. A gyümölcs olcsó: egy egész ananász 100 Ft, a mangó darabja 50 Ft, a banán gyakorlatilag ingyen van. Egy 6,5 decis Angkor sör 200 Ft, kb. Arany Ászok, mondja Marci.

Nincs napi 3000 Ft a szállásunk. Ez abszolút a szokásos, fürdőszobás két ágyas vagy egy nagyágyas „double” általában légkondival és meleg vízzel. Voltunk csodásban is 4000-ért és undorítóban is 1200-ért, nagyon variál.

Körülbelül 2500 Ft ment el naponta közlekedésre. Valahogy ez itt nem ment túl jól, a busztársaságok (vagy az utazási iroda) rendszeresen direktnek hazudják az akár többátszállásos útvonalakat is, kockáztatva ezzel, hogy lekésed a csatlakozásod. A buszok színvonala nagyon variál. A Siem Reap – Battambang hajóútvonalon egyáltalán nem mindegy, hogy kitől veszed a jegyet, igyekezz ellenőrizni a hajód állapotát, mielőtt bólintanál.

2200 Ft a városnézés naponta, ez szinte kizárólag az Angkorra költött pénz elosztva a 11 napra, más belépőt nem fizettünk, és csak Phnom Penh volt akkora, hogy riksával kelljen közlekedni. Az Angkorba háromféle belépőt vehetsz: az egynapos 4000 Ft, a háromnapos 8000 Ft, az egy hetes 12.000 Ft. Fényképes, nem tudod megosztani másokkal.

A romok között közlekedhetsz túktúkkal kb. napi 3000 Ft-ért (lehet olcsóbban is, de szerintünk ennyit megért), motóval (motor sofőrrel) feleennyiért vagy bérelhetsz biciklit napi 200 Ft-ért. Motort nem lehet bérelni, valamiből a helyieknek is élni kell.. Mi kétszer riksáztunk, az utsó nap bicikliztünk. Ha csak nem vagy nagyon pénzszűkében, mi az előbbit ajánljuk, nagyon-nagyon meleg van.

A vásárlás egy ezres, nem sok, vettünk szép kockás sálakat, egy hatalmas adag multivitamint és elég sok gyógyszert, az utolsó nagy torokfájás kúrámra.

Az internet nem összeg, Kambodzsa felvilágosultabb, mint pl. Thaiföld, mindenhol van ingyen wifi. Mivel a szálláson, vagy rosszabb esetben a kávézóban, étteremben mindent el tudsz intézni (már ha van laptopod), nincs szükség netkávézóra, a 18 Ft is csak azért van, mert egyszer nyomtatnunk kellett repjegyet.

Talán 50 Ft ez a két darab pici mangó. Savanykás, nagyon finom.

Jusson eszetekbe reggel a hetesen.

Szerettük:

A laoszi egyentésztalevesek után az ízzel, sőt sokszor karakterrel bíró ételeket.

A kedves, természetes embereket.

Főleg a gyerekeket.

A főváros hatalmas szupermarketeit, ahol olivabogyótól a sajtig mindent lehet kapni.

Hogy szeretik, ha fotózod őket.

Hogy a phnom penhi reptérre bevihet a riksás, és nem kell drágított taxizni.

A rengeteg olcsó gyümölcsöt.

A sok hegyvidéki hűvös után a párás nagyon meleget.

A pizzát, amin van sajt. Sok sajt.

A strandot. Nem olyan szép, de nagyon kedves és vidám.

A helyiek nemtől függetlenül örök darabját, a kockás kendőt. Most már nekünk is van. Hatszáz Ft-ért.

Hogy mentőmellényben fürdenek. Aranyos.

Hogy a turisták – persze az Angkort leszámítva - sokkal kevesebben vannak és normálisabbak, mint Laoszban vagy Thaiföldön.

Hogy tök általános a szállodákban és éttermekben az ingyen wifi.

A barrakuda grillvacsorákat és a fenti foteleket Sihanoukville-ben.

Hogy a thaiokkal és a laosziakkal ellentétben tudnak fejben számolni köszönhetően annak, hogy kétféle valutát használnak. Így nem kell számológép egy kivonáshoz.

