madein

Mondjuk eddig majdnem minden ázsiai országban volt egyenruha, és mindeig nagyon édesek voltak, de ennyire kis csinosak csak Hong kongban lehetnek a gyerekek.

Egy bejegyzésben összegyűjtöttük, mitől volt nekünk jó HK-ban. Turisták voltunk, de azért nem olyan nehéz elképzelni, milyen lenne egy városban valóban ott élni. Sok dolog persze egyértelmű lesz, sok rengteg pénzt igényelne, de vannak egész apróságok, amelyek Budapesten is megvalósíthatóak lennének, és egy kicsit jobb lenne tőlük mindenkinek. A képek nem annyira az élhetőséget illusztrálják,inkább az igazi HK érzést igyekeztünk átadni.

Sok a növény, a park.

A gyalogosközlekedés jól átgondolt, kényelmes és remekül megoldott. Rengeteg felüljáró, tiszta, szinte pláza érzetű aluljáró, sok egybekötött külső-belső tér. Az egyik percben még egy plázában korzózol, a következőben már egy felüljáróban mész át az út másik oldalára. Vagy egy irodaházba. Vagy a kikötőhöz vezető másik felüljáróhoz.

Rengeteg zebránál van jelzőkészülék, amivel jelezheted, hogy átmennél. A lámpa tényleg zöldre vált hamarosan. Ott a telefonszám, hogy jelezhesd, ha nem működne.

Sok az okos helyen felállított használható térkép. Metrókijáratnál, fontosabb tömegközlekedési pontoknál alap, de az utcán is vannak elszórva.

Az irányok, utcák, nevezetességek, a tömegközlekedés vonalai mind-mind alaposan, egyértelműen és két nyelven ki vannak táblázva. Már a metró szintjéről felérve az aluljáróba ki van táblázva, hogy melyik kijáratnál hova bukkansz ki a felszínen. Kiválasztod, hogy pontosan mit keresel, és onnantól egy betűt kell kövess, ami később pontosodik egy betű-számkombinációra. Szinte lehetetlen eltévedni.

Ízlésesen berendezett kirakatok, boltok.

Komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést, különösen a papírt. Rendszeresen ürített szelektív kukák.

A metrónál a különböző vonalak közötti átszállás egyszerű: nem ugyanannak a vonalnak az ellenkező irányba haladó járművei mozognak egy szinten, hanem két különböző vonal gördül be egy peronra, így megkönnyítve és gyorsítva a vonalváltást.

A reptért kiszolgáló metróvonal több megállójában is becsekkolhatsz  előre, ha a légitársaságod jófej. Reggel leadod a táskáid, kapsz beszállókártyát, mintha csak a reptéren lennél. Aztán az egész nap a tied a csomagok nélkül a városban, csak a felszállásra kell odaérj időben.

A metrón egy bizonyos összegért wifit használhatsz.

A telefonfülkék is biztosítanak a közelükben, csak dobd be a megfelelő pénzt.

Büntetik a köpködést, a szemetelést és a kutyapiszkot hátrahagyókat.

A metrón van két úgynevezett csendes kocsi, ahol nem megy a tévé és a reklám.

A gyakran járó kétemeletes buszokon egyszerűen nem volt tömeg.

Valamiért beljebb mennek az emberek, ha újak szállnak fel.

Az aluljáróban random szép zene vagy madárcsicsergés szólal meg.

A mozgólépcsőkön abszolút kötelező a jobb oldalon állni.

A liftek rendszer szerint járnak, ha kettő van, akkor rendszerint páros-páratlan emeleteket szolgálnak ki, ha több van, be van osztva, melyik melyik szintekre megy.

Általános, hogy a nagyobb lakóparkok „shuttle” buszt üzemeltetnek a lakóknak haza a városból.

Minden közintézmény vagy pláza bejárata előtt van egy csomag műanyag fólia, amibe becsomagolhatod az esernyőd, ha bemész. Emellett persze ott áll a kuka, hogy kifelé kidobhasd. Újrahasználják.

A buszmegállókban korlátokkal szabályozva van a tömeg, nem tudsz a másikat agyonnyomva rárohanni a buszra, sorba kell állj.

Az aluljárókban gyakori a padlószárító gép, hogy esős időben se legyen csúszós a padló.

A helyiek döntő többsége (és mi is) plasztikkártyával oldja meg a jegyproblémát. Octopus kártyának hívják, depozit ellenében van nálad. Rátölthetsz egy bizonyos összeget (ATM-ből, a metróban, újságosnál, Mekiben, sok-sok helyen), és minden egyes tömegközlekedésednél „lehúzod”. A metrónál és a buszokon előtte-utána, így kalkulálja a gép a megtett távolságod, a villamoson csak egyszer, a leszálláskor, az fixáras.

