Aurangabadból Mumbaiba visszatekintve a legkevésbé kényelmes módon jutottunk el, ahogy csak ember teheti. A Rough Guide-ra hallgatva – ami szerint ezek „good value luxury buses” - vettünk két jegyet egy éjszakai buszra Mumbai-ig.

Egy kicsit gyanús volt, hogy a jegyre „semi luxury bus” (fél luxus busz) volt írva, tekintve, hogy az eddigi indiai „luxury” buszokat kettővel elosztva egy biciklit kapunk. Inkább nem merengtünk rajta, hogy mit fog nélkülözni a busz, amit eddig élvezhettünk.
Aztán aznap este megérkezvén az állomásra, megláttuk azt a pergő festékű zöld roncsot, amin az elkövetkező fél éjszakánkat terveztük tölteni. Hosszas keresgélés után megtaláltuk a félluxust is: viszonylag új üléshuzat a nem dönthető (!) székeken.

A busz persze teletömve indult el. Az első pár órát teljes sötétségben valamiféle szekérúton tettük meg, ahol csak egy jármű fért el teljes szélességében, így gyakorta húzódtunk le a dzsindzsába egy erős kormányrántással. Az utastérben valamiért félóránként váltogatták a teljes sötétséget a szemkivájó teljes kivilágítással, a rendszerre nem sikerült rájönnünk. Az extra komfort érdekében legelőre kaptunk jegyet, így az összes szembejövő jármű a szemembe reflektorozta a szándékait.
A reflektort ugyanis éjszaka - a nepáliakhoz hasonlóan - az indiaiak is a duda helyett használják. Egy plusz funkciója van csak: ha szembejön veled valami egy egysávos úton, akkor addig rohantok egymás felé villogva, míg valamelyikőtök látóidegei kisülnek és félreáll.

Egy idő után az éber kómát egy helyiség szakította meg, ahol majdnem mindenki leszállt, így lett helyünk fetrengeni. Az út is egy csapásra autópályává változott: a rázkódás és az életveszély is jelentésen csökkent, úgyhogy aludtunk kicsit.
Hajnalban hét körül tizennégy óra (kétszáz km) buszozás után meg is érkeztünk Bombayba.
Összefoglalva: ha Aurangabadból Mumbaiba mennétek, mi a vonatot ajánljuk. Csak foglaljatok jegyet jó előre.