madein

Az éjszakai busszal délelőtt érkeztünk csak meg Xiamenbe, ami első pillantásra is jó helynek tűnt, aztán másodikra is. A tömegközlekedés – még a felszíni is – könnyen használható volt, nem beszélve a helyiekről, akik nagyon kedvesek voltak, és sokat segítettek, persze egy szó angol nélkül. A város kellemes, de sok izgalmat nem rejt, az igazi célunk az ötperces kompútra fekvő Gulangyu sziget volt.

Ez annak idején az európai kolónia lakhelye volt, sokféle nemzet tette ide kereskedelmi székhelyét. Gyönyörű európai stílusú épületek, kövezett utcácskák, osztrigára specializálódott tengeri herkentyű éttermek, tengerparti sétány, szuvenírások félelmetes koncentrációja. Igazi Szentendre érzés. A kínaiak is így gondolják, kínai turistacsoportok ezrei toporogtak mindenfelé.

Viccen kívül állatcsordára hasonlítanak: tehetetlenül követnek egy zászlót/szőrmókot/táblát/esernyőt a magasba tartó idegenvezetőt, összeragadnak egy csomóba, ha nem szólnak rájuk, hogy JOBBRA megyünk, simán elvesznek öt perc alatt. Ezt elkerülendő a vezető hangosbemondóval tereli őket, nem számít, hogy utcán, szuvenírboltban, múzeumban vagy étteremben vannak-e.

(Ennek csimboresszója, mikor a tökéletesen csendes múzeumi teremben nézel mondjuk egy vitrint, és egyszer csak beviharzik egy hangosbemondós pásztor a maga olyan húsz-harminc tehenével, akik mind szemrebbenés nélkül közéd és a vitrin közé furakodnak, és olyan tízen azonnal bivalyerős vakuval le is fotózzák a közvetlen a hatalmas vörösen áthúzott fotógép jel mellett fekvő érdektelen textildarabkát, miközben a vezető hangosbemondója iszonyat fejhangon üvölt kínaiul.)

(Ó, és ne felejtsem, hogy ezek után kapnak mondjuk öt perc szabidőd, mielőtt tovább kéne menni a következő szintre, úgyhogy szétszélednek, beborítanak minden négyzetmétert és különböző csoportképeket és egyedül pózolós fotókat készítenek mondjuk a wc mellett kitett művirágos váza mellett.)

Szóval sok a csoport, kerülgetni kell őket, de legalább elvégzik helyetted a szuvenírárusok anyagi kielégítését, akik így nem sikongatnak utánad - kínaiul gondolom rendkívül meggyőző – ajánlatokat. Meg ha lemegy a nap, és mind hazakompoznak a nagy szállodájukba, akkor a sziget megmutatja az igazi báját.

Nagyon szerettünk sétálgatni a szűk sikátorokban, a hegyoldalakban, jó volt be-belesni a szép, nem giccsesen felújított villák kertjébe. Megtaláltuk a művészfőiskolát, és a diákok hol jobb,

hol rosszabb szobor koppintásait a kertben. Jó volt minőségi kávét inni ízlésesen berendezett kávézókban, és még tűrhető házijoghurtot is találtunk.

Ugyan nem ettük tele magunk herkentyűvel – ez az étterem előtti

levegőztetett lavórból kiválasztható mindenféle élőlény elég sokkoló volt -, de az osztrigát azért kipróbáltuk. Marci nem, én szerettem.

Hamar kiderült, hogy az esküvő is nagy üzlet Gulangyun, a szigeten több romantikusan kiöltözött pár is körözött stylisttal és fotóssal néha tökéletes és szerelmes pózba merevedve. Ennek megfelelően a szállók nagy része nászutasokra specializálódott, nem épp a mi árfekvésünkben képzelve el az árakat. Kétórás küzdelem kellett, de végül találtunk egy ilyen nászutas szobát élhető árral és ami még fontosabb, Shakirás csempével.

A tervezett egy helyett végül hármat maradtunk a szigeten, hogy erőt gyűjtsünk az igazi vidéki Kínában való elmerülésre. Visszagondolva, maradhattunk volna többet is, de erről már majd a következő posztban mesélünk.

A tökéletes kockafej, Xiamen, Gulangyu-sziget.

Már nem aktuális a karakter, hát lefesti. Pingyao, Kína.

