Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogyan költse el az ember az összes pénzét utazásra?

Egész különleges memóriára tesz szert az embert, ha megszokja, hogy minden este vissza kell mondania fejből az aznapi utolsó kis költéseit is. Nem esküszünk meg rá, hogy minden 25 Ft-s rágót sikerült lekönyvelni (Indiában ugyanis 25 Ft egy 8 darabos Orbit! Cserébe olyan tünékeny íze van, mint az autós rágónak volt.), de a számok így is elég pontosan fedik a valóságot.

Minden költésünket visszaszámoljuk USA dollárba, mert a pénzünk ebben a valutában van két bankszámlán. ATM-ből veszünk fel annyit, amennyit a gép limitje enged. A blogon a közérthetőség és könnyebb összehasonlítás kedvéért minden összeg Ft-ban lesz megadva 1 USD=200HUF váltással számolunk.

A napi átlag költésünk hat részre bontva számoltuk:
A „szállás” a napi hotelnek vagy guesthouse-nak a szobáért kifizetett összeget gyűjti.

Az „ételital” tartalmaz mindent, amit ettünk vagy ittunk, mindegy, hogy étteremben elköltött ebédről, egy boltban vásárolt vacsoráról vagy piacon vett gyümölcsről van szó.

A „közlekedés” az A-ból B-be való eljutás költségét fedi le, ha egy városon belül használtunk tömegközlekedést, az a

a „városnézés” kategóriába tartozik. Ez gyűjti továbbá a belépőkért, az engedélyekért és mindenféle egyéb mókáért (például snorkelling) kifizetett pénzünk.

A „vásárlás”-ba kényszerül minden egyéb kiadás a ruhavásárlástól a mosatás költségéig.


Indiában és Nepálban még a vásárlásba tartozott, de a többi országban  az internetezés már külön kategória lesz.

Az egész együtt kiadja a napi költségünk, amit az összes itt töltött napunkra átlagolunk, és így lesz országonként napi átlagköltség.

Ezen felül pedig külön számoljuk a vízumokért és a nemzetközi repülőjegyekért kifizetett pénzt.

Hogy pontosabb képet kapj róla, pontosan MIRE is költöttünk el átlag x USD-t, országonként és kategóriánként részletezni fogjuk, hogy mit kaptunk a pénzért cserébe.

Katt ide Indiáért.


0 Tovább

Ami szem-szájnak ingere Indiában

Ha indiai étel, a magyar embernek a curry jut az eszébe. Gerald Durell Mamája is folyton ezen sopánkodott, más nem is nagyon derült ki indiai múltjáról, mint a curry. A szó ugyan valóban létezik az indiai konyhában, a sárga fűszer(keverék), amit otthon jelent, azonban aligha. A curry tulajdonképpen egy fűszeres ragu, a legtipikusabb indiai ételtípus. Szeretnénk felszámolni a magyar előítéleteket az indiai konyháról: felszínes és méltatlan egy nemzet konyháját a curry-vel elintézni. Ami valóban megérdemli, hogy összefoglaljon és fémjelezzen, az a MASALA.

Ez egy mindent belepő, mindenbe beleivódó, mindenhol jelen levő fűszerkeverék, ami rég túllépett a háziasszonyok konyháján és világuralomra tör. Még a magyar vegetánál is kegyetlenebb diktátor. A tízrúpiás, a vonat, a riksás mind-mind maszala szagúak. Az izzadságod és a pisid is maszala szagú egy idő után. A szemetek még a gyümölcssalátát is képesek úgy megmaszalázni, hogy kifordult a szánkból az ananász.

Ezzel azonban minden panaszunknak vége, ami az indiai konyhát illeti. Szag, szín, illat és íz kavalkád. Sokféle íz érik egyszerre össze a szádban, minden bonyolult és gazdag, mégsem nehéz. Nagyon fog hiányozni!

Ha egy indiai otthon leül vacsorálni, az asztalra két vagy három  zöldséges szósz, egy óriási tál rizs és néhány lepénykenyér (chapati) kerül. Az étteremben is így rendelsz: rizs, kenyér (aminek sok-sok fajtája van) és szószok. A jobb helyeken van savanyúság, ami általában nagyon csíp, és savanyú joghurt (curd) is, ami az étkezés végén remek a sok fűszertől égő torokra. Ha joghurtot zöldségekkel keverik, raita a neve. Nagy kedvencünk.

A legtöbb helyen ezt menüben is kérheted: így thali-nak hívják. Ezt egy nagy, direkt erre a célra kialakított fémtálon szolgálják fel. Különböző kis rekeszekben vagy tálkákban vannak a trutyik, a rizs, a curd, az édesség, és egy helyes kis kosárban érkezik a kenyér. Ez a legolcsóbb és legkézenfekvőbb módja, hogy valaki az indiai konyhát megismerje. Egy olcsó vegetáriánus thali egy kifőzdében 200 Ft, egy drága egy felső kategóriájú étteremben 900 Ft.

