Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Vietnámi nyári palota - másképp

Maga a rezidencia:

Nappali:

Szalon:

Tárgyaló:

Lány hálószoba:

Lány szoba:

Fiútestvérek hálója:

Háló:

Szülők hálója:

Szülők szobája:

Pihenő:

Még egy háló:

Mosókonyha:

Emeleti összekötő tér:

Apu dolgozószobája:

0 Tovább

Kína: szeretlek is, meg nem is

Szerettük:

A kínai konyhát.

Néhány kedves szabadtéri szobrot. Meglepően sok van.

Hogy sok a diákkedvezmény. A belépőkre például majdnem mindig ötven százalék.

Xiament és Gulangyut.

A kantoni tengeri herkentyűket.

A villanyrobogókat.

A sok céllövöldét az utcán.

Hong Kongot, különös tekintettel a csodálatos tömegközlekedésre.

Az édességeiket.

A körházakat Yongding megyében.

A rengeteg libegőt, hegyre fel, hegyről le, tengeren át, szigeten keresztül.

Az evőpálcikával evést. Sokkal „pontosabban” lehet vele enni, mint villával/kanállal.

Az agyagkatonákat.

A sok műanyag gagyit. Így, hogy nem otthon vagyunk, vicces.

A teát. Finom.

Pingyaóban lődörögni.

A kockafejű bácsit.

Az egyetemistákat. Tudnak valamelyest angolul, nem méregetnek, hanem érdeklődve nézegetnek, és ha megszólítod őket, belenéznek a szemedbe.

A függő kolostort.

Pekingben a füstölő gombákat a felhőkarcolók között.

Az angolnak szánt chinglish vagy szimplán csak félrefordított feliratokat.

Xi'an muszlim piacát. Nyüzsgő, szagos, színes, hangos, nagyon ázsiai.


Nem szerettük:

A szmogot, a szürkeséget, a port, a környezetszennyezést. Hogy az északibb városokban nincs egy talpalatnyi zöld sem. Ennyire megkínzott, szétgyalult tájakat sehol nem láttunk eddig. Kopár, szürke, élettelen puszták végtelenjén visz át a legtöbb autópálya.

Hogy korlátozzák az internetet. Az elején szarakodott a Gmail, kénytelenek voltunk szolgáltatót váltani. Néha rejtélyes módon nem lehetett elérni bizonyos honlapokat, amiket később gond nélkül. Furcsa volt, hogy alig lehetett up to date információt találni a neten a kínai helyekről, vonatokról, szállásokról, pedig általában más országokkal kapcsolatban a net nyüzsög a hasznos beszélgetésektől és fórumoktól. Facebook és YouTube egyáltalán nincs, ami meglepően zavaró tud lenni. Nem ezt a két oldalt hiányoltuk az életünkből, sokkal inkább a szabadságot: ide gyakran jár az ember, hamar hiányozni kezd, hogy ha eszedbe jut egy dal reggel, akkor betehesd a YouTube-n két percre.

A kutyáikat. Az egy dolog, hogy nekünk nem tetszik ez a turcsiorrú öleb stílus, de mind olyan élettelen és undok volt valahogy. Egy sem akart játszani Sárával.

A hatalmas távolságokat egyetlen városon belül. Nem lehet gyalogolni, sétálni, két múzeum között félórát metrózol és háromszor szállsz át.

A drága belépőket. Egy pici templomba kétezer Ft egy belépő, egy kicsit híresebbe három-négyezernél kezdődik.

Hogy mindent kényszeresen felújítanak, sokszor fittyet hányva rá, hogy régen hogy nézett ki. Amit nem tudnak valamiért felújítani, amellé odaépítenek egy történelmieskedő, gigantikus épületet, hogy növeljék a turisztikai értékét.

Nagyon az emberekre kell támaszkodnod, hogy A-ból B-be juss, de a legtöbbjük (sőt, majd mindegyik) nem beszél vagy olvas angolul és nem kifejezetten jók a kommunikációban.

A tömeget. Néha a pánik kerülgetett, mikor a metróból fel vagy oda le összenyomtak.

Hogy sokszor olyan nehézkes volt a kommunikáció. Mivel a kínaiaknak rengeteg nyelvjárása van, ezért sokszor ők sem értik egymást, de mivel a karakterek ugyanazok, írásban tudnak kommunikálni. Ezt teljes természetességgel a nyugatira is kivetítik, és kínai jeleket dugdosnak az orrod alá egy papíron. Abban nem nagyon jók, hogy kézzel lábbal mutogassanak, hogy mit miért, hamar zavarba jönnek és nevetnek, elfordulnak.

A kutyabundából készült szőnyegeket. Jesszusom.

Hogy nem néznek a szemedbe. Az ő kultúrájuk nem követeli meg, hogy ha beszélsz valakivel, akkor tarts fenn vele szemkontaktust, sőt. Borzasztóan zavarbaejtő, hogy próbálsz elmagyarázni egy kérdést kézzel-lábbal, de ő nem rád néz, hanem el a vállad felett vagy le maga elé, és fogalmad sincs, hogy érti-e, amit mondasz. Az az érzésed, hogy nem is figyel - pedig teszi szegény -, és egyre idegesebb leszel.

A sok betont. Fúj, olyan lélektelen.

Hogy mutogatnak. Az egy dolog, hogy bámulnak, azt sok dk-ázsiai teszi. Ők hangosan beszélgetnek rólad családilag, ha valaki nem vette volna észre, hogy felszálltál a vonatra, annak hangosan odaüvöltenek, hogy jöjjön már, nézzen meg ő is. Ha mindenki megérkezett, akkor megindul a röhögcsélés és rád mutogatás. Az rossz érzés.

Hogy nem két emberre van kitalálva az étkezés. Ők rendelnek tizen, tizenöten együtt sokféle ételt, és együtt megeszik őket. Ezek nagy adag ételek és igazából akkor működik a dolog, ha többet rendelsz együtt, önmagában nem jók, ez a konyha így van kitalálva. Öt embernyi kaját kapsz tehát, ha megfelelően rendelsz, nem keveset fizetsz, és legalább a felét ott hagyod.

A turistacsoportokat. Múzeumban hangosbeszélővel. Nem.

2 Tovább

Végtelen Kína

Kína hatalmas. És most nem csak az ország területére gondolok. A méretek, a távolságok óriásiak, egyszerűen maga a lépték megdöbbentő. Minden gigantikus, az ember még elveszettebbnek érzi magát tőle, mint a nyelvi nehézségek miatt. Ezt erősíti, hogy minden nagyon szmogos és poros, de ha tisztább is valamennyire a levegő a környezet valahogy akkor is színtelen és lélektelen marad, alig lehet züld foltot találni. Nyilván vannak kivételek, főleg délebbre, de higgyétek el, hogy nem sok. Abban mindenesetre kiegyezhetünk, hogy minden nagyon nagy és ezekből a nagy dolgokból rengeteg van egymás hegyén-hátán. 

Íme a tematikus képválogatásunk ezt alátámasztandó.

Pingyao utcácskája:

Xi'an egyik plázája:

Nagy Fal:

Datong, belváros:

Sokadik templom udvara:

 

Pingyao városfala:

Peking egy szép sétánya:

Városfalról kilátás:

Datong körül:

Guangzhou, apartmanház:

Peking:

Ismeretlen szimpi város:

Tiltott Város, Peking:

Pingyao körül:

Nem emlékszem, hogy hol:

Pingyao belváros:

Menekültünk a por elől:

Peking, apró zebra:

Peking, a régi, erős atmoszférájú. zegzugos városrészek, az úgynevezett "hutong"-ok egytől-egyih halálra vannak ítélve. A lakókat kivásárolják, a területet bekerítik, lerombolják és értékesítik . Pláza, húszemeletes apartman-, iroda- vagy parkolóház lehet belőlük, pedig szerintünk kár értük, az utolsó helyek, ahol a városnak lelke van:

Peking:

0 Tovább

Baromfiak2

Művészképekkel és egzotikumokkal jelentkezik a baromfi rovat második része!

Szőrös tyúk:

Két kép ugyanarról a társaságról. A jobb oldali tyúkot érdemes figyelni itt:

És itt is:

Küszöb:

Barátok:

Odébb tette rendesen a tipikus kínai kutyát:

0 Tovább

Macskák Kínában

Kínában valahogy sok volt a szép vagy érdekes macsek. Kutyánál mindenestre biztosan több. Íme a cicák, akik valamiért megfogtak minket:

Szép macska háztetőn:

Kedvenc:

Macskakutya:

Kutyát lát:

Békés:

India is lehetne, csak ott kutyábbak a kutyák:

Xi'an, os'on:

Konyhai életkép Gulangyun:

Kőcica egy templomkertben:

0 Tovább

Mitől olyan élhető Hong Kong?

Egy bejegyzésben összegyűjtöttük, mitől volt nekünk jó HK-ban. Turisták voltunk, de azért nem olyan nehéz elképzelni, milyen lenne egy városban valóban ott élni. Sok dolog persze egyértelmű lesz, sok rengteg pénzt igényelne, de vannak egész apróságok, amelyek Budapesten is megvalósíthatóak lennének, és egy kicsit jobb lenne tőlük mindenkinek. A képek nem annyira az élhetőséget illusztrálják,inkább az igazi HK érzést igyekeztünk átadni.

Sok a növény, a park.

A gyalogosközlekedés jól átgondolt, kényelmes és remekül megoldott. Rengeteg felüljáró, tiszta, szinte pláza érzetű aluljáró, sok egybekötött külső-belső tér. Az egyik percben még egy plázában korzózol, a következőben már egy felüljáróban mész át az út másik oldalára. Vagy egy irodaházba. Vagy a kikötőhöz vezető másik felüljáróhoz.

Rengeteg zebránál van jelzőkészülék, amivel jelezheted, hogy átmennél. A lámpa tényleg zöldre vált hamarosan. Ott a telefonszám, hogy jelezhesd, ha nem működne.

Sok az okos helyen felállított használható térkép. Metrókijáratnál, fontosabb tömegközlekedési pontoknál alap, de az utcán is vannak elszórva.

Az irányok, utcák, nevezetességek, a tömegközlekedés vonalai mind-mind alaposan, egyértelműen és két nyelven ki vannak táblázva. Már a metró szintjéről felérve az aluljáróba ki van táblázva, hogy melyik kijáratnál hova bukkansz ki a felszínen. Kiválasztod, hogy pontosan mit keresel, és onnantól egy betűt kell kövess, ami később pontosodik egy betű-számkombinációra. Szinte lehetetlen eltévedni.

Ízlésesen berendezett kirakatok, boltok.

Komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést, különösen a papírt. Rendszeresen ürített szelektív kukák.

A metrónál a különböző vonalak közötti átszállás egyszerű: nem ugyanannak a vonalnak az ellenkező irányba haladó járművei mozognak egy szinten, hanem két különböző vonal gördül be egy peronra, így megkönnyítve és gyorsítva a vonalváltást.

A reptért kiszolgáló metróvonal több megállójában is becsekkolhatsz  előre, ha a légitársaságod jófej. Reggel leadod a táskáid, kapsz beszállókártyát, mintha csak a reptéren lennél. Aztán az egész nap a tied a csomagok nélkül a városban, csak a felszállásra kell odaérj időben.

A metrón egy bizonyos összegért wifit használhatsz.

A telefonfülkék is biztosítanak a közelükben, csak dobd be a megfelelő pénzt.

Büntetik a köpködést, a szemetelést és a kutyapiszkot hátrahagyókat.

A metrón van két úgynevezett csendes kocsi, ahol nem megy a tévé és a reklám.