Peking

Hong Kongból az ötödik napon álltunk tovább: két óra alatt átvonatoztunk a népi Kínába. Velünk szemben két indiai üzletember szofisztikált diskurzust folytatott arról, hogy a tulajdonukban lévő laptopok és mobiltelefonok alapján melyiküknek hosszabb a farka.

Érdekes jelenség volt, hogy a kínai határ átlépése (valójában átgurulása) után a nap fénymennyisége érezhetően csökkent, és a stabil alapszín a zöldről a szürkére váltott.

Guangzhou egy – még kínai léptékkel is nagynak számító - tízmilliós város a hong kongi határtól úgy száz kilométerre. A kevés olyan kínai városok egyike volt, ahol a nyugatiak legálisan kereskedhettek és lakhattak a 19. és a 20. században. Maradt is egy darabka nyugat: leginkább London belvárosára emlékeztető öt utcás apró sziget a Gyöngy folyó egyik kanyarulatában.

A város nagyobb része a ráncfelvarrás utáni állapotot mutatja, az ötvenes évek jellegtelen betonházai helyén modern jellegtelen üveg-acél tornyok nőnek ki a földből körülbelül kettő egy hét alatt. A metrók a hong kongi metrók másolatai, és majdnem olyan hatékonyak és kényelmesek is.

Ahhoz képest hogy mindenféle beszámoló és előzetes élmény alapján hogyan rettegtünk Kínától, az első nap zökkenőmentesen és viszonylag olcsón telt. Ez a város a szmogot és a viszonylagos lélektelenséget leszámítva élhetőnek tűnt sétálóutcákkal, tűrhető forgalommal, elfogadható mennyiségű köpködéssel és kezelhetően löködő tömeggel.

Ideérkezésünk másnapján azonban beleütköztünk az első komolyabb problémába: majdnem egy teljes napon keresztül képtelenek voltunk transzportot találni a csekély 500 kilométerre fekvő másik, érdekesebb nagyvárosba Xiamenbe.

Ott kezdődött, hogy a vasútállomáson kiderült - mintegy másfél órácska sorbanállás után -, hogy még három nappal később sincs egy szabad hely sem a nekünk jó vonatokra. Akkor legyen távolsági busz, ugye, úgyhogy a nap hátralevő részét a megfelelő buszállomás felkutatásával töltöttük.

Itt vált a bőrünkön is érezhetővé a sztereotípia: a kínaiak elenyésző része beszél angolul. Aki beszél, az nem biztos, hogy meg mer szólalni, ha meg mer, akkor nem biztos, hogy érteni, amit makog.

Mikor teljes nyolc órája két darab jegy vásárlásával foglalkoztunk, akkor már világossá vált, nem túl kényelmes két hónap áll előttünk. Kihagytuk a szép parkokat, a jóhírű múzeumot, a modern kiállítást, de sikerült két buszjegyet szerezni még aznap estére egy éjszakai buszra Xiamenbe a világvégére megépített óriási űrkikötő-buszpályaudvaron.

A maradék időnkben lényegében csak ettünk, a kantoni konyhát jól fogadta a gyomrunk, annak ellenére, hogy a keserű-büdös kagylós medúza egy kicsit merész nyitásnak bizonyult.

Beijing, supermarket, self-catering. Csuda vacsi volt!

Peking

Nm emlékszem, pontosan hol, de Kínában.

Mondjuk eddig majdnem minden ázsiai országban volt egyenruha, és mindeig nagyon édesek voltak, de ennyire kis csinosak csak Hong kongban lehetnek a gyerekek.

Egy bejegyzésben összegyűjtöttük, mitől volt nekünk jó HK-ban. Turisták voltunk, de azért nem olyan nehéz elképzelni, milyen lenne egy városban valóban ott élni. Sok dolog persze egyértelmű lesz, sok rengteg pénzt igényelne, de vannak egész apróságok, amelyek Budapesten is megvalósíthatóak lennének, és egy kicsit jobb lenne tőlük mindenkinek. A képek nem annyira az élhetőséget illusztrálják,inkább az igazi HK érzést igyekeztünk átadni.

Sok a növény, a park.

A gyalogosközlekedés jól átgondolt, kényelmes és remekül megoldott. Rengeteg felüljáró, tiszta, szinte pláza érzetű aluljáró, sok egybekötött külső-belső tér. Az egyik percben még egy plázában korzózol, a következőben már egy felüljáróban mész át az út másik oldalára. Vagy egy irodaházba. Vagy a kikötőhöz vezető másik felüljáróhoz.

