Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Kína: szeretlek is, meg nem is

Szerettük:

A kínai konyhát.

Néhány kedves szabadtéri szobrot. Meglepően sok van.

Hogy sok a diákkedvezmény. A belépőkre például majdnem mindig ötven százalék.

Xiament és Gulangyut.

A kantoni tengeri herkentyűket.

A villanyrobogókat.

A sok céllövöldét az utcán.

Hong Kongot, különös tekintettel a csodálatos tömegközlekedésre.

Az édességeiket.

A körházakat Yongding megyében.

A rengeteg libegőt, hegyre fel, hegyről le, tengeren át, szigeten keresztül.

Az evőpálcikával evést. Sokkal „pontosabban” lehet vele enni, mint villával/kanállal.

Az agyagkatonákat.

A sok műanyag gagyit. Így, hogy nem otthon vagyunk, vicces.

A teát. Finom.

Pingyaóban lődörögni.

A kockafejű bácsit.

Az egyetemistákat. Tudnak valamelyest angolul, nem méregetnek, hanem érdeklődve nézegetnek, és ha megszólítod őket, belenéznek a szemedbe.

A függő kolostort.

Pekingben a füstölő gombákat a felhőkarcolók között.

Az angolnak szánt chinglish vagy szimplán csak félrefordított feliratokat.

Xi'an muszlim piacát. Nyüzsgő, szagos, színes, hangos, nagyon ázsiai.


Nem szerettük:

A szmogot, a szürkeséget, a port, a környezetszennyezést. Hogy az északibb városokban nincs egy talpalatnyi zöld sem. Ennyire megkínzott, szétgyalult tájakat sehol nem láttunk eddig. Kopár, szürke, élettelen puszták végtelenjén visz át a legtöbb autópálya.

Hogy korlátozzák az internetet. Az elején szarakodott a Gmail, kénytelenek voltunk szolgáltatót váltani. Néha rejtélyes módon nem lehetett elérni bizonyos honlapokat, amiket később gond nélkül. Furcsa volt, hogy alig lehetett up to date információt találni a neten a kínai helyekről, vonatokról, szállásokról, pedig általában más országokkal kapcsolatban a net nyüzsög a hasznos beszélgetésektől és fórumoktól. Facebook és YouTube egyáltalán nincs, ami meglepően zavaró tud lenni. Nem ezt a két oldalt hiányoltuk az életünkből, sokkal inkább a szabadságot: ide gyakran jár az ember, hamar hiányozni kezd, hogy ha eszedbe jut egy dal reggel, akkor betehesd a YouTube-n két percre.

A kutyáikat. Az egy dolog, hogy nekünk nem tetszik ez a turcsiorrú öleb stílus, de mind olyan élettelen és undok volt valahogy. Egy sem akart játszani Sárával.

A hatalmas távolságokat egyetlen városon belül. Nem lehet gyalogolni, sétálni, két múzeum között félórát metrózol és háromszor szállsz át.

A drága belépőket. Egy pici templomba kétezer Ft egy belépő, egy kicsit híresebbe három-négyezernél kezdődik.

Hogy mindent kényszeresen felújítanak, sokszor fittyet hányva rá, hogy régen hogy nézett ki. Amit nem tudnak valamiért felújítani, amellé odaépítenek egy történelmieskedő, gigantikus épületet, hogy növeljék a turisztikai értékét.

Nagyon az emberekre kell támaszkodnod, hogy A-ból B-be juss, de a legtöbbjük (sőt, majd mindegyik) nem beszél vagy olvas angolul és nem kifejezetten jók a kommunikációban.

A tömeget. Néha a pánik kerülgetett, mikor a metróból fel vagy oda le összenyomtak.

Hogy sokszor olyan nehézkes volt a kommunikáció. Mivel a kínaiaknak rengeteg nyelvjárása van, ezért sokszor ők sem értik egymást, de mivel a karakterek ugyanazok, írásban tudnak kommunikálni. Ezt teljes természetességgel a nyugatira is kivetítik, és kínai jeleket dugdosnak az orrod alá egy papíron. Abban nem nagyon jók, hogy kézzel lábbal mutogassanak, hogy mit miért, hamar zavarba jönnek és nevetnek, elfordulnak.

A kutyabundából készült szőnyegeket. Jesszusom.

