Raj túrájának csodás tulajdonsága, hogy olyan hotelekben alszunk, amikbe árról érdeklődni sem jöttünk volna be, ha magunk vagyunk. Ez alól a Hotel Royal Jaisalmer sem kivétel ízlésesen berendezett, légkondícionált szobáival és úszómedencéjével.

 

Az úszómedencét a kötelező delfineken kívül egy nagy mikiegér díszíti, a tulajdonos ennél nyugatiasabb mintát gondolom nem tudott kitalálni.

 

 

Az egész városra ez jellemző: minden a turisták köré épül. Az árusok egytől egyig jól beszélnek angolul – nem úgy, mint Bikanerben –, és ott vannak mindenhol. Textilt, ruhát, takarót, képeslapokat, kis szobrokat (az istenekről) vehetsz nagyon kevés és nagyon sok pénzért egyaránt - csak rajtad múlik. Mi egy kalapot (Marcira) és egy különös eljárással készült kendőt (nem Marcira) vettünk. A textiles indiai - szinte könnyekig hatódva önnön jóságától - mesélte a kendőm történetét: szegény emberekkel és gyerekekkel batikoltatja (vagy valami hasonló) ezeket a darabokat, szóval ha ezt veszem, nem neki fizetek, hanem árva gyerekek életét mentem meg. Meg is vettük, hátha tényleg nekik adja.

 

Mióta luxusturisták vagyunk, az efféle költekezéseket nagyon meggondoljuk, eddig egy nadrágon kívül semmit nem vettünk. Ezekre azért volt szükség, mert a következő estét és éjszakát a sivatagban fogjuk tölteni, ami már egy külön poszt dolga.

 

A templomokba kettőből kétszer nem sikerült eljutnunk dél előtt (akkor zárnak). Egy haveliben jártunk a sok közül, ide a tulaj tessékelt be minket, hogy ingyen van, nézzük meg, csak meséljük el mindenkinek otthon, hogy milyen szép hely ez a Jaisalmer. Végigvezetett a négyszáz éves, elhagyott palotán, ami hat generációval ezelőtt a maharadzsa titkáráé volt. A városból és négy környező faluból jártak ide peres ügyekben a helyiek a maharadzsa ítéletéért. A találkozó előtt a titkárnak kellett elpanaszolniuk, hogy miért jöttek. Házában megszállhattak, ételt kaptak, és megvárták, amíg a maharadzsa fogadta őket.

 

Végigjártuk a különféle szobákat sűrű „mind your head, sir” közepette. A helyiségeket nagyon alacsony ajtók kötik össze ugyanis a meleg távol tartása, az esetleges támadók bejutásának lassítása és a kényszerű lehajlással való tiszteletadás miatt. Az igazán szimpatikus tulajdonosnak végül persze adtunk negyven rúpiát (ennyi volt nálunk).

Raj túrájának csodás tulajdonsága, hogy olyan hotelekben alszunk, amikbe árról érdeklődni sem jöttünk volna be, ha magunk vagyunk. Ez alól a Hotel Royal Jaisalmer sem kivétel ízlésesen berendezett, légkondícionált szobáival és úszómedencéjével.
Az úszómedencét a kötelező delfineken kívül egy nagy mikiegér díszíti, a tulajdonos ennél nyugatiasabb mintát gondolom nem tudott kitalálni. Az egész városra ez jellemző: minden a turisták köré épül. Az árusok egytől egyig jól beszélnek angolul – nem úgy, mint Bikanerben –, és ott vannak mindenhol. Textilt, ruhát, takarót, képeslapokat, kis szobrokat (az istenekről) vehetsz nagyon kevés és nagyon sok pénzért egyaránt - csak rajtad múlik. Mi egy kalapot (Marcira) és egy különös eljárással készült kendőt (nem Marcira) vettünk. A textiles indiai - szinte könnyekig hatódva önnön jóságától - mesélte a kendőm történetét: szegény emberekkel és gyerekekkel batikoltatja (vagy valami hasonló) ezeket a darabokat, szóval ha ezt veszem, nem neki fizetek, hanem árva gyerekek életét mentem meg. Meg is vettük, hátha tényleg nekik adja.
Mióta luxusturisták vagyunk, az efféle költekezéseket nagyon meggondoljuk, eddig egy nadrágon kívül semmit nem vettünk. Ezekre azért volt szükség, mert a következő estét és éjszakát a sivatagban fogjuk tölteni, ami már egy külön poszt dolga.
Ez a város tetszett eddig a legjobban mindkettőnknek.
A templomokba kettőből kétszer nem sikerült eljutnunk dél előtt (akkor zárnak). Egy haveliben jártunk a sok közül, ide a tulaj tessékelt be minket, hogy ingyen van, nézzük meg, csak meséljük el mindenkinek otthon, hogy milyen szép hely ez a Jaisalmer. Végigvezetett a négyszáz éves, elhagyott palotán, ami hat generációval ezelőtt a maharadzsa titkáráé volt. A városból és négy környező faluból jártak ide peres ügyekben a helyiek a maharadzsa ítéletéért. A találkozó előtt a titkárnak kellett elpanaszolniuk, hogy miért jöttek. Házában megszállhattak, ételt kaptak, és megvárták, amíg a maharadzsa fogadta őket.
Végigjártuk a különféle szobákat sűrű „mind your head, sir” közepette. A helyiségeket nagyon alacsony ajtók kötik össze ugyanis a meleg távol tartása, az esetleges támadók bejutásának lassítása és a kényszerű lehajlással való tiszteletadás miatt. Az igazán szimpatikus tulajdonosnak végül persze adtunk negyven rúpiát (ennyi volt nálun