A városba öt óra kocsikázás után érkezünk meg. Ez itt már szárazabb terület, a helyiek tevékkel, marhákkal, kecskékkel legeltetik le az amúgy is gyér növényzetet, a fákat pedig törzsig visszavágják tüzifának, így a vidék elég szánalmasan fest.
Bikaner nagyváros, mondjuk két Miskolcnyi. Történelme nem különösebben izgalmas, a látnivalók a következok: egy palota (haveli), egy erod (fort) és egy régi belváros (old city). Mivel mindketten untuk már, hogy sehova sem tudunk anélkül menni, hogy valaki kényszeresen ne játsszon idegenvezetot, kicseleztük a Jodát, aki nagyon határozottan állította, hogy veszélyes, és beriksáztunk magunk a régi belvárosba.
Az indiaiaknak itt is olyanok voltunk, mint az urlények, tátott szájjal bámultak, leginkább Sárát. Amerre mentünk, megállt az élet, a boltokból kijöttek az emberek. Senki nem tudott angolul, semmi nem volt kiírva angolul, legfeljebb kacifánttal (jobb híján így hívom az indiai betuket). Az a kevés, aki a turistaangolt beszélte, a verárjufrommal igyekezett a kiváncsiságát kielégíteni, bár a választ általában már nem értette. Hungry? Angry?
Rengeteg ember volt, olyan mennyiség, amit európai nehezen visel, plusz a tehenek, plusz a tevék. Nagyon sok tehén és bika volt, ennyit még egyszer sem kellett kerülgetni oket. Mivel nincs turistaszezon, talán ha három fehér embert láttunk.
A belvárosban öt érdekes utca van szétszórva, követhetetlen kuszaságban. Ezek felkutatása nagyon hamar kultúrális extrémsporttá alakult, több óra elkeseredett küzdelem és félkiló méregdrágán vásárolt gyümölcs után végül pánikszeruen visszariksáztunk a szállásunkra, megállapítva, hogy gyümölcsöt nem sivatagi városban kell venni, és hogy talán Yodának igaza volt.

A városba öt óra kocsikázás után érkezünk meg. Ez itt már szárazabb terület, a helyiek tevékkel, marhákkal, kecskékkel legeltetik le az amúgy is gyér növényzetet, a fákat pedig törzsig visszavágják tüzifának, így a vidék elég szánalmasan fest.

 

Bikaner nagyváros, mondjuk két Miskolcnyi. Történelme nem különösebben izgalmas, a látnivalók a következok: egy palota (haveli), egy erod (fort) és egy régi belváros (old city). Mivel mindketten untuk már, hogy sehova sem tudunk anélkül menni, hogy valaki kényszeresen ne játsszon idegenvezetot, kicseleztük a Jodát, aki nagyon határozottan állította, hogy veszélyes, és beriksáztunk magunk a régi belvárosba.
Az indiaiaknak itt is olyanok voltunk, mint az urlények, tátott szájjal bámultak, leginkább Sárát. Amerre mentünk, megállt az élet, a boltokból kijöttek az emberek. Senki nem tudott angolul, semmi nem volt kiírva angolul, legfeljebb kacifánttal (jobb híján így hívom az indiai betuket). Az a kevés, aki a turistaangolt beszélte, a verárjufrommal igyekezett a kiváncsiságát kielégíteni, bár a választ általában már nem értette. Hungry? Angry?

 

 

Rengeteg ember volt, olyan mennyiség, amit európai nehezen visel, plusz a tehenek, plusz a tevék. Nagyon sok tehén és bika volt, ennyit még egyszer sem kellett kerülgetni oket. Mivel nincs turistaszezon, talán ha három fehér embert láttunk.

 

A belvárosban öt érdekes utca van szétszórva, követhetetlen kuszaságban. Ezek felkutatása nagyon hamar kultúrális extrémsporttá alakult, több óra elkeseredett küzdelem és félkiló méregdrágán vásárolt gyümölcs után végül pánikszeruen visszariksáztunk a szállásunkra, megállapítva, hogy gyümölcsöt nem sivatagi városban kell venni, és hogy talán Yodának igaza volt.