Pingyaóban nem sok minden történt velünk. Ez az út sokadik Szentendréje, eredeti állapotban szépen és nem giccsesen megőrzött, máig városfallal körülvett földszintes kínai falu.

Persze ma már ez is inkább kisváros, ami bőven a falon túl terpeszkedik, de a kinti terület a magasból még szürkébbnek és porosabbnak tűnt, mint egy átlag kínai városka, úgyhogy nem is merészkedtünk a falon kívülre, ahogy egyébként senki turista sem.


Mert maga Pingyao tökéletes helyszíne a céltalan lődörgésnek, az elnyúlt ebédeknek, a végtelen kávézásoknak, a bárban üldögélésnek. Nagyon turistás, úgyhogy ha a tömeget ki tudod zárni, akkor élvezheted ennek előnyeit: minden szolgáltatás magas színvonalú, a nagy verseny miatt alacsonyabbak az árak és még a riksások is beszélnek némicskét angolul.


Két kellemes napot töltöttünk itt, aminek a fizikai csúcsteljesítménye a városfal megmászása volt, amiről vagányként nem jöttünk le egy pici séta után, mint a kínai csoportok, úgyhogy gyalogolhattuk körbe a fél falvat a minden fedetlen testnyílást porral feltöltő szélben.


A belső rész, ahol a szuvenírárusok és éttermek foglalnak el minden négyzetcentimétert hangulatos hely, de ami igazán érdekes volt nekünk, az városfal körüli szélsőbb részek. Nagyon erős hangulata volt ezeknek a meglehetősen kihalt utcáknak, sikátoroknak.

Elhagyott házak, hatalmas por, fullasztó szélörvények, mindent befedő és egységesítő szürkeség.


A kövezett utcákon nem volt ember, nem volt növény, egy talpalatnyi zöldet nem találtunk, csak ölebszerű kínai kutyák turkáltak a szemétben itt-ott. Néha egy-egy csendben üldögélő bácsi, egy mosott ruhát teregető anyuka.


Az iskola véget értével aztán a városka megtelt hazabicikliző, sétáló, szülei mögött motoron üldögélő életvidám gyerekekkel. Ők elsőként Kínában nem megijedtek tőlünk, hanem örömmel üdvözöltek már több száz méterről.

Jó volt hallani a „how are you?”-t, a „what's your name?”-t a szájukból és mosolyogva arra gondolni, hogy egy-két generáció és az egyszeri kereskedő is angolul húz le mondjuk a jeges teáért.

És az úgy már egészen fairnek tűnik.