Fél India az utcán eszik kisebb-nagyobb standokon olajban kisült, tészta és krumpli alapú, egyszerű ételeket. A legtipikusabb a szamósza, ami egy tetraéder (höhö) alakú, fűszeres krumplis-hagymás töltelékkel kibélelt zsák. Lehet még mindenféle maszalás és nagyon csípős trutyikat enni tányérrá formált levelekben. Mikor nekünk könnyünk folyt a csípőstől, az indiaiak kicsi, zöld erőspaprikákat is rágcsáltak hozzá mintegy köretként.

A hindu és buddhista hit is megköveteli, így a lakosság nagy része többé-kevésbé vegetáriánus. Disznó a muzulmánok miatt ritka (de ami van, az szabadon mászkál az utcán, és úgy néz ki, mint egy vaddisznó!), marhát pedig hatóságilag tilos felszolgálni, úgyhogy maradnak a csirkék és a kecskék szerencsétlen célpontnak.
Az éttermek már a nevüket hirdető táblán jelzik, hogy tiszta vega (pure veg) vagy vegyes étteremről (veg and non-veg) van szó. Ahol hús is van, ott az étlapon mindig külön szerepelnek a veg és a non-veg ételek. Szerettük, hogy a hús főszereplőből a többi szereplővel egyenrangú avanzsált az ételekben.

A tartós muzulmán megszállás hagyatéka, hogy Indiában elég jól megkülönböztethető az északi és a déli konyha.
Északon több húst esznek, az ételek gazdagabbak, sok a nehéz, tejszínes, kesudiós, bonyolult szósz. Ezekért éltünk-haltunk. A tipikus kenyerük a naan (kemencében sült lapos kenyér), ami mindig frissen készül, így fantasztikus állagú. Kérheted simán, fokhagymásan vagy vajjal is – mi az utóbbira esküszünk. Az északiak találmánya a lasszi is. Ez egy savanyú joghurtital, ami mindenféle ízesítésben kapható: ihatod magában, édesen, sósan vagy a mangótól a kókuszig bármilyen gyümölccsel ízesítve. Sára a gránátalmást és az ízesítetlent, én a sósat szeretem. (Zsuzsi és Andris! Még India után is sóvárgással gondolunk a mangó lasszitokra.)

Délen szinte egyáltalán nem esznek húst, csak a part menti településeken halat, herkentyűket. A fish curry csodás dolog. Az ételek inkább rizsalapúak, a szószok kevésbé sűrűek, egyszerűbbek. Az ő találmányuk a dósza, amiből végtelen mennyiségűt meg tudok enni. Ez egy olajban sült, ropogós kéreg - talán rízslisztből -, ami körülvesz egy sűrű, krumplis, zöldséges, fűszeres trutyit. Jár hozzá kétféle mártogató: egy kókuszos édes és egy paprikás erős. Az egészet kézzel kell a szájba pakolni, így a végén mindened úszik az olajos, fűszeres szószban. És mindez alapvetően egy reggeli:).

Mindenhol van byriani. Ez egy zöldséges, egész fűszerekkel elkészített rizs egytálétel. A forralt bor összes szükséges fűszerét tartalmazza, meglepő, de csudás dolog egyszer csak egy darabka fahéjra vagy egész szegfűszegre harapni.

Az indiai étlapon teljesen általános a kínai étel is. Legalábbis amit az indiaiak kínainak hisznek. Ez leginkább zöldséges tészta és zöldséges sült rizs, ami mindenhol bámulatosan ugyanolyan. (Kivéve a Havelock szigeten, ahol valami okból kecsáppal keverik, aminél rosszabbat soha.) A turistásabb helyeken a multikulinaritás jegyében olasznak titulált tésztákat is találni, amik mindig sokkal drágábbak a többinél, és csak a legritkább esetben finomak.

Az indiaiak, amit csak lehetséges, a jobb kezükkel eszik. A szószt összekeverik a rizzsel, és a masszát szó szerint beleteszik a szájukba. Van egy tipikus mozdulat, ahogy túrják a rizst (kicsit olyan, mint mikor megrázod a dobókockát mielőtt eldobnád), na olyankor kéne látnotok Sára arcát. A szokás olyan mélyen gyökerezik, hogy a legtöbb gazdag és különben nyugatias indiai is így eszik. Sokszor a reklámokban és a sorozatokban is így, kézzel maszatolnak a gyönyörű nők. Evés előtt és után szigorúan kézmosás a minden étteremben erre a célra fenntartott kis sarokban.

Az étkezés végén ánizst és kandiscukrot kapsz: egyszerre elrágcsálva a kettőt finm lehellettel távozol.

