Bohol szigetén a japán események és az ebből adódó útáttervezés eléggé elvonták a figyelmünk a látnivalókról. Sokat szenvedtünk, mire meghoztuk a döntést, hogy a repülőjegyünk végcélját át kell tetetnünk valahova máshova.

De hova?

Nem volt egyszerű a döntés, mert Kína lett volna logikus, ahol viszont elég nagy a hideg még, fogalmunk sem volt, hogy repül-e oda a Cebu Pacific (amivel Japánba mentünk volna), ha repül, mennyibe kerül a jegy, és ami a legfontosabb, nem tudtuk, hogy megkaptuk-e a kínai vízumunkat.

Végül elnapoltuk a döntést: majd Cebuba visszaérve, miután megszereztük az útlevelünk, és tudjuk, hogy mehetünk-e Kínába, beszélünk a légitársasággal, lesz rá körülbelül három óránk, HA a hajónk nem késik.

Becsülettel elmentünk inkább a nagy-nagy nevezetességhez a szigeten: a Csokoládé hegyekhez. Ezek egyedi és nagyon jópofa geológiai képződmények, amelyek eredete vitatott, a filippínó táblák szerint felhalmozódott tengeri korallüledék kiemelkedésével és ezek eróziójával jöttek létre. Akit érdekelnek, itt olvashat még róluk angolul.

Több, mint ezerötszáz hegy terül el errefelé, a száraz évszakban elvileg a hegyeket borító vegetáció (lényegében fű) barnába fordul, innen a név. Nos, idén nem barnultak csokira a hegyek a száraz évszakban, de így zölden sem néztek ki rosszul. Mi egészen le voltunk nyűgözve – nem különben a több száz filippínó turista, akik vihorásztak és lelkesen fotózgatták egymást jobbnál jobb pózokban. Már csak attól, hogy ott üldögéltünk köztük, jobb kedvem lett.

Természetesen híven a gyaloglásirtózásukhoz mindenki motorral vagy kisbusszal jött fel a hegyre, mi voltunk egyedül, akik a tízperces fel majd le sétát bevállalták. A hegyek után elmotoroztunk egy fazonnal pápaszemes makit (Tarsius syrichta) nézni. Szerencsétlen kis makikat a turistáknak tartják egyesével a helyiek, és a „gondozására” kérnek el pár peso-t miután megnézegetted és lefotóztad a kuporgó állatkát. Van ugyan egy központ, ahol természetes környezetükben tartják őket, de az sajna bezárt négykor, a motoros megfélreértett bennünk, és csak idáig hozott el. Megnéztük szegénykét, de nem csináltunk szép, pózolós fotót vele, akárhogy ajánlgatták.

Ez az egy kép készült.

Még egy viszonylag fájdalommentes hazadzsipnizés és egy-két jó kis hamburger vár ránk aznap mielőtt lefeküdtünk aludni, kicsit félve, hogy mi lesz velünk másnap.