Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

BangkokSára

Nagyon szeretem Bangkokot.

Végtelenül csajos.

Tolong a gyümölcs.

 

Félelmetes mennyiségű és méretű tematikus pláza van. Ez épp elektronikai.

 

Erős és divatos a kortárs művészet.

Rohadt jó boltok vannak.

Ezerféle étellehetőség van.

Szeretem a belváros üveg-acél hightech-jét.

Egyszerűen csak jó itt lenni.

0 Tovább

Thaiföldről Laoszba

 

Ayutthayából egy éjszakai vonatnak álcázott jégkamrában utaztunk egészen a thai-laoszi határig, ahol fél napot töltöttünk készletfeltöltéssel és a nyugati kényelem utolsó morzsáinak csipegetésével – mint később kiderült, eléggé feleslegesen.
A vonatállomáson reggel indiai mércével is értelmezhetően pofátlan riksásokkal kellett megküzdenünk, esküszöm minden kényelmetlenség ellenére van valami élvezetes abban, ha egy bételtől vörös fogú, rókaképű pasassal alkudozol a fuvar áráról egy tábla alatt, ami feketén-feherén megmondja, mennyinek is kéne lennie pont a lehúzás elkerülésére. Persze, ha mind az öt szemétláda, akinek túktúkja van, előre megegyezett egy háromszoros árban, akkor az embernek kevés eszköze marad az önérvényesítésre, de pont ettől jó makacskodni és két percig nem megadni magad, legalább küzdjenek kicsit, ha már a lelkük romlott.
A határ menti település ennél izgalmasabbat nem is nagyon tartogatott számunkra. A Tescoban bevásároltunk és az éhségünk enyhítendő vettünk két plasztik pizzát - hát ha valaha rákos leszek, azt ennek köszönhetem majd. Az utunk egyik egyértelmű személyiségfejlesztő hatása, hogy nincs bennünk kényszeres korreláció a vendéglátóipari helyiségekben eltöltött idő és a fogyasztásunk mértéke között. Ennek az új pofátlanságunknak köszönhetően, ha nem vagyunk szomjasak vagy éhesek, akkor az első megrendelt italunkkal/ételünkkel órákra is berendezkedünk a kávézó/étterem egy csendesebb sarkában. Most épp a Starbucks vendégszeretetét élveztük egész pontosan „két közepes kávé osztva három és fél óra” hányadossal.
A határátlépéssel nem volt gond, nem húztak le, gyors volt és gördülékeny. Utólag tudom, hogy a laosziak és az angol nyelv nem jó kombináció, külön posztot érdemelnének a szerintük angolul  megszületett gyöngyszemek, íme a legelső, amivel szembetalálkoztunk, a határok között közlekedő buszról van:
„Please note before your passenger into the car and please bring your luggage into the car every time is lost if the company is not responsible for any.”
Laoszban egy kedves szemű taxis befuvarozott minket a fővárosba, Vientiane-be, ahol a turistagettóban egykettőre találtunk magunknak egy budapesti lakás belmagasságával vetekedő szobát (2000 Ft).

Ayutthayából egy éjszakai vonatnak álcázott jégkamrában utaztunk egészen a thai-laoszi határig, ahol fél napot töltöttünk készletfeltöltéssel és a nyugati kényelem utolsó morzsáinak csipegetésével – mint később kiderült, eléggé feleslegesen.


A vonatállomáson reggel indiai mércével is értelmezhetően pofátlan riksásokkal kellett megküzdenünk, esküszöm minden kényelmetlenség ellenére van valami élvezetes abban, ha egy bételtől vörös fogú, rókaképű pasassal alkudozol a fuvar áráról egy tábla alatt, ami feketén-feherén megmondja, mennyinek is kéne lennie pont a lehúzás elkerülésére. Persze, ha mind az öt szemétláda, akinek túktúkja van, előre megegyezett egy háromszoros árban, akkor az embernek kevés eszköze marad az önérvényesítésre, de pont ettől jó makacskodni és két percig nem megadni magad, legalább küzdjenek kicsit, ha már a lelkük romlott.


A határ menti település ennél izgalmasabbat nem is nagyon tartogatott számunkra. A Tescoban bevásároltunk és az éhségünk enyhítendő vettünk két plasztik pizzát - hát ha valaha rákos leszek, azt ennek köszönhetem majd.

Az utunk egyik egyértelmű személyiségfejlesztő hatása, hogy nincs bennünk kényszeres korreláció a vendéglátóipari helyiségekben eltöltött idő és a fogyasztásunk mértéke között. Ennek az új pofátlanságunknak köszönhetően, ha nem vagyunk szomjasak vagy éhesek, akkor az első megrendelt italunkkal/ételünkkel órákra is berendezkedünk a kávézó/étterem egy csendesebb sarkában. Most épp a Starbucks vendégszeretetét élveztük egész pontosan „két közepes kávé osztva három és fél óra” hányadossal.

A határátlépéssel nem volt gond, nem húztak le, gyors volt és gördülékeny. Utólag tudom, hogy a laosziak és az angol nyelv nem jó kombináció, külön posztot érdemelnének a szerintük angolul  megszületett gyöngyszemek, íme a legelső, amivel szembetalálkoztunk, a határok között közlekedő buszról van: „Please note before your passenger into the car and please bring your luggage into the car every time is lost if the company is not responsible for any.”


Laoszban egy kedves szemű taxis befuvarozott minket a fővárosba, Vientiane-be, ahol a turistagettóban egykettőre találtunk magunknak egy budapesti lakás belmagasságával vetekedő szobát (2000 Ft).


 

0 Tovább

made in Thaiföld: Thaiföldről röviden

méret: 513.120 négyzetkilométer (Több, mint 5 Magyarország.)

főváros: Bangkok

valuta: thai baht, 1USD = 30B, Ft-hoz kb. 7-tel kell szorozni

GDP: 8700 USD per fő

turizmus: Félelmetes mértékű. Nem értjük, miért jön mindenki ide, főleg, mióta mindenki idejön.

vallás: buddhista 94,6%, muszlim 4,6 %, keresztény 0,7%, egyéb 0,1%

nemzetiségek: thai 75%, kínai 14%, egyéb 11%

vízum: Két lehetőséged van. Vagy elbattyogsz Budapesten a Thai Nagykövetségre (LINK) és igényelsz - és minden gond nélkül kapsz - turistavízumot, vagy a határra érkezéskor kérsz egyet. Mindkettő ingyen van, előbbi akár két hónapos is lehet két belépéssel (még ha nem is kéred), utóbbi szigorúan 15 nap hosszú. Mi csak a reptéren az érkezésünkkor kértünk, gond nélkül adtak. Igazolványkép legyen nálad, és ami nagyon fontos, hogy legyen 15 napon belüli kirepülést igazoló repülőjegyed. (Kicsit értelmetlen szabály, mivel sokan a szárazföldön lépnek ki az országból, mint ahogy mi is buszozunk Laoszba, de szabály, úgyhogy legyen nálad - mondjuk a repjegy.hu-ról - egy kamu e-ticket. Kifelé az országból úgysem ellenőrzi majd senki, hogy mit mondtál befelé.) Elvileg nincs limitje, hogy hány „visa on arrival”-t kaphatsz, de ezek a szabályok folyton változnak, szóval érdemes nézegetni a nagykövetség honlapját. Ez a honlap elég jól összeszedi a vízummal kapcsolatos dolgokat.

oltások: Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban részletesen tájékoztatnak a szükséges oltásokról, az egyéb fontos óvintézkedésekről, és persze be is oltanak. Malária tabletta használatáról is érdeklődni kell, India nagy részén ajánlott a szedése.