1 Tovább

Ami Indiában olyan rossz

Ami nem szerettünk:

A lehúzást. Igazi intézmény ez Indiában, megkerülhetetlen és mindenre kiterjedő. Minden nyugati egy két lábon járó pénztárca az indiaiak szemében, egyszerűen nem bűn tízszeres árat kérni tőle. Ha jól tudsz alkudozni, még akkor sem fogod az indiai árát fizetni, ez teljesen biztos. (Azért az soha nem szabad elfelejteni, hogy még így is nagyon olcsó!)


Az emberek rendíthetetlen nyugalmát, lazaságát és nemtörődömségét.

A rókaképű, rühes, bolhás, sebes, gebe utcakutyákat. Jaj szegények. (A képen lévőnek például nem volt jobb lába.)

Az alkudozást. Vannak, akik szeretik, vannak, akik otthon is bevezetnék, vannak, akik művészi szintre emelik és élvezettel ölnek bele rengeteg időt, hogy olcsóbban megkapjanak valamit - én utáltam. El kell ismerjem, hogy vannak előnyei, hogy tulajdonképp igazságos valahol, de olyan nagyon fárasztó. Utáltam a felesleges köröket az ócska színjátékot, hogy alámondok az árnak, és ha nem adja, szépen kisétálok, úgyis utánam szól majd, ha megéri neki, hogy oké, legyen. Otthon olyan kényelmes az a kis címke a termék oldalán.

A szemetet.

A hazugságot. Ilyen arcátlan és gátlástalan hazugságokat elképzelni sem tudtam otthon. Hogy az a vonat nem létezik, amire jegyünk van, hogy az a szálloda bezárt, akivel két napja még e-maileztem, hogy ezt bizony csak ennyiért lehet megvenni mindenhol. És ezzel a legnagyobb baj az, hogy elkezded általános gyanakvással kezelni azokat az embereket is, akik szimplán csak segíteni akarnak.

A bámulást. Egyszerűen nem tartozik az alapvető szabályok közé, hogy nem bámulunk perceken át valakinek az arcába két méterről. Pláne nem hatan egyszerre, súgdolózva. Lányok, kitartás, valamennyire meg lehet szokni.

A „nem tudom” mint olyan tökéletes ismeretlenségét. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan válaszolták a kérdésünkre, hogy nem tudják rá a választ. Mintha szégyellnivaló volna, inkább mondanak valami tökéletes hülyeséget vagy elirányítanak rossz irányba, csak ne kelljen bevallani: nem tudom.

A masalát. Egy idő után az egyszeri nyugati ölni tudna egy fűszermentes, nem túlkomponált, egyszerű, két-három ízzel bíró ételért.

A forróságot és az izzadságot. Nincs is rosszabb, mint amikor belátod, hogy esélytelen vagy Természet Anyácskával szemben, és feladod a küzdelmet: nem törölgeted, hagyod, hogy patakokban folyjon rólad a verejték. Egészen addig míg a szemedbe nem jut - ami annyira csíp, hogy azt hiszed megvakulsz -, és elölről kezdődik a reménytelen törölgetés.

A koszos gyermekeikkel kéregető fiatal anyákat. Erőszakosak és lerázhatatlanok. Utáltam, hogy együttérzés helyett haragszom rájuk.

A fiatal sráchordákat. Telefonról hangosan hallgatják zenét, oldalról közelítenek meg, és ha elegendően vannak, vihorásznak, bámulnak és fotóznak.

Az informális működést. Hárman háromfélét mondanak a komp indulási időpontjáról, ami persze nem egyezik a hivatalos kiírással. A komp végül elindul veled, de vagy alig éred el, vagy három órával később, mint a legkorábbi tipp volt.


Sára utálta, Marcinak közömbös volt:

Az indiaiak tárva-nyitva hagyják a hotelszobájuk ajtaját. Utáltam, hogy nem tudtam úgy végigmenni a folyosón, hogy ne bámult volna a képembe egy az ágyon fekve a farkát vakargató, dagadt, bajszos indiai hapsi.

Nem szerettem, hogy mindig mindenhol attrakció voltam. Nem lehetett úgy besétálni egy helyi étterembe, hogy ne bökje meg mindenki a szomszédját: nézd csak. Ezek után pedig megindult a fiatal fiúk áthelyezkedése a jobb látószögért. Ráadásul Marciban soha nem támadt fel egy szemernyi féltékeny birtoklástudat sem, hogy jelentőségteljesen odanézzen, és szétrebbentse a verebeket, inkább élvezte a szituációt. (A szőkék szenvedéseibe bele sem merek gondolni.)

