Jaisalmer egyik (ha nem a) legfobb attrakciója a tevegelés a sivatagban. Sok erre szakosodott iroda van a városban, ami az egy napostól a kéthetes túráig szervez sivatagi utazást, vagy ahogy itt hívják: camel safarit. Az utunkban csak egy egynapos volt inclusive, de visszagondolva három napnál többet úgysem bírtunk volna ki ép ésszel.
Délután négy-öt körül a sofor kivitt minket egy ötven kilométerre fekvo poros kis faluba (még falunak sem mondanám), ahol kaptunk egy-egy tevét a fenekünk alá, hogy azzal menjünk ki a körülöttünk elterülo sivatagba megnézni a naplementét.
A mindkettonk által nagyon várt sivatagi túra nem egészen az hozta, amire számítottunk.
A Nagy Indiai sivatag valóban hatalmas, de nem az a tipikus, romantikus fajta. Inkább félsivatag, ami dús, szavannaszeru növényzettel borított (hála az égnek, hogy ezt már nem olvassák az ökológia tanáraim), mivel épp monszun után vagyunk (július, augusztus: nagy esok, szeptember: levezetés). Van egy közeli rész, ami valódi homoksivatag képét mutatja, de öt nagyobb bucka az egész. Komoly kihívás volt úgy fotózni, hogy a láthatár zöldje ne tegye tönkre a borzasztónak szánt sivatagi képeket.
Itt tettek le minket a tevérol: tessék megcsodálni a naplementét. A hely szemetes volt, eldobált palackok mindenhol. Hamarosan megjelentek a kéregetok is, sorra járták a külön kis kupacokban üldögélo turistákat. Ki énekelt, ki rágcsát árult, ki hiányzó lábát mutogatta pénzért. A német srácok jóízuen ették a frissen vásárolt chipset a sivatagi naplementéhez. Láthatólag mindenki meg volt elégedve, a kisfiúk (akik a tevéket vezetik) és a turisták is úgy tettek, mintha többórányi autóútra volnánk a legközelebbi vízforrástól. Csak mi voltunk kicsit csalódottak.
A Nap rendben lement a felhok mögött- mintha derengett volna valami pirosas -, mi pedig felkászálódtunk a tevére.
Azt hittem, hogy a lánytevém és én barátok leszünk. Nos, már a kifelé úton kiderült, hogy o nem így gondolta: úgy lábon rúgott, hogy kicsordult a könnyem. A többihez képest is rossz állapotban volt, meg úgy a megelozo teveképem szerint sem kéne ennyi rohadék rovarnak ülnie rajta. Hazafelé már imádkoztam, hogy rajta maradjak, annyira dobált és rugdosott. A kisfiú eleinte az orrán átfuzött zsineggel vezette, amikor pedig már szerinte is komolyra fordult a helyzet (igen laza és felelotlen kisfiú volt), akkor a már a szakállánál fogta. Túléltem, de legközelebb fiúra ülök.
Jaisalmer egyik (ha nem a) legfobb attrakciója a tevegelés a sivatagban. Sok erre szakosodott iroda van a városban, ami az egy napostól a kéthetes túráig szervez sivatagi utazást, vagy ahogy itt hívják: camel safarit. Az utunkban csak egy egynapos volt inclusive, de visszagondolva három napnál többet úgysem bírtunk volna ki ép ésszel.
Délután négy-öt körül a sofor kivitt minket egy ötven kilométerre fekvo poros kis faluba (még falunak sem mondanám), ahol kaptunk egy-egy tevét a fenekünk alá, hogy azzal menjünk ki a körülöttünk elterülo sivatagba megnézni a naplementét.
A mindkettonk által nagyon várt sivatagi túra nem egészen az hozta, amire számítottunk.
A Nagy Indiai sivatag valóban hatalmas, de nem az a tipikus, romantikus fajta. Inkább félsivatag, ami dús, szavannaszeru növényzettel borított (hála az égnek, hogy ezt már nem olvassák az ökológia tanáraim), mivel épp monszun után vagyunk (július, augusztus: nagy esok, szeptember: levezetés). Van egy közeli rész, ami valódi homoksivatag képét mutatja, de öt nagyobb bucka az egész. Komoly kihívás volt úgy fotózni, hogy a láthatár zöldje ne tegye tönkre a borzasztónak szánt sivatagi képeket.
Itt tettek le minket a tevérol: tessék megcsodálni a naplementét. A hely szemetes volt, eldobált palackok mindenhol. Hamarosan megjelentek a kéregetok is, sorra járták a külön kis kupacokban üldögélo turistákat. Ki énekelt, ki rágcsát árult, ki hiányzó lábát mutogatta pénzért. A német srácok jóízuen ették a frissen vásárolt chipset a sivatagi naplementéhez. Láthatólag mindenki meg volt elégedve, a kisfiúk (akik a tevéket vezetik) és a turisták is úgy tettek, mintha többórányi autóútra volnánk a legközelebbi vízforrástól. Csak mi voltunk kicsit csalódottak.
A Nap rendben lement a felhok mögött- mintha derengett volna valami pirosas -, mi pedig felkászálódtunk a tevére.
Azt hittem, hogy a lánytevém és én barátok leszünk. Nos, már a kifelé úton kiderült, hogy o nem így gondolta: úgy lábon rúgott, hogy kicsordult a könnyem. A többihez képest is rossz állapotban volt, meg úgy a megelozo teveképem szerint sem kéne ennyi rohadék rovarnak ülnie rajta.
Hazafelé már imádkoztam, hogy rajta maradjak, annyira dobált és rugdosott. A kisfiú eleinte az orrán átfuzött zsineggel vezette, amikor pedig már szerinte is komolyra fordult a helyzet (igen laza és felelotlen kisfiú volt), akkor a már a szakállánál fogta. Túléltem, de legközelebb fiúra ülök.
Utolsó kommentek