A gyakran járó kétemeletes buszokon egyszerűen nem volt tömeg.

Valamiért beljebb mennek az emberek, ha újak szállnak fel.

Az aluljáróban random szép zene vagy madárcsicsergés szólal meg.

A mozgólépcsőkön abszolút kötelező a jobb oldalon állni.

A liftek rendszer szerint járnak, ha kettő van, akkor rendszerint páros-páratlan emeleteket szolgálnak ki, ha több van, be van osztva, melyik melyik szintekre megy.

Általános, hogy a nagyobb lakóparkok „shuttle” buszt üzemeltetnek a lakóknak haza a városból.

Minden közintézmény vagy pláza bejárata előtt van egy csomag műanyag fólia, amibe becsomagolhatod az esernyőd, ha bemész. Emellett persze ott áll a kuka, hogy kifelé kidobhasd. Újrahasználják.

A buszmegállókban korlátokkal szabályozva van a tömeg, nem tudsz a másikat agyonnyomva rárohanni a buszra, sorba kell állj.

Az aluljárókban gyakori a padlószárító gép, hogy esős időben se legyen csúszós a padló.

A helyiek döntő többsége (és mi is) plasztikkártyával oldja meg a jegyproblémát. Octopus kártyának hívják, depozit ellenében van nálad. Rátölthetsz egy bizonyos összeget (ATM-ből, a metróban, újságosnál, Mekiben, sok-sok helyen), és minden egyes tömegközlekedésednél „lehúzod”. A metrónál és a buszokon előtte-utána, így kalkulálja a gép a megtett távolságod, a villamoson csak egyszer, a leszálláskor, az fixáras.

Sok az apró étkezde, olcsó és jó minőségű kifőzde. Mit sok, rengeteg.

Vakbarát, amennyire ezt mi meg tudtuk ítélni. A zebráknál, a mozgólépcsőknél, sok kritikus helyen van rücsök a földön, minden gyalogosátkelőhelyen van hangjelzés is a lámpa mellé, a publikus feliratok, térképek nagy része Braille írással is olvasható.

Sok a nyilvános wc. Tiszták és van wc papír.

Kényszeresen figyelnek a tisztaságra. A múzeumokban a kilincsre, az internetkávézóban a billentyűzetre van matrica ragasztva: „X óránként fertőtlenítve”.

Büntetik a madár- és galambetetést.

2 Tovább

Miért jó a Fülöp-szigeteken?

Szerettük:

Hogy nem vertek át a dzsipni sofőrök, pont annyit fizettünk az útért, mint a helyiek.

A dzsungelt. Minden vegetáció zöld és buja.

A hajóutakat. Főleg Sára, aki valamelyik előző életében egyértelműen kalóz volt, annyira bírja a tengert.

A nagyobb városokban a fánkosokat. Meg a hot-dogosokat.

Úgy általában a dzsipnizést. A magyar vidéken tök jól működhetne.

A sajtrudacskát.

A rengeteg szokásosnál is gátlástalanabb és huncutabb kisgyereket.

A nyelvet. Spanyolos hangzású ázsiai hablaty angol szavakkal vegyítve. Már a gimnáziumban angolul tanulják a matekot és a természettudományt, mert a filippínó nyelvben nincs megfelelő szókészlet hozzá.

A kólát vanília fagyival. Így néz ki.

A sok ronda, jellegtelen építmény között megbúvó gyönyörű épületeket.

Hogy – ha időben foglalod persze - olcsók a belföldi repülőutak.

A filippínókat. Vidámak, közvetlenek és végtelenül lazák.

A sült tintahal karikát.

Hogy még az utolsó dokkmunkás is azt mondja „no more vacancy”, ha nincs több hely a kikötőben várakozó minibuszban. Mindenki beszél angolul.

Az eget. A legszebb kékek és leglélegzetelállítóbb felhők az eddigi út során.

A Csokoládé hegyeket.


Nem szerettük:

Mivel három méternél többet egy filippínó sem hajlandó gyalogolni, és az utolsó sikátorban is jár egy dzsipni, nincs járda. Mivel neked fogalmad sincs, hogy a Hose Eduardo Paulo útvonalú dzsipni merre megy, te gyalogolnád azt a két rohadt sarkot, de ez az út szélén életveszélyes.

Hogy rohadt agresszíven vezetek.

A rengeteg szexturistát.

Hogy valahogy mindig a drágább vagy legdrágább szobák voltak kivehetőek a ránézésre üres hotelekben.

Hogy nincsen zöldség, hogy csak hús van.

Ezt a zöld zselés borzalmat, ami szerintük desszert, és tönkretette az amúgy finom ebédünket.

Manilát. Nagy, undi.

Hogy általában hideg pacalból, a gyorsételekből és néha a luxusétteremek túlárazott étlapjáról lehet választani, ha evésre kerül a sor.

A nehézkes közlekedést. Így az amúgy is hatalmas ország bejárhatatlanná dagad.

0 Tovább

BangkokSára

Nagyon szeretem Bangkokot.

Végtelenül csajos.

Tolong a gyümölcs.

 

Félelmetes mennyiségű és méretű tematikus pláza van. Ez épp elektronikai.

 

Erős és divatos a kortárs művészet.

Rohadt jó boltok vannak.

Ezerféle étellehetőség van.

Szeretem a belváros üveg-acél hightech-jét.

Egyszerűen csak jó itt lenni.

0 Tovább

A dzs poszt: Büdzsé Kambodzsában

 

szállás étel-ital közlekedés tvárosnézés vásárlás internet
2818 Ft 5030 Ft 2472 Ft 2190 Ft 1024 Ft 18 Ft

összesen: 13.552 Ft per nap

Kambodzsában sokat költöttünk az eddigiekhez képest (Thaifölddel osztozik az első helyen), 13 és félezer Ft-ot. Ez egyértelműen az Angkorba való belépő miatt van: csak 11 napot voltunk az országban, és ezért az egy nagy költség csúnyán felhúzza az átlagot. Ha nem számolom a belépőt, 1600 Ft-tal kevesebb a napi költésünk, ami kevesebb, de még mindig sok mondjuk Mianmar napi 9000 Ft-jához képest.

Kambodzsában minden, amit turista igénybe vehet, drágább, részben a dollárban megadott árak miatt. Az is fontos tényező azonban, hogy mi fél év alatt meguntuk a számolgatást, és a feleslegesre nem költést, és jobban elengedtük magunkat: nem számolgatunk és sok felesleges (nem is felesleges) dolgot veszünk-eszünk-iszunk.


Ha már a pénzszórásról van szó, akkor kezdjük az evéssel-ivással. Ez a legnagyobb tételünk Kambodzsában. Siem Reapben mindenképp, de bárhol máshol, ahol turistáknak szóló, nagy valószínűséggel NGO-sok által működtetett étteremben eszel, bizony megkérik a vacsora árát. Ha belegondolok, napi ötezer Ft még mindig nevetségesen kevés három étkezésért, de hát DK-Ázsiában más a mérce. Egyébként a helyi ételek nagy általánosságban jobbak a laoszinál és rosszabbak a thainál, az európai konyha pedig tűrhető. Messze a legjobb élményünk a phnom penhi Friends-ben elköltött csuda ebéd a kedves és félénk kamasz pincérekkel, akiket épp utcagyerekből képeznek pincérré az aktivisták.

Viszonylag keveset ettünk utcán és helyieknek létesített kifőzdékben, úgyhogy erről nem tudunk sokat, de az biztos, hogy itt lényegesen olcsóbb minden. A gyümölcs olcsó: egy egész ananász 100 Ft, a mangó darabja 50 Ft, a banán gyakorlatilag ingyen van. Egy 6,5 decis Angkor sör 200 Ft, kb. Arany Ászok, mondja Marci.

Nincs napi 3000 Ft a szállásunk. Ez abszolút a szokásos, fürdőszobás két ágyas vagy egy nagyágyas „double” általában légkondival és meleg vízzel. Voltunk csodásban is 4000-ért és undorítóban is 1200-ért, nagyon variál.


Körülbelül 2500 Ft ment el naponta közlekedésre. Valahogy ez itt nem ment túl jól, a busztársaságok (vagy az utazási iroda) rendszeresen direktnek hazudják az akár többátszállásos útvonalakat is, kockáztatva ezzel, hogy lekésed a csatlakozásod. A buszok színvonala nagyon variál. A Siem Reap – Battambang hajóútvonalon egyáltalán nem mindegy, hogy kitől veszed a jegyet, igyekezz ellenőrizni a hajód állapotát, mielőtt bólintanál.


2200 Ft a városnézés naponta, ez szinte kizárólag az Angkorra költött pénz elosztva a 11 napra, más belépőt nem fizettünk, és csak Phnom Penh volt akkora, hogy riksával kelljen közlekedni. Az Angkorba háromféle belépőt vehetsz: az egynapos 4000 Ft, a háromnapos 8000 Ft, az egy hetes 12.000 Ft. Fényképes, nem tudod megosztani másokkal.

A romok között közlekedhetsz túktúkkal kb. napi 3000 Ft-ért (lehet olcsóbban is, de szerintünk ennyit megért), motóval (motor sofőrrel) feleennyiért vagy bérelhetsz biciklit napi 200 Ft-ért. Motort nem lehet bérelni, valamiből a helyieknek is élni kell.. Mi kétszer riksáztunk, az utsó nap bicikliztünk. Ha csak nem vagy nagyon pénzszűkében, mi az előbbit ajánljuk, nagyon-nagyon meleg van.

A vásárlás egy ezres, nem sok, vettünk szép kockás sálakat, egy hatalmas adag multivitamint és elég sok gyógyszert, az utolsó nagy torokfájás kúrámra.


Az internet nem összeg, Kambodzsa felvilágosultabb, mint pl. Thaiföld, mindenhol van ingyen wifi. Mivel a szálláson, vagy rosszabb esetben a kávézóban, étteremben mindent el tudsz intézni (már ha van laptopod), nincs szükség netkávézóra, a 18 Ft is csak azért van, mert egyszer nyomtatnunk kellett repjegyet.

0 Tovább

Kambodzsai hideg-meleg

Szerettük:

A laoszi egyentésztalevesek után az ízzel, sőt sokszor karakterrel bíró ételeket.

A kedves, természetes embereket.

Főleg a gyerekeket.

A főváros hatalmas szupermarketeit, ahol olivabogyótól a sajtig mindent lehet kapni.

Hogy szeretik, ha fotózod őket.

Hogy a phnom penhi reptérre bevihet a riksás, és nem kell drágított taxizni.

A rengeteg olcsó gyümölcsöt.

A sok hegyvidéki hűvös után a párás nagyon meleget.

A pizzát, amin van sajt. Sok sajt.

A strandot. Nem olyan szép, de nagyon kedves és vidám.

A helyiek nemtől függetlenül örök darabját, a kockás kendőt. Most már nekünk is van. Hatszáz Ft-ért.

Hogy mentőmellényben fürdenek. Aranyos.

Hogy a turisták – persze az Angkort leszámítva - sokkal kevesebben vannak és normálisabbak, mint Laoszban vagy Thaiföldön.

Hogy tök általános a szállodákban és éttermekben az ingyen wifi.

A barrakuda grillvacsorákat és a fenti foteleket Sihanoukville-ben.

Hogy a thaiokkal és a laosziakkal ellentétben tudnak fejben számolni köszönhetően annak, hogy kétféle valutát használnak. Így nem kell számológép egy kivonáshoz.

Hogy érzed a kultúrát körülötted. Végre nem csak vízesést lehetett nézni.

Ezt a kaput Siem Reapben.