A köpködést. A hang, a látvány, az eredmény. Pláne, hogy egyfolytában dohányt rágnak, és pirosat köpnek tőle. Az öregasszonyok is. Ehhez én túlságosan is prűd európai vagyok.

0 Tovább

Ami Indiában olyan jó

Ami szerettünk:

Lenyűgöző, ősi és szent emlékművek félelmetes koncentrációját.

Az újra és újra megdöbbentő árakat, mint 25 Ft egy kompjegyért vagy egy 100 Ft-os múzeumbelépő. 350 Ft-ból degeszre reggelizni magad? 500 Ft-ból nadrágot venni? 100 Ft-ból frissen facsart gyümölcslevet inni? Legjobb.

Az emberek rendíthetetlen nyugalmát, lazaságát és nemtörődömségét.

A szülőket. Csak remélni tudom, hogy én is ilyen laza és a „majd a maga kárán megtanulja” anyuka leszek: sosem láttunk még ilyen szabad és önálló gyerekeket, mint itt. Az apukákról nem is beszélve: gyengédek, gondoskodóak és rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel.

A gyerekeket. Hangosak, gátlástalanok, aktívak. Játszanak, ismerkednek, csintalankodnak folyamatosan. És senki nem szól rájuk. Ami még megdöbbentőbb volt, hogy nem hisztiznek! Két és fél hónap alatt összesen két bömbölő gyereket láttunk.

A ruganyos öregembereket. Guggolnak, hajolnak, lépcsőznek, cipelnek, le a kalappal.

 

A biszbaszárusokat.

A kizökkenthetetlen teheneket.

Hogy nem lopnak. Az útikönyv írta, hogy a lopás nem nagy probléma Indiában. Hittük is meg nem is, aztán szép lassan hozzászoktunk, hogy egyszerűen nem szokás. Egyedül Goán lopták el dolgaink, de hát ahol drog, ott lopás, hogy kényelmes világnézettel éljünk.

Hampit.

A Dolce&Gabbana feliratú, zsírfoltos pólóban feszítő riksásokat. Marci egy ideig azt tervezte, hogy Budapesten óriásplakátokon fogja mutogatni a róluk készült fotókat a fiatalok okulására.

Az ételt. Amilyen olcsó, olyan finom tud lenni. Nagyon fűszeres, sokszor nagyon csíp, de rohadt finom. Mi Északot jobban szerettük, de Délre sem panaszkodunk .

A déli embereket. Kedvesek, mosolygósak, érdeklődőek, és másodszorra (!) megértik, hogy nem kell riksa, kendő, hasis és nyaklánc.

A gyönyörű dolgok at a bazárban. Kendő, szobor, ékszer, szőnyeg, antikvitás, bármi.

Az őszintén kedves hoteleseket.

A szárik színét.

A működő, megfizethető, kényelmes vasútat.

Hogy nincsenek az alkoholtól tönkrement, emberi mivoltukból kivetkőzött, fetrengő, artikulálatlanul üvöltő hajléktalanok az utcán. Mi egy durván leromlott emberrel sem találkoztunk, pedig félelmetesen sok ember él az utcán.

Azokat az embereket, akik csak úgy maguktól segítettek vagy útbaigazítottak. Hát lehet valaki ennél kedvesebb?

A nyugalmat. Nem féltünk az utcán soha. Egy a buszunk által lefröcskölt és az ablakon egy PET palackot bosszúként behajító, kiabáló fiún kívül nem találkoztunk agresszióval. Nem kötött bele senki senkibe, a részeg, kiabáló Terence-t (LINK) megmosolyogták, a közlekedési káoszt napi rutinként kezelték, a félórás titokzatos egyhelybenállásokat a busszal némán végigülték.

A büszkeségüket. Egészséges nemzeti öntudat beteges túlzások nélkül.

Az egyenruhás iskolásgyerekeket. A boldog „hiii!”, ami lépten-nyomon felcsendült, amerre csak jártunk, ellenállhatatlanul aranyos.

A rengetegféle gyümölcslevet.

A munkához való hozzáállást. Senki sem panaszkodik vagy háborog, mindenki teszi a dolgát. A nincstelen riksás, aki az utcán alszik és az minden tulajdona, ami épp rajta van, nem kesereg, hanem szó nélkül, sőt vidáman hajnaltól napnyugtáig keményen biciklizik a pénzéért.

Az érdekes növényeket.

0 Tovább

Az India élmény!

Még az útikönyvünk is így kezdi India bemutatását: „az ország, amit lehet imádni, lehet gyűlölni, a legtöbb utazó pedig folyamatosan a kettő között oszcillál”. Mi is így voltunk vele: megéltük itt a poklot és megéltük a mennyországot is. Az elején utáltuk és féltünk tőle, a közepén egyik napról a másikra változott, hogy melyikőnk akar azonnal továbbállni és melyikőnk maradna örökké, és a most, a végén elmondhatjuk, hogy szeretjük és jó volt, hogy itt voltunk.