Hogy nem néznek a szemedbe. Az ő kultúrájuk nem követeli meg, hogy ha beszélsz valakivel, akkor tarts fenn vele szemkontaktust, sőt. Borzasztóan zavarbaejtő, hogy próbálsz elmagyarázni egy kérdést kézzel-lábbal, de ő nem rád néz, hanem el a vállad felett vagy le maga elé, és fogalmad sincs, hogy érti-e, amit mondasz. Az az érzésed, hogy nem is figyel - pedig teszi szegény -, és egyre idegesebb leszel.

A sok betont. Fúj, olyan lélektelen.

Hogy mutogatnak. Az egy dolog, hogy bámulnak, azt sok dk-ázsiai teszi. Ők hangosan beszélgetnek rólad családilag, ha valaki nem vette volna észre, hogy felszálltál a vonatra, annak hangosan odaüvöltenek, hogy jöjjön már, nézzen meg ő is. Ha mindenki megérkezett, akkor megindul a röhögcsélés és rád mutogatás. Az rossz érzés.

Hogy nem két emberre van kitalálva az étkezés. Ők rendelnek tizen, tizenöten együtt sokféle ételt, és együtt megeszik őket. Ezek nagy adag ételek és igazából akkor működik a dolog, ha többet rendelsz együtt, önmagában nem jók, ez a konyha így van kitalálva. Öt embernyi kaját kapsz tehát, ha megfelelően rendelsz, nem keveset fizetsz, és legalább a felét ott hagyod.

A turistacsoportokat. Múzeumban hangosbeszélővel. Nem.

2 Tovább

Kínában

Méltatlanul rövid útvonalunk Kínában.

0 Tovább

Végtelen Kína

Kína hatalmas. És most nem csak az ország területére gondolok. A méretek, a távolságok óriásiak, egyszerűen maga a lépték megdöbbentő. Minden gigantikus, az ember még elveszettebbnek érzi magát tőle, mint a nyelvi nehézségek miatt. Ezt erősíti, hogy minden nagyon szmogos és poros, de ha tisztább is valamennyire a levegő a környezet valahogy akkor is színtelen és lélektelen marad, alig lehet züld foltot találni. Nyilván vannak kivételek, főleg délebbre, de higgyétek el, hogy nem sok. Abban mindenesetre kiegyezhetünk, hogy minden nagyon nagy és ezekből a nagy dolgokból rengeteg van egymás hegyén-hátán. 

Íme a tematikus képválogatásunk ezt alátámasztandó.

Pingyao utcácskája:

Xi'an egyik plázája:

Nagy Fal:

Datong, belváros:

Sokadik templom udvara:

 

Pingyao városfala:

Peking egy szép sétánya:

Városfalról kilátás:

Datong körül:

Guangzhou, apartmanház:

Peking:

Ismeretlen szimpi város:

Tiltott Város, Peking:

Pingyao körül:

Nem emlékszem, hogy hol:

Pingyao belváros:

Menekültünk a por elől:

Peking, apró zebra:

Peking, a régi, erős atmoszférájú. zegzugos városrészek, az úgynevezett "hutong"-ok egytől-egyih halálra vannak ítélve. A lakókat kivásárolják, a területet bekerítik, lerombolják és értékesítik . Pláza, húszemeletes apartman-, iroda- vagy parkolóház lehet belőlük, pedig szerintünk kár értük, az utolsó helyek, ahol a városnak lelke van:

Peking:

0 Tovább

Makaó: a kaszinók márpedig jól néznek ki

Guangzhouból megérkezésünk után rögtön indulni is akartunk tovább Makaóba, mivel a város semmi újat nem tartogatott már nekünk. Azért mikor a buszunk keresztül nem vitt minket a hightech városon, rádöbbentünk, egyet kellett értenünk az amúgy elég használhatatlannak bizonyult útikönyvünkkel, ami szerint ez a legélhetőbb kínai gigaváros.

A határ felé ugyanis valamilyen furcsa okból a szokásos beton helyett minden talpalatnyi felületet parkosítottak. Megállapítottuk, hogy ha egyszer egy kínai cég ki akarna vásárolni minket Kínába, akkor Xiamen mellett ez jöhetne még szóba.

De a poszt Makaóról szól. A Kína-Makaó határ a legfurcsább az összes határátkelőhely közül, ahol eddig jártunk: lényegében egy gigantikus pláza, aminek a parkolószintje még Kína, de valahol a másodikon van egy karámos-népterelős óriás gyaloghatár hatalmas tömeggel.

