Mandalayból északra indultunk a hegyvidékre, Shan tartományba, szerettünk volna pár napot túrázni. A Shan State független volt a brit fennhatóság alatt, a mai napig nagyobb szabadságot élvez az ország nagy részénél. A shan nyelv teljesen különbözik a burmaitól, a shanoknak erős identitástudatuk, saját pártjuk és hadseregük van. Mivel a Lonely Planet Hsipaw-t ajánlja a környéken megtekintésre, mindenki ide özönlik, túrázni is innen indul. Mi azonban a kk.blog.hu tapasztalataival felvértezve egy falucskába indultunk, hogy megkeressük és táncba vigyük K-t, a melegen ajánlott túravezetőt.

Egy zötyögős buszút és sötétedés után érkeztünk meg a faluba, ahol kiderült, hogy három helyett már csak egy vendégház üzemel, mert – mint később megtudtuk – valami orosz turisták részegen szétvertek egy kocsmát, úgyhogy a hatóságok „kell a fenének a turista, csak a gond van vele” alapon bezárták őket. A túlélt hotellel sem volt könnyű, mert épp kínai esküvő volt a faluban, és minden szoba tele volt kínaiakkal. Valahogy kerítettek nekünk egyet végül, és azt is megtudtuk, K épp túrázni van, de holnap már érkezik vissza, akkor beszélhetünk vele.

 

Épp lefeküdni készültünk, mikor kopogtak az ajtón. Hat-hét burmai fiatal volt az ajtóban láthatólag nagyon zavarban. Kiderült, hogy a falu angoltanára hozta el a 16-20 éves tanítványait angolt gyakorolni, ha nem bánjuk. Annyira kis aranyos sután álltak az ajtóban, hogy beinvitáltuk őket a szobába, persze, beszéljünk angolul. Rómeó (a tanár piros sálban) is feszélyezve volt, de a diákok általam ismeretlen mértékű zavarba estek. Az egyik fiú úgy remegett, hogy attól féltünk leesik az ágyról.

Elkezdtük őket kérdezgetni a családról (Dél-Kelet-Ázsia mindig tuti témája) meg a vágyaikról, úgyhogy szép lassan felengedtek, és elkezdtek ők is kérdezni. Elég egyszerű és nagyon szomorú kép rajzolódott ki a burmai falusi átlagcsaládról. Négy-hét gyerek, az idősebbek egytől-egyig Thaiföldön dolgoznak illegálisan, és küldik haza a pénzt. Minden fiatalabb testvér vágyik az idősebbek után, mindenkinek az volt a vágya, hogy külföldre mehessen dolgozni, mindegy mit, tényleg mindegy.

Csillogó szemmel hallgatták, hogy nálunk otthon mindenkinek van útlevele, utazhat, amerre szeretne, Európában csak úgy átsétál a határon, dolgozhat nagyobb nehézségek nélkül külföldön. Megnézegették a családi képeinket, a lányok hosszasan időztek a bútorokon, anyukám, Franciska és Maja ruháin.

Este tíz körül elbúcsúztunk, és megígértük nekik, hogy másnap elmegyünk velük „várostnézni”, úgysem volt dolgunk, K-t délutánra vártuk csak. Másnap reggel ott is voltak értünk motorral, bukósisakkal. Nekiindultunk felfedezni ezt az utolsó kis porfészket.
Voltunk szerte a faluban, megnézegettük az otthonaikat, a fontosabb műhelyeket, a környék rizsföldjeit. Elvittek egy kicsi vízeséshez, a Shan újévi fesztiváljukra és a Kyaiktiyo-ban található híres-neves Golden Rock helyi, kicsi másolatához is.

Ez utóbbi volt talán a legnagyobb élmény, a szerzetesek örökbe fogadtak ugyanis egy árva kis majmot, aki teljesen beleszeretett Marciba, és amikor csak tehette, felmászott rá, hogy aztán ne nagyon lehessen leszedni róla többet. Sajnos Marci nem engedte, hogy elhozzuk, pedig én már láttam magam, ahogy a Városligetben sétáltatom. Hazafelé megálltunk „shan noodles”-t enni, ami egy nem túl fantáziadús shan étel, gyakorlatilag zöldséges, tésztás, elég ízetlen leves. Egy nagyon részeg burmai srác mászott ránk a vendéglőben, aki hosszú perceken át a „friend” és a „happy?” szavakkal próbált közöttünk erős barátságot kovácsolni, de a kis idegenvezetőink annyira szégyellték előttünk szerencsétlent, hogy elrángattak, és hazaindultunk.

Délután aztán előkerült K, akivel megbeszéltünk egy két napos, egy éjszakás túrát a közeli Palaung falvakba. Rövidebbet, mint szerettük volna, mert a felesége épp a napokban kellett, hogy megérkezzen a börtönből, ahova hivatalosan "tiltott szerencsejáték" miatt került a választások előtt, és K érthető módon otthon akarta várni. Aznap nála vacsoráztunk az előző napokban vele túrázó külföldiekkel együtt: egy épp leszerelt, nem túl szimpatikus, fintorgó izraeli fiúval, egy hihetetlenül erőszakos arcú, belevaló, frankó megmondós holland lánnyal és egy szociológus kinézetű, érdeklődő és jó humorú lengyel-német sráccal.

A vacsi nagyon jó volt: K remekül főz, a társaság szuper volt, Skakira waka-wakáját pedig ki nem szereti. K. (és Mianmar) legnagyobb kedvence ugyanis ez utóbbi, dvd-n néztük meg a klippet tudja az ég hányszor.