India nehéz, sokszor elkeserítő és csüggesztő, és nem csak arról van szó, hogy egy európainak sokkoló. India sokszor egyszerűen csak fafejű és zárkózott. Ugyanakkor a lenyűgöző sokféleség, a szürreális tájak, a lehetetlenül idős műemlékek, az ezer lábon álló és mindent behálózó kultúra és a nyugodt (megnyugodott? belenyugodott?), dolgukat tevő emberek felejthetetlenné teszik az itt eltöltött időt, és nem mellesleg elgondolkodtatnak az otthonról és rólad.

Hacsak valaki nem egy Keletre feltüzelt, lelkes bölcsészhallgató és nem járt még Ázsiában, kétszer gondolja meg, hogy mikor, mennyi időre és kivel vág bele egy indiai utazásba - ha belevág egyáltalán. Ha az ember a rég várt évi kéthetes nyaralására indul, mi nem ajánljuk úticélnak. Ennyi idő alatt mindent fog, csak pihenni nem. Két hét pont a sokk kiteljesedésére és az elburjánzó, legyűrhetetlen honvágyra elegendő – azért nyilván embertől is függ, hogy hogyan bírja.

Mikor otthon Bandit faggattam az indiai élményeiről az indulásunk előtt, azt mondta: „annyian voltak az utcán és olyan hangosan, hogy azt hittük valami fesztivál van; aztán megszoktuk, hogy itt így zajlik az élet.” És ez pontosan így volt velünk is. Itt minden hangos, tömeg van, mindenki neked akar eladni mindent hatszoros áron. Nem működnek az otthon megszokott társadalmi, társasági szabályok, sokszor gyanakodva vagy enyhe rosszindulattal kezelnek, és mindenhol mindig TURISTÁNAK érzed magad.

A tapasztalt utazók, akikkel találkoztunk, mind azt mondák, hogy India legalább a második, de inkább a harmadik ázsiai úticélod legyen. Elsőre mély víz. A korai sokkunk mértéke alapján egyelőre teljesen egyetértünk, de azt hozzá kell tegyük, hogy ha úgy döntesz, India, mindenképp Délen kezdd. Ne Delhibe, hanem Mumbaiba, esetleg Bangaloréba érkezz. Nem egy indiaitól hallottuk: „Delhi people are crazy.”

Bár ez nem a mi asztalunk, de úgy képzelem, szervezett úton szűrve kap az ember mindent, ami India fárasztó oldalához tartozik. Még így sem lesz pihentető az a két hét. Így egyszerűen csak a turistabusz ablakán át próbálnak meg eladni mindent, nem az út szélén. A hasmenés pedig így is csak hasmenés marad.

Az anyagiak miatt nem kell aggódni. Légkondi és durvább dőzsölés nélkül kevesebb, mint napi 11.000 Ft-ból már kijön egy pár. Igaz, az alkohol és a hús ritka volt az asztalon (ezek drágák, legalábbis Indiához képest), de ide nem ezek miatt jön az ember. Ha valaki nagy húsevő vagy sokat akar inni, az jóval többet költ, és sokszor nem is olyan könnyű megoldani, főleg Észak-Indiában. Ha érdekelnek az anyagiak, a hamarosan megjelenő posztban elolvashatod részleteire bontva, mi mire mennyit költöttünk.

A nagy evők szeretni fogják Indiát: teljesen új ízvilág gazdag és érdekes ételekkel. A hús trónfosztása csodás, itt megtanulhatod - ha akarod -, hogy elég az ízért enni, remekül jól tudsz lakni nélküle is. Marci írása az indiai konyháról napokon belül kikerül a blogra.

Ha nem a legelső állomásunk, hatalmas mennyiségű ajándékot tudtunk volna itt venni, úgy magunknak, mint bárkinek, akit szeretünk. Rengeteg itt a csodaszép, különleges, jó minőségű és nagyon olcsó portéka, könnyem-nyálam egybefolyt sokszor a bazárokban, hogy nem vásárolhatok. „Az egy évig még sem cipelhetjük!”-ket mantrázva mindent (és a szívem egy kis darabkáját) szépen otthagytunk a csalódott árusoknál.

Szóval szóval sokszor megviselő, de szuper volt itt lenni. Visszagondolva semmiképp nem hagynánk ki.

2 Tovább

made in India: Árusok

Megyünk az utcán.
Hálóóó, ma'am, hálló – yes! some nice pashmina? - hi, come, look – look is free – good price – many many colours - very cheap, sir – come in, i can show you more colours – do you like drums? just 500 rupees - yes! hálló! how are you? - i have a good price for you – you like ali baba? - excuse me, ma'am, scarf?
Megyünk tovább az utcán.

