Guangzhouból megérkezésünk után rögtön indulni is akartunk tovább Makaóba, mivel a város semmi újat nem tartogatott már nekünk. Azért mikor a buszunk keresztül nem vitt minket a hightech városon, rádöbbentünk, egyet kellett értenünk az amúgy elég használhatatlannak bizonyult útikönyvünkkel, ami szerint ez a legélhetőbb kínai gigaváros.
A határ felé ugyanis valamilyen furcsa okból a szokásos beton helyett minden talpalatnyi felületet parkosítottak. Megállapítottuk, hogy ha egyszer egy kínai cég ki akarna vásárolni minket Kínába, akkor Xiamen mellett ez jöhetne még szóba.
De a poszt Makaóról szól. A Kína-Makaó határ a legfurcsább az összes határátkelőhely közül, ahol eddig jártunk: lényegében egy gigantikus pláza, aminek a parkolószintje még Kína, de valahol a másodikon van egy karámos-népterelős óriás gyaloghatár hatalmas tömeggel.
Így tulajdonképpen bemész a pláza egyik oldalán még Kínában, és kijössz a másikon, már Makaóban. Amikor kinyitott egy újabb átengedő kapu, a tömeg egy öreg nénit földre küldve és rajta tök gátlástalanul átgázolva igyekezett minél előbbre jutni. Ennél a pontnál éreztük, hogy Kína most egy darabig nem fog hiányozni.
A pláza parkolója után aztán egyszer csak elkezdődnek a házak meglepetésszerűen sűrű utcákkal szabdalva. Ezen keresztül buszoztunk be a belvárosig, ami nekünk első látásra igen tetszett. Egy néninél szálltunk meg, aki az interneten adja ki a lakása ablaktalan lukjait tízezer forintért per éjszaka. És ez a legalsó kategória közös fürdővel...
Már a buszon megállapítottuk, hogy szégyen, hogy csak egy fél napot, pontosabban egy estét szántunk csak Makaóra, mivel a kínai egyenvárosok után végtelenül hangulatosnak találtuk. A város két szigeten fekszik, mi csak az egyiket, a történelmit vizsgálgattuk, a másikon nem jártunk, a megakaszinók nem nekünk épültek. Már csak a dresscode miatt sem.
A mi oldaunkon csak kisebb, öregebb kaszinók vannak óriási neonokba burkolózva. A neonok éjjel mindenféle színekben villognak, marha jól néz ki,akarunk Pestre nagy színes kaszinót.
A városban félelmetes mennyiségben cirkáltak a gazdagnak tűnő kínai öltönyösök, a hozzájuk tartozó magassarkús lányokkal. A kaszinók mellett, a nőkért özönlenek ide a kínai férfiak, elég direkt a húspiac, engem még úgy is cicibárba akartak vinni, hogy a Sárával együtt sétálgattunk kézen fogva. Találtunk cicis-lányos szórólapot követhető ösvénybe szóró öregasszonnyal, akinek szemében megtört fény csillogott.
Az is nyilvánvalóvá vált, hogy amíg a kínaiak olyan ütemben gazdagodnak, ahogy most teszik, addig Makaóban évente fognak átadni egy gigantikus kaszinót a libafarmok helyén. A maradék a mai napig a Venice luxusablakainak a panorámáját erősíti.
A portugál örökség belváros közepén egy magyarországi kisváros főtere fekszik szökőkúttal és fagyisbódéval. Az ide vezető kis zegzugos utcácskák Hong Kongra emlékeztettek. Az utcai étkezdék, sőt az ételek is hasonlók, kicsit olcsóbbak. Lehet ugyan, hogy hallucináltunk, de még szabályos sötét bőrű, portugál leszármazottakkal is találkoztunk.
Az estét szájtátással és fotózással töltöttük, mikor Sárát sikerült elrángatni vacsorázni, akkor pedig egy közepes, de nagy külsőségekkel előadott vacsorát kaptunk - az utunk során talán az eddigi legdrágábbat. Kártyával fizettünk..
Másnap pirkadatkor a takarítónőkkel megrakott helyi járattal keresztülbuszoztunk a kaszinókon a reptérig. Elfogyasztottuk a kontinens utolsó wonton levesét reggeli gyanánt, majd elrepültünk Szingapúrba.
Utolsó kommentek