Sok az apró étkezde, olcsó és jó minőségű kifőzde. Mit sok, rengeteg.

Vakbarát, amennyire ezt mi meg tudtuk ítélni. A zebráknál, a mozgólépcsőknél, sok kritikus helyen van rücsök a földön, minden gyalogosátkelőhelyen van hangjelzés is a lámpa mellé, a publikus feliratok, térképek nagy része Braille írással is olvasható.

Sok a nyilvános wc. Tiszták és van wc papír.

Kényszeresen figyelnek a tisztaságra. A múzeumokban a kilincsre, az internetkávézóban a billentyűzetre van matrica ragasztva: „X óránként fertőtlenítve”.

Büntetik a madár- és galambetetést.

HK, halpiac kínálatának egy igen kicsi részlete.

Tipik taxi.

Csudajó, sosem tömött emeletes buszok járnak.

Hong Kong két részét: HK szigetét és Kowloon félszigetét köti össze. 5 percenként jár, 30 Ft egy jegy.

HK: pici piac a felhőkarcolók tövében.

HK egy parkjában.

HK, művészkedünk.

Hong Kongban hosszú idő óta először éreztük igazán otthon magunkat. Volt minden, ami megnyugtatja a szemet: jól öltözött irodisták, drága butikok, szofisztikált fagylaltok, és angol feliratok minden mennyiségben. Az utunk során talán másodszor éreztük azt, hogy szívesen élnénk itt akár több éven keresztül is. Legalábbis én biztosan.

Ilyen körülmények között leginkább egy négy napos hétvégét töltöttünk a városban ügyelve arra hogy egyik nap se haladja meg a kötelező látnivalók száma a kettőt, így adva időt a tétlen bámészkodásra és hentergésre egy Pacific Coffee lánc óriás bőrfotelében.

Hong Kong kiváló partner a céltalan bámészkodásra. Sára szerint icipicit New Yorkos: magas házak, neonreklámok, drágába öltözött, siető tömeg. Viszont talán sehol máshol a világban nincs látótávolságon belül halpiac, Armani pláza, felhőkarcoló és trópusi esőerdővel fedett Gellért-hegy. A bámészkodás így nem válik még három nap után sem unalmassá.

A kínaiak Hong Kongban teljesen civilizált nyugatiként viselkednek. Nem köpködnek, nem lökdösődnek nagy tömegben, és nem hangosak mint a nagy Kínában élő rokonaik. Viszont folyton nagyon fontos fejet vágnak és sietnek valahova.

Vannak itt nagy számban bevándorlók is a hasszid zsidóktól, az indiai szabón át, a filippínó takarítónőig. A bevándorlók jellemzően a Hong Kong szigettel átellenben elterülő óriási betondzsungelben, a  Kowloonban találnak otthonra. Itt aztán van minden, amit a világban érdemes megvenni és eladni, az utcák is olyan színesek és keszekuszák, amik csak az igazán nagy metropoliszokra jellemzőek.

A szigetek, és a nagy félsziget jelentős része domesztikált esőerdővel fedett hegyekből áll, a kisebb laposabb völgyekben és a tengerből feltöltött területeken terpeszkedik a város, mint egy hatalmas polip. Megtehettük volna, hogy három napig csak szépen kövezett természetvédelmi területeken gyalogolunk fel alá, erre azonban a folyamatos szitáló köd és az általános tespedésünk sem ösztökélt minket.

Voltunk szép parkban, hegytetőn, láttunk pénzért kutyasétáltató filippínókat fajtatiszta éremesélyes kutyakülönlegességekkel. Ettünk tökéletes kínai tésztalevest és közepes olasz tésztát. Betévedtünk egy óriás hajó-étterem-turistacsapdába, ahol tíz evőeszközt kaptunk egy frájdrájszhoz. Sára talált zöld Skittles-t, ami egy őrült savanyú amerikai cukorka, ettől két napon át nem éreztünk rendesen ízeket.

Találtam öt különféle ízű kólát, majd rájöttem, hogy az originál az igazi. Minden reggel tökéletesre sütött japán-európai péksüteményeket reggeliztünk egy parkban, ahol a kacskaringós ösvényeken húsz méterenként tájcsízett egy 80+ nagymama/nagypapa.