(Az árak innentől Bangkokra vonatkoznak, a tengerparton (ahol mi voltunk) minden drágább volt, ott kb. másfélszeres árral lehet számolni.)

egy tejeskávé: Étteremben, kávézóban 350 Ft körül van. Otthon finomabb. Van Starbucks, itt egy közepes kicsit több, mint 600 Ft.

egy sör: Egy étteremben 6,5 decis üveg 350 Ft, boltban picit olcsóbb persze. 

egy felszelt fél ananász: 70 Ft

egy ebéd egy utcai étteremben két főre: 700 Ft-ból kihozható

egy pad thai (nemzeti ételük, vega sült tészta) az utcán: 200 Ft

egy képeslap bélyeggel haza: 70+ 140 Ft

mit nem lehet kapni: Mindent lehet kapni. A kérdés inkább az, mit nem lehet Budapesten kapni, amit itt igen.

mit lehet olcsón kapni: Ruhát, bizsut, hamisítvány órát és napszemüveget, aszalt gyümölcsöt, bútort, ezüstöt, régiséget.

helyi közlekedés: Bangkokban remek: a buszvonalak, a metró és a hajójáratok lefedik az egész várost, gyakran járnak és olcsók. Van túktúk és taxi is, mi utóbbit szerettük a méter miatt, amit láss csodát, hajlandóak bekapcsolni.
A parton úgynevezett sakjgbrtghc, túktúk, egy-két busz. Ez már keményebb dió, nehéz kikerülni az utazási irodák kicsit felülárazott szervezését. A távolsági buszok és az utak jobbak, mint otthon, a vonatokról - már amikkel mi találkoztunk - nem beszélve.

thai-ok: Nagyon figyelmesek, jó vendéglátók. Végtelen tiszták és igényesek, volt hogy a recepciós kérdezte meg, mikor hosszabban laktunk a helyen, hogy nem kéne-e már kitakarítaniuk a szobánk. Bangkokban tulajdonképpen nyugat-európai mindenki, csak jobban bírják a tömeget és türelmesebbek. A nők szerintünk egyáltalán nem olyan szépek, mint a sztereotípia szerint, viszont csinosnak tényleg nagyon csinosak.

csináld-ne csináld:

Ne érintsd meg senkinek a fejét!

A templomokban és kolostorokban mindig vedd le a cipődet, néha a zoknidat is! Ki lesz írva, ha le kell.

A thaiok mikor köszönnek vagy megköszönnek valamit, összeteszik az arcuk előtt a két kezük, kicsit, mintha imádkoznának, és megdöntik picit a fejüket. Ezt viszonozni kell! A szokás egyáltalán nincs kihalóban, a plázában korzózó tizenhat éves menő srácok is csinálják.

0 Tovább

Thaiföld: Így csináltuk napi tizenháromezerből.

 

Thaiföldön összesen 25 napot voltunk egy mianmari kiruccanással megszakítva. Még jövünk, mert Kambodzsa és a Fülöp-szigetek között itt kell átszállnunk, és a két repülő között van másfél nap, de az már nem változtat majd semmi lényegit az átlagokon.
szállás: 2626
ételital: 4180
közlekedés: 1820
városnézés: 1714
internet: 258
vásárlás: 2080
SZUMMA: 12.956 Ft
Thaiföldön lényegében két helyen voltunk: a tengerparton (link) és a fővárosban (link). A tengerpart – bár ez erősen strandfüggő is – drágább, mint Bangkok. Drágább a szállás, az étkezés és az internet is. Mivel azonban az ember az egész napját a parton, egy kávézóban vagy egy függőágyban tölti, nincs városnéző és utazási költsége, így a napi átlagköltség itt lesz alacsonyabb. (Ha Bangkokban nem csinál semmit az ember, akkor meg még olcsóbb az élet.)
Mi nagyon eleresztettük magunk a városban, a mianmari nélkülözés és  nehézkesség után mélyre merültünk a konzumálás gyönyörében, nem tagadtunk meg magunktól semmit, úgyhogy jó hír a forintozóknak, lehetne ennél olcsóbban is. Na, nézzük részleteiben!
A szállásunk a szokásos fanos, fürdőszobás, franciaágyas a városban, hasonló bungalló (link) a parton. A thai nép szerintem vér és nyálka nélkül jön világra, hihetetlenül tiszták és igényesek. A legolcsóbb szállások is makulátlanok voltak, a fehér lepedő, itt fehér lepedő tíz dollárért is. Tudom, hogy túlragozom, de aki volt Indiában, az megérti. A szobák kicsit drágábbak, mint Indiában vagy Mianmarban, de cserébe a szolgáltatás és a minőség is az. Bangkokban a Khao San Road-on olyan erős a verseny a szállodák között, hogy szinte általános a tévé, a széf, az ingyen wifi. Azt kell mondjam, megérte a napi kétezerötöt a thai tisztaság és kényelem.
Az evés-ivás Thaiföld, de leginkább Bangkok egyik fénypontja. Az ételek nagy általánosságban finomak, ha az utcán eszel, olcsók, ha Bangkokban eszel az utcán, nagyon olcsók. Meg lehet vacsorázni 200 Ft-ból egy utcai standról, és persze meg lehet sokkal többől is egy étteremben.
Mi kicsit több, mint 4000 Ft-ot költöttünk naponta kajára: általában étteremben ettünk, legtöbbször utcaiban vagy plázában (ezek kicsit olcsóbbak és nem olyanok, mint otthon), de az utcán is: főleg pad thai-t (link). Naponta kétszer nagyobbat, és persze egész álló nap gyümölcsöt (70-100 Ft egy guaváért/fél ananászért/szelet görögdinnyéért/mangóért felszelve), főtt kukoricát (70 Ft), aszalt gyümölcsöt, thai palacsintát (220 Ft körül) és a jó ég tudja még mit ettünk össze a standokról.
Az ételen senki ne aggódjon, aki Thaiföldre jön.
Kicsit több, mint 1500 Ft-ból néztünk várost. Ez nem tudom, mennyire fedi le az átlagutazó kiadásait, mi ugyanis nem a királyi palotára és a múzeumokra költöttük a legtöbbet, hanem mozira és pihenésre. Egy mozijegy 1400 Ft körül mozog, annyi szent. A VIP vetítés drágább, de kapsz welcome drink-et, takarót (a durva légkondi ellen) és háromszor elférsz a foteledben.
A tömegközlekedés szuper. A városban mászkálásra ugyanolyan sokat használtuk a skytrain-t, a buszokat és a hajót. A busz és a skytrain jegyára távolságfüggő. Ha a busszal egy „Keleti pályaudvar - Móricz Zsigmond körtér” távolságot teszel meg, az 50 Ft-odba kerül. Légkondis busszal többe.
Az égimetró legolcsóbb jegye kb. 100, legdrágábbja olyan 350 Ft.
A hajóval a teljes vonalon végigmehetsz 150 Ft-ért.
A közlekedésre sem lehet panasz, hacsak az nem, hogy elég sokba kerül. A buszok és az utak remek állapotban vannak, úgyhogy az ár/érték arányra én nem panaszkodnék, de aki spórolni akar, annak lehet, hogy 6500 Ft egy VIP távolsági buszért már kiveri a biztosítékot. Hajlamosak rá, hogy a drágább szolgáltatást adják el neked, ha ugyanazon a vonalon több is létezik, úgyhogy rá kell kérdezz, ha olcsóbban szeretnéd.
Bangkokban rengeteg mindent vettünk. Feltöltöttük a nesszeszerünk és kiegészítettük a gyógyszeresdobozunk, felfrissítettük a ruhatárunk, vettünk egy-két dolgot a fényképezőgéphez és egy-két egyéb szükséges hülyeségre is költöttünk, úgyhogy a vásárlás kategória legalább kétszer annyi, mint eddig bárhol.
Az internetezés költsége ugyanígy magasabb, mert az összes mianmari tartalmat itt töltöttük fel a blogra, illetve majd egy hónapnyi teljes izoláció után sokat kommunikáltunk a családdal és a barátokkal. A net gyors és közepesen drága.
Összesen tehát tizenháromezer Ft-ból kényelmesen és lemondások nélkül pihentünk és dőzsöltünk a külföldiek pihenésére és dőzsölésére szakosodott országban. Ez lehetne (bőven) több, ha többet éttermeztünk volna, de mivel Thaiföld így is a legdrágább ország volt eddigi utunk során, erre most nem akartunk többet költeni, különösen, hogy az utcán a megfelelő helyeken legalább olyan jól főznek. Szusit meg majd eszünk Japánban.