Hogy érzed a kultúrát körülötted. Végre nem csak vízesést lehetett nézni.

Ezt a kaput Siem Reapben.

Az angol félig tehén, félig ember hoteltulajdonost.

A khmer népzenét. Tök jó európia füllel is.

A dagadt túktúkost Siem Reapben.

Nem szerettük:

Hogy a dollárhasználat miatt sok minden jóval drágább, mint a szomszédos országokban.

Hogy jóval agresszívebben vezetnek a laosziaknál.

A tömegközlekedést. A busztársaságok drágák és megbízhatatlanok.

Hogy kevés időnk volt rá, és sok mindent ki kellett hagynunk.

A számokat.  Esélyed sincs.

Motorra szerelt gyümölcs és husi árus pult. Ha gurul, csenget. Leinted, megáll és rittyent neked bármit.

6,5 deci 200 Ft. Minden délkelet-ázsiai sörnek ugyanolyan íze van (kb. Arany Ászok, csak nem annyira kenyérízű), ez sem kivétel.

Ez egy tipikus reggeli. Valami zsíros löncshússzerű izé bagettre kenve zöld hagymával, savanyú uborkával és a fehérjebiztonság kedvéért még három féle felvágottal.

Kambodzsában és Laoszban annyi gyerek kószál szabadon a falvakban és mezőn-erdőn, illetve iskola előtt és után annyi kis lüke vonul csoportban az egyenruhájában, hogy külön posztot érdemelnek.

Itt van az öt kedvencünk, aki tovább akar olvadozni, vagy egyszerűen csak ki akarja tolni a koszküszöbét kicsit, az nézze meg a diavetítést is!

A legelmélyültebb Laosz egy déli falvából. Bár igazából semmi érdemit nem tudott kezdeni a karikával, nagyon foglalkoztatta, hogy mit kéne.

A leglelkesebbek Kambodzsa egy csatornája mentén.

A legmegilletődöttebb  Laosz egy vendéglőjében. Legalább öt percig állt mellettünk az anyukájába kapaszkodva és gondolkodva, hogy ez (már hogy mi, nyugatiak) hogyan lehetséges.

Kétségkívül a legmenőbbek Battambangban, Kambodzsa második legnagyobb városában. Nagyon bonyolult és finom süteményeket sütöttek, bár csak engem mertek megkínálni, Marci nem kapott.

Marci abszulút kedvence: Angkorban biciklizünk templomtól templomig, mikor szembejön a testvérpár, és beleszeretve a kislány nadrágjába megállok fotózni. Ő meg pózol.

És itt a többi:

Battambang felé hajóval.

Hajóút Battambang felé.

A CIA titkos bázisa Kambodzsában.

SihanoukVille tengerpartja után gondoltuk töltünk még egy napot Kep-en is, ami a rövidke tengerpart másik szegletében fekszik.

Félúton volt szerencsénk elhaladni a Bokor Nemzeti Park mellett, ami egy nagyobb hegység rajta DK-Ázsia egyik utolsó valóban érintetlen őserdejével. (Amikor az LP azt írja, hogy az ország melege után hűsölj egyet Bokor árnyékában, az vicces.) Nagyon sajnáltam, hogy nem maradt rá időnk.

Kep a vörös khmerek előtti Kambodzsa legnagyobb napozótelepülése volt, akkor még itt napoztak az itteni franciák. Az egész olyan lehetett mint a Francia Riviéra települései villákkal, sziklás tengerparttal, drága francia éttermekkel csak kicsiben.

A forradalom beköltöztével a franciák kiköltöztek, a vörös khmerek elsőként a hátrahagyott villákat fosztották ki, a városban - hasonlóan a többi nagyvároshoz - egy lélek sem maradt. A szerencsés távozásukkal aztán a települést még  kifosztották a visszatérő nincstelen, éhező kambodzsaiak is.