Rengeteg zebránál van jelzőkészülék, amivel jelezheted, hogy átmennél. A lámpa tényleg zöldre vált hamarosan. Ott a telefonszám, hogy jelezhesd, ha nem működne.

Sok az okos helyen felállított használható térkép. Metrókijáratnál, fontosabb tömegközlekedési pontoknál alap, de az utcán is vannak elszórva.

Az irányok, utcák, nevezetességek, a tömegközlekedés vonalai mind-mind alaposan, egyértelműen és két nyelven ki vannak táblázva. Már a metró szintjéről felérve az aluljáróba ki van táblázva, hogy melyik kijáratnál hova bukkansz ki a felszínen. Kiválasztod, hogy pontosan mit keresel, és onnantól egy betűt kell kövess, ami később pontosodik egy betű-számkombinációra. Szinte lehetetlen eltévedni.

Ízlésesen berendezett kirakatok, boltok.

Komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést, különösen a papírt. Rendszeresen ürített szelektív kukák.

A metrónál a különböző vonalak közötti átszállás egyszerű: nem ugyanannak a vonalnak az ellenkező irányba haladó járművei mozognak egy szinten, hanem két különböző vonal gördül be egy peronra, így megkönnyítve és gyorsítva a vonalváltást.

A reptért kiszolgáló metróvonal több megállójában is becsekkolhatsz  előre, ha a légitársaságod jófej. Reggel leadod a táskáid, kapsz beszállókártyát, mintha csak a reptéren lennél. Aztán az egész nap a tied a csomagok nélkül a városban, csak a felszállásra kell odaérj időben.

A metrón egy bizonyos összegért wifit használhatsz.

A telefonfülkék is biztosítanak a közelükben, csak dobd be a megfelelő pénzt.

Büntetik a köpködést, a szemetelést és a kutyapiszkot hátrahagyókat.

A metrón van két úgynevezett csendes kocsi, ahol nem megy a tévé és a reklám.

A gyakran járó kétemeletes buszokon egyszerűen nem volt tömeg.

Valamiért beljebb mennek az emberek, ha újak szállnak fel.

Az aluljáróban random szép zene vagy madárcsicsergés szólal meg.

A mozgólépcsőkön abszolút kötelező a jobb oldalon állni.

A liftek rendszer szerint járnak, ha kettő van, akkor rendszerint páros-páratlan emeleteket szolgálnak ki, ha több van, be van osztva, melyik melyik szintekre megy.

Általános, hogy a nagyobb lakóparkok „shuttle” buszt üzemeltetnek a lakóknak haza a városból.

Minden közintézmény vagy pláza bejárata előtt van egy csomag műanyag fólia, amibe becsomagolhatod az esernyőd, ha bemész. Emellett persze ott áll a kuka, hogy kifelé kidobhasd. Újrahasználják.

A buszmegállókban korlátokkal szabályozva van a tömeg, nem tudsz a másikat agyonnyomva rárohanni a buszra, sorba kell állj.

Az aluljárókban gyakori a padlószárító gép, hogy esős időben se legyen csúszós a padló.

A helyiek döntő többsége (és mi is) plasztikkártyával oldja meg a jegyproblémát. Octopus kártyának hívják, depozit ellenében van nálad. Rátölthetsz egy bizonyos összeget (ATM-ből, a metróban, újságosnál, Mekiben, sok-sok helyen), és minden egyes tömegközlekedésednél „lehúzod”. A metrónál és a buszokon előtte-utána, így kalkulálja a gép a megtett távolságod, a villamoson csak egyszer, a leszálláskor, az fixáras.

Sok az apró étkezde, olcsó és jó minőségű kifőzde. Mit sok, rengeteg.

Vakbarát, amennyire ezt mi meg tudtuk ítélni. A zebráknál, a mozgólépcsőknél, sok kritikus helyen van rücsök a földön, minden gyalogosátkelőhelyen van hangjelzés is a lámpa mellé, a publikus feliratok, térképek nagy része Braille írással is olvasható.

Sok a nyilvános wc. Tiszták és van wc papír.

Kényszeresen figyelnek a tisztaságra. A múzeumokban a kilincsre, az internetkávézóban a billentyűzetre van matrica ragasztva: „X óránként fertőtlenítve”.