Thaiföldön összesen 25 napot voltunk egy mianmari kiruccanással megszakítva. Még jövünk, mert Kambodzsa és a Fülöp-szigetek között itt kell átszállnunk, és a két repülő között van másfél nap, de az már nem változtat majd semmi lényegit az átlagokon.

A napi átlagköltés:

szállás ételital közlekedés városnézés internet vásárlás
2626 Ft 4180 Ft 1820 Ft 1714 Ft 258 Ft 2080 Ft


SZUMMA: 12.956 Ft per nap


Thaiföldön lényegében két helyen voltunk: a tengerparton és a fővárosban. A tengerpart – bár ez erősen strandfüggő is – drágább, mint Bangkok. Drágább a szállás, az étkezés és az internet is. Mivel azonban az ember az egész napját a parton, egy kávézóban vagy egy függőágyban tölti, nincs városnéző és utazási költsége, így a napi átlagköltség itt lesz alacsonyabb. (Ha Bangkokban nem csinál semmit az ember, akkor meg még olcsóbb az élet.)

Mi nagyon eleresztettük magunk a városban, a mianmari nélkülözés és  nehézkesség után mélyre merültünk a konzumálás gyönyörében, nem tagadtunk meg magunktól semmit, úgyhogy jó hír a forintozóknak, lehetne ennél olcsóbban is. Na, nézzük részleteiben!


A szállásunk a szokásos fanos, fürdőszobás, franciaágyas a városban, hasonló bungalló a parton. A thai nép szerintem vér és nyálka nélkül jön világra, hihetetlenül tiszták és igényesek. A legolcsóbb szállások is makulátlanok voltak, a fehér lepedő, itt fehér lepedő tíz dollárért is. Tudom, hogy túlragozom, de aki volt Indiában, az megérti. A szobák kicsit drágábbak, mint Indiában vagy Mianmarban, de cserébe a szolgáltatás és a minőség is az. Bangkokban a Khao San Road-on olyan erős a verseny a szállodák között, hogy szinte általános a tévé, a széf, az ingyen wifi. Azt kell mondjam, megérte a napi kétezerötöt a thai tisztaság és kényelem.


Az evés-ivás Thaiföld, de leginkább Bangkok egyik fénypontja. Az ételek nagy általánosságban finomak, ha az utcán eszel, olcsók, ha Bangkokban eszel az utcán, nagyon olcsók. Meg lehet vacsorázni 200 Ft-ból egy utcai standról, és persze meg lehet sokkal többől is egy étteremben. Mi kicsit több, mint 4000 Ft-ot költöttünk naponta kajára: általában étteremben ettünk, legtöbbször utcaiban vagy plázában (ezek kicsit olcsóbbak és nem olyanok, mint otthon), de az utcán is: főleg pad thai-t. Naponta kétszer nagyobbat, és persze egész álló nap gyümölcsöt (70-100 Ft egy guaváért/fél ananászért/szelet görögdinnyéért/mangóért felszelve), főtt kukoricát (70 Ft), aszalt gyümölcsöt, thai palacsintát (220 Ft körül) és a jó ég tudja még mit ettünk össze a standokról. Az ételen senki ne aggódjon, aki Thaiföldre jön.

Kicsit több, mint 1500 Ft-ból néztünk várost. Ez nem tudom, mennyire fedi le az átlagutazó kiadásait, mi ugyanis nem a királyi palotára és a múzeumokra költöttük a legtöbbet, hanem mozira és pihenésre. Egy mozijegy 1400 Ft körül mozog, annyi szent. A VIP vetítés drágább, de kapsz welcome drink-et, takarót (a durva légkondi ellen) és háromszor elférsz a foteledben.

A tömegközlekedés szuper. A városban mászkálásra ugyanolyan sokat használtuk a skytrain-t, a buszokat és a hajót. A busz és a skytrain jegyára távolságfüggő. Ha a busszal egy „Keleti pályaudvar - Móricz Zsigmond körtér” távolságot teszel meg, az 50 Ft-odba kerül. Légkondis busszal többe. Az égimetró legolcsóbb jegye kb. 100, legdrágábbja olyan 350 Ft. A hajóval a teljes vonalon végigmehetsz 150 Ft-ért.


A közlekedésre sem lehet panasz, hacsak az nem, hogy elég sokba kerül. A buszok és az utak remek állapotban vannak, úgyhogy az ár/érték arányra én nem panaszkodnék, de aki spórolni akar, annak lehet, hogy 6500 Ft egy VIP távolsági buszért már kiveri a biztosítékot. Hajlamosak rá, hogy a drágább szolgáltatást adják el neked, ha ugyanazon a vonalon több is létezik, úgyhogy rá kell kérdezz, ha olcsóbban szeretnéd.


Bangkokban rengeteg mindent vettünk. Feltöltöttük a nesszeszerünk és kiegészítettük a gyógyszeresdobozunk, felfrissítettük a ruhatárunk, vettünk egy-két dolgot a fényképezőgéphez és egy-két egyéb szükséges hülyeségre is költöttünk, úgyhogy a vásárlás kategória legalább kétszer annyi, mint eddig bárhol.