3 Tovább

made in India # 13

Az utcán sokszor eszel levélről, levélből. Ők leginkább kézzel, te azzal, amit kerítenek neked.

1 Tovább

made in India # 12

Az iskolákban egytől egyig egyenruhát kell hordani.

2 Tovább

Ami olyan jó Indiában

Ami szerettünk:

- Lenyűgöző, ősi és szent emlékművek félelmetes koncentrációját.

- Az újra és újra megdöbbentő árakat, mint 25 Ft egy kompjegyért vagy egy 100 Ft-os múzeumbelépő. 350 Ft-ból degeszre reggelizni magad? 500 Ft-ból nadrágot venni? 100 Ft-ból frissen facsart gyümölcslevet inni? Legjobb.

- Az emberek rendíthetetlen nyugalmát, lazaságát és nemtörődömségét.

- A szülőket. Csak remélni tudom, hogy én is ilyen laza és a „majd a maga kárán megtanulja” anyuka leszek: sosem láttunk még ilyen szabad és önálló gyerekeket, mint itt. Az apukákról nem is beszélve: gyengédek, gondoskodóak és rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel.

- A gyerekeket. Hangosak, gátlástalanok, aktívak. Játszanak, ismerkednek, csintalankodnak folyamatosan. És senki nem szól rájuk. Ami még megdöbbentőbb volt, hogy nem hisztiznek! Két és fél hónap alatt összesen két bömbölő gyereket láttunk.

- A ruganyos öregembereket. Guggolnak, hajolnak, lépcsőznek, cipelnek, le a kalappal.

- A biszbaszárusokat.

- A kizökkenthetetlen teheneket.

- Hogy nem lopnak. Az útikönyv írta, hogy a lopás nem nagy probléma Indiában. Hittük is meg nem is, aztán szép lassan hozzászoktunk, hogy egyszerűen nem szokás. Egyedül Goán lopták el dolgaink, de hát ahol drog, ott lopás, hogy kényelmes világnézettel éljünk.

- Hampit.


- A Dolce&Gabbana feliratú, zsírfoltos pólóban feszítő riksásokat. Marci egy ideig azt tervezte, hogy Budapesten óriásplakátokon fogja mutogatni a róluk készült fotókat a fiatalok okulására.

- Az ételt. Amilyen olcsó, olyan finom tud lenni. Nagyon fűszeres, sokszor nagyon csíp, de rohadt finom. Mi Északot jobban szerettük, de Délre sem panaszkodunk .

A déli embereket. Kedvesek, mosolygósak, érdeklődőek, és másodszorra (!) megértik, hogy nem kell riksa, kendő, hasis és nyaklánc.

A gyönyörű dolgok at a bazárban. Kendő, szobor, ékszer, szőnyeg, antikvitás, bármi.

Az őszintén kedves hoteleseket.

A működő, megfizethető, kényelmes vasútat.

Hogy nincsenek az alkoholtól tönkrement, emberi mivoltukból kivetkőzött, fetrengő, artikulálatlanul üvöltő hajléktalanok az utcán. Mi egy durván leromlott emberrel sem találkoztunk, pedig félelmetesen sok ember él az utcán.

Azokat az embereket, akik csak úgy maguktól segítettek vagy útbaigazítottak. Hát lehet valaki ennél kedvesebb?

A nyugalmat. Nem féltünk az utcán soha. Egy a buszunk által lefröcskölt és az ablakon egy PET palackot bosszúként behajító, kiabáló fiún kívül nem találkoztunk agresszióval. Nem kötött bele senki senkibe, a részeg, kiabáló Terence-t (LINK) megmosolyogták, a közlekedési káoszt napi rutinként kezelték, a félórás titokzatos egyhelybenállásokat a busszal némán végigülték.

A büszkeségüket. Egészséges nemzeti öntudat beteges túlzások nélkül.

Az egyenruhás iskolásgyerekeket. (LINK) A boldog „hiii!”, ami lépten-nyomon felcsendült, amerre csak jártunk, ellenállhatatlanul aranyos.

A rengetegféle gyümölcslevet.

A munkához való hozzáállást. Senki sem panaszkodik vagy háborog, mindenki teszi a dolgát. A nincstelen riksás, aki az utcán alszik és az minden tulajdona, ami épp rajta van, nem kesereg, hanem szó nélkül, sőt vidáman hajnaltól napnyugtáig keményen biciklizik a pénzéért.

Az érdekes növényeket.

A szárik színét.

0 Tovább

made in India #11

Folyamatosan fotóznak minket. Főleg engem. Van, aki sunyin, van aki megkérdez, van aki beállított pózt szeretne.

0 Tovább

made in India #10 Fanworld

Minden valamit magára adó szobában van egy légkeverő (fan) a plafonon.

