madein

Sára meséli:

Szóval volt az a buszjegyünk Battambangból a tengerpartra, ami elvileg direkt járat volt, de már amikor a jegyvásárláskor a szemembe nézve mondta ezt a kambodzsai pasi, akkor is tudtuk, hogy nincs az az isten, hogy ez egy direkt jegy lesz, át kell majd szállnunk Phnom Penhben. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha a nem épp aprócska főváros nem épp aprócska dugójában nem vesztegelünk másfél órát, és a sofőr érzékenyebbnek bizonyul a problémánk iránt – lekéssük a csatlakozásunk, ember! - vagy mondjuk legalább válaszol bármit a faggatózásunkra.

De sajnos dugóban álltunk még a második buszunk elvbeni indulása után negyedórával is, és a pasi még csak Marcira nézni sem volt hajlandó, mikor részletezte neki a problémát. Amikor az orra alá dugott jegyet is tökéletesen ignorálta, feladtuk a kommunikációt és idegesen számolgattuk, hogy vajon Kambodzsában alapból mennyit késik egy buszindulás, hátha, hátha elérjük valahogy.

Mikor negyven perccel a tervezett indulása után megérkeztünk, Marci a csomagokért vágtatott – szerencsére nem volt rizsföld a közelben -, én meg a buszunk után érdeklődtem egy hostesslánytól, aki ijedten mutatott egy a pályaudvarról békésen, de magabiztosan kifelé gördülő buszra. Nekem a legősibb és eddig meglehetősen mélyen lapuló ösztöneim léptek működésbe, két kordonon átvetve magam és legalább három embert fellökve a hála égnek dugóban előre araszolgató busz után eredtem.

Kocsik dudáltak, riksások kiabáltak inkább kéjesen, mint aggódva, de én már csak a prédát láttam. Teljes erőmből ütöttem a busz oldalát a vezetőig elérve, ahol a megrökönyödött kalauznak a szükségesnél egy árnyalattal hangosabban elmagyaráztam, hogy késtünk, de jönnénk, és egy percet adjon, hozzuk a csomagot.

Ekkor tűnt fel Marci a hátán-hasán-fején-karján csüngő négy táskával Eléggé amorf térfogatával nehezen, de elszántan próbált átjutni az autók között a négysávos úton. Hát nem volt szép dolog, de - a nagy stressz tetejébe - én rég röhögtem ekkorát. Elértük, na.

Marci meséli:

Szegény Kambodzsának a történelem csak egy kis szeletnyi tengerpartot hagyott, a partvonal nagyja a thaioké és a vietnámiaké lett. Ezen az alig százötven kilométernyi tengerparton a fő turistamágnes Sihanoukville. Ide érkeztünk meg a fenti tizenpár óra buszozás után Battanbangból.

Nem sok jóra számítottunk: mégiscsak közel van Thaiföld, meg csupa nyugatival utaztunk Phnom Penhtől idáig, úgyhogy azt gondoltuk, az lesz, mint Thaiföldön: egymást érik a puccos resortok, sehol az olcsó bambuszbodegás szállás meg a még olcsóbb szífúd. Ami mégis ide hajtott minket az az volt, hogy lassan két hónapja hűvös, sőt hideg hegyvidéki porfészkekben töltöttük a legtöbb időnket, és szükségünk volt egy kis napsütésre meg tengerzúgásra.

A ShianoukVille (nagy v-vel sokkal jobban néz ki) tengerpart óriási pozitív csalódás volt mindkettőnknek. Koránt sem szállták meg még a nyugati turisták a készpénzért vásárolt barátnőikkel (azért láttunk nem egyet), a strand nagyobbik felét felöltözött kambodzsaiak és temérdek gyermekük lepte el. Építették teljes belefeledkezésben a homokvárat, illetve egy páran kacérkodtak a gondolattal, hogy a térdig érő vízbe bemerészkedjenek úszógumi/életmentő mellény/traktorgumi nélkül. A kambodzsaiak sem tudnak úszni.

A tengerpart az általunk eddig tapasztalt legtökéletesebb homokkal rendelkezett: állagára nézve szemcsés, nem tartalmaz szúrós korallokat vagy sziklákat, percekig lehet lábmasszázs gyanánt taposni a helyiek legnagyobb örömére. A part teljes hosszában vendéglátóipari egységek szolgálják fel a sört, az óriás adag fish'n'chips-et illetve az elmaradhatatlan happy élelmiszereket. A helyiek mégis inkább a folyamatosan fel-alá járkáló néniktől veszik a macska méretű srimpeket (garnélarákokat), tarisznyarákokat és azokat kopasztják, eszik az éttermek asztalain miután pofátlanul rendeltek egy kólát. Európával ellentétben ezt az éttermek nem bánják.

Amikor Sára fotózni indult végig a parton, gyakorlatilag minden szülő remgve nézte, hogy az ő gyereke vajon megfelel-e a Nyugat igényeinek, és LE LESZ-E FOTÓZVA. Ha megkérdezte őket, hogy fotózhat-e, egy fél perc alatt összekapták a családot és együtt pózoltak boldogan a gyerekeket előretolva a szomszédok irigységére.

A parthoz tartozó település ShianoukVille teljes átalakulás alatt áll. Az utak fele fel volt törve, mindenhol félig kész kockahotelek és gazos, üres parcellákon rozsdásodó betonkeverők. Rengeteg a tehén, az egész jobban hasonlít a román tengerpartra, mint thaiföldire. A románságnak/kambodzsaiságnak hála az árak teljesen elfogadhatóak, mi egy tengerre néző szobában éjszakáztunk 3000 Ft-ért, és minden este tökéletes barrakuda barbekjút vacsoráztunk (fejenként 600 Ft-ért) a mosolygós kambodzsaiakkal egy utcával arrébb a tengerparttól.