Az internetezés költsége ugyanígy magasabb (260 Ft per nap!), mert az összes mianmari tartalmat itt töltöttük fel a blogra, illetve majd egy hónapnyi teljes izoláció után sokat kommunikáltunk a családdal és a barátokkal. A net gyors és közepesen drága, mindenhol fogsz találni. A legjobb megoldás, ha a hoteledben - ne adj isten a szobádban - ingyen wifi van.


Összesen tehát tizenháromezer Ft-ból kényelmesen és lemondások nélkül pihentünk és dőzsöltünk a külföldiek pihenésére és dőzsölésére szakosodott országban. Ez lehetne (bőven) több, ha többet éttermeztünk volna (vagy ha minden szép ruhát megvettünk volna nekem, ami tetszett), de mivel Thaiföld így is a legdrágább ország volt eddigi utunk során, erre most nem akartunk többet költeni, különösen, hogy az utcán a megfelelő helyeken legalább olyan jól főznek. Szusit meg majd eszünk Japánban.

0 Tovább

Thaiföldi seveled-senélküled

Amit szerettünk:


A tömegközlekedést. Olcsón, tisztán, viszonylag gyorsan mindenhová el lehet jutni.

A tömegközlekedésből is főleg a hajózást.

A skytrain okos jegyrendszerét.

Az ingyen wifit a hotelben.

A 7/11-eket. 

Az elképesztő mennyiségű, minőségű és árú ruhát, amit Bangkokban az utcán lehet venni.

Az utcán árult, hűtött gyümölcsöt fillérekért.

A lampioneregetést a király születésnapján.

Hogy a jobb könyvesboltokban átlátszó műanyag burokba csomagolják a könyvedet, ha kéred - ingyen.

A szállások tisztaságát.

Hogy a Khao San Road-on nem tud olyan dolog eszedbe jutni, amit ne tudnál 5 percen belül megkapni. Otthon hagytad az átalakítód a konnektorhoz? Lemerült az i-podot? Kevés a pénzed a belépőkre? Rég láttad a Big Bang Theory-t? Itt vehetsz átalakítót, feltöltik az i-podod, vehetsz hamisított diákigazolványt és teljes évadokat töltenek le neked, csak válaszd ki a sorozatot.

A felhőkarcolókat. Jól néznek ki.


A Bangkokban utcán facsart és palackozott friss mandarinlét. A világ egyik legfinomabb itala.

A köszönést. Van valami szép az arc előtt összetett kézben.

A VIP buszt. Gyakorlatilag fotelágy, hostess, étel-ital, kiválasztható zene, film vagy játék. A busz ennél többet nem érhet el.


Az utcai éttermeket, ahol iszonyat finom ételeket főznek neked a járdán felállított konyhácskában nagyon-nagyon kevés pénzért.

Bangkokot. Modern, tiszta, olcsó, élhető.

A rengetegféle üdítőt.

A rengeteg fánkost.

A kamu órákat és napszemüvegeket.

Amit nem szerettünk:

Nagyon sok a turista. A hülye turista. Mentsen meg az ég mindenkit a reggeli bevásárláskor minden egyes alkalommal feltűnő, tökrészeg, kötekedő, dagadt, középkorú angol pasiktól.

Hogy a szebb szigetek rohadt drágák. Az olcsóbbakért meg elég lett volna Horvátországig menni.

A Sukhumvit körüli szexnegyedet estefelétől. Idősödő, nyáladzó nyugati faszik, fiatal, erősen smikelt thai csajok – tömegével.

Hogy az átlag thai nem vagy érthetetlenül beszél angolul, de kézzel-lábbal nem hajlandó kommunikálni, inkább zavarba esik, nevet és rázza a fejét.

Hogy a taxisofőrök szeszélyétől függ, hogy elvisznek-e. Ha nem teszik nekik a megadott cím, simán elhajtanak.

0 Tovább

Ayutthaya: Bagannak béna, Aquincumnak menő

 

Ayuthaya
Az egy hét hosszú konzumálás és tespedés után Bangkokból első lendülettel csak Ayuthayáig sikerült eljutni, ami úgy 80 km-re északra fekszik a fővárostól. Szó szerint fapados vonattal utaztunk másfél órát a thai történelem egyik legfontosabb városáig. Az 1 méteres tengelytáv és a bangkoki főpályaudvar icipici mérete miatt a thai vasút inkább tűnik az állam (a király?) költséges hobbijának, mintsem valódi közlekedési eszköznek. Úgyis mindenki buszozik.
Ayuthaya a történelmi Thaiföld (anno Sziám) fővárosa volt az európaiak feltűnésétől kezdve egészen a 18. század végéig. Itt lakott a király, és idáig hajóztak fel a nagy kereskedőhajók, hogy lerakják a portékáikat. Izgi hely volt, éldegélt itt mindenféle náció a japántól a portugálig, volt bordély, fűszerkereskedés, minden, ami a korabeli nagy ázsiai kikötővárosok bármelyikében.
A múlt idő lényeges, a városkát manapság mesze nem mondanám izgalmasnak. Az egész régi hóbelevancból nem maradt szinte semmi. A várost két év háborúskodás után elfoglalta az épp reneszánszát élő burmai királyság hadserege xxxxxben: kirabolta, majd az egészet felgyújtotta. Egy nagyon gagyi Bagan (link) maradt: templomok és egyéb vallási épületek, minthogy csak ezek épültek akkoriban téglából.
A mai Ayuthaya egyik fele egy teljesen átlagos ázsiai kisváros csicsás-girlandos betonházakkal és bádogtetejű cölöpéttermekkel. Mivel a hely a thaioknak fontosabb mint a külföldieknek, a turistagettó mindössze egy pici utcácska. A város másik fele egy elhanyagolt állapotban lévő nagy közpark, ahol a megmaradt történelmi épületek düledező romjait lehet megtekinteni. Minden romra két virsliárus bódé és egy fagylaltoskocsi jut.
Mindez valószínűleg csak nekem érdekes, én nagyon szívesen sétálgatok düledező épületek között, amire a thaiok az összes megtalált Buddha darabkát felpakolták. Sára leginkább a pici múzeumban talált magára, ahol mindenféle piros gombokat megnyomva hülye népzenéket indított el egyre-másra, a csoportnak magyarázó idegenvezető rosszalló pillantásainak kereszttüzében.
Mivel egy napnál több látnivaló tényleg nincs, elefántháton meg már ültünk Nepálban, elhatároztuk, hogy elindulunk. Ha meg már elindulunk, akkor rögtön Laosznak megyünk, jöjjön a dzsungel végre. Chiang Mai kihagyva, rövidített útvonalon, Nong Khain keresztül megyünk Laoszba.

Az egy hét hosszú konzumálás és tespedés után Bangkokból első lendülettel csak Ayuthayáig sikerült eljutni, ami úgy 80 km-re északra fekszik a fővárostól. Szó szerint fapados vonattal utaztunk másfél órát a thai történelem egyik legfontosabb városáig. Az 1 méteres tengelytáv és a bangkoki főpályaudvar icipici mérete miatt a thai vasút inkább tűnik az állam (a király?) költséges hobbijának, mintsem valódi közlekedési eszköznek. Úgyis mindenki buszozik.