 

 

 

0 Tovább

made in India #9

Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nagy a kosz.

2 Tovább

made in India #7

Mindenhol szarvasmarhák. A bikának púpja van, a tehénnek nincs púpja.

0 Tovább

made in India #6

Itt a Legyen ön is milliomos!-ban (tudjatok) van bemutatkozó kisfilmje a bejutó játékosnak. Sőt, a kérdések között még édi videók is vannak a gyerekeiről. Sőt felhívták a gyereket telefonon, és nevettünk a gügyögésen. A kérdés angolul van, a válaszlehetőségek hindiül (ezen már fent sem akadunk, igaz?). A második fix pénzig minden kérdésre megszabott ideje (egész pontosan 45 másodperce) van csak a játékosnak, úgyhogy pörgősebb a műsor. Szabadabbak a kérdések, van például, hogy bejátszanak egy dalt, és fel kell ismerni a szerzőt. Négy segítség van.

Az indiai Vágó Istvánnak pedig végtelen kúl a szemüvege.

3 Tovább

made in Nepál

méret: 147.000 km2 (Magyarország: 93.030 km2)

 

főváros: Katmandu

 

valuta: NRP (nepáli rúpia) Amikor mi itt voltunk (2010. szeptember-október): 1 USD 70 NRP-t, 1 NRP 3 HUF-t ért.

 

GDP: 1200 USD A lakosság egynegyede napi egy USD-nél is kevesebből él.

 

turizmus: Nagyjából félmillió turista évente. A többség a túrázás, a hegymászás, a siklóernyőzés vagy a vadvízi evezés miatt jön. A monszun közép júniustól- közép szeptemberig tart, ekkor kezdődik a szezon: késő szeptembertől késő novemberig. A helyiek mind a tavaszt ajánlották a látogatásra, mikor a hatalmas rododendronerdők virágoznak a hegyekben és tisztán látszanak a távoli hegycsúcsok is.

 

vallás: hindu (80%), buddhista, muszlim

 

nemzetiségek:chhettri 15.5%, brahman dombi 12.5%, magar 7%, tharu 6.6%, tamang 5.5%, newar 5.4%, muszlim 4.2%, kami 3.9%, yadav 3.9%

 

vízum: Elég a határon kiváltani. A repülőtereken (ha otthonról jössz) és Sonauli-nál (ha Indiából) is megkapod gond nélkül.
15 napos vízum 25$, 30 napos vízum 40$
Ha hosszabbítást szeretnél, Kathmanduban és Pokharában is van lehetőséged. Picit lehúznak, de szó nélkül megkapod. Mindenki Pokharát ajánlja, mi is ott hosszabbítottunk.

 

oltások: Többek között hepatitis A-t, meningitist, veszettséget, dipertent javasolnak. Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban részletesen tájékoztatnak a szükséges oltásokról, az egyéb fontos óvintézkedésekről, és persze be is oltanak. Malária tabletta használatáról is érdeklődni kell, függ attól, hogy hova mész és mikor mész.

 

egy tejeskávé: 120-210 Ft. Jobbára csak porkávét kapsz mindenhol, még a fővárosban is. Ez alól egyedül Pokhara kivétel, ahol több kávézóban is van kávégép (ez már 300 Ft).


egy sör: 5-700 Ft körül.


egy ebéd egy olcsóbb étteremben két főre: 1200-1500 Ft (Alkohol és a leveseket leszámítva hús nélkül. Ezekkel együtt jóval drágább tud lenni)

 

mit nem lehet kapni: A nagyvárosokban mindent lehet kapni. Kathmandu és Pokhara annyira a turisták köré szerveződik, hogy mi nem találtunk olyan igényt, amit ne tudtak volna kielégíteni. A Nikon akkutöltőjétől a nyugaton megszokott kozmetikai termékekig, minden van.

 

mit lehet olcsón kapni: Eredeti és hamis, de korrektül kinéző kínai trekking cuccokat elképesztő mennyiségben. Főleg The North Face, Deuter, de sok más márka is. Yak wool, pashmina textil.

 

helyi közlekedés: A városok között helyi busz, turistabusz, minibusz, dzsip. Minden mindig eléggé tömött, kivéve jobb esetben a turistabuszt, ami ennek megfelelően jóval drágább is. Repülhetsz is, nem olcsó. Városon belül taxi, motoros és biciklis riksa.

0 Tovább

made in India #5

Teljesen magától értetődő és természetes, hogy az emberek beszélgetés közben hindiről angolra váltanak. Sokszor beszéd közben a mondat fele angol, vagy bizonyos szavak angolul vannak. Sokszor olyan mintha a lényegibb részeket emelnék ki angolul. A tévében is előfordul, nem utcaszokás. Esti politikai műsorban gyakori, hogy a kérdés hindi, de a válasz angol, vagy fordítva. Az is jellemző, hogy ha ott vagyunk, egyre több angol szót használnak, és oda-odapislognak ránk.