Büntetik a madár- és galambetetést.

HK, halpiac kínálatának egy igen kicsi részlete.

Tipik taxi.

Wc-ben, kilincseken, internetkávézóban a billentyűzeten, liftben és ezer más helyen áll ez egy kis matricán vagy nagyobb táblán.

Gulangyu sziget, szárított hal.

Csudajó, sosem tömött emeletes buszok járnak.

Hong Kong két részét: HK szigetét és Kowloon félszigetét köti össze. 5 percenként jár, 30 Ft egy jegy.

Xiamen mellett fekvő Gulangyu sziget, Kína.

Guangzhou, Kína

Guangzhou parkjában. Kína.

Guangzhou sétálós bevásárlóutcája, Kína.

HK: pici piac a felhőkarcolók tövében.

HK egy parkjában.

HK, művészkedünk.

Hong Kongban hosszú idő óta először éreztük igazán otthon magunkat. Volt minden, ami megnyugtatja a szemet: jól öltözött irodisták, drága butikok, szofisztikált fagylaltok, és angol feliratok minden mennyiségben. Az utunk során talán másodszor éreztük azt, hogy szívesen élnénk itt akár több éven keresztül is. Legalábbis én biztosan.

Ilyen körülmények között leginkább egy négy napos hétvégét töltöttünk a városban ügyelve arra hogy egyik nap se haladja meg a kötelező látnivalók száma a kettőt, így adva időt a tétlen bámészkodásra és hentergésre egy Pacific Coffee lánc óriás bőrfotelében.

Hong Kong kiváló partner a céltalan bámészkodásra. Sára szerint icipicit New Yorkos: magas házak, neonreklámok, drágába öltözött, siető tömeg. Viszont talán sehol máshol a világban nincs látótávolságon belül halpiac, Armani pláza, felhőkarcoló és trópusi esőerdővel fedett Gellért-hegy. A bámészkodás így nem válik még három nap után sem unalmassá.

A kínaiak Hong Kongban teljesen civilizált nyugatiként viselkednek. Nem köpködnek, nem lökdösődnek nagy tömegben, és nem hangosak mint a nagy Kínában élő rokonaik. Viszont folyton nagyon fontos fejet vágnak és sietnek valahova.

Vannak itt nagy számban bevándorlók is a hasszid zsidóktól, az indiai szabón át, a filippínó takarítónőig. A bevándorlók jellemzően a Hong Kong szigettel átellenben elterülő óriási betondzsungelben, a  Kowloonban találnak otthonra. Itt aztán van minden, amit a világban érdemes megvenni és eladni, az utcák is olyan színesek és keszekuszák, amik csak az igazán nagy metropoliszokra jellemzőek.

A szigetek, és a nagy félsziget jelentős része domesztikált esőerdővel fedett hegyekből áll, a kisebb laposabb völgyekben és a tengerből feltöltött területeken terpeszkedik a város, mint egy hatalmas polip. Megtehettük volna, hogy három napig csak szépen kövezett természetvédelmi területeken gyalogolunk fel alá, erre azonban a folyamatos szitáló köd és az általános tespedésünk sem ösztökélt minket.

Voltunk szép parkban, hegytetőn, láttunk pénzért kutyasétáltató filippínókat fajtatiszta éremesélyes kutyakülönlegességekkel. Ettünk tökéletes kínai tésztalevest és közepes olasz tésztát. Betévedtünk egy óriás hajó-étterem-turistacsapdába, ahol tíz evőeszközt kaptunk egy frájdrájszhoz. Sára talált zöld Skittles-t, ami egy őrült savanyú amerikai cukorka, ettől két napon át nem éreztünk rendesen ízeket.

Találtam öt különféle ízű kólát, majd rájöttem, hogy az originál az igazi. Minden reggel tökéletesre sütött japán-európai péksüteményeket reggeliztünk egy parkban, ahol a kacskaringós ösvényeken húsz méterenként tájcsízett egy 80+ nagymama/nagypapa.

Voltunk egy múzeumban, ami ötven évvel ezelőtt egy fallal körülvett rízstermesztő falucska volt egy domboldalon, mára egy óriás pláza-metróvégállomás tövében húzódik meg csendesen, nézi a felhőkarcolókat és maga sem érti a rizsföldből, hogy lett előbb kikötő, majd csillogó gyorsétterem.

Mi sem értjük, de tetszeni tetszik.

HK, apartmanka