Voltunk egy múzeumban, ami ötven évvel ezelőtt egy fallal körülvett rízstermesztő falucska volt egy domboldalon, mára egy óriás pláza-metróvégállomás tövében húzódik meg csendesen, nézi a felhőkarcolókat és maga sem érti a rizsföldből, hogy lett előbb kikötő, majd csillogó gyorsétterem.

Mi sem értjük, de tetszeni tetszik.

Boholról Cenu szigetére visszatérve, elszáguldottunk a kínai nagykövetségre, és fél egykor realizáltuk, hogy délben bezárt. Ekkor igyekeztünk nem sokkot kapni (másnap hajnalban szállt fel a gépünk Manila felé), hanem betámolyogtunk a Cebu Pacific irodájába, hogy most akkor mi is legyen ezzel a Japánba tartó repülővel. Mondták, hogy a manilai jegyet már buktuk, de az oszakai jegyet még áttehetjük körülbelül 2 óráig.

Az IT negyedben vertünk tanyát, egy modern, kényelmes hotelben, gondoltuk, itt aztán a parkban is ingyen wifi lesz. A hotelé nem működött, a Strabucks pedig a 21. században képes volt nem is kevés pénzt kérni a wifihasználatért, úgyhogy öntudatos utazókként kivonultunk, és kerestünk egy szimpla kávézót ingyen wifivel.

Itt aztán nem tudom, pontosan mennyi, de pofátlan mennyiségű órát töltöttünk a kis laptop képernyőjére tapadva. A gond az volt, hogy nem tudtuk, van-e kínai vízumunk, tehát mehetünk-e Japán helyett Kínába, ami a legideálisabb lett volna az időjárás és az útvonal szempontjából is. Végül rájöttünk, hogy Hong Kong lenne a tökéletes, tekintve, hogy itt 90 nap vízummentességet élvezünk, ráadásul itt a legegyszerűbb kínai vízumot szerezni, ha esetleg nem kapnánk meg Cebuban.

Szerencsénkre a Cebu Pacific ijesztően olcsón repült HK-ba, igaz, a gép este tízkor szállt fel és hajnali kettőre ért a városba. Arra gondoltunk, hogy ha az út elején tök tapasztalatlan utazóként hajnali háromkor bejutottunk élve Delhibe, akkor ez HK-ban nem lesz probléma, úgyhogy lementettünk a netről egy végtelen hosszú éjszakai busztáblázatot és megvettük a jegyet.

Innentől már felgyorsultak a dolgok, az aznap estét és a teljes másnapot különböző wifiken lógva és a két kínai útikönyveinket bújva a kínai útvonal kiöltésével töltöttük. Nem volt egyszerű dolgunk, rengeteg a látnivaló, hatalmas az ország, az internet nem dúskál naprakész információkban, az időjárás tök különböző északon és délen, keleten és nyugaton, és egy hónap után mindenképpen ki kell lépned az országból, hogy a következő harminc napos vízum aktiválódjon.

Másnap kitaxiztunk a reptérre, és ott vegetáltunk tízig. Hajnalban megérkezve, minden ment, mint a karikacsapás: az új országba érkezés minden teendője ismerős már.
Leszállsz a repülőről, pisilsz, rendbeteszed magad a tükör előtt kicsit, megkeresed a megfelelő futószalagot, összekapod a táskáid, kiállod a sort a határon a papír ellenőrzéshez, megkapod a pecséteket, követed az exit táblákat miközben vadul kutatsz ATM és lehetőleg egy bolt után, hogy legyen megfelelő fizetőeszközöd, abból is apród, hogy a taxissal vagy a buszon ne legyen váltás probléma.

Volt ATM, volt 7/11, voltak egyértelmű táblák, úgyhogy tíz perc múlva már az éjszakai busz megállójában álltunk egy csomó kínaival együtt. Innen aztán kb. egy órát emeletes buszoztunk a központig, ahol hamar megtaláltuk a szállásunk 16 emeletes épületét. Fellifteztünk a kilencedikre, és olyan fél négy körül lehetett, amikor a legmélyebb álmából kirángatott, cuki pizsamás recepciós fazon beengedett minket a kb. 10 négyzetméteres szobánkba, és ragaszkodott hozzá, hogy még akkor megkapjuk az internethez szükséges kábelt.

Elrebegtünk egy „megérkeztünk HK-ba” emailt, Marci most kikérte magának, hogy ő emailt rebeg, úgyhogy ÉN elrebegtem haza egy megérkeztünk emailt, és aludtunk vagy másnap délig.

HK, apartmanka

HK

HK kikötő

Élelmiszerbolt Hong Kongban.

HK

Hong Kongban.

Hong kong!