0 Tovább

made in India #4

Az igent jelentő sűrű fej oldalra biccentéseiknél nincs cukibb.

1 Tovább

made in India #3

A legtöbb nő a következő arckifejezéseknek van birtokában:
a. lenéző
b. undorodó
c. szenvedő
d. gyanakvó

0 Tovább

made in Nepál: Közlekedés

A közlekedés balkezes. Európainak már ezt kihívás megszokni: eleinte folyton a jobb oldalon gyalogoltunk az út mentén (ó, járda, de jó volna) szembe mindenkivel, vagy folyton jobbra nézelődtünk a keresztbe átkeléskor. Nepálban hat féle jármű létezik: fehér Maruti Suzuki, Tata teherautó, Tata tanker Airport Supply felirattal, Tata Busz, bicikli, Honda Hero motor.


A sofőrökre nem jellemző az utak állapotán való aggodalmaskodás, a puhányabbja valószínűleg inkább otthon marad. A csak két centivel vagy három másodperccel elkerült balesetek senkit nem zaklatnak fel. Egy idő után mi is megtanultuk egy könyvből épp csak úgy mellesleg felnézve, udvarias érdeklődéssel figyelni, hogy egy teletömött busz száguld velünk szembe, miközben egy süvítő, követ szállító teherautót előzünk.


Lámpa vagy KRESZ vajmi kevéssé létezik, farkastörvények és szokások uralkodnak. Ami nagyobb vagy nehezebb, annak van elsőbbsége, ami gyorsabb, az előzhet, nem számít hol, mikor vagy mit. Egy szabály van: ha előzöl, dudálj. (Éjszaka reflektorral villogj.) Az összes teherautó hátulján ott áll szép, díszes betűkkel: „horn please” vagy „push horn”.


Mivel a buszvezetőnek nincsenek azok a szép nagy kutyafülű tükrei, mint otthon, és a buszok is szélesebbek, nagyjából semmit nem lát a bal oldalra. Így mindig van egy segítő, aki a bal oldalon kialakított egyetlen ajtóban áll (lóg ki), és a busz oldalának csapkodásával jelzi, hogy állj, vagy, hogy mehetsz. Nem került sok időbe megfejteni cizellált jelrendszerük: egyet baszol a buszra (tá), megáll, kettőt baszol a buszra (ti-ti), indul.


Az utak túlterheltek és nagyon rossz állapotban vannak. Szeretnénk kiemelni mind közül a Privi Highway Katmandu és Bakhtapur közötti szakaszát. Ez azért különleges, mert - egy 6 sávos főútként - az aszfaltozott utak életciklusának minden stációját tartalmazza bármely keresztmetszeti szelvényében. Egyszerre szekérút, szétesett betonút, befoltozgatott betonút, frissen aszfaltozott autópálya és rohadó autópálya. A szerencsétlen járművek ezen szlalomoznak, miközben a még szerencsétlenebb útépítőmunkások egykedvűen lapátolják a salakot a sárga porförgetegben.


A buszoknak nincsenek kifejezett megállóik, ha szólsz, hogy fel- vagy leszállnál, általában megállnak. Szegények nincsenek elég jó állapotban, viszont díszesen gyönyörűségesek.

0 Tovább

made in India #2

Van olyan, hogy Sony tévécsatorna. Ez valahogy nekem nagyon tetszik. Olyan mintha lenne Benetton laptop vagy Samsung kanapé.

0 Tovább

made in India #1

Nem mondat a mondat, ha nincs sir a végén.

0 Tovább

made in Nepál #14

Ez a kis poszt köszönetül áll itt annak a nepáli buszfőnöknek, aki hajszálra úgy nézett ki, mint a Spiros Wire-ből, aki 12 órán át viselte gondunk a Kathmandu-Bhai(ha)rawa buszúton, és aki ezek után a végállomásra érkezvén elhajtotta az össze üvöltő riksást, közölte, hogy maradjunk a helyünkün és rávette a sofőrt, hogy a tök üres helyi busszal dobjon el minket abba a kereszteződésbe, ahol a Lumbini fel tartó buszra felszállhatunk.

0 Tovább

made in Nepál #13

A hegyekben élő gyerekeknek - valami betegség miatt - folyamatosan ömlik a takony az orrukból.

1 Tovább

made in Nepál #12

Meg mernék esküdni, hogy itt többet mosnak, mint Indiában. Minden faluban minden kútnál szappanozott egy-kettő-három nő a nap bármely szakaszában.

0 Tovább

made in Nepál #11

Kathmanduban minden lehetséges. Ez az ebéd is.

0 Tovább

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Utolsó kommentek