Az angol félig tehén, félig ember hoteltulajdonost.

A khmer népzenét. Tök jó európia füllel is.

A dagadt túktúkost Siem Reapben.

Nem szerettük:

Hogy a dollárhasználat miatt sok minden jóval drágább, mint a szomszédos országokban.

Hogy jóval agresszívebben vezetnek a laosziaknál.

A tömegközlekedést. A busztársaságok drágák és megbízhatatlanok.

Hogy kevés időnk volt rá, és sok mindent ki kellett hagynunk.

A számokat.  Esélyed sincs.

0 Tovább

Gyerekek Laoszban és Kambodzsában

Kambodzsában és Laoszban annyi gyerek kószál szabadon a falvakban és mezőn-erdőn, illetve iskola előtt és után annyi kis lüke vonul csoportban az egyenruhájában, hogy külön posztot érdemelnek.

Itt van az öt kedvencünk, aki tovább akar olvadozni, vagy egyszerűen csak ki akarja tolni a koszküszöbét kicsit, az nézze meg a diavetítést is!

A legelmélyültebb Laosz egy déli falvából. Bár igazából semmi érdemit nem tudott kezdeni a karikával, nagyon foglalkoztatta, hogy mit kéne.

A leglelkesebbek Kambodzsa egy csatornája mentén.

A legmegilletődöttebb  Laosz egy vendéglőjében. Legalább öt percig állt mellettünk az anyukájába kapaszkodva és gondolkodva, hogy ez (már hogy mi, nyugatiak) hogyan lehetséges.

Kétségkívül a legmenőbbek Battambangban, Kambodzsa második legnagyobb városában. Nagyon bonyolult és finom süteményeket sütöttek, bár csak engem mertek megkínálni, Marci nem kapott.

Marci abszulút kedvence: Angkorban biciklizünk templomtól templomig, mikor szembejön a testvérpár, és beleszeretve a kislány nadrágjába megállok fotózni. Ő meg pózol.

És itt a többi:

0 Tovább

Baromfi mánia

A laoszi és kambodzsai vidék egyik nagy élménye - gyerekek mellett, akikről hamarosan -, hogy milyen szép is tud lenni a baromfi. Édes sznob budapesti barátaim erre nyilván mind diadalmasan lecsaptok most: mégiscsak faluról vagyok ezzel a tyúk-kacsa-pulyka-kakas-izé perverzióval, végre kibújt a szög a zsákból. Szentendre nem csak azért vidék tehát, mert sárga busz jár arrafelé, hanem mert egyértelműen parasztlányokat nevel ki.

Családomhoz fordulok megértésért, Zoli például biztosan mellém áll.

A világlátott parasztlánynak nagyon tetszenek a kacsák és egyebek és igen, ki is posztolja őket. Nem létezik, hogy a rücskös csőrű ne nyerje meg a szívét még a legmegátalkodottabb budainak is.

A legművészibb:

A legcsinosabb:

A leglazább (természetesen a Négyezer sziget vidékén)

A legagresszívebb:

Egy szigorú anya:

 

Egy laza anyuka:

 

A rücskös:

0 Tovább

Forintok Laoszban

 

Étel-ital 4138
szállás 1961
közlekedés 1781
városnézés 468
internet 105
vásárlás 476
total 8848
Laosz legyőzte Mianmart, itt kevesebb, mint kilencezer Ft-t költöttünk átlagosan naponta. Nem teljesen igaz ez így, mert gyakorlatilag semmit nem csináltunk. A rengeteg turista miatt a laoszi programok (trekking, kajakozás) annyira drágák, ahhoz képest, hogy mit nyújtanak a pénzért cserébe, mi nem sok mindent csináltunk. Szerencsétlenségünkre Laoszban ért minket az út egészségügyi mélypontja, és itt ragadtunk a reális két hét helyett huszonöt napra.
A betegen tévét bambulás nem sok pénzt igényel, úgyhogy ez húzta le az átlagot.
Ha Laoszt nem is szerettük olyan nagyon, a szállásokról csupa jót tudok csak mondani. Az eddigi legjobb ár érték arányú moteleiben voltunk, ahol alapvető a tisztaság, a meleg víz, a törülköző és gyakran a wifi is. Mindez kevesebb, mint kétezer Ft-ért. Vientienbe foglaljatok előre, ha szezonban jöttök, a máshova felesleges.
Az étkezésről már panaszkodtunk eleget... A négyezer Ft-os napi átlagért sok jó bagettszendvics, sok közepesen rossz európai menüvel szolgáló étterem és rengeteg kiábrándító laoszi étel („noodle soup 100 Ft, zöldséges rizs 100 Ft) jár. Az egyik fénypont a főtt kukorica 50 Ft-ért, aminél finomabbat soha életünkben nem ettünk (na jó, Bangkokban), a másik a félig nyers, előre felvágva árult mangó 25 Ft-ért.
A közlekedés északon drága és kényelmesebb a sok turista miatt, délen olcsóbb és szegényesebb, ide jóval kevesebben jönnek. A motorbérlés  (link) olcsó, mi ajánljuk. Északon csak be kell ugrani egy utazási irodába, és öt perc múlva a kezedben a jegy, délen vagy magadnak intézed, vagy a hotel segít.
A városnézés kevesebb, mint 500 Ft volt naponta, ez jóval több lehetne, ha felháborító (nem sok pénz, csak DK-Ázsiával összehasonlítva) összegért kajakoztunk vagy túráztunk volna. Nekünk a tubing is kimaradt a betegség miatt, de az nem drága, és mindenki ajánlja.
Az internetre viszonylag keveset költöttünk (100 Ft naponta), mert általában volt wifi a szobánkban vagy a lobbiban. Városonként változó, hogy mennyi az internet, óránként 200-tól 500 Ft-ig variál.
Vásárolni sem vásároltunk sokat, napi 500 Ft igazán nem sok. A luang prabangi éjszakai piacot leszámítva nem is nagyon van mit a hegyi szőtteseken kívül.
étel-ital szállás közlekedés városnézés internet vásárlás
4138 Ft 1961 Ft 1781 Ft 468 Ft 105 Ft 476 Ft

 

napi átlagos költés: 8848 Ft


Laosz legyőzte Mianmart, itt kevesebb, mint kilencezer Ft-t költöttünk átlagosan naponta. Nem teljesen igaz ez így, mert gyakorlatilag semmit nem csináltunk. A rengeteg turista miatt a laoszi programok (trekking, kajakozás) annyira drágák, ahhoz képest, hogy mit nyújtanak a pénzért cserébe, mi nem sok mindent csináltunk. Szerencsétlenségünkre Laoszban ért minket az út egészségügyi mélypontja, és itt ragadtunk a reális két hét helyett huszonöt napra. A betegen tévét bambulás nem sok pénzt igényel, úgyhogy ez húzta le az átlagot.


Ha Laoszt nem is szerettük olyan nagyon, a szállásokról csupa jót tudok csak mondani. Az eddigi legjobb ár érték arányú moteleiben voltunk, ahol alapvető a tisztaság, a meleg víz, a törülköző és gyakran a wifi is. Mindez kevesebb, mint kétezer Ft-ért. Vientienbe foglaljatok előre, ha szezonban jöttök, a máshova felesleges.


Az étkezésről már panaszkodtunk eleget... A négyezer Ft-os napi átlagért sok jó bagettszendvics, sok közepesen rossz európai menüvel szolgáló étterem és rengeteg kiábrándító laoszi étel („noodle soup 100 Ft, zöldséges rizs 100 Ft) jár. Az egyik fénypont a főtt kukorica 50 Ft-ért, aminél finomabbat soha életünkben nem ettünk (na jó, Bangkokban), a másik a félig nyers, előre felvágva árult mangó 25 Ft-ért. A sör olcsó, átlagos.


A közlekedés északon drága és kényelmesebb a sok turista miatt, délen olcsóbb és szegényesebb, ide jóval kevesebben jönnek. A motorbérlés  (link) olcsó, mi ajánljuk. Északon csak be kell ugrani egy utazási irodába, és öt perc múlva a kezedben a jegy, délen vagy magadnak intézed, vagy a hotel segít.


A városnézés kevesebb, mint 500 Ft volt naponta, ez jóval több lehetne, ha felháborító (nem sok pénz, csak DK-Ázsiával összehasonlítva) összegért kajakoztunk vagy túráztunk volna. A szauna (250 Ft, nincs időlimit, masszázs után ingyenes) és a masszázs (1000 Ft/óra) nagyon olcsó, és ahol mi próbáltuk, ott remek volt. Nekünk a tubing is kimaradt a betegség miatt, de az nem drága, és mindenki ajánlja.


Az internetre viszonylag keveset költöttünk (100 Ft naponta), mert általában volt wifi a szobánkban vagy a lobbiban. Városonként változó, hogy mennyi az internet, óránként 200-tól 500 Ft-ig variál.

Vásárolni sem vásároltunk sokat, napi 500 Ft igazán nem sok. A luang prabangi éjszakai piacot leszámítva nem is nagyon van mit a hegyi szőtteseken kívül.

 

0 Tovább

Laoszi pro és kontra

 

szeret:
A csodálatos bagett szendvicset 200 Ft-ért Luang Prabangban.
Az emberek nyugalmát és lazaságát.
Az utakat. 3 éves LP még óva int a hosszabb buszutaktól, de mostanra teljesen korrekt állapotú aszfalt volt szinte mindenhol, amerre jártunk.
A folyókból kitermelt és napon szárított algát.
A növényi olajos szaunájukat.
A meghökkentő kinézetű hegyeket, hegygerinceket.
A hangutánzó madarat a paksei szálláson.
Az okosan felvágott mangót, amit a kalapos asszonyok nejlonban árulnak 100 Ft-ért a buszra felszállva. 6 óra éhezés után leírhatatlan élmény elropogtatni egy ilyet.
A Mekongot, ami valahogy mindenhol előbukkant.
A turistákat szállító járművekre csak véges számú embert lehet felterelni, ez a szám rá van ragasztva az oldalára
Az internetkávézót, ahol rózsaszín műbőr fotelekben fetrengve lehetett  netezni. Plusz hogy az egyik asztal billentyűzettartója minden gyanutlanra rászakadt.
A szállásokat. Messze a legjobb ár-érték arány eddig, le a kalappal.
A dzsungelt.
A sok majmot. Amikor reggel gibbon kiabálásra riadsz, és az ablakból nézed végig, hogy a telek hátuljában a szállótulajdonos banánt dobál fel nekik a fára, az menő.
A Kong Lo barlangot. (link)
Az eldugott, helyiek által főként a helyieknek üzemeltetett „all you can eat” ételstandokat.
A főtt kukoricát.
A kávéültetvényeket. Ott is főleg az árnyékfákat.
nem szeret:
A rengeteg turistát.
Az emiatt sokszor nevetségesen magasra felvert árakat.
Hogy nincs egy nyomorult rom sem.
A négyezer-szigetet (LINK). Az igénytelenség fellegvára.
A kondenzált tejet. Értetlenül állunk a jelenség előtt, tele vannak bivallyal és tehénnel, minden adott a friss tejhez.
Az ételeket. Unalmasak, elég igénytelenek.
A turistákat, akik egy fotó kedvéért egymást taposták hajnali hatkor vagy naplemetekor.
Az angol lányt, akitől Sára nem tudott levelet írni az internetkávézóban.

Szerettük:

A csodálatos bagett szendvicset 200 Ft-ért Luang Prabangban.

 

Az emberek nyugalmát és lazaságát.


Az utakat. 3 éves LP még óva int a hosszabb buszutaktól, de mostanra teljesen korrekt állapotú aszfalt volt szinte mindenhol, amerre jártunk.


