Kínában

Méltatlanul rövid útvonalunk Kínában.

0 Tovább

máj30

Iskolások útban a tópartra. Dalat, Vietnám

0 Tovább

Szingapúrban

Szingapúrban sikerült talán az út legrosszabb ár/érték arányú szobáját kivennünk, pedig ezt is hosszas kutatómunka előzte meg. Egy nagyobb közös hálóhelyiségből leválasztott lukat kaptunk több, mint tízezer Ft-ért.

 

A városban híresen drágák a szállások egész évben, rengeteg turista érkezik ide szerte Ázsiából, zömmel a leggazdagabbak, hogy a pénzüket dizájnertáskára és drága karórára cseréljék. A szállások is elsősorban az ő igényeiknek megfelelőek, így száz dollár alatt szinte nem is találni normálisabb szobát.

Na de hogy. Azért hogy a városba ennyi turista érkezzen, a helyiek rengeteget dolgoztak. Szingapúrban nincs vulkán, homokos tengerpart, ősi templom, semmilyen klasszikus látványosság, van azonban legalább háromféle óriási témapark, épp most épül a negyedik, vannak óriási kaszinók, amit a helyiek arcátlan modorossággal szpáknak hívnak, és van egy három kilométer hosszú plázasor, ahol a világ összes megálmodott táskájából ki lehet választani egyet-kettőt rengeteg pénzért.

Emellett ott van Szingapúr maga: mindig tiszta, mindig okosan megépített, mindig felhasználóbarát, mindig végtelenül kényelmes. Emellett persze ott van Szingapúrnak a sötétebb oldala is, amit az ember egyedül talán az olcsó és jó utcai éttermekben felejt el kis időre: az országot egy szűk kör irányítja vasszigorral. De tényleg vasszigorral. A sajtó minden formáját cenzúrázzák, az utcák minden négyzetmétere be van kamerázva.

A legkisebb vétségért is óriási büntetéseket szabnak ki (szemetelésért pl. 500 szingapúri $). Az utcák tele vannak a tilos dolgokra figyelmeztető táblákkal, ahol pontosan fel van tüntetve a kiszabott (jó nagy) büntetések. A tüntetés főbenjáró bűn, aki tüntet, azt egyszerűen bebörtönözik pár évre, hasonlóan jár az egyszeri raszta a véletlen farzsebben felejtett félig szívott dzsointjával. A börtönök a szigorú jogrendszer miatt túlzsúfoltak, a világ legrosszabb helyeiként vannak számon tartva.

Ebből az utcán csak annyit látni, hogy nincsenek grafittik, minden műtőszobaszerűen tiszta és rendezett, még az indiaiak sem köpködnek bételt mindenfelé, Sára legnagyobb megrökönyödésére. Egyáltalán nincs például rendőrtömeg.

Négy napot töltöttünk el a városban, és a meleget leszámítva nem nagyon találtunk kifogásolnivalót benne, azon kívül, hogy nem mondhatni kultúra-orientált helynek, ide enni, játszani és shoppingolni kell jönni. Bármelyik utcában sétáljon az ember, a szemnek szép dolgokat talál, minden gyep tökéletes és minden sövény négyszög. És úgy általában minden, de minden zöld, dzsungelzöld.

Miután túlestünk egy ötlettelen indiain egy turistacsapda étteremben a sétálóutcában, rájöttünk, hogy a szingapúriak óriási plázákba rendszerezték az utcai kifőzdéket. Kivétel nélkül szinte minden helyi ezekben az étel-plázákban ebédel ételenként három-ötszáz forintért. Ez egyértelműen a város legerősebb oldala.

Legalább 4 ázsiai nemzet legjobb ételeit lehet fillérekért megvásárolni, az ember legszívesebben egész nap enne, két étkezés között arra vár, hogy megéhezzen.

Voltunk azért egy óriási állatkertben is, ami olyan nagy, hogy fél nap alatt a felét sikerült végignéznünk. Az állatok nem ketrecekben élnek, hanem vizesárkokkal vagy árammal leválasztott az eredeti élőhelyüknek megfelelően kilakított viszonylag nagy zöldfoltokban.

