madein

Véget nem érő gyakorlat az iskola udvarán.

Louis Vuitton kabit valakinek? A kép pikantériája, hogy egy utolsó utáni falucskában készült.

Ez meg a kedvencünk a hamisítós témából:

A szuvenírkínálat igazán lenyűgözött minket, főleg engem, családilag kacat-izé-bizsu-szuvenír-bisz-basz tisztelőt.

Bandicsnak, mert szereti a giccset, és Marcinak, mert tőle kaptuk az ötletet, hogy szimbolikusan hozzunk vissza egy kínai műanyag vackot egy otthoni kínai boltból Kínahonba. Nem tettük, mert szararcok vagyunk, de sokszor éreztük, hogy ha megtettük volna az ország egyszerűen felrobban az utolsó csepptől.

Merüljetek el a végtelen szuveníróceánban, amiben egyébként egész pofásak is vannak.

Fejvakaró, ami meglepő mennyiségben fogy:

Kalaporgia, egyet sem kaphattam:

Bagoly?párna:

Tollorgia:

Régiségbolt:

Táska minden mennyiségben:

Tízperces agykimaradást okozott nekem a Kína minden nagyobb nevezetessége mellett kötelező bazárokban kapható kutyaszőnyeg és macskasál. Marci mindig hősiesen elrángatott ugyan, de azóta is fel vagyok háborodva, még ha nem teljesen következetes is.

Kicsit elmosódott, de a lányok higgyék el, hogy álomszép papucsok voltak. Ha nincs előttünk annyi idő, én vettem volna minden barátnőmnek, az tuti.

Kendők és kendők.

Papucs, amit minden kínai nőturista vett, aki látott ilyen árust.

Torzmaci bolt.

Legjobb rucik ever.

Ízléses antik és modern portéka egy szuvenírstandon:

Biciklizik ám:

Elmaradhatatlan festmények a látnivaló közelében:

Élethű, ugató németjuhászt?

Valódi - kiabálja nekem az árus az agyagkatonákról Xi'an piacán.

Legszebb sálak, gondoltunk Krisztire, és vettünk nekem egyet:P:

Hát van ennél kedvesebb ajándék a családnak?

Északon elmaradhatatlan motor és robogó felszerelés a kormányra szerelt kesztyű.

A kalapot azért meghagyták. Nagyon aranyosan eszik a pizzát, több módszert is megfigyeltünk, a legjobb az a két néni volt, aki minden egyes szeletet felcsavart és egyesével megfürdetett egy nagy tál kecsápban mielőtt megette, kb. mint egy tavaszi tekercset.

Sajnos későn kezdtük venni a fáradtságot, hogy lefotózzuk ezeket a gyöngyszemeket, és a legviccesebbekről nincs bizonyítékunk, de van néhány egész jó fotó angol, de leginkább chinglish feliratokról:

Mi inkább nem fotóztunk:

Egy városfalon kiírva:

Misztikus tűz haiku:

Összecsúszott picit:

Egy pici mező közepén!:

Nem cicóztak:

A krumpli megégeti a marhát.

A kedvencünk, exit helyett:

Mindenki - korra és nemre való tekintet nélkül - mániásan fotózza a virágokat, különösen, ha fa virágáról van szó.

A blog kedvéért mi is készítettünk egy művészi virágképet csak nektek, ha nem is makró, de szívből van:

(A zebrán átkelős képek egytől-egyig nekünk zöld lámpánál készültek. Én csak fotóztam, Marci meg karon fogva vitt át a zebrán a kocsikat kerülgetve.)

DK-Ázsiáról mindenki azt gondolja otthon, hogy a tömegközlekedés egy katasztrófa, nincs járda, nincs zebra, az utakon őrült riksások és motorosok száguldoznak. És nem járnak messze az igazságtól. De aztán meg mégiscsak.

Itt valóban nincsenek olyan szigorú szabályok, mint otthon, itt inkább van a tömegnek egy közös ritmusa, egy lüktetése, amit a megtanulsz felismerni, nagyobb gondok nélkül tudsz eljutni bárhonnan bárhova. Nyolc hónap alatt mondhatjuk, hogy kiismertük magunkat mind alkalmi motorosként, mint gyalogosként, és különösebb félelem nélkül kelünk át a hatsávos főúton is.

Mivel nem nagyon vannak szabályok, mindenki nagyon figyel a másikra. Sosem tudhatod például, hogy hirtelen milyen irányból kell kikerülj vagy figyelembe vegyél egy motorost: jöhet mögüled jobb vagy bal oldalon is, jöhet egész nyugodtan szembe, de jöhet oldalról, vagy rád fordulhat 180 fokban előlről is, úgyhogy lassan mész, és odafigyelsz. Cserébe senki nem idegeskedik vagy morog, bénázhatsz, mehetsz lassan, minden megtörténhet, semmi nem ciki vagy tilos.

Dk-Ázsiában. De nem Kínában.