Ayuthaya a történelmi Thaiföld (anno Sziám) fővárosa volt az európaiak feltűnésétől kezdve egészen a 18. század végéig. Itt lakott a király, és idáig hajóztak fel a nagy kereskedőhajók, hogy lerakják a portékáikat. Izgi hely volt, éldegélt itt mindenféle náció a japántól a portugálig, volt bordély, fűszerkereskedés, minden, ami a korabeli nagy ázsiai kikötővárosok bármelyikében.


A múlt idő lényeges, a városkát manapság mesze nem mondanám izgalmasnak. Az egész régi hóbelevancból nem maradt szinte semmi. A várost két év háborúskodás után elfoglalta az épp reneszánszát élő burmai királyság hadserege 1767-ben: kirabolta, majd az egészet felgyújtotta. Egy nagyon gagyi Bagan maradt: templomok és egyéb vallási épületek, minthogy csak ezek épültek akkoriban téglából.


A mai Ayuthaya egyik fele egy teljesen átlagos ázsiai kisváros csicsás-girlandos betonházakkal és bádogtetejű cölöpéttermekkel. Mivel a hely a thaioknak fontosabb mint a külföldieknek, a turistagettó mindössze egy pici utcácska. A város másik fele egy elhanyagolt állapotban lévő nagy közpark, ahol a megmaradt történelmi épületek düledező romjait lehet megtekinteni. Minden romra két virsliárus bódé és egy fagylaltoskocsi jut.


Mindez valószínűleg csak nekem érdekes, én nagyon szívesen sétálgatok düledező épületek között, amire a thaiok az összes megtalált Buddha darabkát felpakolták. Sára leginkább a pici múzeumban talált magára, ahol mindenféle piros gombokat megnyomva hülye népzenéket indított el egyre-másra, a csoportnak magyarázó idegenvezető rosszalló pillantásainak kereszttüzében.

Mivel egy napnál több látnivaló tényleg nincs, elefántháton meg már ültünk Nepálban, elhatároztuk, hogy elindulunk. Ha meg már elindulunk, akkor rögtön Laosznak megyünk, jöjjön a dzsungel végre. Chiang Mai kihagyva, rövidített útvonalon, Nong Khain keresztül megyünk Laoszba.

0 Tovább

made in Thaiföld: Nejlon.

Az egy dolog, hogy mindenhol és mindenféle ételt árulnak. A durva, hogy nejlonzacskóban. Ezek itt 5 fogásos ebédek.

0 Tovább

made in Thaiföld: GyümölcsGyümölcsGyümölcs

Ilyen kis zacsiban kapod fapálcával a felszelt, hűtött, friss gyümölcsöt az utcán mindenfelé. Ez épp guava a kezemben, már csak a fele van meg, 70 Ft volt.

0 Tovább

Bangkok, a konzumálom

 

Mianmar csodálatos volt, de kényelmesnek, pihentetőnek egyáltalán nem mondanám. Elég fáradtan, nyűgösen és nagyon-nagyon éhesen érkeztünk vissza Bangkokba. Szerencsére ez a város valószínűleg az egyik legalkalmasabb arra Délkelet-Ázsiában, hogy az ember minden nyugati szükségletét és mocskos vágyát kielégítse.
Úgyhogy mélyre merültünk a konzumálás gyönyöreiben.
Ettünk-ittunk:
Halálra ettük magunkat jobbnál jobb thai ételekkel, friss zöldséglevesekkel, halakkal, kagylóval, rákkal. Tonnaszámra vettük a gyümölcsöt: ananászt, guavát, görögdinnyét, mangót.
Voltunk egy remek kínaiban, ettünk sok szusit, kávéztunk igazi főzött kávét.
Marci sörözött, én ettem aranyos kis sült virsliket az albérleti vacsik emlékére. A sörből már meg tudok inni 3 kortyot.
Ettünk pizzát, voltunk a Burger Kingben és a McDonaldsban is.
Ettünk indiait többször is, elkezdett nagyon hiányozni mindkettőnknek.
Fagyiztunk, szotyiztunk, thai palacsintáztunk (én nutellást, marci kakaós-banánost), aszalt gyümölcsöztünk.
Koktéloztunk, turmixoztunk, jegeskávéztunk.
Voltunk moziban. Sajnos nem volt túl jó a kínálat, úgyhogy választottunk egy fiúst, egy lányost és egy gyerekest, hogy mindannyian jóllakjunk.
Megnéztük a Tron-t, ami szar volt, de látványos és kúl.
Megnéztük a Megamind-ot, ami csak aranyos volt, de 3D-s és színes.
És megnéztük a Burleusqe-et, ami szar volt, de eléggé picsás, hogy újra csajnak érezzem magam.
A thai popkorn fényévekre van a magyartól. Csak sima sósat kértünk, de természetesen ötféle ízben volt ingyen kostolóval, hogy a személyiségedhez és a filmhez legjobban illőt választhasd.
Voltunk akváriumban. Jó volt, de továbbra sem értjük, hogy mi kerül ezen ennyibe. Egyetlen dologgal tudott többet a Camponánál, kipróbálhattunk a fish-spat. (link) Talán nagyobb is volt, de erre nem emlékszem már.
Plázáztunk és piacoztunk. Keseregtünk, hogy miért lehet itt százszor jobb ruhákat venni, mint otthon sokkal olcsóbban, ezzel párhuzamosan lelkesen felfrissítettük a ruhatárunk, Marci kapott napszemüveget és papucsot is. Küldtünk haza dobozt, lehet velünk izgulni, hogy ne lopjanak ki belőle semmit.
Interneteztünk egy kiadósat: frissítettük a blogot, válaszoltunk az e-mailekre, órákon át skype-oltunk és cseteltünk, ó és persze egy kicsit facebook-oztunk.

Mianmar csodálatos volt, de kényelmesnek, pihentetőnek egyáltalán nem mondanám. Elég fáradtan, nyűgösen és nagyon-nagyon éhesen érkeztünk vissza Bangkokba. Szerencsére ez a város valószínűleg az egyik legalkalmasabb arra Délkelet-Ázsiában, hogy az ember minden nyugati szükségletét és mocskos vágyát kielégítse.
Úgyhogy mélyre merültünk a konzumálás gyönyöreiben.

Ettünk-ittunk.

Halálra ettük magunkat jobbnál jobb thai ételekkel, friss zöldséglevesekkel, halakkal, kagylóval, rákkal. Tonnaszámra vettük a gyümölcsöt: ananászt, guavát, görögdinnyét, mangót.

Voltunk egy remek kínaiban, ettünk sok szusit, kávéztunk igazi főzött kávét.

Marci sörözött, én ettem aranyos kis sült virsliket az albérleti vacsik emlékére. A sörből már meg tudok inni 3 kortyot.