Maradtak az utcák csodálatos elvadult kertekben álló Bauhaus villák kiégett üres maradványaival. Elég lehangoló sétálgatás közben újabb és újabb házmaradványokra, vagy csak betonoszlopokra, csupasz falakra bukkanni. Van ahol még egy gyönyörű kőkerítés is áll a rom körül. A településen ma is csak kevesen laknak, a tengerparton van néhány hotel, motel, felújítottak egy szocreál szállodasort. Mi is egy ilyen kínai gyöngyszemben laktunk valami háromezer Ft-ért.

A gazdagodó kambodzsai elit azonban már felfedezte magának a  dombok között bujkáló, gyönyörű fasorral futó sétányos tengerpartot: csapatostul járnak le Lexus terepjáróikkal rákot enni hétvégenként. Fürödni nem nagyon lehet, napozni lehetetlen, mi is leginkább a LP-által meglengetett olcsó rákvacsorákért jöttünk ide. Sajnos azonban rá kellett jönnünk, hogy a sihanoukville-i tengerparti nénik rákjai olcsóbbak a helyi minimál éttermek rákjainál, a barakkudánál pedig nincs jobb.

Sütirák Kambodzsában. Nagyon rossz íze volt, de otthonra javasoljuk a rák formájú túrósbatyut.

A laoszi és kambodzsai vidék egyik nagy élménye - gyerekek mellett, akikről hamarosan -, hogy milyen szép is tud lenni a baromfi. Édes sznob budapesti barátaim erre nyilván mind diadalmasan lecsaptok most: mégiscsak faluról vagyok ezzel a tyúk-kacsa-pulyka-kakas-izé perverzióval, végre kibújt a szög a zsákból. Szentendre nem csak azért vidék tehát, mert sárga busz jár arrafelé, hanem mert egyértelműen parasztlányokat nevel ki.

Családomhoz fordulok megértésért, Zoli például biztosan mellém áll.

A világlátott parasztlánynak nagyon tetszenek a kacsák és egyebek és igen, ki is posztolja őket. Nem létezik, hogy a rücskös csőrű ne nyerje meg a szívét még a legmegátalkodottabb budainak is.

A legművészibb:

A legcsinosabb:

A leglazább (természetesen a Négyezer sziget vidékén)

A legagresszívebb:

Egy szigorú anya:

Egy laza anyuka:

A rücskös:

Sára meséli:

Szóval volt az a buszjegyünk Battambangból a tengerpartra, ami elvileg direkt járat volt, de már amikor a jegyvásárláskor a szemembe nézve mondta ezt a kambodzsai pasi, akkor is tudtuk, hogy nincs az az isten, hogy ez egy direkt jegy lesz, át kell majd szállnunk Phnom Penhben. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha a nem épp aprócska főváros nem épp aprócska dugójában nem vesztegelünk másfél órát, és a sofőr érzékenyebbnek bizonyul a problémánk iránt – lekéssük a csatlakozásunk, ember! - vagy mondjuk legalább válaszol bármit a faggatózásunkra.

De sajnos dugóban álltunk még a második buszunk elvbeni indulása után negyedórával is, és a pasi még csak Marcira nézni sem volt hajlandó, mikor részletezte neki a problémát. Amikor az orra alá dugott jegyet is tökéletesen ignorálta, feladtuk a kommunikációt és idegesen számolgattuk, hogy vajon Kambodzsában alapból mennyit késik egy buszindulás, hátha, hátha elérjük valahogy.

Mikor negyven perccel a tervezett indulása után megérkeztünk, Marci a csomagokért vágtatott – szerencsére nem volt rizsföld a közelben -, én meg a buszunk után érdeklődtem egy hostesslánytól, aki ijedten mutatott egy a pályaudvarról békésen, de magabiztosan kifelé gördülő buszra. Nekem a legősibb és eddig meglehetősen mélyen lapuló ösztöneim léptek működésbe, két kordonon átvetve magam és legalább három embert fellökve a hála égnek dugóban előre araszolgató busz után eredtem.

Kocsik dudáltak, riksások kiabáltak inkább kéjesen, mint aggódva, de én már csak a prédát láttam. Teljes erőmből ütöttem a busz oldalát a vezetőig elérve, ahol a megrökönyödött kalauznak a szükségesnél egy árnyalattal hangosabban elmagyaráztam, hogy késtünk, de jönnénk, és egy percet adjon, hozzuk a csomagot.

