Egy busz tetején utaztunk majdnem egészen Katmanduig, ami utazni olyasmi mint hullámvasutazni vagy kis magasságban repülni. Sajnos a városba sötétedés után érkeztünk, úgyhogy nem láthattunk rá a völgybe lefelé menet. Később aztán kiderült, hogy egyébként sem nagyon lehet látni a szmog miatt.

Katmandu a nepáliak szemében a bűnös város, ami tele van rablásokkal, prostituáltakkal, utcagyerekek lődörögnek, szemét borít mindent és büdös van. Az útikönyv is hasonlóképp festette le, és a németek, akikkel találkoztunk úgy emlegették, mint Nepál Delhijét. Ugyanakkor ez a város egy külföldinek olyan mintha hazatérne: pékségek, túraboltok, csecsebecse- és hasisárusok, éttermek, ahol tízig szól a csikidám. Könnyű belefeledkezni ebbe és pompás elmerülni abban, hogy itt majdnem minden egyszerű és természetes, ami nyugatinak eszébe jut.

A város egy nagy, tál alakú medencében terjeszkedik: mint amőba, falja fel a környékbeli falvakat, kisvárosokat. Furcsa elgondolni azt, hogy ami egykor két királyságnyi terület volt (Katmandu, Patan), az most 20 percnyi taxiútra van egymástól.

Katmandu szigorúan vett belvárosa egyetlen végtelenített hömpölygő embertömeg, amit a bögre/lufi/pashmina/gumislag árusok tömege tart életben.

 

 

Afféle főtér a Durbar Square, itt van a királyi palota és persze rengeteg templom. Voltunk drágán a palotában: itt egy végtelenül unalmas és angol feliratokban nem bővelkedő múzeumot rendeztek be az uralkodók mindennapjairól (saját biciklitől a kitömött énekesmadáron át az akvárium kiegészítőiig). Az egész múzeumból áradt az a fajta szolgalelkűség, amelyet bármelyik környékbeli ázsiai diktátor megirigyelne. A trónörökös herceggel foglalkozó termeket – amelyek valószínűsíthetően hasonlóan rajongó hangvételűek voltak - nem sikerült a közelmúlthoz (polgárháború, családlemészárolás) igazítani, így azt nemes egyszerűséggel zárva tartják.

 

 

A palota mellett van a Kumari rezidenciája. A Kumari egy isten földi megtestesülése, a Katmandu völgy királyságainak versengésére jellemző, hogy három is él a völgyben. Az istenség háromévesen költözik bele a körültekintően kiválasztott kislányba, és a pubertásig lakik benne. Napjainkban emberi formája egy 5 éves kislány erős sminkben.

Naponta egyszer megjelenik palotájának egyik ablakában. Némán áll néhány másodpercig, ezalatt tekintetével megválaszolja az udvarán tolongó turisták és önjelölt guide-jaik egy-egy kérdését, majd csendben eltűnik aznapra. Szerencsénkre (meg a japán turistacsoport pénze okán) pont jókor érkeztünk, és sikerült élőben látnunk őt.