Így tulajdonképpen bemész a pláza egyik oldalán még Kínában, és kijössz a másikon, már Makaóban. Amikor kinyitott egy újabb átengedő kapu, a tömeg egy öreg nénit földre küldve és rajta tök gátlástalanul átgázolva igyekezett minél előbbre jutni. Ennél a pontnál éreztük, hogy Kína most egy darabig nem fog hiányozni.

A pláza parkolója után aztán egyszer csak elkezdődnek a házak meglepetésszerűen sűrű utcákkal szabdalva. Ezen keresztül buszoztunk be a belvárosig, ami nekünk első látásra igen tetszett. Egy néninél szálltunk meg, aki az interneten adja ki a lakása ablaktalan lukjait tízezer forintért per éjszaka. És ez a legalsó kategória közös fürdővel...

Már a buszon megállapítottuk, hogy szégyen, hogy csak egy fél napot, pontosabban egy estét szántunk csak Makaóra, mivel a kínai egyenvárosok után végtelenül hangulatosnak találtuk. A város két szigeten fekszik, mi csak az egyiket, a történelmit vizsgálgattuk, a másikon nem jártunk, a megakaszinók nem nekünk épültek. Már csak a dresscode miatt sem.

A mi oldaunkon csak kisebb, öregebb kaszinók vannak óriási neonokba burkolózva. A neonok éjjel mindenféle színekben villognak, marha jól néz ki,akarunk Pestre nagy színes kaszinót.

A városban félelmetes mennyiségben cirkáltak a gazdagnak tűnő kínai öltönyösök, a hozzájuk tartozó magassarkús lányokkal. A kaszinók mellett, a nőkért özönlenek ide a kínai férfiak, elég direkt a húspiac, engem még úgy is cicibárba akartak vinni, hogy a Sárával együtt sétálgattunk kézen fogva. Találtunk cicis-lányos szórólapot követhető ösvénybe szóró öregasszonnyal, akinek szemében megtört fény csillogott.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy amíg a kínaiak olyan ütemben gazdagodnak, ahogy most teszik, addig Makaóban évente fognak átadni egy gigantikus kaszinót a libafarmok helyén. A maradék a mai napig a Venice luxusablakainak a panorámáját erősíti.

A portugál örökség belváros közepén egy magyarországi kisváros főtere fekszik szökőkúttal és fagyisbódéval. Az ide vezető kis zegzugos utcácskák Hong Kongra emlékeztettek. Az utcai étkezdék, sőt az ételek is hasonlók, kicsit olcsóbbak. Lehet ugyan, hogy hallucináltunk, de még szabályos sötét bőrű, portugál leszármazottakkal is találkoztunk.

Az estét szájtátással és fotózással töltöttük, mikor Sárát sikerült elrángatni vacsorázni, akkor pedig egy közepes, de nagy külsőségekkel előadott vacsorát kaptunk - az utunk során talán az eddigi legdrágábbat. Kártyával fizettünk..

Másnap pirkadatkor a takarítónőkkel megrakott helyi járattal keresztülbuszoztunk a kaszinókon a reptérig. Elfogyasztottuk a kontinens utolsó wonton levesét reggeli gyanánt, majd elrepültünk Szingapúrba.

0 Tovább

Xi'an és a híres-neves agyagkatonák

Pingyaoból egy éjszakai vonatozással jutottunk el Xi'an-ba. Itt addigra már jóbarátnőinkké avanzsált holland lányokkal együtt várakoztunk a hostelünk által ígért pick up-ra. Hogy elüssük az időt az állomáson kavargó ötödik külföldi származását találgattuk - mint később kiderült teljesen esélytelenül. Az út első olasz turistája volt a srác - na erre senki nem fogadott.

Végül megjöttek értünk, és elkisbuszoztattak a HostelWorld-ön már többször az egyik legjobb ázsiai hostelnek választott szállásra. Itt hullafáradtan még egy és fél órát vártunk a szobánkra, mert még nem csekkolt ki az előző lakos. Egy meglepően finom reggeli felett hallgattuk amerikai turisták véget nem érő tanakodását, hogy hova repüljenek el most azon nyomban Kínából – elegük lett, bekattantak és menni akartak.

Mi sem éreztük túl jól magunk, de már megváltottuk magunk a felesleges és hülye szenvedésünktől: vettünk vonatjegyet Guangzhou-ba, ahonnan már csak egy köpésre van Makaó, ahonnan olcsó a repülőjegy Szingapúrba. Szingapúrt is nagyon vártuk, de az igazi vágyálom aztán várt ránk: Vietnám, Phu Quoc, mesebeli tengerpart.