A folyókból kitermelt és napon szárított algát.


A növényi olajos szaunájukat.


A meghökkentő kinézetű hegyeket, hegygerinceket.


A hangutánzó madarat a paksei szálláson.


Az okosan felvágott mangót, amit a kalapos asszonyok nejlonban árulnak 100 Ft-ért a buszra felszállva. 6 óra éhezés után leírhatatlan élmény elropogtatni egy ilyet.

A Mekongot, ami valahogy mindenhol előbukkant.

Hogy turistákat szállító járművekre csak véges számú embert lehet felterelni (ez a szám rá van ragasztva az oldalára), és ezt gyakran be is tartják.

Az internetkávézót, ahol rózsaszín műbőr fotelekben fetrengve lehetett  netezni. Plusz hogy az egyik asztal billentyűzettartója minden gyanutlanra rászakadt.

A szállásokat. Messze a legjobb ár-érték arány eddig, le a kalappal.

A motorozást a Bolaven-felföldön.

A rengeteg többnyire megsimogathatóan tiszta kölyökkutyát.

A dzsungelt és a kevésbé dzsungeles erdőket is.

A sok majmot. Amikor reggel gibbon kiabálásra riadsz, és az ablakból nézed végig, hogy a telek hátuljában a szállótulajdonos banánt dobál fel nekik a fára, az menő.

A Kong Lo barlangot.

Az eldugott, helyiek által főként a helyieknek üzemeltetett „all you can eat” ételstandokat.

A főtt kukoricát.

A kávéültetvényeket. Ott is főleg az árnyékfákat.

Az igazi kávét.

És ezt a vízesést:

 

Nem szerettük:

A rengeteg turistát.

Az emiatt sokszor nevetségesen magasra felvert árakat.

Hogy nincs egy nyomorult rom sem.

A négyezer-szigetet. Az igénytelenség fellegvára.

A kondenzált tejet. Értetlenül állunk a jelenség előtt, tele vannak bivallyal és tehénnel, minden adott a friss tejhez.

Az ételeket. Unalmasak, elég igénytelenek.

A turistákat, akik egy fotó kedvéért egymást taposták hajnali hatkor vagy naplemetekor.

Az angol lányt, akitől Sára nem tudott levelet írni az internetkávézóban, mert fennhangon taglalta a bankkártyás pénzfelvételhez kötődő élményeit skype-on.

0 Tovább

Thaiföld: Így csináltuk napi tizenháromezerből.

 

Thaiföldön összesen 25 napot voltunk egy mianmari kiruccanással megszakítva. Még jövünk, mert Kambodzsa és a Fülöp-szigetek között itt kell átszállnunk, és a két repülő között van másfél nap, de az már nem változtat majd semmi lényegit az átlagokon.
szállás: 2626
ételital: 4180
közlekedés: 1820
városnézés: 1714
internet: 258
vásárlás: 2080
SZUMMA: 12.956 Ft
Thaiföldön lényegében két helyen voltunk: a tengerparton (link) és a fővárosban (link). A tengerpart – bár ez erősen strandfüggő is – drágább, mint Bangkok. Drágább a szállás, az étkezés és az internet is. Mivel azonban az ember az egész napját a parton, egy kávézóban vagy egy függőágyban tölti, nincs városnéző és utazási költsége, így a napi átlagköltség itt lesz alacsonyabb. (Ha Bangkokban nem csinál semmit az ember, akkor meg még olcsóbb az élet.)
Mi nagyon eleresztettük magunk a városban, a mianmari nélkülözés és  nehézkesség után mélyre merültünk a konzumálás gyönyörében, nem tagadtunk meg magunktól semmit, úgyhogy jó hír a forintozóknak, lehetne ennél olcsóbban is. Na, nézzük részleteiben!
A szállásunk a szokásos fanos, fürdőszobás, franciaágyas a városban, hasonló bungalló (link) a parton. A thai nép szerintem vér és nyálka nélkül jön világra, hihetetlenül tiszták és igényesek. A legolcsóbb szállások is makulátlanok voltak, a fehér lepedő, itt fehér lepedő tíz dollárért is. Tudom, hogy túlragozom, de aki volt Indiában, az megérti. A szobák kicsit drágábbak, mint Indiában vagy Mianmarban, de cserébe a szolgáltatás és a minőség is az. Bangkokban a Khao San Road-on olyan erős a verseny a szállodák között, hogy szinte általános a tévé, a széf, az ingyen wifi. Azt kell mondjam, megérte a napi kétezerötöt a thai tisztaság és kényelem.
Az evés-ivás Thaiföld, de leginkább Bangkok egyik fénypontja. Az ételek nagy általánosságban finomak, ha az utcán eszel, olcsók, ha Bangkokban eszel az utcán, nagyon olcsók. Meg lehet vacsorázni 200 Ft-ból egy utcai standról, és persze meg lehet sokkal többől is egy étteremben.
Mi kicsit több, mint 4000 Ft-ot költöttünk naponta kajára: általában étteremben ettünk, legtöbbször utcaiban vagy plázában (ezek kicsit olcsóbbak és nem olyanok, mint otthon), de az utcán is: főleg pad thai-t (link). Naponta kétszer nagyobbat, és persze egész álló nap gyümölcsöt (70-100 Ft egy guaváért/fél ananászért/szelet görögdinnyéért/mangóért felszelve), főtt kukoricát (70 Ft), aszalt gyümölcsöt, thai palacsintát (220 Ft körül) és a jó ég tudja még mit ettünk össze a standokról.
Az ételen senki ne aggódjon, aki Thaiföldre jön.
Kicsit több, mint 1500 Ft-ból néztünk várost. Ez nem tudom, mennyire fedi le az átlagutazó kiadásait, mi ugyanis nem a királyi palotára és a múzeumokra költöttük a legtöbbet, hanem mozira és pihenésre. Egy mozijegy 1400 Ft körül mozog, annyi szent. A VIP vetítés drágább, de kapsz welcome drink-et, takarót (a durva légkondi ellen) és háromszor elférsz a foteledben.
A tömegközlekedés szuper. A városban mászkálásra ugyanolyan sokat használtuk a skytrain-t, a buszokat és a hajót. A busz és a skytrain jegyára távolságfüggő. Ha a busszal egy „Keleti pályaudvar - Móricz Zsigmond körtér” távolságot teszel meg, az 50 Ft-odba kerül. Légkondis busszal többe.
Az égimetró legolcsóbb jegye kb. 100, legdrágábbja olyan 350 Ft.
A hajóval a teljes vonalon végigmehetsz 150 Ft-ért.
A közlekedésre sem lehet panasz, hacsak az nem, hogy elég sokba kerül. A buszok és az utak remek állapotban vannak, úgyhogy az ár/érték arányra én nem panaszkodnék, de aki spórolni akar, annak lehet, hogy 6500 Ft egy VIP távolsági buszért már kiveri a biztosítékot. Hajlamosak rá, hogy a drágább szolgáltatást adják el neked, ha ugyanazon a vonalon több is létezik, úgyhogy rá kell kérdezz, ha olcsóbban szeretnéd.
Bangkokban rengeteg mindent vettünk. Feltöltöttük a nesszeszerünk és kiegészítettük a gyógyszeresdobozunk, felfrissítettük a ruhatárunk, vettünk egy-két dolgot a fényképezőgéphez és egy-két egyéb szükséges hülyeségre is költöttünk, úgyhogy a vásárlás kategória legalább kétszer annyi, mint eddig bárhol.
Az internetezés költsége ugyanígy magasabb, mert az összes mianmari tartalmat itt töltöttük fel a blogra, illetve majd egy hónapnyi teljes izoláció után sokat kommunikáltunk a családdal és a barátokkal. A net gyors és közepesen drága.
Összesen tehát tizenháromezer Ft-ból kényelmesen és lemondások nélkül pihentünk és dőzsöltünk a külföldiek pihenésére és dőzsölésére szakosodott országban. Ez lehetne (bőven) több, ha többet éttermeztünk volna, de mivel Thaiföld így is a legdrágább ország volt eddigi utunk során, erre most nem akartunk többet költeni, különösen, hogy az utcán a megfelelő helyeken legalább olyan jól főznek. Szusit meg majd eszünk Japánban.

Thaiföldön összesen 25 napot voltunk egy mianmari kiruccanással megszakítva. Még jövünk, mert Kambodzsa és a Fülöp-szigetek között itt kell átszállnunk, és a két repülő között van másfél nap, de az már nem változtat majd semmi lényegit az átlagokon.

A napi átlagköltés:

szállás ételital közlekedés városnézés internet vásárlás
2626 Ft 4180 Ft 1820 Ft 1714 Ft 258 Ft 2080 Ft


SZUMMA: 12.956 Ft per nap


Thaiföldön lényegében két helyen voltunk: a tengerparton és a fővárosban. A tengerpart – bár ez erősen strandfüggő is – drágább, mint Bangkok. Drágább a szállás, az étkezés és az internet is. Mivel azonban az ember az egész napját a parton, egy kávézóban vagy egy függőágyban tölti, nincs városnéző és utazási költsége, így a napi átlagköltség itt lesz alacsonyabb. (Ha Bangkokban nem csinál semmit az ember, akkor meg még olcsóbb az élet.)

Mi nagyon eleresztettük magunk a városban, a mianmari nélkülözés és  nehézkesség után mélyre merültünk a konzumálás gyönyörében, nem tagadtunk meg magunktól semmit, úgyhogy jó hír a forintozóknak, lehetne ennél olcsóbban is. Na, nézzük részleteiben!


A szállásunk a szokásos fanos, fürdőszobás, franciaágyas a városban, hasonló bungalló a parton. A thai nép szerintem vér és nyálka nélkül jön világra, hihetetlenül tiszták és igényesek. A legolcsóbb szállások is makulátlanok voltak, a fehér lepedő, itt fehér lepedő tíz dollárért is. Tudom, hogy túlragozom, de aki volt Indiában, az megérti. A szobák kicsit drágábbak, mint Indiában vagy Mianmarban, de cserébe a szolgáltatás és a minőség is az. Bangkokban a Khao San Road-on olyan erős a verseny a szállodák között, hogy szinte általános a tévé, a széf, az ingyen wifi. Azt kell mondjam, megérte a napi kétezerötöt a thai tisztaság és kényelem.


Az evés-ivás Thaiföld, de leginkább Bangkok egyik fénypontja. Az ételek nagy általánosságban finomak, ha az utcán eszel, olcsók, ha Bangkokban eszel az utcán, nagyon olcsók. Meg lehet vacsorázni 200 Ft-ból egy utcai standról, és persze meg lehet sokkal többől is egy étteremben. Mi kicsit több, mint 4000 Ft-ot költöttünk naponta kajára: általában étteremben ettünk, legtöbbször utcaiban vagy plázában (ezek kicsit olcsóbbak és nem olyanok, mint otthon), de az utcán is: főleg pad thai-t. Naponta kétszer nagyobbat, és persze egész álló nap gyümölcsöt (70-100 Ft egy guaváért/fél ananászért/szelet görögdinnyéért/mangóért felszelve), főtt kukoricát (70 Ft), aszalt gyümölcsöt, thai palacsintát (220 Ft körül) és a jó ég tudja még mit ettünk össze a standokról. Az ételen senki ne aggódjon, aki Thaiföldre jön.

Kicsit több, mint 1500 Ft-ból néztünk várost. Ez nem tudom, mennyire fedi le az átlagutazó kiadásait, mi ugyanis nem a királyi palotára és a múzeumokra költöttük a legtöbbet, hanem mozira és pihenésre. Egy mozijegy 1400 Ft körül mozog, annyi szent. A VIP vetítés drágább, de kapsz welcome drink-et, takarót (a durva légkondi ellen) és háromszor elférsz a foteledben.

