Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BangkokSára

Nagyon szeretem Bangkokot.

Végtelenül csajos.

Tolong a gyümölcs.

 

Félelmetes mennyiségű és méretű tematikus pláza van. Ez épp elektronikai.

 

Erős és divatos a kortárs művészet.

Rohadt jó boltok vannak.

Ezerféle étellehetőség van.

Szeretem a belváros üveg-acél hightech-jét.

Egyszerűen csak jó itt lenni.

0 Tovább

Bangkok, a konzumálom

 

Mianmar csodálatos volt, de kényelmesnek, pihentetőnek egyáltalán nem mondanám. Elég fáradtan, nyűgösen és nagyon-nagyon éhesen érkeztünk vissza Bangkokba. Szerencsére ez a város valószínűleg az egyik legalkalmasabb arra Délkelet-Ázsiában, hogy az ember minden nyugati szükségletét és mocskos vágyát kielégítse.
Úgyhogy mélyre merültünk a konzumálás gyönyöreiben.
Ettünk-ittunk:
Halálra ettük magunkat jobbnál jobb thai ételekkel, friss zöldséglevesekkel, halakkal, kagylóval, rákkal. Tonnaszámra vettük a gyümölcsöt: ananászt, guavát, görögdinnyét, mangót.
Voltunk egy remek kínaiban, ettünk sok szusit, kávéztunk igazi főzött kávét.
Marci sörözött, én ettem aranyos kis sült virsliket az albérleti vacsik emlékére. A sörből már meg tudok inni 3 kortyot.
Ettünk pizzát, voltunk a Burger Kingben és a McDonaldsban is.
Ettünk indiait többször is, elkezdett nagyon hiányozni mindkettőnknek.
Fagyiztunk, szotyiztunk, thai palacsintáztunk (én nutellást, marci kakaós-banánost), aszalt gyümölcsöztünk.
Koktéloztunk, turmixoztunk, jegeskávéztunk.
Voltunk moziban. Sajnos nem volt túl jó a kínálat, úgyhogy választottunk egy fiúst, egy lányost és egy gyerekest, hogy mindannyian jóllakjunk.
Megnéztük a Tron-t, ami szar volt, de látványos és kúl.
Megnéztük a Megamind-ot, ami csak aranyos volt, de 3D-s és színes.
És megnéztük a Burleusqe-et, ami szar volt, de eléggé picsás, hogy újra csajnak érezzem magam.
A thai popkorn fényévekre van a magyartól. Csak sima sósat kértünk, de természetesen ötféle ízben volt ingyen kostolóval, hogy a személyiségedhez és a filmhez legjobban illőt választhasd.
Voltunk akváriumban. Jó volt, de továbbra sem értjük, hogy mi kerül ezen ennyibe. Egyetlen dologgal tudott többet a Camponánál, kipróbálhattunk a fish-spat. (link) Talán nagyobb is volt, de erre nem emlékszem már.
Plázáztunk és piacoztunk. Keseregtünk, hogy miért lehet itt százszor jobb ruhákat venni, mint otthon sokkal olcsóbban, ezzel párhuzamosan lelkesen felfrissítettük a ruhatárunk, Marci kapott napszemüveget és papucsot is. Küldtünk haza dobozt, lehet velünk izgulni, hogy ne lopjanak ki belőle semmit.
Interneteztünk egy kiadósat: frissítettük a blogot, válaszoltunk az e-mailekre, órákon át skype-oltunk és cseteltünk, ó és persze egy kicsit facebook-oztunk.

Mianmar csodálatos volt, de kényelmesnek, pihentetőnek egyáltalán nem mondanám. Elég fáradtan, nyűgösen és nagyon-nagyon éhesen érkeztünk vissza Bangkokba. Szerencsére ez a város valószínűleg az egyik legalkalmasabb arra Délkelet-Ázsiában, hogy az ember minden nyugati szükségletét és mocskos vágyát kielégítse.
Úgyhogy mélyre merültünk a konzumálás gyönyöreiben.

Ettünk-ittunk.

Halálra ettük magunkat jobbnál jobb thai ételekkel, friss zöldséglevesekkel, halakkal, kagylóval, rákkal. Tonnaszámra vettük a gyümölcsöt: ananászt, guavát, görögdinnyét, mangót.

Voltunk egy remek kínaiban, ettünk sok szusit, kávéztunk igazi főzött kávét.

Marci sörözött, én ettem aranyos kis sült virsliket az albérleti vacsik emlékére. A sörből már meg tudok inni 3 kortyot.

Ettünk pizzát, voltunk a Burger Kingben és a McDonaldsban is. Ettünk indiait többször is, elkezdett nagyon hiányozni mindkettőnknek.

Fagyiztunk, szotyiztunk, thai palacsintáztunk (én nutellást, marci kakaós-banánost), aszalt gyümölcsöztünk.