Ettünk pizzát, voltunk a Burger Kingben és a McDonaldsban is. Ettünk indiait többször is, elkezdett nagyon hiányozni mindkettőnknek.

Fagyiztunk, szotyiztunk, thai palacsintáztunk (én nutellást, marci kakaós-banánost), aszalt gyümölcsöztünk.

Koktéloztunk, turmixoztunk, jegeskávéztunk.

Voltunk moziban. Sajnos nem volt túl jó a kínálat, úgyhogy választottunk egy fiúst, egy lányost és egy gyerekest, hogy mindannyian jóllakjunk. Megnéztük a Tron-t, ami szar volt, de látványos és kúl. Megnéztük a Megamind-ot, ami csak aranyos volt, de 3D-s és színes. És megnéztük a Burleusqe-et, ami szar volt, de eléggé picsás, hogy újra csajnak érezzem magam.

A thai popkorn fényévekre van a magyartól. Csak sima sósat kértünk, de természetesen ötféle ízben volt ingyen kostolóval, hogy a személyiségedhez és a filmhez legjobban illőt választhasd.

Voltunk akváriumban. Jó volt, de továbbra sem értjük, hogy mi kerül ezen ennyibe. Egyetlen dologgal tudott többet a Camponánál, kipróbálhattunk a fish-spat. (link) Talán nagyobb is volt, de erre nem emlékszem már.

Plázáztunk és piacoztunk. Keseregtünk, hogy miért lehet itt százszor jobb ruhákat venni, mint otthon sokkal olcsóbban, ezzel párhuzamosan lelkesen felfrissítettük a ruhatárunk. Küldtünk haza dobozt, lehet velünk izgulni, hogy ne lopjanak ki belőle semmit.

Becsületünkre legyen, a rehabilitáció alatt elmentünk a Modern Art Centerbe is. Bangkokban elég izgalmas a modern művészet, és a legutóbbi ittlétünkkor egy másik múzeumban meglátogatott kiállítás nyugat-európai mércével is rendben volt, úgyhogy mindketten azt vártuk, hogy most majd lerobban a fejünk az ázsiai fiatalok formabontóan új formanyelvétől. Ehhez képest a hatalmas, sokemeletes, jól használható terekkel rendelkező múzeumban a galériákon és kézművesboltokon kívül két kicsi kiállítás volt összesen: két hercegnőé. Előbbiek felejthetőek, utóbbiak viszont kifejezetten viccesek voltak.

Az egyik hercegnő egy kedves, jólelkű, természetes és hamvas lélek, aki viszi magával mindenhová kis digitális gépét, és kattintgat jobbra-balra. Ezeket a családi vakációkon, hivatalos látogatásokon vagy csak szokásos sétáin készült fotókat aztán a világon az egyetlenként nem a D meghajtón veszejti el valami mappába, hanem óriásnyomatokat készíttet és kiállítja egy hatalmas múzeum legfelső emeletén. Jó neki. Rossz nekünk.

A másik hercegnő egy rejtélyesebb, nőiesebb, egyben vagányabb és öntudatosabb személyiség. Az ő kiállítása már élvezhetőbb volt, de halk gyanúnk szerint nem igazán miatta: ezen egy negyed Britney Spears-nyi háttérgárda kellett, hogy dolgozzon - ami ugye még mindig elég sok. Ez egy remekül megcsinált és ízlésesen külsőséges, de elég üres és ötlettelen korunk CSAJ illetve NŐ-érzését körbejáró tárlat volt Vogue utánérzés fotókkal és magvas Reader's Digest idézetekkel - mindkettő őfelségétől.

A belépőjegy ingyen volt - nem akarom tudni, hogy mibe került így ez az egész a thai államnak -, úgyhogy a thai kamaszok ellepték az épületet és minden lehetséges helyen és pózban lefotózták egymást a mobiljukkal. Mi őket kerülgetve végig sétáltuk az egészet, hogy aztán csalódottan visszakullogjunk második otthonunkba, az MBK Centerbe mozizni és vacsorázni.

Miután interneteztünk egy kiadósat: frissítettük a blogot, válaszoltunk az e-mailekre, órákon át skype-oltunk és cseteltünk, ó és persze egy kicsit facebook-oztunk, már készen álltunk, hogy tovább induljunk Észak-Thaiföldre, vissza Ázsiába.

0 Tovább

made in Thaiföld: Turistaparadicsom.

Az ország tökélyre vitte a turisták kiszolgálását. Például mindenről van ingyenes térkép, prospektus és füzetke.

0 Tovább

made in Thaiföld: A király

Thaiföld alkotmányos monarchia. Királyuk "őméltósága Bhumibol Adulyadej király" 65 éve "van hatalmon" és széles népszerűségnek örvend: az útikönyvek hangsúlyozzák, hogy turistaként se kritizáld nyilvánosan. Bangkok tele van az ő képeivel, a moziban pedig minden film előtt elhangzik a thai himnusz az ő fényképeiből és róla készült felvételekből összeállított filmecskével aláfestve.

A honlapján a nyitó képet mindenkinek ajánljuk figyelmébe. Bangkok Charlie meg itt írt róla például.

0 Tovább

made in Thaiföld: Rovar rágcsa

Csak úgy séta közben elropogtathatod. Nem, mi nem ettünk. Majd Kínában.

1 Tovább

made in Thaiföld: Tisztaság.

Bangkok (de tulajdonképp az ország többi része is) tiszta hely. Budapestnél meg egyenesen sokkal tisztább.

0 Tovább

made in Thaiföld: Csajok!

Itt is sokan járnak robogóval, mint eddig akárhol Ázsiában, ilyen tökéletes csajrobogó csak itt lehet viszont.

0 Tovább

made in Thaiföld: Fish spa.

Amilyen bizarrnak tűnik, pontosan olyan bizarr érzés. A kishalak lecsipegetik a felesleges hámot a lábadról, a thaioknak meg van pofájuk fish massage-nak hívni ezer Ft-ért/félóra.

0 Tovább

jan29

Bangkok, Akvárium.

0 Tovább

jan28

Buvárkodtunk a digitális tengerben

1 Tovább

jan25

Bangkok, akvárium.

0 Tovább

jan24

Bangkok, akvárium.

0 Tovább

Ko Lantáról Bangkokba

Bármennyire is kényelmes kis életet alakítottunk ki Ko Lantán, kötött a repülőjegyünk Mianmarba, úgyhogy összeszedelőzködtünk, elköszöntünk Ádzsibótól (LINK), és elindultunk Bangkok felé. A Krabiig tartó úton megtaláltuk a thai populáció mogorva és megpuhíthatatlan egyedeit: minden undok embert eldugtak Thaiföld e „jelentéktelen” pontján. Tudtuk mi, hogy nincs olyan, hogy mindenki kedves egy országban, háhá.

Az apró kis kellemetlenkedéseket gyorsan feledtette a kedves család, akinek a kávézójába keveredtünk a buszra várva. Vasárnap lévén az esélytelenek nyugalmával ücsörögtünk az asztalunknál a NatGeo kétéves Kína különkiadását olvasgatva, dominózva, teázgatva.