Láthatóan remekül érzik magukat, a látogatónak már nehezebb, mert a tigris bizony simán elbújik a zöldben akár egy teljes napra. Sára sirdogált kicsit az aranyos fókashow-n, mert tetőfokára hágott a Kátya-hiánya (aki ugyan kutya, nem fóka, de pont olyan aranyos). Sajnos egy fotó sem készült, mert egy teljes órányi kattintgatás után vettük észre, hogy a laptopban felejtettük a memóriakártyát...

A város közepén fekvő tökéletes trópusi dzsungel felett átlibegőzve feljutottunk egy dombtetőre, ahonnan látni a város nagy részét, szép volt ugyan, de olyan forró, hogy ájuldoztunk össze-vissza.

A libegő másik végállomása egy közel eső szigetecskén van, ami minden bizonnyal gyermek mennyországnak építettek: a gyermekorientált múzeumok, a különféle témaparkok, vízipark, a csúszkapark és a mesterséges pálmafás strand között kanyargós járdákon lehet sétálgatni, jár szép villanyvonat és kétméterenként lehet fagylaltot, hot-dogot vagy gyümölcsöt kapni.

Chinatown-t több mint egy hónap Kína után inkább kihagytuk, A Little India negyed viszont remek volt. Minden van itt, ami jó Indiában, és mindent gondosan kiírtottak, ami picit is zavaró: nincs piszok, nem hangoskodnak, nem köpködnek, de ugyanazok a szagok a színek a hangok öntenek el, mitn bármelyik indiai városban. Indiának Szingapúr, Szingapúrnak India, de mi hálásak voltunk, hogy ilyen visszafogott formában kaptunk egy kicsit az utunk elejéből.

Szingapúr végtelen kényelmét nehéz volt elhagyni, de hivogatott Vietnám, úgyhogy utolsó hajnalban fogtunk az utcán egy taxit, aki kipattant a taxiból, hogy segítsen a táskákkal, tökéletesen angolsággal társalgott velünk két percet, aztán hagyott szuszogni a hátsó ülésen, míg meg nem érkeztünk Szingapúr fapados termináljára, ahol a negyed dollárnyi visszajárót teljes természetességgel nyújtotta oda.

Ezen annyi ázsiai, mocskos lehúzás után a végtelenségig meghatódtunk, és adtunk neki egy szívből jövő borravalót. A fapados terminálon nyoma se volt a repterekre olyan nagyon jellemző drágáskodásnak és a Mcdonald'sban (minden fapados terminálra gyorséttermet az ezer fotintos fonnyadt szendvicsek és melegített péksütik helyett!) elköltött reggelink után már becsekkolva vártunk a járatunkra.

0 Tovább

máj29

Néni szedi az értékes levelesnövényt a fű közül. Dalat, Vietnám

0 Tovább

Végtelen Kína

Kína hatalmas. És most nem csak az ország területére gondolok. A méretek, a távolságok óriásiak, egyszerűen maga a lépték megdöbbentő. Minden gigantikus, az ember még elveszettebbnek érzi magát tőle, mint a nyelvi nehézségek miatt. Ezt erősíti, hogy minden nagyon szmogos és poros, de ha tisztább is valamennyire a levegő a környezet valahogy akkor is színtelen és lélektelen marad, alig lehet züld foltot találni. Nyilván vannak kivételek, főleg délebbre, de higgyétek el, hogy nem sok. Abban mindenesetre kiegyezhetünk, hogy minden nagyon nagy és ezekből a nagy dolgokból rengeteg van egymás hegyén-hátán. 

Íme a tematikus képválogatásunk ezt alátámasztandó.

Pingyao utcácskája:

Xi'an egyik plázája:

Nagy Fal:

Datong, belváros:

Sokadik templom udvara:

 

Pingyao városfala:

Peking egy szép sétánya:

Városfalról kilátás:

Datong körül:

Guangzhou, apartmanház:

Peking:

Ismeretlen szimpi város:

Tiltott Város, Peking:

Pingyao körül:

Nem emlékszem, hogy hol:

Pingyao belváros:

Menekültünk a por elől:

Peking, apró zebra:

Peking, a régi, erős atmoszférájú. zegzugos városrészek, az úgynevezett "hutong"-ok egytől-egyih halálra vannak ítélve. A lakókat kivásárolják, a területet bekerítik, lerombolják és értékesítik . Pláza, húszemeletes apartman-, iroda- vagy parkolóház lehet belőlük, pedig szerintünk kár értük, az utolsó helyek, ahol a városnak lelke van:

Peking:

0 Tovább

Makaó: a kaszinók márpedig jól néznek ki

Guangzhouból megérkezésünk után rögtön indulni is akartunk tovább Makaóba, mivel a város semmi újat nem tartogatott már nekünk. Azért mikor a buszunk keresztül nem vitt minket a hightech városon, rádöbbentünk, egyet kellett értenünk az amúgy elég használhatatlannak bizonyult útikönyvünkkel, ami szerint ez a legélhetőbb kínai gigaváros.