Szóval tudván, hogy hamarosan nem kell még az ásványvízért is alkudnunk egy mandarin nyelvkönyv segítségével, mi már könnyű szívvel vettük az efféle akadályokat. Négy napunk volt a városra, úgyhogy mindenre bőven volt időnk, végre nem szorongtunk, végre mehettek a dolgok egy kényelmes ütemben.

Voltunk Xi'an történetét bemutató múzeumban, ahol szép szobrok és érdekes modellek vannak, de azért nem kell hanyatt esni tőle. A kínai turistacsoportok három percenként kergettek új terembe, amikor pedig az egyik férfi óriásit köpött a fal mellé közvetlen mellettem (ennél csak egy lány volt durvább eddig, aki a cipőm mellé köpött - egy buszon), akkor tényleg alapos sokkot kaptam. Senki ne nézzen múzeumot kínai turistacsoportokkal övezve, ha teheti.

A város maga nem szép vagy különösebben izgalmas hely, de persze nem is miatta jön ide az ember: az igazi cél a híres agyagkatonák megtekintése, aminek múzeuma húsz km-re fekszik Xi'antól.

Ahogy a Nagy Falnál, itt sem voltunk hajlandóak kifizetni az égbekiáltóan drága angolul vezetett-buszos túra árat, inkább tömegközlekedéssel vágtunk neki. Ezúttal sikeresebbek voltunk, egy helyi busszal egy óra alatt kijutottunk, és máris a komplexum bejáratát kerestük egy hatalmas betonozott placcon.

Épp megleltük a bejáratot, mikor a hátunk mögül ránk köszöntek: Sziasztok, ti magyarok vagytok? - magas szőke lány kínainak tűnő, de tökéletes angolsággal bemutatkozó sráccal. Az öt éve Pekingben dolgozó Zsuzsi és a gyerekkorában Kanadába szakadt egyetemista Jin, akikkel aztán a nap hátralévő részét töltöttük.

Azt kell mondjuk, az agyagkatonák méltán híres és népszerű nevezetessége Kínának. Gondolom mindenkinek a könyökén jön már ki, hogy annak idején a császárral együtt eltemetett hadseregéről van szó, akik mind szépen ki voltak festve és fel voltak öltöztetve, csak hát    nagy idő még nagyobb foggal, a festék meg a textil megadta magát, úgyhogy nem tarunk történelem kiselőadást. Itt a Wikipedia cikk, hogy ne érhesse szó a ház elejét.

 A hadsereg méreteit már csak a felé épített stadionkupola

múlja felül, és persze a tömeg. Celeb révén bel- és külföldi turisták próbálnak egymás hegyén-hátán úgy hemzsegni, hogy mindnek legyen egy decens kis fotója a katonákról, esetleg róla a  katonák előtt. Nyugati révén nagyjából át tudsz fotózni a kínaiak válla felett, úgyhogy meglehetősen kényelmesen és csak kevés könyökléssel néztük végig a két nagyobb és az egy kisebb stadionnyi hol tökéletes – hol épp hogy felismerhetővé olvadt katonákat és amik még szebbek: a lovaikat.

A szokásos szuvenír hegyeken átverekedve magunkat, igyekeztünk nem tűnődni rajta, hogy ki vesz a kandalló elé német vagy skót juhász szőnyeget, és a gigaparkolókomplexumon átjutva hazabuszoztunk Xi'anba.

A vacsit a város messze legjobb helyén: a muszlim piacon költöttük el. Ennek a piacnak végre nem magasabb városrendezői szempontok alapján betonba öntött alakja-színe-szaga van, igazi, hamisítatlan piac piac, úgyhogy végre elmerülhettünk az „Ázsia orgiában”, amit Kína olyan gondosan írt ki a városaiból, ahol csak tud. Itt valamiért meghagyták, csodálatos hely, nézzétek meg ti is alaposabban ebben a bejegyzésben.

