Indiai utolsó állomásunk Chennai volt. Ez egy hatalmas város valódi tömegközlekedéssel, sok látnivalóval és majdnem igazi „hop on-hop off” városnézéssel. Mivel minden repülőnk innen indult vagy ide érkezett, szinte több időt töltöttünk a repterén, mint magában a városban. Azért láttunk ezt-azt.

Utolsó indiai éjszakánk drága hotelszobával és drága étteremmel ünnepeltük. Az utolsó reggelen jó korán keltünk, hogy elérjük a 8-kor induló hop on-hop off városnéző buszt. Ugyan ez nem igazi hoponhopoff, mert csak egy busz van egy idegenvezetővel, de nagyszerű módja a hatalmas város felfedezésének. Az utazási irodában azonban kiderült, hogy aznap nem volt nekünk megfelelő járat. Mit volt mit tenni, egy szívós alkudozás után riksával néztünk szét.

Utoljára Terence-szel néztünk várost, ez az alak most sokkal kellemesebbnek bizonyult. Értelmes volt és sumákolni is alig sumákolt. Ennél több port nem verek már el Terence-n, ígérem.

A nap az Erőd Múzeummal kezdődött, aminél - valljuk be - jártunk már lenyűgözőbb helyen. Két emeletnyi puska, pisztoly és régi érme nem tudott lázba hozni, pedig még nagyítót is kaptam az indiai felügyelőtől. Marci becsülettel végignézte, aztán tovariksáztunk.

Voltunk a világ egyik leghosszabb strandján, a Marina strandon, és elolvasgattuk Swami Vivekanadának, India nemzeti hősének, a Nyugatot megjárt és szinte szentként tisztelt meditátornak és tanítónak a bölcsességeit az úgynevezett Jégházban. Egyszer tíz napra megszállt az épületben, ezért a halála után múzeummá illetve meditációs központtá alakították az emlékére.

Két keresztény és egy hindu templomban jártunk, egytől-egyig csodálatosak voltak. A Szent Mária templomnak a kertje volt gyönyörű,

de a Szent Tamás katedrális, ahol Szent Tamás hamvait őrzik egész egyszerűen a legszebb templom, amit valaha láttam. A hindu Kapalishvara templom is szebb volt az átlagosnál, déli szokás szerint a gazdagon faragott épület színesre volt festve.

A bejáratnál egy száguldó riksás konkrétan lehasította rólam a fél nadrágomat, úgyhogy kénytelenek voltunk a délutánunkat nadrágkereséssel egy plázában tölteni. A nap végén tehát egyenlített a női oldal: Marci  a plázában pontosan ugyanolyan érdektelenséggel kószált utánam biztonságos távolságban, mint én reggel utána a fegyveres múzeumban. Ráadásul ő nem fotózgatta magát hülye pofákat vágva unalmában.

Estefelé még beugrottunk a világszerte üzemelő, indiai gyorsétteremlánc, a Saravana Bhavan egyik éttermébe frissen facsart füge dzsúzt inni. A dzsúzról megoszlanak a vélemények, szerintem uncsi, Marcinak ízlett, de az étterem egyértelműen szuper. SHARABANA BHAVANT BUDAPESTRE!

Innen már a reptérre vezetett az utunk, ahol folytatódott utazási kálváriánk, amiről már olvashattál korábban.