madein

Íme A Tömegközlekedés a Fülöp-szigeteken.

Rövidebb távokon, városon belül, falvak között kizárólag ilyennel lehet mozogni. Leinted, megáll, beszállsz. Kopogtatsz a vázon az apróval, megáll, kiszállsz. A hátrébb ülők pénzét az utasok előreadogatják a vezetőnek, aki visszaküldi a visszajárót a farzsebéből vezetés közben (a felelősségteljesebb a pirosnál). Olcsó, mindenki tudja, hogy mennyit kell fizetnie a távért, amit épp megtesz, nem tudjuk, hogy a tudás tanult vagy örökletes. Minket tudatlanokat mindenesetre egyetlenegyszer húztak le egy nagyon turistás helyen, egyébként mindig annyit fizettünk, mint a helyiek. Ilyet még nem tapasztaltunk Ázsiában, Isten áldja a filippínó dzsipnisofőröket sokáig.

A kötelező (szőke) Jézusos:

A belső kialakítás Sárával:

Egy konzervatív északról:

Egy Mercedes:

Az új generációs:

Az elfelejtett, út szélén rohadó:

A közlekedés balkezes. Európainak már ezt kihívás megszokni: eleinte folyton a jobb oldalon gyalogoltunk az út mentén (ó, járda, de jó volna) szembe mindenkivel, vagy folyton jobbra nézelődtünk a keresztbe átkeléskor. Nepálban hat féle jármű létezik: fehér Maruti Suzuki, Tata teherautó, Tata tanker Airport Supply felirattal, Tata Busz, bicikli, Honda Hero motor.

A sofőrökre nem jellemző az utak állapotán való aggodalmaskodás, a puhányabbja valószínűleg inkább otthon marad. A csak két centivel vagy három másodperccel elkerült balesetek senkit nem zaklatnak fel. Egy idő után mi is megtanultuk egy könyvből épp csak úgy mellesleg felnézve, udvarias érdeklődéssel figyelni, hogy egy teletömött busz száguld velünk szembe, miközben egy süvítő, követ szállító teherautót előzünk.

Lámpa vagy KRESZ vajmi kevéssé létezik, farkastörvények és szokások uralkodnak. Ami nagyobb vagy nehezebb, annak van elsőbbsége, ami gyorsabb, az előzhet, nem számít hol, mikor vagy mit. Egy szabály van: ha előzöl, dudálj. (Éjszaka reflektorral villogj.) Az összes teherautó hátulján ott áll szép, díszes betűkkel: „horn please” vagy „push horn”.

Mivel a buszvezetőnek nincsenek azok a szép nagy kutyafülű tükrei, mint otthon, és a buszok is szélesebbek, nagyjából semmit nem lát a bal oldalra. Így mindig van egy segítő, aki a bal oldalon kialakított egyetlen ajtóban áll (lóg ki), és a busz oldalának csapkodásával jelzi, hogy állj, vagy, hogy mehetsz. Nem került sok időbe megfejteni cizellált jelrendszerük: egyet baszol a buszra (tá), megáll, kettőt baszol a buszra (ti-ti), indul.

Az utak túlterheltek és nagyon rossz állapotban vannak. Szeretnénk kiemelni mind közül a Privi Highway Katmandu és Bakhtapur közötti szakaszát. Ez azért különleges, mert - egy 6 sávos főútként - az aszfaltozott utak életciklusának minden stációját tartalmazza bármely keresztmetszeti szelvényében. Egyszerre szekérút, szétesett betonút, befoltozgatott betonút, frissen aszfaltozott autópálya és rohadó autópálya. A szerencsétlen járművek ezen szlalomoznak, miközben a még szerencsétlenebb útépítőmunkások egykedvűen lapátolják a salakot a sárga porförgetegben.

A buszoknak nincsenek kifejezett megállóik, ha szólsz, hogy fel- vagy leszállnál, általában megállnak. Szegények nincsenek elég jó állapotban, viszont díszesen gyönyörűségesek.