A tömegközlekedés szuper. A városban mászkálásra ugyanolyan sokat használtuk a skytrain-t, a buszokat és a hajót. A busz és a skytrain jegyára távolságfüggő. Ha a busszal egy „Keleti pályaudvar - Móricz Zsigmond körtér” távolságot teszel meg, az 50 Ft-odba kerül. Légkondis busszal többe. Az égimetró legolcsóbb jegye kb. 100, legdrágábbja olyan 350 Ft. A hajóval a teljes vonalon végigmehetsz 150 Ft-ért.


A közlekedésre sem lehet panasz, hacsak az nem, hogy elég sokba kerül. A buszok és az utak remek állapotban vannak, úgyhogy az ár/érték arányra én nem panaszkodnék, de aki spórolni akar, annak lehet, hogy 6500 Ft egy VIP távolsági buszért már kiveri a biztosítékot. Hajlamosak rá, hogy a drágább szolgáltatást adják el neked, ha ugyanazon a vonalon több is létezik, úgyhogy rá kell kérdezz, ha olcsóbban szeretnéd.


Bangkokban rengeteg mindent vettünk. Feltöltöttük a nesszeszerünk és kiegészítettük a gyógyszeresdobozunk, felfrissítettük a ruhatárunk, vettünk egy-két dolgot a fényképezőgéphez és egy-két egyéb szükséges hülyeségre is költöttünk, úgyhogy a vásárlás kategória legalább kétszer annyi, mint eddig bárhol.


Az internetezés költsége ugyanígy magasabb (260 Ft per nap!), mert az összes mianmari tartalmat itt töltöttük fel a blogra, illetve majd egy hónapnyi teljes izoláció után sokat kommunikáltunk a családdal és a barátokkal. A net gyors és közepesen drága, mindenhol fogsz találni. A legjobb megoldás, ha a hoteledben - ne adj isten a szobádban - ingyen wifi van.


Összesen tehát tizenháromezer Ft-ból kényelmesen és lemondások nélkül pihentünk és dőzsöltünk a külföldiek pihenésére és dőzsölésére szakosodott országban. Ez lehetne (bőven) több, ha többet éttermeztünk volna (vagy ha minden szép ruhát megvettünk volna nekem, ami tetszett), de mivel Thaiföld így is a legdrágább ország volt eddigi utunk során, erre most nem akartunk többet költeni, különösen, hogy az utcán a megfelelő helyeken legalább olyan jól főznek. Szusit meg majd eszünk Japánban.

0 Tovább

Thaiföldi seveled-senélküled

Amit szerettünk:


A tömegközlekedést. Olcsón, tisztán, viszonylag gyorsan mindenhová el lehet jutni.

A tömegközlekedésből is főleg a hajózást.

A skytrain okos jegyrendszerét.

Az ingyen wifit a hotelben.

A 7/11-eket. 

Az elképesztő mennyiségű, minőségű és árú ruhát, amit Bangkokban az utcán lehet venni.

Az utcán árult, hűtött gyümölcsöt fillérekért.

A lampioneregetést a király születésnapján.

Hogy a jobb könyvesboltokban átlátszó műanyag burokba csomagolják a könyvedet, ha kéred - ingyen.

A szállások tisztaságát.

Hogy a Khao San Road-on nem tud olyan dolog eszedbe jutni, amit ne tudnál 5 percen belül megkapni. Otthon hagytad az átalakítód a konnektorhoz? Lemerült az i-podot? Kevés a pénzed a belépőkre? Rég láttad a Big Bang Theory-t? Itt vehetsz átalakítót, feltöltik az i-podod, vehetsz hamisított diákigazolványt és teljes évadokat töltenek le neked, csak válaszd ki a sorozatot.

A felhőkarcolókat. Jól néznek ki.


A Bangkokban utcán facsart és palackozott friss mandarinlét. A világ egyik legfinomabb itala.

A köszönést. Van valami szép az arc előtt összetett kézben.

A VIP buszt. Gyakorlatilag fotelágy, hostess, étel-ital, kiválasztható zene, film vagy játék. A busz ennél többet nem érhet el.


Az utcai éttermeket, ahol iszonyat finom ételeket főznek neked a járdán felállított konyhácskában nagyon-nagyon kevés pénzért.

Bangkokot. Modern, tiszta, olcsó, élhető.

A rengetegféle üdítőt.

A rengeteg fánkost.

A kamu órákat és napszemüvegeket.

Amit nem szerettünk:

Nagyon sok a turista. A hülye turista. Mentsen meg az ég mindenkit a reggeli bevásárláskor minden egyes alkalommal feltűnő, tökrészeg, kötekedő, dagadt, középkorú angol pasiktól.

Hogy a szebb szigetek rohadt drágák. Az olcsóbbakért meg elég lett volna Horvátországig menni.

A Sukhumvit körüli szexnegyedet estefelétől. Idősödő, nyáladzó nyugati faszik, fiatal, erősen smikelt thai csajok – tömegével.

Hogy az átlag thai nem vagy érthetetlenül beszél angolul, de kézzel-lábbal nem hajlandó kommunikálni, inkább zavarba esik, nevet és rázza a fejét.

Hogy a taxisofőrök szeszélyétől függ, hogy elvisznek-e. Ha nem teszik nekik a megadott cím, simán elhajtanak.

0 Tovább

made in Mianmar: Mianmarról röviden

méret: 676.578 négyzetkilométer (több, mint 7 Magyarország)

főváros: Hivatalosan Nay Pyi Taw, de gyakorlatilag még ma is Yangon az.

valuta: kyat Mi 870K=1USD-ért váltottunk.

GDP: 1100 $ (per fő)

népesség: 53.414.374 fő

vallás: hindu 89%, muszlim 4%, keresztény 4%, egyéb 3 %

nemzetiségek: burmai 68%, shan 9%, karen 7%, rakhin 4%, kínai 3%, indiai 2%, egyéb 7%

vízum: Magyarországon nincs nagykövetségük, ha el akarod intézni még itthon, vagy Bécsbe kell kimenj érte, vagy a neten is elintézheted (ez könnyedén és gyorsan megváltozhat). Ha Bangkokban szállsz át a burmai gépre (át kell valahol), az itteni nagykövetségen kiválthatod. Az expressz változat kész van másnapra (megbeszélés szerint akár aznapra is), 35 USD. A sima több nap, 30 USD. A bécsinek is ekkörül kell lennie.

oltások: Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban részletesen tájékoztatnak a szükséges oltásokról, az egyéb fontos óvintézkedésekről, és persze be is oltanak. Malária elleni tabletta használata melegen ajánlott, mi Lariamot szedtünk, álmodtunk is szörnyűeket.

egy tejeskávé: Helyi kávéból török zaccos kávé az alján kondenzált, édesített tejjel kb. 100 Ft-ért. Vagy háromazegyben ugyanennyiért. Nem tudom, melyik rosszabb.


egy sör: Vendéglőben 350 Ft-tól egy 6,5 decis üveg. A drágább fajta (valami d betűs) sokkal finomabb.

egy csáj: Ugye alapvetően ott az ingyen zöld tea, de ha mégis teát rendelsz, akkor kihozzák neked a kínai ipar egyik legmélyebb szégyenét: a porteát. Leginkább az indiai csájra hasonlít, háromazegyben teamix a neve és 200 Ft körül van. (Ez olyannyira csak itt lehetséges, hogy egy svájci srác szuvenírnek vásárolta.)

egy ebéd egy olcsóbb étteremben két főre: Jobb helyen 1200 Ft körül megvoltunk (hallal, tengeri herkentyűval, alkohol nélkül). Csórózni is lehet: ha bírjátok a durva igénytelenséget és silányságot, megvagytok 650 Ft-ból.

egy képeslap bélyeggel haza: 50 + 50 Ft Durván olcsó. Az LP nem győzi hangsúlyozni, hogy sok képeslap feladásával a kormányt rövidíted.

mit nem lehet kapni: Sok-sok mindent. Az otthon megszokott édességeket, csokikat, csipszeket, rágót. Tampont, gyantát.

mit lehet olcsón kapni: Szőttest, kendőt, (fél)drágaköveket, antikvitást, festményeket, faragást, ezüstöt.

helyi közlekedés: Katasztrófa. Jobb-rosszabb buszok, horrorisztikus utak. Vonattal csak az élményért. Hajóért fizess többet, úgy talán nem kell húsz óra alatt hatvan kilométert megtenned. Repülj, megéri.

burmaiak: Egyértelműen csodálatosak. A féreg mandalayi biciklis riksást leszámítva ők ez egyik legjobb dolog az országban. Kedvesek, nyitottak, érdeklődőek, soha nem lopnának tőled.

csináld-ne csináld:

Nem illik a bal kezed használni, ne azzal fizess, ne azzal nyúlj feléjük. Enni szabad vele.

A templomokban mindig vedd le a cipődet! Sokszor a zokni sem maradhat. Ki lesz írva.

Csak semmi miniszoknya! Anélkül is néznek majd, nem kell tetézni.

Ne érintsd meg senkinek a fejét! Az aranyos gyerekek fejét sem szabad megsimogatni sajnos, buddhista hiedelem.

Ha van pénzed, ne hősködj: fizesd ki a repülőt! Évekkel fogunk hamarabb meghalni az itt végigélt buszutak miatt.

Hozz moszkítóhálót, sok helyen nincs.

Netre ne számits: csigalassú, korlátozott, agyhalál.

Csak vadonatúj, ropogós USA dollárt hozz!

1 Tovább

Mianmari SzeretNemSzeret

Szerettük:

Az embereket. Végtelenül kedvesek, figyelmesek, kíváncsiak és általában jól beszélnek angolul - messze jobban például a thaioknál.

A mindenkori ingyen teát.

Yangon, ahol otthon éreztük magunkat, mert egy kicsit olyan mint Budapest. Mondjuk még jobban olyan olyan, mint Havanna.

Az avokádó salátát. Ezt nem lehet elrontani.

Hogy longyiban vannak. Valahogy olyan aranyosan béna.

A legtöbb helyen nyugalomban tudsz válogatni a portékából, nem lohol egy rossz angolságú árus a nyomodban, hogy ezisazis.

Az étkezések utáni tamarind bonbont. Egy dobozzal hoz ki a pincér, amiből mindeni megeszik egyet-kettőt, hogy jobb legyen a szájíze, kivéve minket, akik módszeresen kicsomagoltuk és befaltuk az összest.

A mianmari írást. Karikák és félkörök és girlandok. Nagyon szép.

Yangon és Mandalay négyzethálós szerkezetét. Könnyű tájékozódni.

Hogy - Indiával és Nepállal ellentétben - vannak címek (utcanevek, házszámok). Jelentősen könnyebb így szállást vagy éttermet keresni.

A vízibivalyokat. Sokkal szebbek az indiai tesóiknál, mert helyes kis bundájuk van.

A lejárólapozott hegytetőket. Szürreális magyar konyhában érezni magad egy domb tetején épült szent sztupában.

Nem szerettük:

Az étkezéseket. Rossz minőségű, igénytelenül elkészített ételek, amik hidegen érkeznek, vagy egyszerűen csak nem érkeznek meg.

A buszozást. Főleg az éjszakai buszozást.

A port. Yangont kivéve mindenhol

A palackozott víz ízét. (Főleg Sára.)

A pénzzel való szenvedést. Csak ropogós dollárt fogadnak el, de rendszeresen megpróbálják rád sózni az gyűröttjeiket a visszajáróval.

