Coimbatore csak egy „kellemetlen, de szükséges” megálló volt: innen volt vonatjegyünk Kochiba, ami már a várva várt Kerala tartományban van. Ez India legcsapadékosabb része, sokkal több esőre számíthatunk, mint eddig.

Ezt nyomatékosítva a Coonoorból való buszút vége érdekesen alakult. A város határában a nem sokkal korábban leszakadt ég kisebb tavat. Ez pedig közlekedési káoszt hozott létre. Különböző irányokba vágyódó járművek dudáltak egymásnak félig elmerülve a vízben, hogy menj arrébb. Összetömörült busz, motor, riksa, autó.
Hogy a helyzet még izgalmasabb legyen, az utat szegélyező fákat hatalmas gyökereikkel együtt mostanában szedhették ki hatalmas krátereket hagyva az út mentén.

Ezek egyikébe bújt be az az autó, akinek elege lett a várakozásból, és mindenkit megkerülve megpróbált kijutni a tömegből. Mintegy félórán keresztül állt minden busz, mert az utasok leszálltak bámészkodni vagy segíteni. Végül olyan nagyon jellemző módon körülbelül harmincan tolták ki az autót a gödörből, hogy mindenki visszaszálljon, és szép lassan elinduljunk a városközpont felé, felváltva áthajtva a tengeren.

Itt tapasztaltunk először durvább hátrányos megkülönböztetést: az olcsóbb vendégházak egyszerűen nem adtak szobát, csak tovább küldtek a kétszer annyiba kerülő (és az útikönyvek többsége által ajánlott) hotelbe. Marci borzasztóan kiakadt, de én túl fáradt voltam az érdekérvényesítéshez, úgyhogy jó turistaként kivettük a drága szobát, és megpróbáltunk elaludni a véget nem érő petárdacsattogásban.