madein

A hotelben egyik este szóltak, hogy nyugati statisztákat keresnek egy bollywoodi forgatáshoz. Semmi többet nem tudtunk kiszedni a pasasból, de enélkül is egyértelmű volt, hogy ezt a lehetőséget nem fogjuk elszalasztani. Betörünk a filmpiacra.

Reggel értünk jött egy illatos, kikent-kifent srác, és eltaxizott velünk a forgatás helyszínére, egy Coffe Café Daybe (körülbelül az indiai Starbucks). Igazi nemzetközi csapat jött össze, kollégáink a világ minden tájáról érkeztek.
Volt egy hatalmas kenyai feka, aki félóránként eltűnt szívni, és a forgatás vége felé egyszer csak nem jött vissza többet.
Két észak-indiai lány, akik folyamatosan sutyorogtak valami nagyon viccesről, de szinte egyáltalán nem beszéltek angolul.
Egy nagyon barátságos angol pár, akiket nem az eszükért, na. A lány úgy affektált, hogy egy büdös szavát sem értettük, pedig sokféle angol akcentussal megbirkózunk már.
Egy ausztrál pár, akiket nem lehetett nem egy zöld mezőre képzelni birkát terelni. A fiú kicsi volt, szívós és vörös-szeplős, a lány tenyeres-talpas, szőkített és drabális.

És végül egy myanmari buddhista szerzetes, akit a kolostora jogot tanulni küldött Mumbaiba. „My country needs law”, magyarázta halkan a fülembe, „definitely”, mondtam őszintén miközben azon tűnődtem, vajon hogy reagál egy diktatúra, ha egy állampolgára külföldre megy jogot tanulni.

Egy Western Union szerű pénzutalós internetes szolgáltatást reklámját forgatták: kevés unalmasabb reklámoznivalót lehet elképzelni – kevés unalmasabb forgatókönyvvel. A nem túl bonyolult történet egy new york-i kávézóban játszódik – mi voltunk ugye a ny-i közeg.
Mindenki nyugodtan kávézgat, mikor egyszer csak bejön az ajtón egy szamárfejű ember. Ezen természetesen mindenki szörnyen megdöbben.

A 'szörnyű megdöbbenés' színészi megoldása valószínűleg már egy magyar reklámban is enyhén ripacsba hajló volna, de India ebben is új dimenziókat nyitott. Addig vettük újra és újra a snitteket, amíg nem tátottuk ki mindannyian a szánkat, és nem esett ki úgy a szemünk, mint egy cartoon network rajzfilmben. Fontolóra vettem, hogy a kedvükért leájulok a székről, de aztán az európai visszafogott színjátszás meghonosításának szent célja győzött, és csak leejtettem az állam.

Nagyjából ezzel a jelenettel véget ért az érdemi részünk, innentől több órán át háttérközeg voltunk. A szamárfejű - aki annyira hülye, hogy nem ismeri a szóban forgó csuda honlapot - leül a haverjaihoz egy asztalhoz. A barátai kedélyesen és artikulálva elmagyarázzák neki, hogy a „xoom dot com” mindent meg fog oldani az életében, ennek ők örülnek, aztán ő is örül neki, és vége.

A kávézóban ingyen fogyasztásunk volt, úgyhogy eleinte irulva-pirulva-oldalazva, később teljesen gátlástalanul ettünk szendvicset, tortát, rágót, csokit és ittunk kávét, üdítőt, vizet, amit csak megkívántunk.

A forgatás maga érdekes élmény volt, de ami igazán értékessé tette számunkra, az a rendező volt. Asish egy szünetben ült oda hozzánk beszélgetni, és ott is ragadt velünk a szünet végéig. Reklámfilmeket a megélhetése miatt forgat, egyébként dokumentumfilmes. Jellemző módon az indiai homoszexuális közösségről készített dokuja nem volt az indiai mozik kedvence, egy svéd honlapról tölthető le.

Habár itt forgatják a legtöbb indiai filmet (ettől még nem szabad azonosítani az indiai filmgyártással), Bollywood nem ettől érdekes:
egyrészt itt készül a világon a legtöbb film (1200) évente, másrészt ezek a legnézettebbek a világon - már moziban. Összehasonlításképp: 2002-ben hollywoodi filmre 2,6, bollywoodira 3,6 milliárd mozijegy kelt el. Sajnos frissebb adatot nem találtunk.
Indiában a mai napig nagy tömegek járnak moziba, sokaknak vidéken szinte ez az egyetlenegy szórakozási lehetősége. Persze a tévé, az illegális másolatok és az internet terjedésével a szám lassan csökken, de a krízis még odébb van.

A hagyományos bollywoodi filmek zenére és táncra épülnek. Majdnem mind musical, de mindenképp van néhány „klip”: a cselekményt egyszer csak megszakító, ugyanakkor annak szerves részét képező, sodró, dallamos dal a szereplők táncával. A dalokat általában hamarabb elérhetővé teszik: semmi nem vonz nagyobb tömeget a moziba, mint egy eltalált sláger. (Lásd a híres-híres dal a Dabangg-ból, (link) ami még hozzánk is eljutott. Itt mindenhol ez szól.) A dalokat professzionális énekesek éneklik fel, a színészek csak tátognak a felvételen. A többségük kitűnő táncos, de énekelni kevesen tudnak.

A filmek masszív keverékei szerelemnek, románcnak, táncnak, zenének, komédiának és akció- vagy thrillerjeleneteknek. Általában jut mindenből egy kicsi, érzelemből pedig rengeteg. Európai ízlésnek az alakítások sokszor túljátszottak, melodramatikusak.

A nyelv legtöbbször hindi a szokásos angol betétekkel, ezzel lehet elérni a legnagyobb közönséget. Nem hogy szexet, csókot sem szabad mutatni képernyőn. Általában három órás egy film (de a Lagaan például hat) egy emberbarát negyedórás szünettel a felénél.

A forgatókönyvek általában híres és kevésbé híres amerikai filmek „indiásított” változatai, a producerek és rendezők nem kockáztatnak saját sztorival: a cselekmény marad, de a szereplőket és a helyszínt átültetik Indiába.

A moziknak egy termük van, és pár napon át kizárólag egy filmet játszanak, úgyhogy nem volt sok választásunk: az Aakrosh című akciófilm jutott. A moziterem többszintes és (brutál)légkondícionált. Mi egy közepesen drága jegyet vettük, az erkélyre kaptunk helyet.

Annak ellenére, hogy egy szót sem értettünk, remekül szórakoztunk. Meglepő módon csak két dalbetét volt, komoly és véres akciófilm az Aakrosh. Persze vinnyogva röhögtünk a brutális biciklis üldözésen (azok a farolások!) vagy a száguldó autó tetején egyensúlyozó és fákon ugráló hősön, de egyáltalán nem volt unalmas, és az otthon megszokott akcióklisék helyett végre valami teljesen újat és nagyon indiait láttunk. A paprikaporral megfékezett üldözők jelenetét külön köszönjük.

Komolyan nagyon-nagyon tetszett.

Hogy az indiai film ma már nem csak a musical-ekre korlátozódik, mi sem bizonyítja jobban, mint Asish Sawhney, rendező, akivel egy bollywoodi forgatáson találkoztunk. Merthogy voltunk bollywoodi forgatáson. Celebbé válásunk történetét olvasd el itt.