A bételrágást.  Megszokhatatlan!

Az internetet. Csigalassú, korlátozott, ehhez képest drága.

A három az egyben teamixet. Brrr.

A népzenéjüket. Kiállhatatlan, nagyon hangos.

0 Tovább

Aki Mianmarba indul

Aki Burmába indul, annak bizony készülnie kell. Nincsenek bankok és ATM-ek, úgyhogy annyi készpénzzel kell érkezz, amennyi lefedi az út tervezett igényének másfélszeresét – ki tudja, ugye. Euróban vagy USA dollárban kell hozni a pénzt, de mindenki ez utóbbit ajánlja, mert Eurót csak Yagonban és Mandalayban váltanak. Thai bahtot nem érdemes hozni.

Azonban mivel mindenkinek a központi bankban kell beváltania a megszerzett dollárjait a helyi valutára, kyat-ra (ejtsd csat), ők pedig csak vadonatúj pénzjegyeket fogadnak el, senki nem fog elfogadni tőled egy akár csak egy kicsit meghajlott vagy megkarcolt dollárt sem. Az utcai pénzváltó talán átváltja, ha minimális a sérülés, de jóval rosszabb rátával.

Úgyhogy ne legyünk szégyenlősek és alaposan válogassuk át a bankban kapott dollárokat, később tényleg sok múlik ezen.

Általában dollárral kell fizetni a szállásért, a belépőjegyekért és a kormány által birtokolt tömegközlekedésért (vonat, repülő, sok hajó). A pénz körülbelül felére lesz szükség dollárban, a többit át kell váltani kyat-ba Yangonban. A hivatalos pénzváltókat el kell felejteni, nevetséges, központilag meghatározott rátával váltanak (200k = 1usd). Mikor egy svájci srác kíváncsiságból megkérdezte, hogy válthat-e, inkább elküldték, hogy ne itt, nem éri meg neki.

Feketén kell váltani, mégpedig a Bogyoke piacon (Yangon), itt korrekt a ráta (mikor mi váltottunk 870 k = 1 usd volt) és biztonságos a váltás. Mindenki tudja, hogy az épeszű turista itt vált pénzt, beleértve a hatóságokat is. Soha ne válts máshol! Az utcán percenként mennek majd oda hozzád – angolul akár remekül beszélő – emberek, hogy „change money”, de ne üzletelj velük, pórul járhatsz.
A piacon az állandó hellyel rendelkező árusok váltanak, ők nem engedhetik meg maguknak, hogy átvágjanak. Itt le tudsz majd ülni, hogy átszámold a pénzt, olyan sok bankjegyet kapsz egy százdollárosért, hogy erre szükség lesz. Soha ne add oda a dollárt, amíg át nem számoltad a cserébe kapott kyat-ot. Fontos, hogy más a rátája a nagy és kis bankjegyeknek, a legjobb pénzt a százdollárosért kapod.

Amilyen tökéletesnek kell lennie a dollárnak, olyan undorító állapotban lesznek majd a kyat bankjegyek. A pénzváltótól kapott ezresek lesznek a legjobb minőségű pénz, amit Mianmarban látni fogsz, úgyhogy ha egy-kettő össze van celluxozva vagy kicsit szakadt, egyáltalán ne aggódj, el fogják fogadni. Láttunk olyat, hogy a pénz csak azért volt egyben, mert egy műanyag fóliába csomaagolták, de olyat is, hogy három kicsit bankjegyet (egy tizest és két húszast) összetűztek, hogy ötvenesként legyen valami kis értéke.

Váltani tudsz majd a későbbiekben is, a nagyobb városokban vagy esetleg a hoteledben, de ahogy távolodsz a fővárostól, egyre rosszabb és rosszabb rátával. Nekünk bejött a tervezett költség felének átváltása, nem kellett többször váltanunk. Hogy nagyjából mire számíts, mennyit fogsz költeni, azt itt (LINK) tudhatod meg.

Figyelj oda, hogy ha dollárral fizetsz, mondjuk egy belépőért, és van visszajáró, akkor szinte biztosan megpróbálnak majd rádsózni egy gyűrött vagy hibás bankjegyet. Ha mosolyogsz, nyugodtan és udvariasan megkéred, hogy cserélje ki, ki fogja, nekünk csak egyszer volt ezzel gondunk. Marci szerint, ha üvöltesz, akkor is kicserélik, de ezt nem próbáltuk ki.
Kicsit idegesítő, de ártalmatlan a helyieknek azon szokása, hogy megpróbálják veled kyatra átváltatni a turistáktól kapott, számukra használhatatlan és átválthatatlan és általában nem a legszebb egydollárosaikat.

Ha tetemesebb mennyiségű kyat-od marad az út végén, akkor mindenképp meg kell szabadulj tőle, mert az országon kívül tökéletesen használhatatlan. Visszaválthatod nem túl kedvező rátával a piacon, megpróbálhatsz üzletelni vele a reptéri érkezőkkel vagy – ahogyan mi is tettük – dőzsölhetsz egy nagyot egy drága étteremben...

0 Tovább

És van olcsóbb Indiánál! Burmai vakáció már 220ezertől...

24 napot töltöttünk Mianmarban. íme kettőnk napi átlagos költése:

szállás ételital városnézés közlekedés vásárlás adomány internet
2680 
2160
1400 2020
900 100 72


NAPI ÖSSZ: 9558 Ft

Mianmarban költöttük eddig a legkevesebbet naponta, kevesebbet, mint Indiában (több mint 1000 Ft-tal).
Kevesebb, mint tízezer Ft elegendő rá, hogy néha kicsit kényelmetlen, de alapvetően gondtalan életet élj az országban. A pénz és költése eleve nem könnyű dolog errefelé, a hülye dollár szabályokrólés a pénzváltásról itt olvashatsz még.

A szállással viszonylag könnyű dolgunk volt, mert nem drágább, mint Indiában és majdnem olyan tiszta, mint Thaiföldön. Kb. kétezerötért egy egyszerű, tiszta, fanos, fürdőszobás szobát kaptunk egy francia vagy két sima ággyal. Légkondival ez rendszerint majdnem másfélszer ennyi. Az árakat nem nagyon tudod lealkudni – talán csak ha sokáig maradsz egy helyen -, de nem is mondanak elsőre többet, mint amennyiért valóban kiadják. (Indiában mindig.) Csak az első napunkon Yangonban ment lejjebb és lejjebb a szobánk ára minden egyes hezitálással töltött perccel, de itt még a szokásosnál is kevesebb turista volt. A szoba árát dollárban kell kifizetni, de néhány helyen megengedik, hogy kyat-tal fizess nem túl kedvező rátával váltva.
Fontos, hogy a szobánkhoz minden alkalommal járt reggeli, úgy tűnt,  Burmában ez így szokás, nem kell külön rákérdezni.

Kicsit több, mint kétezer Ft-ért egy kicsit sem fogtuk vissza magunkat, ott és annyit ettünk és ittunk, ahol és amennyit jólesett. A lehangoló reggelik egy tojásból, tósztkenyérből, vajból, dzsemből, valami szezongyümölcsből és teából/kávéból álltak. Az ebédeket és vacsorákat fele fele arányban költöttük helyieknek és turistáknak szánt helyeken, utcai és hagyományos éttermekben. A rengeteg utazás miatt sokszor kényszerül az ember út menti, önmagukat étteremnek nevező szörnyszülöttekben enni viselve a következményeket: olajréteg a torkodon, rossz íz a szájban.
Az átlagot felhúzza, hogy a kulináris sivatag után az utolsó napokban Yangonban szanaszét ettük magunkat mindenféle drága étteremben európai ételekből.
Ezer Ft körül megvan egy kétfős ebéd/vacsora szokás szerint alkohol és - a tengeri herkentyűket, halat leszámítva - hús nélkül. Ha csórózol, egy zöldséges rizs vagy tészta 250-350 Ft, mindenhol ugyanolyan rossz. Inni általában zöld teát ittunk, ami ingyen van vagy palackozott vizet, ami 100 Ft körül üvegével. Marci néha sörözött, egy 6,5 decis sör 300-400 Ft. A tömény nagyon olcsó.
Gyümölcsöt viszonylag gyakran vettünk, a narancs (30 Ft/darab), a mandarin (még olcsóbb) és a körte (100 Ft körül per darab) – főleg a körte - nagyon finom, az alma (60 Ft/db) felejthető, mint eddig mindenhol.


Kevesebb, mint ezerötszáz Ft-ból megvolt a városnézés. A városokon belül leginkább biciklit béreltünk, Yangonban elég sokat taxiztunk. Ide tartoznak még a belépők, ezeket általában dollárban fizeted.

A közlekedés az étkezés mellett a másik fekete emlék. Mi kétezer Ft-ból leginkább buszoztunk, egyszer hajóztunk, egyszer vonatoztunk, és nem tudom megmondani, hogy melyik volt rosszabb. Aki megteheti, az utazzon repülővel. Megéri. Rengeteg időt és kényelmetlenséget takarítasz meg három belföldi repülőúttal. Minél kevesebb időd van az országra, annál hatványozottabban igaz ez. Ha egyszer visszajövünk (és szeretnénk!), minden bizonnyal repkedni fogunk.

Az internet napi átlagköltsége nagyon alacsony, de még ezt is sokallom érte. Hagyjátok a fenébe, menjen haza egy mindenok email néha, de ne tököljetek mással, teszem azt, híroldalakkal.

Az utolsó két költség (a vásárlás és az adomány) az, amit bárki lefaraghat a maga kis útjából. Mi vettünk pár festményt, ajándékokat a falubelieknek a túrázáson, és elég sok pénzt adtunk a szimpatikusabb kolostoroknak, idegenvezetőknek, családoknak adományként.

Ha tényleg számolgatni kezdtél, akkor ez jól jön.

0 Tovább

Diktatúra a hétköznapi életben

A diktatúra szó hallatán rémes dolgok jutnak az eszébe. Nem egészen úgy rémes a mianmari rendszer, ahogyan azt véres filmben látni. Katonával vagy rendőrrel szinte nem is találkoztunk, nincs folyton papír ellenőrzés, nem szállítanak le a buszról, nem voltak mindenhol szögesdrótok. A diktatúrára inkább a hiányzó dolgok utalnak, mint a meglévőek. Nincsenek nemzetközi márkák, nincsenek otthon megszokott reklámok, nincsenek bankok. Minden végtelenül régi, ütött-kopott, elhasznált. Húszéves lerobbant japán autók, újra felhasznált alkatrészek. Ami újat lehet venni, az leginkább Kínából vagy Thaiföldről érkezik. Olyan is.

Azon túl, hogy lelkileg megviselő feldolgozni egy mesterségesen a múltban tartott nép szenvedéseit, van egy csomó dolog, ami megnehezíti a mianmari turista életét. Itt semmi sem olyan egyszerű ugyanis, mint amilyen valójában.

Mivel nincs gép, amiből az ember bankkártyával pénzt csinál, minden itt elköltendő pénzt készpénzben kellett behozni a határon. Ezt sem akárhogy: kizárólag szép, ropogós dollárokat érdemes hozni, ha van egy kis gyűrődés vagy kosz a pénzjegyen, nem fogadják el. Tényleg nem. Ez nem az ő szeszélyük, a bankoké (a kormányé), ahol a burmaiak kötelesek beváltani a dollárt. Tehát ropogós USD-vel érkezel, és ennek úgy körülbelül a felét át kell váltsd a helyi pénzre, kyatra (ejtsd csat), mert az ételekért és a közlekedésért kyattal, a belépőkért és szállásért dollárban fizetsz. A város legnagyobb piacán (ami pont úgy néz ki, mint a Vásárcsarnok) egy indiai tévés bemondótól vettünk kyatot: manapság 870 kyat egy USD. (Egy éve még ezerszáz felett volt, a fene essen bele.)