Négy nap után aztán összecihelődtünk, és felültünk a reggel induló és másnap reggelre Guangzhouba érkező (ez ugye 24 óra) vonatra, ahol egyrészt megállapítottuk, hogy Kína tíz év múlva mérföldekkel könnyebb hely lesz, az egyetemisták ugyanis, ha fellöknek, nem szó nélkül tovább mennek, esetleg majdnem leköpik a cipőd, hanem azt mondják, szorri. Másrészt mindenki halálra nevette magát az ételeinken, mert mi nem 5-6 instant tésztát csomagoltunk magunknak, mint a vonat összes többi utasa, hanem kenyeret, paprikát, sajtot, sonkát és almát. Hát, hogy lehet ilyeneket enni, néztek ránk, mi meg csak mosolyogtunk kedvesen és bocsánatkérőn, mert tudtuk, hogy ha megkínálnánk őket, azt mondanák, no, szenkju, és nem idegesen elfordítanák a fejüket, mintha ott sem lennénk.

Úgyhogy még visszajövünk, csak diplomázzatok le.

0 Tovább

Xi'an legjobb helye: a muszlim piac

A piac széle, itt még sétálóutca jellege van:

Mindenféle kínai édesség:

Angolul "dumpling", kínai töltött tésztazsákocska gőzölve.

Diós rágcsa készül egy fura keverőgéppel.

Gyümölcs. Az ananásszal vigyázni kell, ők sós vízbe áztatják és átkozottul sósan eszik.

Trendi fiúk húst sütnek.

Mindenféle aszalt gyümölcs és zöldség.

Bizsuárus néni:

Édesség:

Muszlim étterem előtt:

Készül a dumpling:

Ecsetbolt:

0 Tovább

made in Kína: Omlett

Kínai módra. Finom.

1 Tovább

made in Kína: Balra

Alig látszik, de ott jobb oldalon egy kresz tábla, hogy vigyázz a barlang beszűkül balra. Vicces.

0 Tovább

made in Kína: Épületek

Rengeteg az efféle, nagy tömegben elég nyomasztó.

0 Tovább

máj14

Makaó

2 Tovább

máj13

Makaó, kaszinónegyed

0 Tovább

máj12

Makaó

0 Tovább

máj11

Makaó

0 Tovább

Pingyao: Kína poros Szentendréje

Pingyaóban nem sok minden történt velünk. Ez az út sokadik Szentendréje, eredeti állapotban szépen és nem giccsesen megőrzött, máig városfallal körülvett földszintes kínai falu.

Persze ma már ez is inkább kisváros, ami bőven a falon túl terpeszkedik, de a kinti terület a magasból még szürkébbnek és porosabbnak tűnt, mint egy átlag kínai városka, úgyhogy nem is merészkedtünk a falon kívülre, ahogy egyébként senki turista sem.


Mert maga Pingyao tökéletes helyszíne a céltalan lődörgésnek, az elnyúlt ebédeknek, a végtelen kávézásoknak, a bárban üldögélésnek. Nagyon turistás, úgyhogy ha a tömeget ki tudod zárni, akkor élvezheted ennek előnyeit: minden szolgáltatás magas színvonalú, a nagy verseny miatt alacsonyabbak az árak és még a riksások is beszélnek némicskét angolul.


Két kellemes napot töltöttünk itt, aminek a fizikai csúcsteljesítménye a városfal megmászása volt, amiről vagányként nem jöttünk le egy pici séta után, mint a kínai csoportok, úgyhogy gyalogolhattuk körbe a fél falvat a minden fedetlen testnyílást porral feltöltő szélben.


A belső rész, ahol a szuvenírárusok és éttermek foglalnak el minden négyzetcentimétert hangulatos hely, de ami igazán érdekes volt nekünk, az városfal körüli szélsőbb részek. Nagyon erős hangulata volt ezeknek a meglehetősen kihalt utcáknak, sikátoroknak.

Elhagyott házak, hatalmas por, fullasztó szélörvények, mindent befedő és egységesítő szürkeség.


A kövezett utcákon nem volt ember, nem volt növény, egy talpalatnyi zöldet nem találtunk, csak ölebszerű kínai kutyák turkáltak a szemétben itt-ott. Néha egy-egy csendben üldögélő bácsi, egy mosott ruhát teregető anyuka.


Az iskola véget értével aztán a városka megtelt hazabicikliző, sétáló, szülei mögött motoron üldögélő életvidám gyerekekkel. Ők elsőként Kínában nem megijedtek tőlünk, hanem örömmel üdvözöltek már több száz méterről.

Jó volt hallani a „how are you?”-t, a „what's your name?”-t a szájukból és mosolyogva arra gondolni, hogy egy-két generáció és az egyszeri kereskedő is angolul húz le mondjuk a jeges teáért.

