Szerettük:

A laoszi egyentésztalevesek után az ízzel, sőt sokszor karakterrel bíró ételeket.

A kedves, természetes embereket.

Főleg a gyerekeket.

A főváros hatalmas szupermarketeit, ahol olivabogyótól a sajtig mindent lehet kapni.

Hogy szeretik, ha fotózod őket.

Hogy a phnom penhi reptérre bevihet a riksás, és nem kell drágított taxizni.

A rengeteg olcsó gyümölcsöt.

A sok hegyvidéki hűvös után a párás nagyon meleget.

A pizzát, amin van sajt. Sok sajt.

A strandot. Nem olyan szép, de nagyon kedves és vidám.

A helyiek nemtől függetlenül örök darabját, a kockás kendőt. Most már nekünk is van. Hatszáz Ft-ért.

Hogy mentőmellényben fürdenek. Aranyos.

Hogy a turisták – persze az Angkort leszámítva - sokkal kevesebben vannak és normálisabbak, mint Laoszban vagy Thaiföldön.

Hogy tök általános a szállodákban és éttermekben az ingyen wifi.

A barrakuda grillvacsorákat és a fenti foteleket Sihanoukville-ben.

Hogy a thaiokkal és a laosziakkal ellentétben tudnak fejben számolni köszönhetően annak, hogy kétféle valutát használnak. Így nem kell számológép egy kivonáshoz.

Hogy érzed a kultúrát körülötted. Végre nem csak vízesést lehetett nézni.

Ezt a kaput Siem Reapben.

Az angol félig tehén, félig ember hoteltulajdonost.

A khmer népzenét. Tök jó európia füllel is.

A dagadt túktúkost Siem Reapben.

Nem szerettük:

Hogy a dollárhasználat miatt sok minden jóval drágább, mint a szomszédos országokban.

Hogy jóval agresszívebben vezetnek a laosziaknál.

A tömegközlekedést. A busztársaságok drágák és megbízhatatlanok.

Hogy kevés időnk volt rá, és sok mindent ki kellett hagynunk.

A számokat.  Esélyed sincs.