Ekkor tűnt fel Marci a hátán-hasán-fején-karján csüngő négy táskával Eléggé amorf térfogatával nehezen, de elszántan próbált átjutni az autók között a négysávos úton. Hát nem volt szép dolog, de - a nagy stressz tetejébe - én rég röhögtem ekkorát. Elértük, na.

Marci meséli:

Szegény Kambodzsának a történelem csak egy kis szeletnyi tengerpartot hagyott, a partvonal nagyja a thaioké és a vietnámiaké lett. Ezen az alig százötven kilométernyi tengerparton a fő turistamágnes Sihanoukville. Ide érkeztünk meg a fenti tizenpár óra buszozás után Battanbangból.

Nem sok jóra számítottunk: mégiscsak közel van Thaiföld, meg csupa nyugatival utaztunk Phnom Penhtől idáig, úgyhogy azt gondoltuk, az lesz, mint Thaiföldön: egymást érik a puccos resortok, sehol az olcsó bambuszbodegás szállás meg a még olcsóbb szífúd. Ami mégis ide hajtott minket az az volt, hogy lassan két hónapja hűvös, sőt hideg hegyvidéki porfészkekben töltöttük a legtöbb időnket, és szükségünk volt egy kis napsütésre meg tengerzúgásra.

A ShianoukVille (nagy v-vel sokkal jobban néz ki) tengerpart óriási pozitív csalódás volt mindkettőnknek. Koránt sem szállták meg még a nyugati turisták a készpénzért vásárolt barátnőikkel (azért láttunk nem egyet), a strand nagyobbik felét felöltözött kambodzsaiak és temérdek gyermekük lepte el. Építették teljes belefeledkezésben a homokvárat, illetve egy páran kacérkodtak a gondolattal, hogy a térdig érő vízbe bemerészkedjenek úszógumi/életmentő mellény/traktorgumi nélkül. A kambodzsaiak sem tudnak úszni.

A tengerpart az általunk eddig tapasztalt legtökéletesebb homokkal rendelkezett: állagára nézve szemcsés, nem tartalmaz szúrós korallokat vagy sziklákat, percekig lehet lábmasszázs gyanánt taposni a helyiek legnagyobb örömére. A part teljes hosszában vendéglátóipari egységek szolgálják fel a sört, az óriás adag fish'n'chips-et illetve az elmaradhatatlan happy élelmiszereket. A helyiek mégis inkább a folyamatosan fel-alá járkáló néniktől veszik a macska méretű srimpeket (garnélarákokat), tarisznyarákokat és azokat kopasztják, eszik az éttermek asztalain miután pofátlanul rendeltek egy kólát. Európával ellentétben ezt az éttermek nem bánják.

Amikor Sára fotózni indult végig a parton, gyakorlatilag minden szülő remgve nézte, hogy az ő gyereke vajon megfelel-e a Nyugat igényeinek, és LE LESZ-E FOTÓZVA. Ha megkérdezte őket, hogy fotózhat-e, egy fél perc alatt összekapták a családot és együtt pózoltak boldogan a gyerekeket előretolva a szomszédok irigységére.

A parthoz tartozó település ShianoukVille teljes átalakulás alatt áll. Az utak fele fel volt törve, mindenhol félig kész kockahotelek és gazos, üres parcellákon rozsdásodó betonkeverők. Rengeteg a tehén, az egész jobban hasonlít a román tengerpartra, mint thaiföldire. A románságnak/kambodzsaiságnak hála az árak teljesen elfogadhatóak, mi egy tengerre néző szobában éjszakáztunk 3000 Ft-ért, és minden este tökéletes barrakuda barbekjút vacsoráztunk (fejenként 600 Ft-ért) a mosolygós kambodzsaiakkal egy utcával arrébb a tengerparttól.

Hirtelen nem jutott eszükbe, hogy mit nem szabad még, de ki tudja előre, hagytak neki helyet. Angkor egyik temploma előtt.