Szerettük:
A laoszi egyentésztalevesek után az ízzel, sőt sokszor karakterrel bíró ételeket.
A kedves, természetes embereket.
Főleg a gyerekeket.
A főváros hatalmas szupermarketeit, ahol olivabogyótól a sajtig mindent lehet kapni.
Hogy szeretik, ha fotózod őket.
Hogy a phnom penhi reptérre bevihet a riksás, és nem kell drágított taxizni.
A rengeteg olcsó gyümölcsöt.
A sok hegyvidéki hűvös után a párás nagyon meleget.
A pizzát, amin van sajt. Sok sajt.
A strandot. Nem olyan szép, de nagyon kedves és vidám.
A helyiek nemtől függetlenül örök darabját, a kockás kendőt. Most már nekünk is van. Hatszáz Ft-ért.
Hogy mentőmellényben fürdenek. Aranyos.
Hogy a turisták – persze az Angkort leszámítva - sokkal kevesebben vannak és normálisabbak, mint Laoszban vagy Thaiföldön.
Hogy tök általános a szállodákban és éttermekben az ingyen wifi.
A barrakuda grillvacsorákat és a fenti foteleket Sihanoukville-ben.
Hogy a thaiokkal és a laosziakkal ellentétben tudnak fejben számolni köszönhetően annak, hogy kétféle valutát használnak. Így nem kell számológép egy kivonáshoz.
Hogy érzed a kultúrát körülötted. Végre nem csak vízesést lehetett nézni.
Ezt a kaput Siem Reapben.
Az angol félig tehén, félig ember hoteltulajdonost.
A khmer népzenét. Tök jó európia füllel is.
A dagadt túktúkost Siem Reapben.
Nem szerettük:
Hogy a dollárhasználat miatt sok minden jóval drágább, mint a szomszédos országokban.
Hogy jóval agresszívebben vezetnek a laosziaknál.
A tömegközlekedést. A busztársaságok drágák és megbízhatatlanok.
Hogy kevés időnk volt rá, és sok mindent ki kellett hagynunk.
A számokat. Esélyed sincs.
Utolsó kommentek