Elnéztünk a közeli Tescoba is, ami ugyanolyannak bizonyult, mint otthon, csak több volt az izé. Az ország szinte összes bankja képviseltette magát az épületben, és az ország szinte összes bankja képtelennek bizonyult rá, hogy az USD számlánkról USD-t tegyen a kis kezünkbe. Amit mi naivak természetesnek gondoltunk, az itt a legkevésbé sem volt az. A problémát elnapoltuk másnapra, mondván, Bangkokban majd nyilván dobálják utánunk a dollárt.

Az éjszakai buszunk délután 5-kor indult visszafelé. Ázsia tömegközlekedésének a külföldi számára legfontosabb és legvéresebb tulajdonsága az éjszakai „teamegállók” intézménye. Bizonyos időközönként (értsd: amikor végre elaludtál egy tolerálható pozícióban) a busz megáll, felnyomják a teljes világítást, valami öblös férfihang kiabál valamit, mindenki lekászálódik a buszról, és mintha ez a világ természetesebb dolga volna, iszik egy kis csájt vagy eszik egy-két halgolyót.

A thai-ok tökélyre vitték ezt a szép szokást: hajnali egykor olyan vásárcsarnokba érkeztünk, ahol a világ összes létező ételét meg lehetett venni a sült gesztenyétől az instant algán át a grillezett akármiig. A szokásos húsz perc helyett a buszunk eltűnt több, mint egy órára. Ez még az annyira rendíthetetlen ázsiaiaknak is sok volt, nem hogy nekünk. Nagy nehezen kiderítettük egy sráctól, hogy épp szerelik, úgyhogy a következő negyven percet sült gesztenye, ananász, narancslé, keksz és jaj még mennyi minden fogyasztásával töltöttük. Jó is az ilyesmi az éjszaka közepén.

A busz a kényszerszünet ellenére hamarabb ért Bangkokba, mint ígérte, hajnali 4-kor – miután Marci megkapta a kávéadagját – fogtunk egy taxit, hogy egy szállodába, de gyorsan. Egy véget nem érő forgalmi dugókkal terhelt út után bezuhantunk a „vörös lámpás negyed” szélén lévő legendás szállóba, és némi kötelező recepciós-új vendég játszma után kaptunk egy szobát.

A régivágású és önérzetes hotel minden négyzetmétere különféle intelmekkel, szabályokkal, jótanácsokkal, tanításokkal volt tele. A lobbiban elhelyezett könyvecskéktől az étlapba szúrt oldalakig minden a helyes és meglehetősen konzervatív életvitel alapvetéseit ontotta magából. A szexturizmust (fröcsögve) elítélő részek persze érthetőek és üdvözlendőek voltak, de korántsem gondolnánk a helyzetet olyan egyszerűnek, mint ahogy azt beállították. Csak idő kérdése, hogy Marci posztja megjelenjen a szexturizmusról a fotóinkkal.

A teljes nap elment a szükséges dolgok beszerzésére, mint ropogós új USD, útikönyv, fényképezőgép kábel. Ez utóbbihoz szükségünk lenne egy USB kábelre (akkora, mint ami a Nokiákba kell), de Bangkokban ez teljesen érthetetlen módon hiánycikk. Hétezer Forintnál olcsóbban nem találtunk, pedig nem keveset kerestük. Ha valakinek van ötlete, szívesen fogadjuk. Nagyon fáradtan és egy kicsit izgulva feküdtük le aludni, a repülőnk másnap hajnalban indult Yangonba, Mianmar exfővárosába.

0 Tovább

dec20

Bangkok, hajókikötő: pénztáros néni kisfia nagyon koncentrál a matekházira.

0 Tovább

dec19

Thaiföld: mindenhol kapható tintahal rágcsa (először halízű, aztán egy darabig édes, legvégül hányásízű)

0 Tovább

Ko Lanta: thai sziget egy őrült muszlimmal

 

A thaiföldi tengerpartozásra szánt időnk egy hétre rövidült a betegségem és a királyi születésnap miatt, így feladtuk az összes thaiföldi sziget felfedezésének amúgy is reménytelen célját. A Ko Lanta nevű sziget még nem ötcsillagos szállodatömeg, legyen az - körülbelül így foglalható össze döntésünk háttere.
A szigetre érkezvén fedél után kellett néznünk. A Lonely Planet délkelet-ázsiai kiadásából menedzseljük a thaiföldi kalandozásokat, így sok választási lehetőségünk nincs, mikor a szálláskeresésre kerül a sor, alig említ egyet-kettőt. Itt újra beigazolódott a korábbi tapasztalatunk: nem jó LP által ajánlott helyre menni.
A könyv hatalmas népszerűsége ugyanis tökéletesen alkalmatlanná teszi arra, hogy olcsó szállásokat ajánljon. Mivel minden turista arra a szállásra zúdul, amit az utazóbiblia megdicsér, a tulajdonosok az esetek nagy részében hamar elpofátlanodnak. Jó esetben csak megdrágulnak (nem is kicsit), rosszabb esetben nemtörődömmé és fennhéjázóvá válnak: mi nem egy helyről fordultunk ki a személyzet „nekem tökmindegy, úgyis jönnek még ezren utánad” stílusa miatt.
Lényeg a lényeg, a könyvben ajánlott „olcsó és hangulatos” hely barátságtalan és drága volt. Sem kedvünk, sem erőnk nem volt azonban továbbállni, úgyhogy kivettük egy éjszakára: a nagy táskák nélkül kényelmesebb lesz keresgélni.
Másnap felfedeztük a szigetet, ami – elnézést kérünk a fagyoskodó otthoniaktól - korántsem olyan egzotikus, mint azt az ember Thaiföldről előzetesen elképzeli. A tengerpart gyönyörű, de az Andamán-szigetek (LINK) magasra tette a mércét vadon és egzotikum szempontból. Thaiföldön óriási biznisz a nyaralóépítés, a parton egymást érik a minden jóval felszerelt resort lakótelepek. A megfáradt európai középvezető vásárolhat drága pénzért egy épületet, hogy a nyugdíjas éveit thai prostituáltakkal és olcsó seafooddal tegye színesebbé. (Meséltük már mennyi angol/francia/német férfi-thai nő pár van erre? Mert ijesztően sok.)
A sziget egyik utolsó megmaradt autentikus thai bungalótulajdonosa: Ádzsibó. Szerinte Hutjee Boat-nek kell írni a nevét angolul, mi erről nem vagyunk meggyőződve. (Sára amúgy is azt hitte több napon át, hogy ez egy bérbeadandó hajónak a neve.) Fél nap sétálgatás és szálláskutatás után akadtunk rá a bungalóira egy bűvös 350 bath/bungaló (kb. 2500 Ft) táblát követve a part menti pálmadzsungelben. Az édes-kedves muszlimba beleszeretve azon-nyomban kivettük négy éjszakára az egyik faházikót, és megtalálva a helyünk máris sokkal jobban éreztük magunkat.
Ádzsibónál lazább és kedvesebb embert még nem sodort elénk az elmúlt három hónap. Ha a nap bármelyik szakaszában a család egyik nőtagja valamit kotyvaszt a kert közepén álló „konyhában” (értsd faasztal, széngrill)azonnal mindenkit meg akart vendégelni. A semmiből tudott feltűnni egy fürt banánnal, vagy egy szép, nagy kulcstartóval, amit azon nyomban rá kellett tennünk a kulcsunkra.
A part és az egyszem út közötti csapás keresztülvisz a telkén, így az összes strandra igyekvő turistát meginvitálta kávéra és megkérdezte, akar-e esetleg bungalót. (Életemben nem hallottam ennyiszer összesen a szót „bungalló”, mint itt egy óra alatt.) Iszonyat viccesen beszél angolul: a thai-ok nem nagyon tudják kimondani az 's' és a 'cs' hangot, de amit ő művel angol nyelv címén, az mindenkit leköröz. Felejthetetlen emlék, mikor egyik reggel együtt kávéztunk vele öten külföldiek: egy itt dolgozó, német búvároktatópár, egy laza muszlim ausztrál srác és mi ketten. Össze-visszabeszélt mindenféléről, felváltva csacsogott és kiabált, aztán egyszer a mondókája közepén csörgött a mobiltelefonja: olyan artikulálatlan, állati üvöltéssel szólt bele valami hallófélét, hogy mindannyian egyszerre kaptunk visszatarthatatlan és hangos röhögőgörcsöt. Mikor lerakta négy-öt bungalló! után, ő is kacagott velünk jóízűen perceken át.
Ádzsibó az egyik bungalló!-ban éldegél ismeretlen számú feleségével, gyerekével és unokájával, boldogan kiabál, és nem vágyik ennél többre. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom a verandánk függőágyában, hallom ahogy thai-ul kiabál valakinek, akárkinek valami nagyon fontosat a bungalló!-ról.

