Lumbini

14 óra buszozás után egy rettentően koszos hotelszobában ért el az a lehangoló gondolat, hogy akármennyire is felemelő Buddha születésének helyén lenni, ez a felemelés minket el fog kerülni az elkövetkező két napban.

Éjszaka aztán elment az áram, vele együtt a plafonra szerelt propeller altató meleg szele, és mi kettesben maradtunk a párás, döglött melegben húsz-harmincmillió rovarral. Az áram nem is jött vissza az elkövetkező 2 napban.

Lumbini végtelen rizsföldek között fekszik közel az indiai határhoz. A nepáli kormány megirigyelte a buddhista búcsújárást a határ túloldalán (Kushinagarban halt meg Buddha), és úgy döntött, hogy építtet egy óriási vallásos vidámparkot a határ innenső oldalán Buddha születési helyére. És mivel a nepáli kormányok közös jellemzője, hogy maguktól nem csinálnak semmit: felkérték az ázsiai, buddhista országokat, helyezzék el saját pavilonjaikat a vidámparkban.

Buddha - a helyi felirat szerint - egy zöld kövön született majdnem háromezer éve. Az ezt követő évszázadokban felépült a kő köré néhány sztupa és buddhista kolostor. Mindebből mára csak térdig érő téglafalak maradtak semmitmondó feliratokkal. Ez azonban a park legkisebb látnivalója.

 

 

A tervezők óriásit álmodtak: a parkban gigantikus csatornák, szökőkutak, kutatóközpont. A grandiózus terv csak erős képzelőerővel érhető tetten, a valóság jobban hasonlít egy munkatáborra, ahová érthetetlen módon odaköltözött a helyi maffia, és zárt kertekben felépítette a saját kis álomvilágát. A területet keresztben kettéosztja egy kiszáradt csatorna, két oldalán sétányokkal. A sétányokról a mocsáron túl látszanak a magas téglafallal elkerített pavilonok. Az egész parkban ráérő építőmunkások lézengenek, a helyiek terelgetik át a bivalyaikat, vagy unottan bicikliznek az itt gyűjtött tűzifával hazafelé.

 

 

Egy bivalycsorda nyomán végül keresztülhatoltunk a mocsáron és a dzsindzsán a többet ígérő épületek irányába. Az épületek és a kertek  olyanok voltak, mintha egy másik világegyetemből pottyantak volna véletlenül ide.

 

 

Aprólékosan nyírt gyep, fekvő, ülő, integető aranyszínű buddhaszobrok, frissen festett, óriás freskók. Kívül sárdagasztás, mocsárszag, enyészet, düledező, üres, de grandiózus épületek, amelyek üresen állnak. Az egészet bejárni életem egyik legbizarrabb élménye volt, azt a jelenetet pedig sosem fogom elfelejteni, mikor Sára csendben állt egy darabig egy kiszáradt, undorítóan koszos medence szélén, majd megfordult és kibukott belőle a kérdés, ami mindkettőnkben bújkált: mégis mi a jó kurva élet ez itt?

Hazafelé sétáltunk, és mindketten féltünk kicsit a gondolattól, hogy ez volt az utolsó napunk Nepálban. Megyünk vissza Indiába, rengeteg nehézséget jelent - az eddigi tapasztalataink alapján.