És az úgy már egészen fairnek tűnik.

0 Tovább

máj10

Makaó

0 Tovább

máj9

Makaó

0 Tovább

made in Kína: Biztos, ami biztos

0 Tovább

Baromfiak2

Művészképekkel és egzotikumokkal jelentkezik a baromfi rovat második része!

Szőrös tyúk:

Két kép ugyanarról a társaságról. A jobb oldali tyúkot érdemes figyelni itt:

És itt is:

Küszöb:

Barátok:

Odébb tette rendesen a tipikus kínai kutyát:

0 Tovább

made in Kína: Higiénia láz

Mindenkinek, aki kapott már óriás hasmenést Kínában. Kínai étterem előt, csatorna felett:

0 Tovább

made in Kína: Turizmus tömegben

A kínaiak tényleg kizárólag csoportban léteznek, utazni is csak így hajlandóak. Átkos ez a hátizsákosnak, de több szenteltvizet már nem akarunk lehúzni róluk, kaptak így is eleget.

Csak ne lenne hangosbemondó az idegenvezetőnél, szebb volna az élet.

0 Tovább

máj8

Makaó egyik sétálóutcája

0 Tovább

Macskák Kínában

Kínában valahogy sok volt a szép vagy érdekes macsek. Kutyánál mindenestre biztosan több. Íme a cicák, akik valamiért megfogtak minket:

Szép macska háztetőn:

Kedvenc:

Macskakutya:

Kutyát lát:

Békés:

India is lehetne, csak ott kutyábbak a kutyák:

Xi'an, os'on:

Konyhai életkép Gulangyun:

Kőcica egy templomkertben:

0 Tovább

made in Kína: Tömeg

Nem legenda. A nagyobb tömegekről - az igazán nagyokról - nincs fotó, mert csak arra tudtunk koncentrálni, hogy minél hamarabb kijussunk belőlök.

0 Tovább

made in Kína: Édesség

A legfurább édesség az út alatt, vert minden indiait és a filippínó halo-halót is.

Fogalmunk sincs, hogy miből volt, leginkább damilnál is vékonyabbra nyújtott cukorszálak voltak mandula köré tekerve és valami lisztszerű porba hempergetve.

Egy elfogyasztása negyedráig tartott.

1 Tovább

Így lesz turistaközpont egy bányászvárosból

Pekingtől egy igen-igen felejthető akrobata show-val búcsúztunk, és másnap hajnalban elindultunk Datong irányába. Nem lódultunk neki gyalogszerrel a buszpályaudvar megkeresésének, hanem fogtunk egy taxit, annak ellenére, hogy a térképen nem volt messze a szállásunktól. Szerencsére, mert mint kiderült, a kínai városrendezői tempónak megfelelően az eredeti helyétől tíz kilométerrel arrébb költözött az utóbbi két évben.


Ez volt az első olyan buszút az utazásunk során, ahol komolyan aggódtam a saját testi épségemért egy húsztonnás buszon. A sofőr az autópályán következetesen padlógázzal közlekedett, és akit csak tudott, azt leelőzte a leállósávban, de ha épp nem volt korlát, akkor a szembesávban is.


Datongban a buszpályaudvart szintén elköltöztették a belvárosból a város szélén épülő, üres lakótelepek egyike mellé. Míg egy taxissal a pofátlan  árat próbáltuk lejjebb tornászni, hirtelen felismertem életem első kínai szavát, a vasútállomást (link) egy arra járó buszon. Erre fel is pattantunk, hogy végig szántsunk vele Datongon a vasútig, ahol a hotelünket reméltük megtalálni.


A város annyira sivár és jellegtelen volt, hogy a kevés látnivalótól, ami gyaloglótávolságon belül volt teljesen el is ment a kedvünk. Inkább csak kivettünk egy szobát az útikönyvből kiszemelt, de időközben átnevezett és teljesen átépített hotelben. Este az állami utazási irodában vettünk egy buszos túrát másnapra a környékbeli látnivalókhoz, és visszaváltottunk egy fölöslegessé vált vonatjegyet a vasútállomáson, miközben két férfi elszántan csépelte egymást öt méterre tőlünk.


Másnap reggel aztán útitársunkká szegődött egy kedves francia srác és egy kínailány-angolfiú friss házaspár a nyugati apóssal és anyóssal, egy kínai paraszt, aki csak a sofőr szórakoztatásáért utazott velünk és egy kedves ugyancsak kínai idegenvezetőlány.