Ez mindent felrúgott, amit eddig láttunk. Itt van zebra, járda, közlekedési lámpa, forgalomirányító, minden, ami szem-szájnak ingere, csak épp senki nem figyel rá. Na ennél jobban semmi nem tud összekavarni: vannak szabályok, amiket te ösztönszerűen betartanál, de ezek szimplán mindenkit hidegen hagynak, úgyhogy lényegében konstans életveszélyben vagy.

A kétféle közlekedés, amit láttunk, az jobban vagy rosszabbul, de működött: vagy volt szabály, és betartották, mint mondjuk Szingapúrban (vagy otthon) vagy nem volt, de az áramlat elve és egymásrafigyelés kiváltotta (pl.: India, Laosz, Kambodzsa). A kínai - és különösen pekingi - módi azonban úgy ötvözi a kettőt, hogy esélyed nincs életben maradni jó reflexek, kellő mennyiségű agresszió és sok sprint nélkül.

Íme Peking közlekedése:

Borzalmasan széles utak, ezeken végtelen hosszúnak tűnő zebrák, amelyek vége a szmogba veszik sokszor. Nagyon sokat kell várni némelyik gyalogos zöldre, az emberek többsége nem is bajlódik ezzel, nekivág átkelni a száguldó autók között. A piros lámpánál az autók nagy része aztán megáll, egy része viszont nem, nem is beszélve az oldalról ötvennel bekanyaradókról. Tehát elindulsz át a zebrán az elérhetetlennek látszó másik oldal felé, de bármikor ledudálhat egy száguldó csuklós busz vagy egy őrült taxis. Ilyenkor rohansz az életedért.

Ennél jobb, mikor nagyon sokáig kell várni a zöldre, és egy nagy csoport kínai megunva a várakozást elindul át az úton, mert épp nem jön semmi. Ekkor feltűnik a távolban egy kb. százzal feléjük száguldó taxis, aki már száz méterről nyomja a dudát megállás nélkül, és egy pillanatig nem gondolkodik a lassítás lehetőségén. Egyenesen beleszáguld a tömeg közepébe, akik vetődnek, amerre tudnak. Neki van zöld ugye, gondolhatja, a babakocsis anyuka nem tudom mit gondol, de az tuti, hogy a következő pirosba is bele fogja tolni a kocsit, milliószor néztük végig ugyanezt a jelenetet.

A pekingi városvezetés is aggódhat, mert a forgalmasabb kereszteződéseknél és szélesebb járdéknál vannak kukásmellényes embberek, jellemzően nem egy, hanem három-négy, akik csak azért felelnek, hogy a járókelők kizárólag akkor menjenek át, mikor nekik zöld van. (Ilyen emberek egyébként a fontosabb buszmegállókban dolgoznak, ahol a buszra várakozókat rendezik kígyózó sorokba. A lenti képet látva, nem mindig sikerül, de ez ismerős otthonról.)

Lehet, hogy csak mi nem értettük a rendszert, amiben ez működik, de eléggé úgy tűnt, hogy nem egyeztetnek különösen egymással, mert volt, hogy a zebra feléig jutottunk egy heves zászlólebegtetés és ideges útnak indító kiabálás nyomán, mikor a másik, út közepén állló fazon már üvöltött velünk, hogy most nem lehet átmenni, itt meg kell állni. Állsz az út közepén, tűnődve, hogy vajon a gyorsan közledő busz arrébb megy-e egy kicsit, mikor integet a fazon mellőled, hogy indulhatsz. A másik irányból veled szembe érkezőket ugyanekkor, ugyanezen a szakaszon azonban nem engedi elindulni az ő oldali zászlósuk.

Többször volt, hogy zöldben, zebrán átkelve nagyon kicsivel úsztuk meg, hogy elüssenek, ilyenkor az ijedt elvetődés után nagyon kevés kellett volna hozzá, hogy ne üssünk teljes erőből a motorháztetőre, hogy te nem vagy normális. Busz, motor, terepjáró, taxi - mindhez volt szerencsénk.

A járda. A járdák általában szélesek, nem csoda, hiszen nagy tömegeket szolgálnak ki. A gyalogosoké a főszerep, de ez nem szigorú dolog, számtalan robogós érzi úgy, hogy itt hamarabb jut előre, mint autókat kerülgetve, hát nemes egyszerűséggel nekiáll a tömegben éktelenül dudálva minket kerülgetni. De ez a jobbik eset, mert legalább messziről tudod, hogy el fog melletted haladni. A rosszabb, mikor egy duda nélküli, szinte hangtalan villanyrobogó -amiből egyébként nagy pirospontként rengeteg van Pekingben - nyit utat magának az ijedt tömegben.

A kedvencünk egyébként nem Pekingben, hanem Xiánban esett meg velünk, ahol egy nagy plázaépítkezés az egész járdát elfoglalta. Az építkezést körbevették egy embermagas kerítéssel, és ezzel minden gyalogost leszorítottak a buszsávba. Mentél a tömeggel a buszsávban és imádkoztál, hogy a hátulról rendszeresen dudálva érkező buszok még időben lassítsanak, illetve ha nem teszik, ijedtedben ne egy robogó elé ugorj, amik közöttünk cirkáltak. Na az egy pokol volt.