A határ felé ugyanis valamilyen furcsa okból a szokásos beton helyett minden talpalatnyi felületet parkosítottak. Megállapítottuk, hogy ha egyszer egy kínai cég ki akarna vásárolni minket Kínába, akkor Xiamen mellett ez jöhetne még szóba.

De a poszt Makaóról szól. A Kína-Makaó határ a legfurcsább az összes határátkelőhely közül, ahol eddig jártunk: lényegében egy gigantikus pláza, aminek a parkolószintje még Kína, de valahol a másodikon van egy karámos-népterelős óriás gyaloghatár hatalmas tömeggel.

Így tulajdonképpen bemész a pláza egyik oldalán még Kínában, és kijössz a másikon, már Makaóban. Amikor kinyitott egy újabb átengedő kapu, a tömeg egy öreg nénit földre küldve és rajta tök gátlástalanul átgázolva igyekezett minél előbbre jutni. Ennél a pontnál éreztük, hogy Kína most egy darabig nem fog hiányozni.

A pláza parkolója után aztán egyszer csak elkezdődnek a házak meglepetésszerűen sűrű utcákkal szabdalva. Ezen keresztül buszoztunk be a belvárosig, ami nekünk első látásra igen tetszett. Egy néninél szálltunk meg, aki az interneten adja ki a lakása ablaktalan lukjait tízezer forintért per éjszaka. És ez a legalsó kategória közös fürdővel...

Már a buszon megállapítottuk, hogy szégyen, hogy csak egy fél napot, pontosabban egy estét szántunk csak Makaóra, mivel a kínai egyenvárosok után végtelenül hangulatosnak találtuk. A város két szigeten fekszik, mi csak az egyiket, a történelmit vizsgálgattuk, a másikon nem jártunk, a megakaszinók nem nekünk épültek. Már csak a dresscode miatt sem.

A mi oldaunkon csak kisebb, öregebb kaszinók vannak óriási neonokba burkolózva. A neonok éjjel mindenféle színekben villognak, marha jól néz ki,akarunk Pestre nagy színes kaszinót.

A városban félelmetes mennyiségben cirkáltak a gazdagnak tűnő kínai öltönyösök, a hozzájuk tartozó magassarkús lányokkal. A kaszinók mellett, a nőkért özönlenek ide a kínai férfiak, elég direkt a húspiac, engem még úgy is cicibárba akartak vinni, hogy a Sárával együtt sétálgattunk kézen fogva. Találtunk cicis-lányos szórólapot követhető ösvénybe szóró öregasszonnyal, akinek szemében megtört fény csillogott.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy amíg a kínaiak olyan ütemben gazdagodnak, ahogy most teszik, addig Makaóban évente fognak átadni egy gigantikus kaszinót a libafarmok helyén. A maradék a mai napig a Venice luxusablakainak a panorámáját erősíti.

A portugál örökség belváros közepén egy magyarországi kisváros főtere fekszik szökőkúttal és fagyisbódéval. Az ide vezető kis zegzugos utcácskák Hong Kongra emlékeztettek. Az utcai étkezdék, sőt az ételek is hasonlók, kicsit olcsóbbak. Lehet ugyan, hogy hallucináltunk, de még szabályos sötét bőrű, portugál leszármazottakkal is találkoztunk.

Az estét szájtátással és fotózással töltöttük, mikor Sárát sikerült elrángatni vacsorázni, akkor pedig egy közepes, de nagy külsőségekkel előadott vacsorát kaptunk - az utunk során talán az eddigi legdrágábbat. Kártyával fizettünk..

Másnap pirkadatkor a takarítónőkkel megrakott helyi járattal keresztülbuszoztunk a kaszinókon a reptérig. Elfogyasztottuk a kontinens utolsó wonton levesét reggeli gyanánt, majd elrepültünk Szingapúrba.

0 Tovább

máj28

Valami pockot szállít. Élt még, fickándozott rendesen. Az utcán csak mi voltunk meglepődve. Dalat, Vietnám

0 Tovább

máj27

Ajnlom novellacímnek az "Unott banánáruslány"-t. Dalat, Vietnám

0 Tovább

máj26

Csibe eladó, Dalat, Vietnám

0 Tovább

máj25

Ho Chi Minh City, Vietnám

0 Tovább

máj24

0 Tovább

máj23

Hihihi, Phu Quoc

0 Tovább

máj22

Fagyiárus, Phu Quoc

0 Tovább

május22

Kakasviadal, Phu Quoc.

1 Tovább

Xi'an és a híres-neves agyagkatonák

Pingyaoból egy éjszakai vonatozással jutottunk el Xi'an-ba. Itt addigra már jóbarátnőinkké avanzsált holland lányokkal együtt várakoztunk a hostelünk által ígért pick up-ra. Hogy elüssük az időt az állomáson kavargó ötödik külföldi származását találgattuk - mint később kiderült teljesen esélytelenül. Az út első olasz turistája volt a srác - na erre senki nem fogadott.

Végül megjöttek értünk, és elkisbuszoztattak a HostelWorld-ön már többször az egyik legjobb ázsiai hostelnek választott szállásra. Itt hullafáradtan még egy és fél órát vártunk a szobánkra, mert még nem csekkolt ki az előző lakos. Egy meglepően finom reggeli felett hallgattuk amerikai turisták véget nem érő tanakodását, hogy hova repüljenek el most azon nyomban Kínából – elegük lett, bekattantak és menni akartak.

Mi sem éreztük túl jól magunk, de már megváltottuk magunk a felesleges és hülye szenvedésünktől: vettünk vonatjegyet Guangzhou-ba, ahonnan már csak egy köpésre van Makaó, ahonnan olcsó a repülőjegy Szingapúrba. Szingapúrt is nagyon vártuk, de az igazi vágyálom aztán várt ránk: Vietnám, Phu Quoc, mesebeli tengerpart.

Szóval tudván, hogy hamarosan nem kell még az ásványvízért is alkudnunk egy mandarin nyelvkönyv segítségével, mi már könnyű szívvel vettük az efféle akadályokat. Négy napunk volt a városra, úgyhogy mindenre bőven volt időnk, végre nem szorongtunk, végre mehettek a dolgok egy kényelmes ütemben.

Voltunk Xi'an történetét bemutató múzeumban, ahol szép szobrok és érdekes modellek vannak, de azért nem kell hanyatt esni tőle. A kínai turistacsoportok három percenként kergettek új terembe, amikor pedig az egyik férfi óriásit köpött a fal mellé közvetlen mellettem (ennél csak egy lány volt durvább eddig, aki a cipőm mellé köpött - egy buszon), akkor tényleg alapos sokkot kaptam. Senki ne nézzen múzeumot kínai turistacsoportokkal övezve, ha teheti.

A város maga nem szép vagy különösebben izgalmas hely, de persze nem is miatta jön ide az ember: az igazi cél a híres agyagkatonák megtekintése, aminek múzeuma húsz km-re fekszik Xi'antól.

Ahogy a Nagy Falnál, itt sem voltunk hajlandóak kifizetni az égbekiáltóan drága angolul vezetett-buszos túra árat, inkább tömegközlekedéssel vágtunk neki. Ezúttal sikeresebbek voltunk, egy helyi busszal egy óra alatt kijutottunk, és máris a komplexum bejáratát kerestük egy hatalmas betonozott placcon.

Épp megleltük a bejáratot, mikor a hátunk mögül ránk köszöntek: Sziasztok, ti magyarok vagytok? - magas szőke lány kínainak tűnő, de tökéletes angolsággal bemutatkozó sráccal. Az öt éve Pekingben dolgozó Zsuzsi és a gyerekkorában Kanadába szakadt egyetemista Jin, akikkel aztán a nap hátralévő részét töltöttük.

Azt kell mondjuk, az agyagkatonák méltán híres és népszerű nevezetessége Kínának. Gondolom mindenkinek a könyökén jön már ki, hogy annak idején a császárral együtt eltemetett hadseregéről van szó, akik mind szépen ki voltak festve és fel voltak öltöztetve, csak hát    nagy idő még nagyobb foggal, a festék meg a textil megadta magát, úgyhogy nem tarunk történelem kiselőadást. Itt a Wikipedia cikk, hogy ne érhesse szó a ház elejét.

 A hadsereg méreteit már csak a felé épített stadionkupola

múlja felül, és persze a tömeg. Celeb révén bel- és külföldi turisták próbálnak egymás hegyén-hátán úgy hemzsegni, hogy mindnek legyen egy decens kis fotója a katonákról, esetleg róla a  katonák előtt. Nyugati révén nagyjából át tudsz fotózni a kínaiak válla felett, úgyhogy meglehetősen kényelmesen és csak kevés könyökléssel néztük végig a két nagyobb és az egy kisebb stadionnyi hol tökéletes – hol épp hogy felismerhetővé olvadt katonákat és amik még szebbek: a lovaikat.

A szokásos szuvenír hegyeken átverekedve magunkat, igyekeztünk nem tűnődni rajta, hogy ki vesz a kandalló elé német vagy skót juhász szőnyeget, és a gigaparkolókomplexumon átjutva hazabuszoztunk Xi'anba.

A vacsit a város messze legjobb helyén: a muszlim piacon költöttük el. Ennek a piacnak végre nem magasabb városrendezői szempontok alapján betonba öntött alakja-színe-szaga van, igazi, hamisítatlan piac piac, úgyhogy végre elmerülhettünk az „Ázsia orgiában”, amit Kína olyan gondosan írt ki a városaiból, ahol csak tud. Itt valamiért meghagyták, csodálatos hely, nézzétek meg ti is alaposabban ebben a bejegyzésben.

Négy nap után aztán összecihelődtünk, és felültünk a reggel induló és másnap reggelre Guangzhouba érkező (ez ugye 24 óra) vonatra, ahol egyrészt megállapítottuk, hogy Kína tíz év múlva mérföldekkel könnyebb hely lesz, az egyetemisták ugyanis, ha fellöknek, nem szó nélkül tovább mennek, esetleg majdnem leköpik a cipőd, hanem azt mondják, szorri. Másrészt mindenki halálra nevette magát az ételeinken, mert mi nem 5-6 instant tésztát csomagoltunk magunknak, mint a vonat összes többi utasa, hanem kenyeret, paprikát, sajtot, sonkát és almát. Hát, hogy lehet ilyeneket enni, néztek ránk, mi meg csak mosolyogtunk kedvesen és bocsánatkérőn, mert tudtuk, hogy ha megkínálnánk őket, azt mondanák, no, szenkju, és nem idegesen elfordítanák a fejüket, mintha ott sem lennénk.

Úgyhogy még visszajövünk, csak diplomázzatok le.

0 Tovább

Xi'an legjobb helye: a muszlim piac

A piac széle, itt még sétálóutca jellege van:

Mindenféle kínai édesség:

Angolul "dumpling", kínai töltött tésztazsákocska gőzölve.

Diós rágcsa készül egy fura keverőgéppel.

Gyümölcs. Az ananásszal vigyázni kell, ők sós vízbe áztatják és átkozottul sósan eszik.

Trendi fiúk húst sütnek.

Mindenféle aszalt gyümölcs és zöldség.

Bizsuárus néni:

Édesség:

Muszlim étterem előtt:

Készül a dumpling:

Ecsetbolt:

0 Tovább

máj21

Szingapúr, kedvenc házunk

0 Tovább

máj20

Szingapúr, Little India negyed.

0 Tovább

máj19

Szingapúr, bonyolult kávés kávézó.

0 Tovább

máj18

Szingapúr, épül a sokadik élménypark!

0 Tovább

made in Kína: Omlett

Kínai módra. Finom.

1 Tovább

máj17

Szingapúr, tengerpart

0 Tovább

máj16

Szingapúr, tengerpart

0 Tovább

made in Kína: Balra

Alig látszik, de ott jobb oldalon egy kresz tábla, hogy vigyázz a barlang beszűkül balra. Vicces.

0 Tovább

made in Kína: Épületek

Rengeteg az efféle, nagy tömegben elég nyomasztó.

0 Tovább

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Legfrissebb bejegyzések

2012.07.11.
2011.08.28.
2011.08.28.
2011.08.28.
2011.08.28.

Utolsó kommentek