Az idegenvezetőnk elmagyarázta, hogy Datong eddig a külszíni szénbányászat központja volt, DE az új városvezetés most mindent átalakít, hogy turistacentrummá váljon az eddigi tipikus bányászváros. Tényleg mindent megtesznek, a város határától nem messze fekvő barlangok elé fel is építettek egy komplett buddhista templomimitációt, hogy eltakarják a völgy túloldalán éktelenkedő szénbányát. Ennek azóta is minden kínai turista megörül, és minden nyugati turistát kiborít a giccses, frissen mázolt, de régieskedő stílusával.


Gabriel (a francia) egy jó időben elejtett és kellően erélyes mondatával megakadályozta, hogy az idegenvezetőnk beszámolót tartson a kamu templomról, úgyhogy hamar a barlangokra tértünk. Ezt mindenki üdvözölte, a nulla fok körüli hőmérséklet és az erős szél miatt fáztunk mint az istennyila.


A barlangokat és az ötödik és hatodik században Datong székhelyű buddhista uralkodók építették. Az építkezésre még Indiából is érkeztek kőfaragó munkások, így a barlangok egyesítik az akkori kínai és közép-ázsiai buddhaábrázolások stílusjegyeit.


A barlangok egy pár száz méteres szakaszon vannak egy szikla oldalába vájva, hasonlóan az indiai társaikhoz (Ajanta-, Ellora barlangok). Van nagybuddhás terem, sokkisbuddhás terem, mitológiai terem, eléggé sokfélék ahhoz, hogy az ember még a sokadik után is találjon újat és nézegetnivalót. Némelyik barlang nagyon érdekes fúziója a kínai szobrászatnak, festészetnek és az indiai, buddhista hagyományoknak. Mások inkább csak a méretükkel vagy színeikkel nyűgöznek le.


A barlangok és egy rövidke menzaebéd után elindultunk a nagyon várt „függő kolostor” irányába. Útközben megállapítottuk, hogy ha valaha forgatnánk posztapokaliptikus filmet, azt legszívesebben Sanxiban tennénk. Minden van itt, ami kellhet: pusztaság, elhagyott és működő külszíni fejtések, szmog, hullámpala falvak.


A függő kolostor egy vízierőmű tövében van, a Heng hegynél, a függőleges sziklafalra tapasztva. Az egész épület alapterülete nem nagyobb mint egy átlagos otthoni családi ház, így nagyjából öt perc alatt bejárható. Ennek ellenére a belépőjegy ára itt is nagyon magas: a negyedórás séta nagyjából 4000 Ft-ba fáj. Ha nem lett volna diákigazolványunk, amivel félárú a jegy, valószínűleg nem megyünk be, az épület leginkább kívülről érdekes. Onnan viszont lenyűgöző.


Az épület belsejében öt icipici szentély található a szokásos kínai keverékvallás alakjaival és a szokásos szobrokkal, ezt nem tudjuk megmutatni, mert az épület belsejében fényképezni még ennyi pénzért sem lehetett.


A hangulat nem volt felhőtlen, útitársaink között ha nem is látványos, de érezhető feszültség volt. A kínai lány görcsösen próbálta megkedveltetni magát anyukával, aki viszont egyáltalán nem tett semmit az ügy érdekében egy-két kényszeredett közös fotót leszámítva. Apuka nem is apuka volt, hanem válás utáni új szerelem, ő meg a fiúnál igyekezett bevágódni, aki viszont az egyre elkeseredettebb lányt pátyolgatta folyton. Egyszer megpróbáltunk beszélgetni az idős párral, de nem sült el nagyon jól: rögtön félhagosan megjegyezték a lány előtt, hogy ők igazából Indiába akartak menni, de hát ide kellett jönniük (az esküvőre - a szerk.). Még biztosítottuk őket, hogy Magyarország az EU tagországa, és felhagytunk a próbálkozással. (Sára elemzése.)

Az estét aztán a végtelenül intelligens Gabriellel töltöttük, a vonatindulásunkig beültünk egy kínai bárimitációba. Az éjszakai vonat 11 után indult Pingyaoba, ekkor elbúcsúztunk, és mindenki felmászott a maga kis harmadik emeleti kuckójába az emeletes ágyon.

0 Tovább
«
1234

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Utolsó kommentek