Vannak bizonyos falvak, tájak és nevezetességek, amiért belépődíjat (government fee) kell fizetned, ami egyenesen a kormány zsebébe vándorol. A Lonely Planet fanatikusan ellene van mindennek, ami direkten vagy kevésbé direkten (12 százaléka minden turistából származó jövedelemnek) pénzt juttat a rezsimnek, úgyhogy hosszas oldalak szólnak a könyvben arról, hogy hogy kerüld ki a díj kifizetését, hogy minimalizáld az ilyen irányba folyó pénzt. Ugyan nem szakadtunk meg az erőfeszítéstől, de ahol lehetőség nyílt rá, megpróbáltuk elsunyizni a belépődíjat, és az is számít nagyon kicsit, hogy olcsó hotelekben szálltunk meg.

A nyugati bojkott miatt félelmetesen szegényes a boltok kínálata. Ennél rosszabb minőségű, sokszor undorító portékát még sehol nem láttunk. Minden polcon kínai, abszolút műanyag kinézetű és ízű édességek, sütemények előrecsomagolva. Egyszerűen nincs importárú. Soha nem gondoltuk volna, hogy így tud hiányozni egy normális üdítő vagy csoki. Mindenkit mentsen meg az ég a mianmari chipstől. Később arra is figyelmeztetettek, hogy a gyógyszereket mindig ellenőrizzük le, mielőtt megvesszük, mert Kína itt adja el olcsóbban a hamarosan lejáró szavatosságú gyógyszereit.

Ázsiában még soha nem volt gond a telefonálással, mindig tudtunk előre szállást foglalni, ha szükséges volt, ez ugyanúgy alapvető volt, mint otthon. De nem Mianmarban. Az utcán kis asztalokon vagy boltfrontokban várakozó telefonokon lehet telefonálni - ha kapsz vonalat. Ami ennél is gázosabb, az az internet.

Mióta elkezdtek nem túl előnyös képek és beszámolók felkerülni az országról a hálóra, az internetfelhasználás korlátozott. Legálisan csak a kormány licensszel rendelkező netkávézókban lehet netezni. Ezeknek minden öt percben rögzíteniük kell a felhasználók tevékenységét, ezeket az adatokat pedig el kell tárolniuk, mert bármikor érkezhet ellenőrző bizottság gyanús tevékenység után kutakodni. Az internet sávszélessége borzasztó alacsony, hogy a felhasználók száma ne haladja meg az ellenőrizhetőt. Nem tudsz semmilyen oldalt betölteni, aminek a címe tartalmazza a blog vagy a free szót. (Micsoda mázli: postr!) A hotmail nem működik, a gmail is csak https-sel. Képeket, tömörített fájlokat nem lehet feltölteni.

Ugyan van egy két hősies, proxy szerverrel üzemelő internetkávézó, de ezek ritkák. Általában, mikor pár naponta rávettük magunkat, csigalassúsággal az email postafiókunkig jutottunk.

16 Tovább

Dőzsölj napi tízezerből Indiában!

(Ezzel a poszttal érthetőbb lesz minden.)

Összesen majdnem két és fél hónapot, egész pontosan 71 napot voltunk Indiában: 21 napot Észak-Indiában (india1) és 50 napot Közép- és Dél-Indiában (india2). A kettő közé ékelődött három hét Nepál, de ahhoz külön elszámolás tartozik, amit még nem csináltunk meg, de ami késik, nem múlik.

Íme az átlagok (Ft-ban) előzetesen, lejjebb csacsogunk a részletekről:

szállás ételital városnézés közlekedés vásárlás
india1 8004 2096 1030 7642 1098
india2 3243 3246 976 1604 990


 

 

 

NAPI ÖSSZ:

india1:    19.064 Ft
india2:    10.778 Ft

Az út első felében - a ránk beszélt szervezett út miatt – 19.064, a második felében 10.778 Ft volt az átlagos napi költésünk, bár ez utóbbi 9680 Ft lenne, ha nem repültünk volna el az Andamán-szigetekre (hála ég, hogy megtettük). Nem drágább itt az élet (sőt), de a repülőjegy (kettőnknek, oda-vissza) 92.000 Ft volt, ami felhúzta az átlagot.

A szállás és a közlekedés Észak-Indiában kiugróan drága és nem túl reprezentatív, mivel ezeket az utazási iroda szervezte nekünk, és csúnyán rátettek a valódi árakra. Autóval-sofőrrel bejárni Északot napi 7642 Ft-ba fájt, és persze nagyon kényelmes meg gyors, de nem ad annyi szabadságot, mint ha magad utazol.

Valódi információt a hátizsákos turizmusról india2 átlagai szolgáltatnak.

Szállás:
Mindig „double” szobát kértünk, soha nem laktunk többágyasban. Leginkább motelekban és guesthouse-okban szálltunk meg, nem a legolcsóbbakban, de általában a középkategória legalján. A hostel nem nagyon ismeretes Indiában. Átlag 2062 Ft-ért a szobánk általában kicsi volt saját fürdővel, az esetek felében tévével. Az ágynemű és a fürdő tisztasága volt a fő szempont, ebből nem nagyon engedtünk, de Indiában lazább mércére van szükség, mint otthon az árskálának e táján.

Közlekedés:
A közlekedés költségének átlagát érdemes az Andamán-szigetekre való repülőjeggyel együtt (3444 Ft) és anélkül (1604 Ft) is kiszámolni. A szárazföldön közlekedésünk gerincét a vonatozás (LINK) jelentette, ezt egészítette ki a távolsági busz. Utóbbi olcsóbb, de kényelmetlenebb. Városon belül buszoztunk is, de leginkább riksáztunk, ez utóbbival sok kérdezősködést és időt megspórolsz, és ha tudod a valódi árát (kérdezz meg egy helyit!), ez is nagyon olcsó.

Étel-ital:
Az étel-ital-ban mutatkozó 1200 Ft-os különbség Dél- és Észak-India között két dolog miatt van. Egyrészt a drága szállodákban egytől-egyig járt a szobához reggeli, amit az indiai út második felében magunknak kellett fizettünk, másrészt az elején nagyon odafigyeltünk rá, hogy mit és hol eszünk, hogy tompítsuk az előre kifizetett nagy összeg csúnya napi átlagát. A magunk uraiként ott ettünk, ahol akartunk.

Egy reggeli átlagos ára 900 Ft volt. Ez általában a hotel éttermében egy külföldieknek kitalált rém unalmas menü: tojás, ahogy szeretnéd, tósztkenyér pirítva, vaj és dzsem (a nagylelkűbb helyeken egy kis krumplis-hagymás trutyival) vagy az ő – magyarnak eleinte furcsa - reggelijeik.

Éttermekben és kifőzdékben ettünk, ez utóbbiból itt rengeteg van, főleg Magyarországhoz képest. Utcán ritkán ettünk: egyszerűen nem találtuk elég finomnak és változatosnak, hogy többször együnk standról. A költségek szempontjából fontos, hogy mi – a tengerpart hal és rákvacsoráit leszámítva - szinte nem ettünk húst, és csak ott ittunk étteremben vagy bárban alkoholt, ahol megengedett és olcsóbb volt- ilyen helyből pedig nincs sok Indiában.

Egy indiai étteremben elköltött kétfős ebéd/vacsora körülbelül 1500 Ft, kicsit több, ha a turistáknak szánt étteremről van szó. Ez feltornázható 3500-re, ha igazán menő helyen eszel. Ugyanez egy kifőzdében 650-ből megvan. Ha valami otthoni ízre vágytunk és találtunk értelmes boltot a bevásárláshoz, a magunk készített szendvics körülbelül ugyanúgy 1500-re jött ki, mint a vendéglő, ezzel nem nagyon tudsz spórolni. Aki fillérezik, annak sem lesz gondja: egy tál zöldséges tésztát találni 200 Ft-ért, egy csáj 20 Ft, az utcán szamoszával jóllakni 85 Ft.

A gyümölcs keserű csalódás volt: szinte semminek nem volt szezonja, mikor mi itt voltunk, seízű almát (250Ft/kg), banánt (40Ft/fürt), Délen ananászt (250Ft/darab) lehetett kapni. A várva várt mangónak se híre, se hamva nem volt. A gyümölcs ára fix, nincs alku, de azért körbe lehet kérdezni, ki mennyiért adja.

Városnézés és vásárlás:
Városnézésre és vásárlásra is 1000 Ft körül költöttünk naponta a két és fél hónap alatt. A belépők egy külföldinek általában tízszer, tizenötször többe kerülnek, mint egy indiainak, az átlagos belépő még így is kevesebb 1000 Ft-nál. Vásárolni mi csak a legszükségesebbeket vásároltuk: ruhát, kozmetikai termékeket, felszerelést, szinte semmi szuvenírt.

5 Tovább

Hogyan költse el az ember az összes pénzét utazásra?

Egész különleges memóriára tesz szert az embert, ha megszokja, hogy minden este vissza kell mondania fejből az aznapi utolsó kis költéseit is. Nem esküszünk meg rá, hogy minden 25 Ft-s rágót sikerült lekönyvelni (Indiában ugyanis 25 Ft egy 8 darabos Orbit! Cserébe olyan tünékeny íze van, mint az autós rágónak volt.), de a számok így is elég pontosan fedik a valóságot.

Minden költésünket visszaszámoljuk USA dollárba, mert a pénzünk ebben a valutában van két bankszámlán. ATM-ből veszünk fel annyit, amennyit a gép limitje enged. A blogon a közérthetőség és könnyebb összehasonlítás kedvéért minden összeg Ft-ban lesz megadva 1 USD=200HUF váltással számolunk.

A napi átlag költésünk hat részre bontva számoltuk:
A „szállás” a napi hotelnek vagy guesthouse-nak a szobáért kifizetett összeget gyűjti.

Az „ételital” tartalmaz mindent, amit ettünk vagy ittunk, mindegy, hogy étteremben elköltött ebédről, egy boltban vásárolt vacsoráról vagy piacon vett gyümölcsről van szó.

A „közlekedés” az A-ból B-be való eljutás költségét fedi le, ha egy városon belül használtunk tömegközlekedést, az a

a „városnézés” kategóriába tartozik. Ez gyűjti továbbá a belépőkért, az engedélyekért és mindenféle egyéb mókáért (például snorkelling) kifizetett pénzünk.

A „vásárlás”-ba kényszerül minden egyéb kiadás a ruhavásárlástól a mosatás költségéig.


Indiában és Nepálban még a vásárlásba tartozott, de a többi országban  az internetezés már külön kategória lesz.

Az egész együtt kiadja a napi költségünk, amit az összes itt töltött napunkra átlagolunk, és így lesz országonként napi átlagköltség.

Ezen felül pedig külön számoljuk a vízumokért és a nemzetközi repülőjegyekért kifizetett pénzt.

Hogy pontosabb képet kapj róla, pontosan MIRE is költöttünk el átlag x USD-t, országonként és kategóriánként részletezni fogjuk, hogy mit kaptunk a pénzért cserébe.

Katt ide Indiáért.