A thaiföldi tengerpartozásra szánt időnk egy hétre rövidült a betegségem és a királyi születésnap miatt, így feladtuk az összes thaiföldi sziget felfedezésének amúgy is reménytelen célját. A Ko Lanta nevű sziget még nem ötcsillagos szállodatömeg, legyen az - körülbelül így foglalható össze döntésünk háttere.

 


A szigetre érkezvén fedél után kellett néznünk. A Lonely Planet délkelet-ázsiai kiadásából menedzseljük a thaiföldi kalandozásokat, így sok választási lehetőségünk nincs, mikor a szálláskeresésre kerül a sor, alig említ egyet-kettőt. Itt újra beigazolódott a korábbi tapasztalatunk: nem jó LP által ajánlott helyre menni.

 


A könyv hatalmas népszerűsége ugyanis tökéletesen alkalmatlanná teszi arra, hogy olcsó szállásokat ajánljon. Mivel minden turista arra a szállásra zúdul, amit az utazóbiblia megdicsér, a tulajdonosok az esetek nagy részében hamar elpofátlanodnak. Jó esetben csak megdrágulnak (nem is kicsit), rosszabb esetben nemtörődömmé és fennhéjázóvá válnak: mi nem egy helyről fordultunk ki a személyzet „nekem tökmindegy, úgyis jönnek még ezren utánad” stílusa miatt.

 

 

Lényeg a lényeg, a könyvben ajánlott „olcsó és hangulatos” hely barátságtalan és drága volt. Sem kedvünk, sem erőnk nem volt azonban továbbállni, úgyhogy kivettük egy éjszakára: a nagy táskák nélkül kényelmesebb lesz keresgélni.
Másnap felfedeztük a szigetet, ami – elnézést kérünk a fagyoskodó otthoniaktól - korántsem olyan egzotikus, mint azt az ember Thaiföldről előzetesen elképzeli. A tengerpart gyönyörű, de az Andamán-szigetek (LINK) magasra tette a mércét vadon és egzotikum szempontból. Thaiföldön óriási biznisz a nyaralóépítés, a parton egymást érik a minden jóval felszerelt resort lakótelepek. A megfáradt európai középvezető vásárolhat drága pénzért egy épületet, hogy a nyugdíjas éveit thai prostituáltakkal és olcsó seafooddal tegye színesebbé. (Meséltük már mennyi angol/francia/német férfi-thai nő pár van erre? Mert ijesztően sok.)

 

 

A sziget egyik utolsó megmaradt autentikus thai bungalótulajdonosa: Ádzsibó. Szerinte Hutjee Boat-nek kell írni a nevét angolul, mi erről nem vagyunk meggyőződve. (Sára amúgy is azt hitte több napon át, hogy ez egy bérbeadandó hajónak a neve.) Fél nap sétálgatás és szálláskutatás után akadtunk rá a bungalóira egy bűvös 350 bath/bungaló (kb. 2500 Ft) táblát követve a part menti pálmadzsungelben. Az édes-kedves muszlimba beleszeretve azon-nyomban kivettük négy éjszakára az egyik faházikót, és megtalálva a helyünk máris sokkal jobban éreztük magunkat.

Ádzsibónál lazább és kedvesebb embert még nem sodort elénk az elmúlt három hónap. Ha a nap bármelyik szakaszában a család egyik nőtagja valamit kotyvaszt a kert közepén álló „konyhában” (értsd faasztal, széngrill)azonnal mindenkit meg akart vendégelni. A semmiből tudott feltűnni egy fürt banánnal, vagy egy szép, nagy kulcstartóval, amit azon nyomban rá kellett tennünk a kulcsunkra. 
A part és az egyszem út közötti csapás keresztülvisz a telkén, így az összes strandra igyekvő turistát meginvitálta kávéra és megkérdezte, akar-e esetleg bungalót. (Életemben nem hallottam ennyiszer összesen a szót „bungalló”, mint itt egy óra alatt.) Iszonyat viccesen beszél angolul: a thai-ok nem nagyon tudják kimondani az 's' és a 'cs' hangot, de amit ő művel angol nyelv címén, az mindenkit leköröz. Felejthetetlen emlék, mikor egyik reggel együtt kávéztunk vele öten külföldiek: egy itt dolgozó, német búvároktatópár, egy laza muszlim ausztrál srác és mi ketten. Össze-visszabeszélt mindenféléről, felváltva csacsogott és kiabált, aztán egyszer a mondókája közepén csörgött a mobiltelefonja: olyan artikulálatlan, állati üvöltéssel szólt bele valami hallófélét, hogy mindannyian egyszerre kaptunk visszatarthatatlan és hangos röhögőgörcsöt. Mikor lerakta négy-öt bungalló! után, ő is kacagott velünk jóízűen perceken át.

 

 

Ádzsibó az egyik bungalló!-ban éldegél ismeretlen számú feleségével, gyerekével és unokájával, boldogan kiabál, és nem vágyik ennél többre. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom a verandánk függőágyában, hallom ahogy thai-ul kiabál valakinek, akárkinek valami nagyon fontosat a bungalló!-ról.

0 Tovább

dec18

Ko Lanta tengerpartján hintázik a kisfiú.

0 Tovább

dec17

Bangkok, Sára felfedezi a Jim Thompson-házat.

1 Tovább
«
12

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Utolsó kommentek