Eltűntek a biciklisek sanos, alig láttunk, helyüket a villanymotorok vették át, amik kellemesen (és kellemetlenül, lásd fent) halkak és egészen menők.

Bögrés tészta. A hatalmas adag, instant tészta fillérekért kapható mindenhol. Sokféle ízesítés, egyformán rossz egyeníz, de sokszor ez az egyetlen megoldás, hogy meleget egyél. A vonatra egy kínai átlagosan hármat-négyet hoz magával egy olyan tíz órás útra. Ingyen van iható, tűzforró csapvíz, azt - a különféle gyanűs porok után - csak ráöntöd, és két perc múlva kész a reggeli/tízórai/ebéd/uzsonna/vacsora.

Ehhe nincs mit hozzáfűzni, gondolom mindenkiben feltámadt a vágy, hogy vegyen egyet.

Karamellel leöntött különféle húsgolyók vagy apró virslik vannak felszúrva egy pálcikára. Ezt zabálják a kínaiak a nap bármely szakaszában. Egy ideig játszottam a gondolattal, hogy kipróbálom, de nem vitt rá a lélek végül. A képen a maradék.

Poszt a tulou vagyis körház lakberendezésről:

Előszoba:

Fürdőszoba:

Variációk a konyhára:

Konyha1:

Konyha2:

Mondjuk eddig majdnem minden ázsiai országban volt egyenruha, és mindeig nagyon édesek voltak, de ennyire kis csinosak csak Hong kongban lehetnek a gyerekek.

HK, halpiac kínálatának egy igen kicsi részlete.

Tipik taxi.

Wc-ben, kilincseken, internetkávézóban a billentyűzeten, liftben és ezer más helyen áll ez egy kis matricán vagy nagyobb táblán.

Csudajó, sosem tömött emeletes buszok járnak.

Hong Kong két részét: HK szigetét és Kowloon félszigetét köti össze. 5 percenként jár, 30 Ft egy jegy.

Indiának is becsületére válna ez az építkezés outfit. Gyakori, hogy a házak földszintje kész és lakható, az első emeletet meg ilyen sündisznó állapotban hagyják, míg a következő generáció be nem fejezi magának.

Az egyik északi hegyi törzs népviseletben. Élelmes nénik üldögélnek egy szuvenírbolt előtt, és a rúluk készült fotókért cserébe kapnak pár pesot a turisátktól.

Kompország for real!

Helyi édesség kókusztejből, darált ragacsos rizsből és barnacukorból keverve. Visszatöltik az üres kókuszdióba, úgy lehet venni. Édes, mint a bűn, állaga a takonylabdáé. Innentől a magyar neve kalamaly.

A filippínók rajonganak a gyorséttermekért. Olyannyira ilyenekbe szeretnek járnak, hogy - a kifőzdéken kívül - egyszerűen alig tudtunk normális éttermet találni. A kétéves kisgyerekek is itt reggeliznek anyuval.

Az egyik kedvenc helyi lánc a Jollibee, de a Burger King-en kívül minden nemzetközit megtaláltunk. Az ilyen külföldi láncok is igazdonak a helyi ízléshez, úgyhogy rizst, laposhalat és kolbászt mindegyikben lehet enni. Ahogy mindegyikben van minimál hamburger is fillérekért, íme a Mcdonalds-os változat 100 Ft-ért:

Mi is sokat ettünk gyorsétteremben, ami az elején csodás felüdülést és egy egész kicsi Budapestet jelentett. Aztán ahogy egyre többször kényszerültünk rá, egyre nehezebben gyűrtük le a hamburgert és egyre rosszabb volt, miután megettük.

Íme A Tömegközlekedés a Fülöp-szigeteken.

Rövidebb távokon, városon belül, falvak között kizárólag ilyennel lehet mozogni. Leinted, megáll, beszállsz. Kopogtatsz a vázon az apróval, megáll, kiszállsz. A hátrébb ülők pénzét az utasok előreadogatják a vezetőnek, aki visszaküldi a visszajárót a farzsebéből vezetés közben (a felelősségteljesebb a pirosnál). Olcsó, mindenki tudja, hogy mennyit kell fizetnie a távért, amit épp megtesz, nem tudjuk, hogy a tudás tanult vagy örökletes. Minket tudatlanokat mindenesetre egyetlenegyszer húztak le egy nagyon turistás helyen, egyébként mindig annyit fizettünk, mint a helyiek. Ilyet még nem tapasztaltunk Ázsiában, Isten áldja a filippínó dzsipnisofőröket sokáig.

A kötelező (szőke) Jézusos:

A belső kialakítás Sárával:

Egy konzervatív északról:

Egy Mercedes:

Az új generációs:

Az elfelejtett, út szélén rohadó:

Péksüteményboltok vannak két méterenként. Kizárólag édes, nagyon édes és brutálisan édes pékterméket árulnak, néha egész elképesztő neon színekben. Ha sajttal van megszórva, akkor is édes.