0 Tovább

Ami szem-szájnak ingere Indiában

Ha indiai étel, a magyar embernek a curry jut az eszébe. Gerald Durell Mamája is folyton ezen sopánkodott, más nem is nagyon derült ki indiai múltjáról, mint a curry. A szó ugyan valóban létezik az indiai konyhában, a sárga fűszer(keverék), amit otthon jelent, azonban aligha. A curry tulajdonképpen egy fűszeres ragu, a legtipikusabb indiai ételtípus. Szeretnénk felszámolni a magyar előítéleteket az indiai konyháról: felszínes és méltatlan egy nemzet konyháját a curry-vel elintézni. Ami valóban megérdemli, hogy összefoglaljon és fémjelezzen, az a MASALA.

Ez egy mindent belepő, mindenbe beleivódó, mindenhol jelen levő fűszerkeverék, ami rég túllépett a háziasszonyok konyháján és világuralomra tör. Még a magyar vegetánál is kegyetlenebb diktátor. A tízrúpiás, a vonat, a riksás mind-mind maszala szagúak. Az izzadságod és a pisid is maszala szagú egy idő után. A szemetek még a gyümölcssalátát is képesek úgy megmaszalázni, hogy kifordult a szánkból az ananász.

Ezzel azonban minden panaszunknak vége, ami az indiai konyhát illeti. Szag, szín, illat és íz kavalkád. Sokféle íz érik egyszerre össze a szádban, minden bonyolult és gazdag, mégsem nehéz. Nagyon fog hiányozni!

Ha egy indiai otthon leül vacsorálni, az asztalra két vagy három  zöldséges szósz, egy óriási tál rizs és néhány lepénykenyér (chapati) kerül. Az étteremben is így rendelsz: rizs, kenyér (aminek sok-sok fajtája van) és szószok. A jobb helyeken van savanyúság, ami általában nagyon csíp, és savanyú joghurt (curd) is, ami az étkezés végén remek a sok fűszertől égő torokra. Ha joghurtot zöldségekkel keverik, raita a neve. Nagy kedvencünk.

A legtöbb helyen ezt menüben is kérheted: így thali-nak hívják. Ezt egy nagy, direkt erre a célra kialakított fémtálon szolgálják fel. Különböző kis rekeszekben vagy tálkákban vannak a trutyik, a rizs, a curd, az édesség, és egy helyes kis kosárban érkezik a kenyér. Ez a legolcsóbb és legkézenfekvőbb módja, hogy valaki az indiai konyhát megismerje. Egy olcsó vegetáriánus thali egy kifőzdében 200 Ft, egy drága egy felső kategóriájú étteremben 900 Ft.

Fél India az utcán eszik kisebb-nagyobb standokon olajban kisült, tészta és krumpli alapú, egyszerű ételeket. A legtipikusabb a szamósza, ami egy tetraéder (höhö) alakú, fűszeres krumplis-hagymás töltelékkel kibélelt zsák. Lehet még mindenféle maszalás és nagyon csípős trutyikat enni tányérrá formált levelekben. Mikor nekünk könnyünk folyt a csípőstől, az indiaiak kicsi, zöld erőspaprikákat is rágcsáltak hozzá mintegy köretként.

A hindu és buddhista hit is megköveteli, így a lakosság nagy része többé-kevésbé vegetáriánus. Disznó a muzulmánok miatt ritka (de ami van, az szabadon mászkál az utcán, és úgy néz ki, mint egy vaddisznó!), marhát pedig hatóságilag tilos felszolgálni, úgyhogy maradnak a csirkék és a kecskék szerencsétlen célpontnak.
Az éttermek már a nevüket hirdető táblán jelzik, hogy tiszta vega (pure veg) vagy vegyes étteremről (veg and non-veg) van szó. Ahol hús is van, ott az étlapon mindig külön szerepelnek a veg és a non-veg ételek. Szerettük, hogy a hús főszereplőből a többi szereplővel egyenrangú avanzsált az ételekben.

A tartós muzulmán megszállás hagyatéka, hogy Indiában elég jól megkülönböztethető az északi és a déli konyha.
Északon több húst esznek, az ételek gazdagabbak, sok a nehéz, tejszínes, kesudiós, bonyolult szósz. Ezekért éltünk-haltunk. A tipikus kenyerük a naan (kemencében sült lapos kenyér), ami mindig frissen készül, így fantasztikus állagú. Kérheted simán, fokhagymásan vagy vajjal is – mi az utóbbira esküszünk. Az északiak találmánya a lasszi is. Ez egy savanyú joghurtital, ami mindenféle ízesítésben kapható: ihatod magában, édesen, sósan vagy a mangótól a kókuszig bármilyen gyümölccsel ízesítve. Sára a gránátalmást és az ízesítetlent, én a sósat szeretem. (Zsuzsi és Andris! Még India után is sóvárgással gondolunk a mangó lasszitokra.)

Délen szinte egyáltalán nem esznek húst, csak a part menti településeken halat, herkentyűket. A fish curry csodás dolog. Az ételek inkább rizsalapúak, a szószok kevésbé sűrűek, egyszerűbbek. Az ő találmányuk a dósza, amiből végtelen mennyiségűt meg tudok enni. Ez egy olajban sült, ropogós kéreg - talán rízslisztből -, ami körülvesz egy sűrű, krumplis, zöldséges, fűszeres trutyit. Jár hozzá kétféle mártogató: egy kókuszos édes és egy paprikás erős. Az egészet kézzel kell a szájba pakolni, így a végén mindened úszik az olajos, fűszeres szószban. És mindez alapvetően egy reggeli:).

Mindenhol van byriani. Ez egy zöldséges, egész fűszerekkel elkészített rizs egytálétel. A forralt bor összes szükséges fűszerét tartalmazza, meglepő, de csudás dolog egyszer csak egy darabka fahéjra vagy egész szegfűszegre harapni.

Az indiai étlapon teljesen általános a kínai étel is. Legalábbis amit az indiaiak kínainak hisznek. Ez leginkább zöldséges tészta és zöldséges sült rizs, ami mindenhol bámulatosan ugyanolyan. (Kivéve a Havelock szigeten, ahol valami okból kecsáppal keverik, aminél rosszabbat soha.) A turistásabb helyeken a multikulinaritás jegyében olasznak titulált tésztákat is találni, amik mindig sokkal drágábbak a többinél, és csak a legritkább esetben finomak.

Az indiaiak, amit csak lehetséges, a jobb kezükkel eszik. A szószt összekeverik a rizzsel, és a masszát szó szerint beleteszik a szájukba. Van egy tipikus mozdulat, ahogy túrják a rizst (kicsit olyan, mint mikor megrázod a dobókockát mielőtt eldobnád), na olyankor kéne látnotok Sára arcát. A szokás olyan mélyen gyökerezik, hogy a legtöbb gazdag és különben nyugatias indiai is így eszik. Sokszor a reklámokban és a sorozatokban is így, kézzel maszatolnak a gyönyörű nők. Evés előtt és után szigorúan kézmosás a minden étteremben erre a célra fenntartott kis sarokban.

Az étkezés végén ánizst és kandiscukrot kapsz: egyszerre elrágcsálva a kettőt finm lehellettel távozol.

1 Tovább

Ami Indiában olyan rossz

Ami nem szerettünk:

A lehúzást. Igazi intézmény ez Indiában, megkerülhetetlen és mindenre kiterjedő. Minden nyugati egy két lábon járó pénztárca az indiaiak szemében, egyszerűen nem bűn tízszeres árat kérni tőle. Ha jól tudsz alkudozni, még akkor sem fogod az indiai árát fizetni, ez teljesen biztos. (Azért az soha nem szabad elfelejteni, hogy még így is nagyon olcsó!)


Az emberek rendíthetetlen nyugalmát, lazaságát és nemtörődömségét.

A rókaképű, rühes, bolhás, sebes, gebe utcakutyákat. Jaj szegények. (A képen lévőnek például nem volt jobb lába.)

Az alkudozást. Vannak, akik szeretik, vannak, akik otthon is bevezetnék, vannak, akik művészi szintre emelik és élvezettel ölnek bele rengeteg időt, hogy olcsóbban megkapjanak valamit - én utáltam. El kell ismerjem, hogy vannak előnyei, hogy tulajdonképp igazságos valahol, de olyan nagyon fárasztó. Utáltam a felesleges köröket az ócska színjátékot, hogy alámondok az árnak, és ha nem adja, szépen kisétálok, úgyis utánam szól majd, ha megéri neki, hogy oké, legyen. Otthon olyan kényelmes az a kis címke a termék oldalán.

A szemetet.

A hazugságot. Ilyen arcátlan és gátlástalan hazugságokat elképzelni sem tudtam otthon. Hogy az a vonat nem létezik, amire jegyünk van, hogy az a szálloda bezárt, akivel két napja még e-maileztem, hogy ezt bizony csak ennyiért lehet megvenni mindenhol. És ezzel a legnagyobb baj az, hogy elkezded általános gyanakvással kezelni azokat az embereket is, akik szimplán csak segíteni akarnak.

A bámulást. Egyszerűen nem tartozik az alapvető szabályok közé, hogy nem bámulunk perceken át valakinek az arcába két méterről. Pláne nem hatan egyszerre, súgdolózva. Lányok, kitartás, valamennyire meg lehet szokni.

A „nem tudom” mint olyan tökéletes ismeretlenségét. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan válaszolták a kérdésünkre, hogy nem tudják rá a választ. Mintha szégyellnivaló volna, inkább mondanak valami tökéletes hülyeséget vagy elirányítanak rossz irányba, csak ne kelljen bevallani: nem tudom.

A masalát. Egy idő után az egyszeri nyugati ölni tudna egy fűszermentes, nem túlkomponált, egyszerű, két-három ízzel bíró ételért.

A forróságot és az izzadságot. Nincs is rosszabb, mint amikor belátod, hogy esélytelen vagy Természet Anyácskával szemben, és feladod a küzdelmet: nem törölgeted, hagyod, hogy patakokban folyjon rólad a verejték. Egészen addig míg a szemedbe nem jut - ami annyira csíp, hogy azt hiszed megvakulsz -, és elölről kezdődik a reménytelen törölgetés.

A koszos gyermekeikkel kéregető fiatal anyákat. Erőszakosak és lerázhatatlanok. Utáltam, hogy együttérzés helyett haragszom rájuk.

A fiatal sráchordákat. Telefonról hangosan hallgatják zenét, oldalról közelítenek meg, és ha elegendően vannak, vihorásznak, bámulnak és fotóznak.

Az informális működést. Hárman háromfélét mondanak a komp indulási időpontjáról, ami persze nem egyezik a hivatalos kiírással. A komp végül elindul veled, de vagy alig éred el, vagy három órával később, mint a legkorábbi tipp volt.


Sára utálta, Marcinak közömbös volt:

Az indiaiak tárva-nyitva hagyják a hotelszobájuk ajtaját. Utáltam, hogy nem tudtam úgy végigmenni a folyosón, hogy ne bámult volna a képembe egy az ágyon fekve a farkát vakargató, dagadt, bajszos indiai hapsi.

Nem szerettem, hogy mindig mindenhol attrakció voltam. Nem lehetett úgy besétálni egy helyi étterembe, hogy ne bökje meg mindenki a szomszédját: nézd csak. Ezek után pedig megindult a fiatal fiúk áthelyezkedése a jobb látószögért. Ráadásul Marciban soha nem támadt fel egy szemernyi féltékeny birtoklástudat sem, hogy jelentőségteljesen odanézzen, és szétrebbentse a verebeket, inkább élvezte a szituációt. (A szőkék szenvedéseibe bele sem merek gondolni.)

A köpködést. A hang, a látvány, az eredmény. Pláne, hogy egyfolytában dohányt rágnak, és pirosat köpnek tőle. Az öregasszonyok is. Ehhez én túlságosan is prűd európai vagyok.

0 Tovább
«
12

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek