Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyerekek Laoszban és Kambodzsában

Kambodzsában és Laoszban annyi gyerek kószál szabadon a falvakban és mezőn-erdőn, illetve iskola előtt és után annyi kis lüke vonul csoportban az egyenruhájában, hogy külön posztot érdemelnek.

Itt van az öt kedvencünk, aki tovább akar olvadozni, vagy egyszerűen csak ki akarja tolni a koszküszöbét kicsit, az nézze meg a diavetítést is!

A legelmélyültebb Laosz egy déli falvából. Bár igazából semmi érdemit nem tudott kezdeni a karikával, nagyon foglalkoztatta, hogy mit kéne.

A leglelkesebbek Kambodzsa egy csatornája mentén.

A legmegilletődöttebb  Laosz egy vendéglőjében. Legalább öt percig állt mellettünk az anyukájába kapaszkodva és gondolkodva, hogy ez (már hogy mi, nyugatiak) hogyan lehetséges.

Kétségkívül a legmenőbbek Battambangban, Kambodzsa második legnagyobb városában. Nagyon bonyolult és finom süteményeket sütöttek, bár csak engem mertek megkínálni, Marci nem kapott.

Marci abszulút kedvence: Angkorban biciklizünk templomtól templomig, mikor szembejön a testvérpár, és beleszeretve a kislány nadrágjába megállok fotózni. Ő meg pózol.

És itt a többi:

0 Tovább

Baromfi mánia

A laoszi és kambodzsai vidék egyik nagy élménye - gyerekek mellett, akikről hamarosan -, hogy milyen szép is tud lenni a baromfi. Édes sznob budapesti barátaim erre nyilván mind diadalmasan lecsaptok most: mégiscsak faluról vagyok ezzel a tyúk-kacsa-pulyka-kakas-izé perverzióval, végre kibújt a szög a zsákból. Szentendre nem csak azért vidék tehát, mert sárga busz jár arrafelé, hanem mert egyértelműen parasztlányokat nevel ki.

Családomhoz fordulok megértésért, Zoli például biztosan mellém áll.

A világlátott parasztlánynak nagyon tetszenek a kacsák és egyebek és igen, ki is posztolja őket. Nem létezik, hogy a rücskös csőrű ne nyerje meg a szívét még a legmegátalkodottabb budainak is.

A legművészibb:

A legcsinosabb:

A leglazább (természetesen a Négyezer sziget vidékén)

A legagresszívebb:

Egy szigorú anya:

 

Egy laza anyuka:

 

A rücskös:

0 Tovább

Hova a halálba megyünk már megint?

 

A négyezer sziget volt utolsó laoszi állomásunk, és már nagyon vágytunk Kambodzsába: a betegeskedés miatt nagyon elnyúlt a laoszi út, pedig egyikőnknek sem lesz kedvenc országa, az tuti. Amennyire nem koherens az előző mondat, annyira mehetnékünk volt.
Az ideális az lett volna, ha az Angkorral kezdhetünk, aztán az ország középső részét és a tengerpartot útbaejtve eljutunk Phnom Penh-be, ahonnan majd a repülőnk felszáll majd Bangkok felé.
A kambodzsai útvonalhálózat és tömegközlekedés azonban nem ideális. Fel voltunk készülve tehát az izzadságos, ezer átszállásos buszútra az Angkorig. Legnagyobb meglepetésünkre a szigeten minden egyes utazási iroda öles betűkkel reklámozta, hogy direkt busz Siem Reapig. Ami még gyanúsabb volt, hogy nem dátumos helyjegyeket árultak, hanem úgynevezett „nyitott” jegyeket, amivel bármelyik nap indulhatsz. Reggel 8-kor indulsz, este 9-re ott is vagy. Minden gyanakvó kérdésünkre volt válasz, úgyhogy végül vettünk két jegyet.
A másnap során aztán gigantikus hullámokban tört ránk tettünk minden következménye. Már reggel hétkor a szigetről a buszig való eljutásnál éreztük, hogy valami nincs rendben. Ha az az embertömeg a parton mind Kambodzsába tart, akkor lehetséges, hogy nem jól működik ez a nyitott jegyrendszer. Kisebb harc alakult ki a helyekért – megjegyzem sok esélyed nincs, ha a szteroidtól hatalmas angol parasztgyerekek láncba állva egymás feje felett adogatják be a csónakba a csomagjaikat, de küzdöttünk, mint reggel hétkor a kombínón.
Végül valahogy mindenkit bepréseltek a rozzantabbnál rozzantabb ladikokba, és átjutottunk az irodáig. Itt valamilyen rejtélyes sorrendbe állítottak mindannyiunk (az a pletyka terjedt a tömegben, hogy a jegy színe számít, hát nem tudom), és mintegy másfél óra csomagpakolászás és rohangálás után ők is rájöttek, hogy bizony nem férünk fel mind a buszra. Minibusz került elő a semmiből, és így kétfelé szakadva elporoszkáltunk a határig.
Miután mindenki átjutott a határon (értsd mindenki kifizeti hivatalos vízumdíjat, illetve az egyéb dollárokat ide-oda a határőröknek mindenféle nevetséges indokokkal, mint „kiállítási vagy hőmérési díj”) egyértelművé vált, hogy az eddigi busz nem tart velünk, kéne egy új. Ráadásul kettő, mert az emberek egy része a fővárosba, a nagyobbik fele pedig Siem Reapbe tart, ami nem ugyanaz az útvonal.
Ott álltunk a puszta közepén, senki nem tudott semmit, a kambodzsai italárus lánnyok konstans visítoztak, hogy „háááálllóóó, something, something?”, a buszosnak gyanított fazon pedig vonogatta a vállát, hogy nem tudja, várjunk, majd jön egy busz még. Volt egy busz, amivel bepróbálkoztunk, de a mellette álldogáló amerikai srácok iszonyat gyűrőtten és elhaló hangon azt mondták, hogy ők negyven órája ülnek ezen, és ha jót akarunk, erre ne. Bármire, de erre ne.
A német nyugdíjasok tomboltak és telefonon kiabáltak az utazási irodával, akitől a jegyet vették, az angolok másnapos bambán álldogáltak az árnyékban, a franciák ijedten figyelték az eseményeket kívülállóként, Marci idegesen interjúvolta a kambodzsait, a lengyelek meg egy asztalnál söröztek és az egészre tettek magasról, mondván sör van, nagy bajuk nem lesz. Én fel-alá jártam, beszélgettem a különféle nemzetekkel és igyekeztem megtalálni a megfelelő viselkedésformát.
Végül úgy döntöttünk, a németek fogják itt kikaparni a gesztenyét, ezért árgus szemmel figyeltem minden lépésük, és mikor mozdulni látszottak, lecsaptam: hova, miért? Mondták, hogy szálljunk fel a fővárosba tartó buszra, állítólag kerítenek majd hozzá csatlakozást Siep Reap felé. Nemzetközi kapcsolataim beértek, a franciák és a lengyelek már tőlem kérdezték a hovamiértet, mikor Marcival felszállni igyekeztünk a buszra.
Elindult a kaszkád, mindenki megpróbált felpréselődni a buszra, ahova persze nem megint nem fértünk fel. A lnegyelek visszatértek a sörükhöz, a buszra feljutottak egy ideig mogorván őrizték a helyüket, de aztán mi is lekényszeráltünk az iszonyatosa forróság miatt. Végül újabb egy órás várakozás után megérkezett egy újabb busz, felszedte a maradékot, és elindultunk együtt. Húsz perc után, mikor a lelkünk a helyére került, hogy MEGYÜNK, egyszer csak megálltunk, 180 fokot fordultunk, és elindultunk visszafelé német barátnőnk velőtrázó üvöltésével kísérve: „Hova a halálba megyünk már megint??”
A másik busz lerobbant, a pótkerék nálunk, mentünk megmenteni. Újabb félóra álldogálás után végre elindultunk ténylegesen. Az elkövetkezendő órákban a buszos pasiból egyszerűen lehetetlen volt információt kiszedni, még 6/5/4 stb. óra van hátra Phnom Penh-ig, mondta vigyorogva, és onnantól kezdve hallgatott, mint a csuka. Mi eldöntöttük, hogy a magukhoz tért angolok izmos vezetőjével az oldalunkon lehetetlen nem eljutnunk az Angkorig, úgyhogy derűsen üldögéltünk, és néztük az angol nyakán egyre nagyobbra dagadó ereket.
Végül valamikor este tízkor (tehát ugye egy órája Siem Reapban...) egyszer csak megállt a busz, letereltek minket, és azt mondták: itt ez a másik busz, ez visz titeket Siem Reapbe, van rajta 50 hely, ti vagytok 58-an, hajrá. A tömeg egy emberként mozdult a buszra az álmosság miatt nem túl jó reakiciódővel. Viszonylag elöl állva a sorban egy izraeli és egy holland lánnyal megállítottuk, hogy mennyire jó párban utazni és munkát megosztani - míg a fiúk a csomagot, te az ülőhelyed intézed. Az izraelivel egységfrontot alkotva hátranyomultunk a busz hátuljába, ahol egy kölyökfejű angol épp tíz széket próbált egyedül lefoglalni a haverjainak.
Ez már nem az udvariaskodás órája volt, egyszerűen csak rámeredtünk és lassan minden egyes szót kiartikulálva megkérdeztük: ugye ezt most nem gondolod komolyan? Oké, oké, mondta belátón, és felszabadította nekünk az utolsó sort, amit azon nyomban el is foglaltunk. A rároskadtunk talán kifejezőbb.
Hajnali kettőkor érkeztünk meg Siem Reapbe, ahol egy nagyon elvágtattunk az előre lefoglalt hotelszobánkig, út közben biztosítva  a kedves riksást, hogy a földrajztanára nem mondott igazat, a Balatonon nem fürdőgatyában glasszálnak a rendőrök.

A négyezer sziget volt utolsó laoszi állomásunk, és már nagyon vágytunk Kambodzsába: a betegeskedés miatt nagyon elnyúlt a laoszi út, pedig egyikőnknek sem lesz kedvenc országa, az tuti. Amennyire nem koherens az előző mondat, annyira mehetnékünk volt. Az ideális az lett volna, ha az Angkorral kezdhetünk, aztán az ország középső részét és a tengerpartot útbaejtve eljutunk Phnom Penh-be, ahonnan majd a repülőnk felszáll majd Bangkok felé.


A kambodzsai útvonalhálózat és tömegközlekedés azonban nem ideális. Fel voltunk készülve tehát az izzadságos, ezer átszállásos buszútra az Angkorig. Legnagyobb meglepetésünkre a szigeten minden egyes utazási iroda öles betűkkel reklámozta, hogy direkt busz Siem Reapig. Ami még gyanúsabb volt, hogy nem dátumos helyjegyeket árultak, hanem úgynevezett „nyitott” jegyeket, amivel bármelyik nap indulhatsz. Reggel 8-kor indulsz, este 9-re ott is vagy. Minden gyanakvó kérdésünkre volt válasz, úgyhogy végül vettünk két jegyet.


A másnap során aztán gigantikus hullámokban tört ránk tettünk minden következménye. Már reggel hétkor a szigetről a buszig való eljutásnál éreztük, hogy valami nincs rendben. Ha az az embertömeg a parton mind Kambodzsába tart, akkor lehetséges, hogy nem jól működik ez a nyitott jegyrendszer. Kisebb harc alakult ki a helyekért – megjegyzem sok esélyed nincs, ha a szteroidtól hatalmas angol parasztgyerekek láncba állva egymás feje felett adogatják be a csónakba a csomagjaikat, de küzdöttünk, mint reggel hétkor a kombínón.


Végül valahogy mindenkit bepréseltek a rozzantabbnál rozzantabb ladikokba, és átjutottunk az irodáig. Itt valamilyen rejtélyes sorrendbe állítottak mindannyiunk (az a pletyka terjedt a tömegben, hogy a jegy színe számít, hát nem tudom), és mintegy másfél óra csomagpakolászás és rohangálás után ők is rájöttek, hogy bizony nem férünk fel mind a buszra. Minibusz került elő a semmiből, és így kétfelé szakadva elporoszkáltunk a határig.


Miután mindenki átjutott a határon (értsd mindenki kifizeti hivatalos vízumdíjat, illetve az egyéb dollárokat ide-oda a határőröknek mindenféle nevetséges indokokkal, mint „kiállítási vagy hőmérési díj”) egyértelművé vált, hogy az eddigi busz nem tart velünk, kéne egy új. Ráadásul kettő, mert az emberek egy része a fővárosba, a nagyobbik fele pedig Siem Reapbe tart, ami nem ugyanaz az útvonal.


Ott álltunk a puszta közepén, senki nem tudott semmit, a kambodzsai italárus lánnyok konstans visítoztak, hogy „háááálllóóó, something, something?”, a buszosnak gyanított fazon pedig vonogatta a vállát, hogy nem tudja, várjunk, majd jön egy busz még. Volt egy busz, amivel bepróbálkoztunk, de a mellette álldogáló amerikai srácok iszonyat gyűrőtten és elhaló hangon azt mondták, hogy ők negyven órája ülnek ezen, és ha jót akarunk, erre ne. Bármire, de erre ne.


A német nyugdíjasok tomboltak és telefonon kiabáltak az utazási irodával, akitől a jegyet vették, az angolok másnapos bambán álldogáltak az árnyékban, a franciák ijedten figyelték az eseményeket kívülállóként, Marci idegesen interjúvolta a kambodzsait, a lengyelek meg egy asztalnál söröztek és az egészre tettek magasról, mondván sör van, nagy bajuk nem lesz. Én fel-alá jártam, beszélgettem a különféle nemzetekkel és igyekeztem megtalálni a megfelelő viselkedésformát.


Végül úgy döntöttünk, a németek fogják itt kikaparni a gesztenyét, ezért árgus szemmel figyeltem minden lépésük, és mikor mozdulni látszottak, lecsaptam: hova, miért? Mondták, hogy szálljunk fel a fővárosba tartó buszra, állítólag kerítenek majd hozzá csatlakozást Siep Reap felé. Nemzetközi kapcsolataim beértek, a franciák és a lengyelek már tőlem kérdezték a hovamiértet, mikor Marcival felszállni igyekeztünk a buszra.


Elindult a kaszkád, mindenki megpróbált felpréselődni a buszra, ahova persze nem megint nem fértünk fel. A lengyelek visszatértek a sörükhöz, a buszra feljutottak egy ideig mogorván őrizték a helyüket, de aztán mi is lekényszerültünk az iszonyatosa forróság miatt. Végül újabb egy órás várakozás után megérkezett egy újabb busz, felszedte a maradékot, és elindultunk együtt. Húsz perc után, mikor a lelkünk a helyére került, hogy MEGYÜNK, egyszer csak megálltunk, 180 fokot fordultunk, és elindultunk visszafelé német barátnőnk velőtrázó üvöltésével kísérve: „Hova a halálba megyünk már megint??”


A másik busz lerobbant, a pótkerék nálunk, mentünk megmenteni. Újabb félóra álldogálás után végre elindultunk ténylegesen. Az elkövetkezendő órákban a buszos pasiból egyszerűen lehetetlen volt információt kiszedni, még 6/5/4 stb. óra van hátra Phnom Penh-ig, mondta vigyorogva, és onnantól kezdve hallgatott, mint a csuka. Mi eldöntöttük, hogy a magukhoz tért angolok izmos vezetőjével az oldalunkon lehetetlen nem eljutnunk az Angkorig, úgyhogy derűsen üldögéltünk, és néztük az angol nyakán egyre nagyobbra dagadó ereket.


Végül valamikor este tízkor (tehát ugye egy órája Siem Reapban...) egyszer csak megállt a busz, letereltek minket, és azt mondták: itt ez a másik busz, ez visz titeket Siem Reapbe, van rajta 50 hely, ti vagytok 58-an, hajrá. A tömeg egy emberként mozdult a buszra az álmosság miatt nem túl jó reakiciódővel. Viszonylag elöl állva a sorban egy izraeli és egy holland lánnyal megállítottuk, hogy mennyire jó párban utazni és munkát megosztani - míg a fiúk a csomagot, te az ülőhelyed intézed. Az izraelivel egységfrontot alkotva hátranyomultunk a busz hátuljába, ahol egy kölyökfejű angol épp tíz széket próbált egyedül lefoglalni a haverjainak.


Ez már nem az udvariaskodás órája volt, egyszerűen csak rámeredtünk és lassan minden egyes szót kiartikulálva megkérdeztük: ugye ezt most nem gondolod komolyan? Oké, oké, mondta belátón, és felszabadította nekünk az utolsó sort, amit azon nyomban el is foglaltunk. A rároskadtunk talán kifejezőbb.


Hajnali kettőkor érkeztünk meg Siem Reapbe, ahol elvágtattunk az előre lefoglalt hotelszobánkig, út közben biztosítva  a kedves riksást, hogy a földrajztanára nem mondott igazat, a Balatonon nem fürdőgatyában glasszálnak a rendőrök. 

 

1 Tovább

made in Laosz: Laoszról röviden

méret: xxx négyzetkilométer
főváros: Vientiane
valuta: kip, általában az USD-t és a thai baht-ot is elfogadják (1 USD=8000 kip)
GDP: xxx
turizmus: Főleg angolok és franciák. Trekking, sziklamászás, barlangászat, tubing (=folyón kerékbelsőben csorgás), drogok
vallás: hindu, buddhista, muszlim, keresztény
nemzetiségek: lao
vízum: A legtöbb szárazföldi határátkelőhelyen és a reptereken van „visa on arrival”. 30 USD. Szükséged lesz igazolványképre, kirepülőjegyet nem kérnek. Itt minderről bővebben. (LINK)
oltások: Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban részletesen tájékoztatnak a szükséges oltásokról, az egyéb fontos óvintézkedésekről, és persze be is oltanak. Malária tabletta használatáról is érdeklődni kell, Laoszban ajánlott a szedése. Mi Lariamot szedtünk egy ideig, de a mellékhatások miatt abbahagytuk.
egy tejeskávé: Attól függ, milyet rendelsz.
egy sör: Beer Lao étteremben vagy bárban 300 Ft körül van.
egy ebéd egy olcsóbb étteremben két főre:
egy adag ragadós rizs: 50-100 Ft
egy képeslap bélyeggel haza: A fővárosból talán érdemes, de az ország többi részén nincs állami posta, magáncégek horror áron (olyan 350 Ft per bélyeg) hazapostázzák. A képeslap 100 Ft.
mit nem lehet kapni: Gyanta.
mit lehet olcsón kapni: Népművészeti termékeket (táskák, pénztárcák, ilyesmi), ezüstékszert, ékszert.
helyi közlekedés:
laosziak:
csináld-ne csináld:
Ők nem veszik olyan szigorúan a templomban cipőt le szabályt.
Vigyél sok USD-t vagy bahtot, pénzt váltani jobb, mint ATM-ből pénzt felvenni.
Menj el szaunázni!

 

méret: 236.800 négyzetkilométer (két és fél Magyarország)

főváros: Vientiane

valuta: kip  (1 USD=8000 kip), általában az USD-t és a thai baht-ot is elfogadják

GDP: 2400 USD

turizmus: Főleg angolok és franciák. Trekking, sziklamászás, barlangászat, tubing (=folyón kerékbelsőben csorgás), drogok, olcsó sör

vallás: hindu, buddhista, muszlim, keresztény

nemzetiségek: lao 55%, Khmou 11%, Hmong 8% a maradék százalékokon több száz kisebbség oszozik

vízum: A legtöbb szárazföldi határátkelőhelyen és a reptereken van „visa on arrival”. 30 USD. Szükséged lesz igazolványképre, kirepülőjegyet nem kérnek. Itt minderről bővebben.

oltások: Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban részletesen tájékoztatnak a szükséges oltásokról, az egyéb fontos óvintézkedésekről, és persze be is oltanak. Malária tabletta használatáról is érdeklődni kell, Laoszban ajánlott a szedése. Mi Lariamot szedtünk egy ideig, de a mellékhatások miatt abbahagytuk.

egy tejeskávé: Attól függ, milyet rendelsz. A borzalom lao coffee 100 Ft, egy ritka normális tejeskávé 400 Ft. A Bolaven felföldön finom espresso a Coffee Wifi nevű helyen Paksongban.

egy sör: Beer Lao étteremben vagy bárban 300 Ft körül van.

ebéd egy olcsóbb étteremben két főre: 1000 Ft

ebéd egy normális (értsd nem húsos/zöldséges rizs és tészta a választék) étteremben két főre: 2500 Ft

egy adag ragadós rizs: 50-100 Ft

egy képeslap bélyeggel haza: A fővárosból talán érdemes, de az ország többi részén nincs állami posta, magáncégek horror áron (olyan 350 Ft per bélyeg) hazapostázzák. A képeslap 100 Ft.

mit nem lehet kapni: Gyanta.

mit lehet olcsón kapni: Népművészeti termékeket (táskák, pénztárcák, ilyesmi), ezüstékszert, ékszert.

helyi közlekedés: Észak-Laoszban szinte csak turisták utaznak a buszokon, amikre az utazási irodák adnak jegyet. Dél-Laoszban aból bébe a koszlottabb helyi buszokon és platós dzsipeken mész a helyiekkel. Csak kiváló aszfaltozott úttal találkoztunk, szinte mindegyik utunk rövidebb volt egy-két órával az utikönyvben írottnál. Ez üdvös, kivéve ha az értelmesebb hajnali hat helyett a lehetetlen hajnali négykor érkezel meg egy faluba.

laosziak: Kedvesek, lazák, nyugodtak. Ennek előnye, hogy a buszokat nem lehet lekésni, senki sehol nem idegeskedik, és előbb utóbb minden megoldódik. Hátránya, hogy néha a kiszolgálás órákig tart, a problémádat pedig meg sem próbálják komolyan venni, akármennyire fontos neked. Egyébként minél idegesebb és ingerültebb vagy, annál kevésbé, úgyhogy csak nyugi.

csináld-ne csináld:

Templomba belépés előtt vedd le a cipődet, és takard el a vállad, combot! (Bár Luang Prabangban minden külföldi  csaj miniszoknyában flangált a templomokban).

Ne idegeskedj, nevetséges leszel!

Menj el szaunázni!

A szaunában a lányok szarongban vannak, amit te is kapsz a bejáratnál, nem illik levenni.

Vigyél sok USD-t vagy bahtot, pénzt váltani jobb, mint ATM-ből pénzt felvenni. (ATM: 800.000 Kip-es (100$-os) limit van és 5$ lehúzás használatonként.)

Motort bérelni érdemes, az utak jók, normálisan vezetnek.

0 Tovább

Forintok Laoszban

 

Étel-ital 4138
szállás 1961
közlekedés 1781
városnézés 468
internet 105
vásárlás 476
total 8848
Laosz legyőzte Mianmart, itt kevesebb, mint kilencezer Ft-t költöttünk átlagosan naponta. Nem teljesen igaz ez így, mert gyakorlatilag semmit nem csináltunk. A rengeteg turista miatt a laoszi programok (trekking, kajakozás) annyira drágák, ahhoz képest, hogy mit nyújtanak a pénzért cserébe, mi nem sok mindent csináltunk. Szerencsétlenségünkre Laoszban ért minket az út egészségügyi mélypontja, és itt ragadtunk a reális két hét helyett huszonöt napra.
A betegen tévét bambulás nem sok pénzt igényel, úgyhogy ez húzta le az átlagot.
Ha Laoszt nem is szerettük olyan nagyon, a szállásokról csupa jót tudok csak mondani. Az eddigi legjobb ár érték arányú moteleiben voltunk, ahol alapvető a tisztaság, a meleg víz, a törülköző és gyakran a wifi is. Mindez kevesebb, mint kétezer Ft-ért. Vientienbe foglaljatok előre, ha szezonban jöttök, a máshova felesleges.
Az étkezésről már panaszkodtunk eleget... A négyezer Ft-os napi átlagért sok jó bagettszendvics, sok közepesen rossz európai menüvel szolgáló étterem és rengeteg kiábrándító laoszi étel („noodle soup 100 Ft, zöldséges rizs 100 Ft) jár. Az egyik fénypont a főtt kukorica 50 Ft-ért, aminél finomabbat soha életünkben nem ettünk (na jó, Bangkokban), a másik a félig nyers, előre felvágva árult mangó 25 Ft-ért.
A közlekedés északon drága és kényelmesebb a sok turista miatt, délen olcsóbb és szegényesebb, ide jóval kevesebben jönnek. A motorbérlés  (link) olcsó, mi ajánljuk. Északon csak be kell ugrani egy utazási irodába, és öt perc múlva a kezedben a jegy, délen vagy magadnak intézed, vagy a hotel segít.
A városnézés kevesebb, mint 500 Ft volt naponta, ez jóval több lehetne, ha felháborító (nem sok pénz, csak DK-Ázsiával összehasonlítva) összegért kajakoztunk vagy túráztunk volna. Nekünk a tubing is kimaradt a betegség miatt, de az nem drága, és mindenki ajánlja.
Az internetre viszonylag keveset költöttünk (100 Ft naponta), mert általában volt wifi a szobánkban vagy a lobbiban. Városonként változó, hogy mennyi az internet, óránként 200-tól 500 Ft-ig variál.
Vásárolni sem vásároltunk sokat, napi 500 Ft igazán nem sok. A luang prabangi éjszakai piacot leszámítva nem is nagyon van mit a hegyi szőtteseken kívül.
étel-ital szállás közlekedés városnézés internet vásárlás
4138 Ft 1961 Ft 1781 Ft 468 Ft 105 Ft 476 Ft

 

napi átlagos költés: 8848 Ft


Laosz legyőzte Mianmart, itt kevesebb, mint kilencezer Ft-t költöttünk átlagosan naponta. Nem teljesen igaz ez így, mert gyakorlatilag semmit nem csináltunk. A rengeteg turista miatt a laoszi programok (trekking, kajakozás) annyira drágák, ahhoz képest, hogy mit nyújtanak a pénzért cserébe, mi nem sok mindent csináltunk. Szerencsétlenségünkre Laoszban ért minket az út egészségügyi mélypontja, és itt ragadtunk a reális két hét helyett huszonöt napra. A betegen tévét bambulás nem sok pénzt igényel, úgyhogy ez húzta le az átlagot.


Ha Laoszt nem is szerettük olyan nagyon, a szállásokról csupa jót tudok csak mondani. Az eddigi legjobb ár érték arányú moteleiben voltunk, ahol alapvető a tisztaság, a meleg víz, a törülköző és gyakran a wifi is. Mindez kevesebb, mint kétezer Ft-ért. Vientienbe foglaljatok előre, ha szezonban jöttök, a máshova felesleges.


Az étkezésről már panaszkodtunk eleget... A négyezer Ft-os napi átlagért sok jó bagettszendvics, sok közepesen rossz európai menüvel szolgáló étterem és rengeteg kiábrándító laoszi étel („noodle soup 100 Ft, zöldséges rizs 100 Ft) jár. Az egyik fénypont a főtt kukorica 50 Ft-ért, aminél finomabbat soha életünkben nem ettünk (na jó, Bangkokban), a másik a félig nyers, előre felvágva árult mangó 25 Ft-ért. A sör olcsó, átlagos.


A közlekedés északon drága és kényelmesebb a sok turista miatt, délen olcsóbb és szegényesebb, ide jóval kevesebben jönnek. A motorbérlés  (link) olcsó, mi ajánljuk. Északon csak be kell ugrani egy utazási irodába, és öt perc múlva a kezedben a jegy, délen vagy magadnak intézed, vagy a hotel segít.


A városnézés kevesebb, mint 500 Ft volt naponta, ez jóval több lehetne, ha felháborító (nem sok pénz, csak DK-Ázsiával összehasonlítva) összegért kajakoztunk vagy túráztunk volna. A szauna (250 Ft, nincs időlimit, masszázs után ingyenes) és a masszázs (1000 Ft/óra) nagyon olcsó, és ahol mi próbáltuk, ott remek volt. Nekünk a tubing is kimaradt a betegség miatt, de az nem drága, és mindenki ajánlja.


Az internetre viszonylag keveset költöttünk (100 Ft naponta), mert általában volt wifi a szobánkban vagy a lobbiban. Városonként változó, hogy mennyi az internet, óránként 200-tól 500 Ft-ig variál.

Vásárolni sem vásároltunk sokat, napi 500 Ft igazán nem sok. A luang prabangi éjszakai piacot leszámítva nem is nagyon van mit a hegyi szőtteseken kívül.

 

0 Tovább

feb28

Négyezer sziget vidéke, Laosz.

0 Tovább

feb27

Cica Luang Prabangban

0 Tovább

made in Laosz: Szabad felhasználású benzinmotor

Vízpumpa, kapagép, busz, tudja az ég, még mi. Az a legviccesebb, mikor a helyi vagányok nyomulnak rajta hússzal végig a falu főutcáján.

0 Tovább

Laoszi pro és kontra

 

szeret:
A csodálatos bagett szendvicset 200 Ft-ért Luang Prabangban.
Az emberek nyugalmát és lazaságát.
Az utakat. 3 éves LP még óva int a hosszabb buszutaktól, de mostanra teljesen korrekt állapotú aszfalt volt szinte mindenhol, amerre jártunk.
A folyókból kitermelt és napon szárított algát.
A növényi olajos szaunájukat.
A meghökkentő kinézetű hegyeket, hegygerinceket.
A hangutánzó madarat a paksei szálláson.
Az okosan felvágott mangót, amit a kalapos asszonyok nejlonban árulnak 100 Ft-ért a buszra felszállva. 6 óra éhezés után leírhatatlan élmény elropogtatni egy ilyet.
A Mekongot, ami valahogy mindenhol előbukkant.
A turistákat szállító járművekre csak véges számú embert lehet felterelni, ez a szám rá van ragasztva az oldalára
Az internetkávézót, ahol rózsaszín műbőr fotelekben fetrengve lehetett  netezni. Plusz hogy az egyik asztal billentyűzettartója minden gyanutlanra rászakadt.
A szállásokat. Messze a legjobb ár-érték arány eddig, le a kalappal.
A dzsungelt.
A sok majmot. Amikor reggel gibbon kiabálásra riadsz, és az ablakból nézed végig, hogy a telek hátuljában a szállótulajdonos banánt dobál fel nekik a fára, az menő.
A Kong Lo barlangot. (link)
Az eldugott, helyiek által főként a helyieknek üzemeltetett „all you can eat” ételstandokat.
A főtt kukoricát.
A kávéültetvényeket. Ott is főleg az árnyékfákat.
nem szeret:
A rengeteg turistát.
Az emiatt sokszor nevetségesen magasra felvert árakat.
Hogy nincs egy nyomorult rom sem.
A négyezer-szigetet (LINK). Az igénytelenség fellegvára.
A kondenzált tejet. Értetlenül állunk a jelenség előtt, tele vannak bivallyal és tehénnel, minden adott a friss tejhez.
Az ételeket. Unalmasak, elég igénytelenek.
A turistákat, akik egy fotó kedvéért egymást taposták hajnali hatkor vagy naplemetekor.
Az angol lányt, akitől Sára nem tudott levelet írni az internetkávézóban.

Szerettük:

A csodálatos bagett szendvicset 200 Ft-ért Luang Prabangban.

 

Az emberek nyugalmát és lazaságát.


Az utakat. 3 éves LP még óva int a hosszabb buszutaktól, de mostanra teljesen korrekt állapotú aszfalt volt szinte mindenhol, amerre jártunk.


A folyókból kitermelt és napon szárított algát.


A növényi olajos szaunájukat.


A meghökkentő kinézetű hegyeket, hegygerinceket.


A hangutánzó madarat a paksei szálláson.


Az okosan felvágott mangót, amit a kalapos asszonyok nejlonban árulnak 100 Ft-ért a buszra felszállva. 6 óra éhezés után leírhatatlan élmény elropogtatni egy ilyet.

A Mekongot, ami valahogy mindenhol előbukkant.

Hogy turistákat szállító járművekre csak véges számú embert lehet felterelni (ez a szám rá van ragasztva az oldalára), és ezt gyakran be is tartják.

Az internetkávézót, ahol rózsaszín műbőr fotelekben fetrengve lehetett  netezni. Plusz hogy az egyik asztal billentyűzettartója minden gyanutlanra rászakadt.

A szállásokat. Messze a legjobb ár-érték arány eddig, le a kalappal.

A motorozást a Bolaven-felföldön.

A rengeteg többnyire megsimogathatóan tiszta kölyökkutyát.

A dzsungelt és a kevésbé dzsungeles erdőket is.

A sok majmot. Amikor reggel gibbon kiabálásra riadsz, és az ablakból nézed végig, hogy a telek hátuljában a szállótulajdonos banánt dobál fel nekik a fára, az menő.

A Kong Lo barlangot.

Az eldugott, helyiek által főként a helyieknek üzemeltetett „all you can eat” ételstandokat.

A főtt kukoricát.

A kávéültetvényeket. Ott is főleg az árnyékfákat.

Az igazi kávét.

És ezt a vízesést:

 

Nem szerettük:

A rengeteg turistát.

Az emiatt sokszor nevetségesen magasra felvert árakat.

Hogy nincs egy nyomorult rom sem.

A négyezer-szigetet. Az igénytelenség fellegvára.

A kondenzált tejet. Értetlenül állunk a jelenség előtt, tele vannak bivallyal és tehénnel, minden adott a friss tejhez.

Az ételeket. Unalmasak, elég igénytelenek.

A turistákat, akik egy fotó kedvéért egymást taposták hajnali hatkor vagy naplemetekor.

Az angol lányt, akitől Sára nem tudott levelet írni az internetkávézóban, mert fennhangon taglalta a bankkártyás pénzfelvételhez kötődő élményeit skype-on.

0 Tovább

feb26

Vastag a bőr a motorunk arcán

0 Tovább

feb25

Négyezer sziget négyezer salátája Laoszban.

0 Tovább

made in Laosz: Englao

Megunhatatlanul vicces.

0 Tovább

Laosz térkép

0 Tovább

made in Laosz: Konyha_Jutka nagyinak, Nagymamának, Teri nagyinak

Tipikus falusi konyha.

1 Tovább

made in Laosz: Jó lesz az még valamire

Ezt a csodát egy piacon találtuk. Éljen az újrahasznosítás.

0 Tovább

feb24

Laoszi piac.

0 Tovább

Kávétermesztés gyorstalpaló Laoszból

 

Még a lengyelektől hallottunk egy holland fazonról, aki Laoszban termeszt kávét, és ha már itt él, úgynevezett kávé-túrákat szervez a kávéföldjére: elmagyarázza a kávétermesztés mikéntjét az arra tévedő turistáknak. A falu, ahol él, szerepelt az eredeti motoros útvonalunkon is, úgyhogy gondoltuk megvizsgáljuk a hollandot a kávéval együtt.
A fickót egy tipikus ázsiai all-in-one garázs-lakás-üzlet-raktár  épületben találtuk meg Paksongban. Itt lakik a feleségével és ismeretlen számú rokonával immár tíz éve. A tevékenység nem az ő újítása, a környéken minden épkézláb ember kávét termeszt a háza mögött. Az egészbe a felesége révén csöppent bele. Kellemesen bolond és végtelenül nyitott ember szarkasztikus humorral, kék szemekkel.
Ne de a kávéról: hát nem túl szép cserje. Két-három méter magasra nő, és pár év után, ha jól érzi magát, minden évben terem rajta fél kiló kávébogyó – amiből azonban csak 125 g kávébab. Lévén a kávécserje egy kis kurva, nem érzi mindenhol jól magát. Három apróságnak kell egybeesnie, hogy kegyeskedjen kávét teremni: ezer méter fölött kell élnie a trópusokon, ahol két évszak van egy vulkánon. Laoszban ez csak ezen a felföldön adott, mindenhol máshol karsztos hegyek és rizsföldek terpeszkednek.
A kávétermesztés egy óriási hazárdjáték a természettel, soktényezős türelemjáték. Mivel a talajon múlik leginkább, hogy milyen lesz a kávéd, hollandus barátunk tanácsa szerint soha ne végy egy darab vulkánt, hogy ott majd kávét termesztesz, vegyél inkább csak egy eladó kávéföldet, az már bizonyított.
Ha mégis vennél egy darab vulkánt (a Sára kedvéért vulkanikus eredetű talajt), el kell ültess helyes kis gödrökbe úgy néhányezer kávépalántát, majd gyomlálni őket három évig. A harmadik év fontos, nem szabad elbambulni: el kell ültetni az árnyékoló fákat! Laoszban guavát. Ezek egy hónap alatt behozzák a kávé három éves előnyét, és terebélyes lombokat növesztenek felette. De ő ezt szereti.
További három év amíg a bokor rájön, hogyan tud bogyót teremni, tehát az első kávédat a munka hatodik évében szüreteled kézzel. Szüret után egy géppel megfosztod a bogyót a magjától, majd a magot a napon hagyod megszáradni. Száradás után megpörkölöd a magvakat egy arra alkalmas fémedényben. Ha hosszan pörkölöd, kevésbé erős, ha rövidebb ideig, erősebb, keserűbb kávét kapsz. Ezután ugye már csak darálnod kell, aztán már le is főzheted.
A család sem vegyszereket, sem gépeket nem használ. A talaj nagyon köves, és az árnyékoló fák sem könnyítenék épp meg a gépek dolgát, úgyhogy marad a kézi munka 360 napon át 5 nap pihenővel. Az esős évszakban a gazt kapálják folyamatosan, a száraz évszak beköszöntével szüretelnek hónapokon át. Mivel a szemét kávé összevissza érik be, és az egyenletesen jó minőségű kávéhoz csak az érett bogyókat lehet leszedni, meglehetősen hosszúra nyúlik a szüretelés.
Az így termelt kávé a világ termelésének csak öt százalékát adja, a maradék kilencvenöt gépesített óriásgazdaságokból származik.
A gépesítés nagy hátránya, hogy az össze-vissza beérő kávét egyben szüretelik le, így a kávé kevésbé jó minőségű, más ízű lesz. Íme a varázsszavak, amiket a csomagoláson kell keress, ha kézzel szedett kávét szeretnél élvezni: „hand picked”, „shade-grown” vagy „shadow trees” „wet processed” (az utolsó a kávé héjának eltávolítási eljárására utal, a többi szövegértési feladat).
És a kedvencünk: mióta az emberek kávét isznak, azóta természtesen hamisítvány is létezik.A Lao Coffee néven vásárolható laoszi ital például kávéból, rizsből, cukorból, sóból és kemikáliákból áll. A gasztronómiailag rendkívül érzékeny laosziak ezt még meglöttyentik egy kis konzerves, édesített, kondenzált műtejjel. Nyami.
.

Még a lengyelektől hallottunk egy holland fazonról, aki Laoszban termeszt kávét, és ha már itt él, úgynevezett kávé-túrákat szervez a kávéföldjére: elmagyarázza a kávétermesztés mikéntjét az arra tévedő turistáknak. A falu, ahol él, szerepelt az eredeti motoros útvonalunkon is, úgyhogy gondoltuk megvizsgáljuk a hollandot a kávéval együtt.


A fickót egy tipikus ázsiai all-in-one garázs-lakás-üzlet-raktár  épületben találtuk meg Paksongban. Itt lakik a feleségével és ismeretlen számú rokonával immár tíz éve. A tevékenység nem az ő újítása, a környéken minden épkézláb ember kávét termeszt a háza mögött. Az egészbe a felesége révén csöppent bele. Kellemesen bolond és végtelenül nyitott ember szarkasztikus humorral, kék szemekkel.


Ne de a kávéról: hát nem túl szép cserje. Két-három méter magasra nő, és pár év után, ha jól érzi magát, minden évben terem rajta fél kiló kávébogyó – amiből azonban csak 125 g kávébab. Lévén a kávécserje egy kis kurva, nem érzi mindenhol jól magát. Három apróságnak kell egybeesnie, hogy kegyeskedjen kávét teremni: ezer méter fölött kell élnie a trópusokon, ahol két évszak van egy vulkánon. Laoszban ez csak ezen a felföldön adott, mindenhol máshol karsztos hegyek és rizsföldek terpeszkednek.


A kávétermesztés egy óriási hazárdjáték a természettel, soktényezős türelemjáték. Mivel a talajon múlik leginkább, hogy milyen lesz a kávéd, hollandus barátunk tanácsa szerint soha ne végy egy darab vulkánt, hogy ott majd kávét termesztesz, vegyél inkább csak egy eladó kávéföldet, az már bizonyított.


Ha mégis vennél egy darab vulkánt (a Sára kedvéért vulkanikus eredetű talajt), el kell ültess helyes kis gödrökbe úgy néhányezer kávépalántát, majd gyomlálni őket három évig. A harmadik év fontos, nem szabad elbambulni: el kell ültetni az árnyékoló fákat! Laoszban guavát. Ezek egy hónap alatt behozzák a kávé három éves előnyét, és terebélyes lombokat növesztenek felette. De ő ezt szereti.


További három év amíg a bokor rájön, hogyan tud bogyót teremni, tehát az első kávédat a munka hatodik évében szüreteled kézzel. Szüret után egy géppel megfosztod a bogyót a magjától, majd a magot a napon hagyod megszáradni. Száradás után megpörkölöd a magvakat egy arra alkalmas fémedényben. Ha hosszan pörkölöd, kevésbé erős, ha rövidebb ideig, erősebb, keserűbb kávét kapsz. Ezután ugye már csak darálnod kell, aztán már le is főzheted.

A család sem vegyszereket, sem gépeket nem használ. A talaj nagyon köves, és az árnyékoló fák sem könnyítenék épp meg a gépek dolgát, úgyhogy marad a kézi munka 360 napon át 5 nap pihenővel. Az esős évszakban a gazt kapálják folyamatosan, a száraz évszak beköszöntével szüretelnek hónapokon át. Mivel a szemét kávé összevissza érik be, és az egyenletesen jó minőségű kávéhoz csak az érett bogyókat lehet leszedni, meglehetősen hosszúra nyúlik a szüretelés.


Az így termelt kávé a világ termelésének csak öt százalékát adja, a maradék kilencvenöt gépesített óriásgazdaságokból származik.A gépesítés nagy hátránya, hogy az össze-vissza beérő kávét egyben szüretelik le, így a kávé kevésbé jó minőségű, más ízű lesz.

 

Íme a varázsszavak, amiket a csomagoláson kell keress, ha kézzel szedett kávét szeretnél élvezni: „hand picked”, „shade-grown” vagy „shadow trees” „wet processed” (az utolsó a kávé héjának eltávolítási eljárására utal, a többi szövegértési feladat).


És a kedvencünk: mióta az emberek kávét isznak, azóta természtesen hamisítvány is létezik.A Lao Coffee néven vásárolható laoszi ital például kávéból, rizsből, cukorból, sóból és kemikáliákból áll. A gasztronómiailag rendkívül érzékeny laosziak ezt még meglöttyentik egy kis konzerves, édesített, kondenzált műtejjel. Nyami.

 

 

2 Tovább

Négyezer sziget vidéke

 

A Mekong Dél-Laoszban, mielőtt kilép a országból szétválik ezernyi mellékágra, hogy létrehozzon a rizsföldek között egy csendes kis szigetvilágot. A folyó teljes hosszát nézve itt a legszélesebb, és a sok kis szigetecske tényleg nagyon szép, nyugalmas. Eredetileg kajakozni, hajózni, úszkálni, tengeni-lengeni jártak ide a turisták. Aztán persze az erre járó nyugati fiatalok egyre nagyobb tömege miatt az egyik sziget hamar átalakul Szigetté. Annak minden tartalma nélkül. Sajnos a többi szigetre idő hiányában nem hajóztunk el (azok még őrzik az eredetiséget valamennyire), de itt nem éreztük jól magunk.
A fiataloknak annyi jött le, hogy remek hely ez a csoportos fűszívásra és alkoholizálásra. A hely mára egy komplett falunyi füstölgő hippit, tetovált junkie-t és a miniszoknyás, kisminkelt nőiket tartja el. Minden egyes falusinak van egy-két kiadó, lábakon álló, silány kalyibája, amikor a gazda hazaér, már nem bánja, hol alszik. A csónakkikötőhöz közelebb lévők már a rizstermesztéssel is felhagytak, és kocsmában szolgálják fel a sört meg a „happy” (értsd füves) pizzát.
Az egész hely olyan mintha kelet-európai fesztiválról leválasztanánk a fellépőket, az érdekességeket, tulajdonképpen mindent, amit érdemes csinálni, majd legalizálnánk a kábítószereket.
Nekünk a következő problémáink voltak ezzel a jelenséggel:
A folyamatosan készen lévő klientúrát kiszolgáló éttermek és kocsmák színvonala borzasztó. A pincérek(hehh) flegmák, a kaja kifejezetten rossz, a sör meleg, a helyek mocskosak és igénytelenek. Az egyik helyen például a negyedik asztalnál tudtunk végül leülni, a többinél az ételmaradék, ragacsos kitudjami fedett mindent.
Esténként az addigra alapon lévő srácok és lányok levetik a napközben viselt len-hippi-raszta-bobmarley felszerelésüket a réjbennel együtt, felveszik az izomtrikót és a miniszoknyát, és a három házzal arrébbi bungalló-kocsmában állatodnak hajnalig. Mivel nincsenek fellépők vagy dj-k, az erőszakosabb i-pod tulajdonos zenei ízlése dominálja az estét és a környékbeli alvók álmait.
A laoszi élet leginkább a családról és az életbenmaradásról szól. Kereskedő nép, hamar megtanulták, hogy a külföldinek sört meg füvet kell adni, meg egy koszos lukat, végül ki kell írni hogy „happy family” és már jönnek is lakni a tyúkól helyére. Mindezen túl azonban nem szocializálódnak az ideáramló nyugatiakkal, fel alá biciklizgetnek, egymással csevegnek, kíváncsian, értetlenül szemlélik az eseményeket, néha kínosan érzik magukat. Máshol igenis meg lehet velük inni egy sört vagy egy vizes whiskyt, és haverkodás is van.
Jó, hogy a laosziak találtak megélhetést, és az égvilágon semmi bajom nem lenne az ilyen hippifalvakkal, ha erre fogékonyabb népek szigetein építenék őket. Szerbiában mondjuk vagy Ukrajnában vagy akár Magyarországon, még talán el is mennék, és talán élvezném is, ha lenne még valamit csinálni az önpusztításon kívül. Mondjuk játszana az Eagles of Death Metal.

A Mekong Dél-Laoszban, mielőtt kilép a országból szétválik ezernyi mellékágra, hogy létrehozzon a rizsföldek között egy csendes kis szigetvilágot. A folyó teljes hosszát nézve itt a legszélesebb, és a sok kis szigetecske tényleg nagyon szép, nyugalmas. Eredetileg kajakozni, hajózni, úszkálni, tengeni-lengeni jártak ide a turisták. Aztán persze az erre járó nyugati fiatalok egyre nagyobb tömege miatt az egyik sziget hamar átalakul Szigetté. Annak minden tartalma nélkül. Sajnos a többi szigetre idő hiányában nem hajóztunk el (azok még őrzik az eredetiséget valamennyire), de itt nem éreztük jól magunk.


A fiataloknak annyi jött le, hogy remek hely ez a csoportos fűszívásra és alkoholizálásra. A hely mára egy komplett falunyi füstölgő hippit, tetovált junkie-t és a miniszoknyás, kisminkelt nőiket tartja el. Minden egyes falusinak van egy-két kiadó, lábakon álló, silány kalyibája, amikor a gazda hazaér, már nem bánja, hol alszik. A csónakkikötőhöz közelebb lévők már a rizstermesztéssel is felhagytak, és kocsmában szolgálják fel a sört meg a „happy” (értsd füves) pizzát.


Az egész hely olyan mintha kelet-európai fesztiválról leválasztanánk a fellépőket, az érdekességeket, tulajdonképpen mindent, amit érdemes csinálni, majd legalizálnánk a kábítószereket. Nekünk a következő problémáink voltak ezzel a jelenséggel:

A folyamatosan készen lévő klientúrát kiszolgáló éttermek és kocsmák színvonala borzasztó. A pincérek(hehh) flegmák, a kaja kifejezetten rossz, a sör meleg, a helyek mocskosak és igénytelenek. Az egyik helyen például a negyedik asztalnál tudtunk végül leülni, a többinél az ételmaradék, ragacsos kitudjami fedett mindent.


Esténként az addigra alapon lévő srácok és lányok levetik a napközben viselt len-hippi-raszta-bobmarley felszerelésüket a réjbennel együtt, felveszik az izomtrikót és a miniszoknyát, és a három házzal arrébbi bungalló-kocsmában állatodnak hajnalig. Mivel nincsenek fellépők vagy dj-k, az erőszakosabb i-pod tulajdonos zenei ízlése dominálja az estét és a környékbeli alvók álmait.


A laoszi élet leginkább a családról és az életbenmaradásról szól. Kereskedő nép, hamar megtanulták, hogy a külföldinek sört meg füvet kell adni, meg egy koszos lukat, végül ki kell írni hogy „happy family” és már jönnek is lakni a tyúkól helyére. Mindezen túl azonban nem szocializálódnak az ideáramló nyugatiakkal, fel-alá biciklizgetnek, egymással csevegnek, kíváncsian, értetlenül szemlélik az eseményeket, néha kínosan érzik magukat.

Máshol igenis szoktak velük inni egy sört vagy egy vizes whiskyt a szuperlaza angolok. Olyan ez a hely, mint egy a látnivalók mellett felállított karám, ahova unottan beterelték a népet x dollárért, hogy ne kószáljon már mindenfelé, ott készítse ki magát.


Jó, hogy a laosziak találtak megélhetést, és az égvilágon semmi bajom nem lenne az ilyen hippifalvakkal, ha erre fogékonyabb népek szigetein építenék őket. Szerbiában mondjuk vagy Ukrajnában vagy akár Magyarországon, még talán el is mennék, és talán élvezném is, ha lenne még valamit csinálni az önpusztításon kívül. Mondjuk játszana az Eagles of Death Metal.

 

 

1 Tovább

made in Laosz: Piac

Az autentikus ázsiai piac Laosz egyik fénypontja volt nekünk.

Nekünk is nagy élmény volt, de az árusoknak még nagyobb. A követő tekintetek alapján nem sok nyugati látogatta meg eddig ezt a dél-laoszi piacot.

0 Tovább

feb23

Bolaven plató, Laosz

0 Tovább

Kávéföld, vízesés, 100 cc

A barlang után még délebbre buszoztunk Pakse-ig, ami a térség nagyvárosa (értsd a terület legnagyobb porfészke). Igazából a közelben elterülő Bolaven plató volt az úticél, ahova a bevállalósabb turista motorral indul kávé- és vízesés felderítő útra.

Mi nagyon bevállalósak vagyunk, úgyhogy uccu neki, kibéreltünk három napra egy motort, és a cuccunkat egy kedves állatbarát (itt meg kell álljak egy pillanatra, hogy néhány sorral adózzak a kedves retrievernek, aki kínzó kutyahiányomat olyan odaadóan elégítette ki; végre egy kutya, ami arra van, hogy foglalkozzanak vele, nem arra, hogy megegye a maradékot és verekedjen a többiekkel) hotelben hátrahagyva nekivágtunk a fennsíknak.

Olyan ezerháromszáz méteren motoroztunk tehát három napot. Az út mentén rengeteg vízesést szemléltünk meg: olyan sokat, hogy nem próbálkozom meg a nevek és a képek összecsatolásával, különben is arra jutottam, hogy a vízesések nem az én világom.

Lehet, hogy csak az irigység miatt, hogy én nem úszkálhattam bennük, mint Marci (immáron két hete fáj a torkom), de három vízesés után már egyre nehezebben lelkesedtem fel, ha a víz egy magasabb pontról leesett egy alacsonyabbra. Összefolyik, hogy melyik mikor volt és mi volt a neve, szépek a képek, ez legyen elég.

 

A vízesések mellett még két okból jön ide az ember. Egyrészt híres kávétermesztő vidék ez olcsó és finom kávéval (erről lesz egy Kávés Poszt), másrészt itt megtapasztalhatod az igazi vidéki Laoszt izgatott, integető gyerekekkel, keményen dolgozó parasztokkal, végtelen mennyiségű, gyönyörű baromfival és egyedi, eddig csak itt látott stílusú, több házikóból összeálló, féltégla-félfa házakkal.

Kevesebb, mint 4000 Ft a motorért, 1500 Ft a benzinért, és három napod van az igazán nem drága laoszi vidéken.

Míg a laosziak véget nem érő nyugalma és nemtörődömsége a város fenszi éttermeinek és francia kávézóinak pincéreiként kifejezetten idegesítő, itt természetes és mosolyra fakaszt. Inkább hozzájuk lassulsz és kényelmesedsz te.

A turisták száma érezhetően lecsökkent, a vízeséseket kivéve nem is nagyon láttunk nyugatit. Ezzel persze az jár, hogy szó szerint megáll az élet, ha belépsz egy étterembe/kocsmába, ez a kettő itt egy és ugyanaz. De ezt mi már megszoktuk valahol India felénél. A másik kényelmes következmény, hogy nagyon olcsóak a szobák. Ezer Ft-ért tévés, meleg vizes szobával még soha nem találkoztunk ezelőtt.

Végre nem volt nálunk sok cucc, végre akkor álltunk csak meg az út mentén pisilni, mikor nekünk tetszett, végre igazán szabadnak éreztük magunk. Szuper volt, csak a torkom ne fájt volna.

0 Tovább

feb22

Luang Prabang, Laosz

0 Tovább

made in Laosz: Enni

A rengeteg húson és a ragacsos rizsen kívül nagyjából háromféle dolgot rendelhetsz.

A zöldséges rizst,

a zöldséges tésztát

és a Marcinak megunhatatlan, Sára által eléggé utált zöldséges tésztalevest.

 

Mondjuk ő is csak szója/hal/csiliszósszal jól meglocsolva szereti.

0 Tovább

made in Laosz: Repülőmókus

Egy piacocskán találtuk ezt az eladó repülőmókust. Annyira lesokkolódtunk, hogy nem kérdeztük meg, hogy mennyibe kerül, illetve mire is kéne ez nekünk elviekben.

0 Tovább

feb21_Majának.

Laoszi piacon. Fekete-fehér pöttyös nem volt.

1 Tovább
«
123

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Utolsó kommentek