Koktéloztunk, turmixoztunk, jegeskávéztunk.

Voltunk moziban. Sajnos nem volt túl jó a kínálat, úgyhogy választottunk egy fiúst, egy lányost és egy gyerekest, hogy mindannyian jóllakjunk. Megnéztük a Tron-t, ami szar volt, de látványos és kúl. Megnéztük a Megamind-ot, ami csak aranyos volt, de 3D-s és színes. És megnéztük a Burleusqe-et, ami szar volt, de eléggé picsás, hogy újra csajnak érezzem magam.

A thai popkorn fényévekre van a magyartól. Csak sima sósat kértünk, de természetesen ötféle ízben volt ingyen kostolóval, hogy a személyiségedhez és a filmhez legjobban illőt választhasd.

Voltunk akváriumban. Jó volt, de továbbra sem értjük, hogy mi kerül ezen ennyibe. Egyetlen dologgal tudott többet a Camponánál, kipróbálhattunk a fish-spat. (link) Talán nagyobb is volt, de erre nem emlékszem már.

Plázáztunk és piacoztunk. Keseregtünk, hogy miért lehet itt százszor jobb ruhákat venni, mint otthon sokkal olcsóbban, ezzel párhuzamosan lelkesen felfrissítettük a ruhatárunk. Küldtünk haza dobozt, lehet velünk izgulni, hogy ne lopjanak ki belőle semmit.

Becsületünkre legyen, a rehabilitáció alatt elmentünk a Modern Art Centerbe is. Bangkokban elég izgalmas a modern művészet, és a legutóbbi ittlétünkkor egy másik múzeumban meglátogatott kiállítás nyugat-európai mércével is rendben volt, úgyhogy mindketten azt vártuk, hogy most majd lerobban a fejünk az ázsiai fiatalok formabontóan új formanyelvétől. Ehhez képest a hatalmas, sokemeletes, jól használható terekkel rendelkező múzeumban a galériákon és kézművesboltokon kívül két kicsi kiállítás volt összesen: két hercegnőé. Előbbiek felejthetőek, utóbbiak viszont kifejezetten viccesek voltak.

Az egyik hercegnő egy kedves, jólelkű, természetes és hamvas lélek, aki viszi magával mindenhová kis digitális gépét, és kattintgat jobbra-balra. Ezeket a családi vakációkon, hivatalos látogatásokon vagy csak szokásos sétáin készült fotókat aztán a világon az egyetlenként nem a D meghajtón veszejti el valami mappába, hanem óriásnyomatokat készíttet és kiállítja egy hatalmas múzeum legfelső emeletén. Jó neki. Rossz nekünk.

A másik hercegnő egy rejtélyesebb, nőiesebb, egyben vagányabb és öntudatosabb személyiség. Az ő kiállítása már élvezhetőbb volt, de halk gyanúnk szerint nem igazán miatta: ezen egy negyed Britney Spears-nyi háttérgárda kellett, hogy dolgozzon - ami ugye még mindig elég sok. Ez egy remekül megcsinált és ízlésesen külsőséges, de elég üres és ötlettelen korunk CSAJ illetve NŐ-érzését körbejáró tárlat volt Vogue utánérzés fotókkal és magvas Reader's Digest idézetekkel - mindkettő őfelségétől.

A belépőjegy ingyen volt - nem akarom tudni, hogy mibe került így ez az egész a thai államnak -, úgyhogy a thai kamaszok ellepték az épületet és minden lehetséges helyen és pózban lefotózták egymást a mobiljukkal. Mi őket kerülgetve végig sétáltuk az egészet, hogy aztán csalódottan visszakullogjunk második otthonunkba, az MBK Centerbe mozizni és vacsorázni.

Miután interneteztünk egy kiadósat: frissítettük a blogot, válaszoltunk az e-mailekre, órákon át skype-oltunk és cseteltünk, ó és persze egy kicsit facebook-oztunk, már készen álltunk, hogy tovább induljunk Észak-Thaiföldre, vissza Ázsiába.

0 Tovább

jan25

Bangkok, akvárium.

0 Tovább

Ko Lantáról Bangkokba

Bármennyire is kényelmes kis életet alakítottunk ki Ko Lantán, kötött a repülőjegyünk Mianmarba, úgyhogy összeszedelőzködtünk, elköszöntünk Ádzsibótól (LINK), és elindultunk Bangkok felé. A Krabiig tartó úton megtaláltuk a thai populáció mogorva és megpuhíthatatlan egyedeit: minden undok embert eldugtak Thaiföld e „jelentéktelen” pontján. Tudtuk mi, hogy nincs olyan, hogy mindenki kedves egy országban, háhá.

Az apró kis kellemetlenkedéseket gyorsan feledtette a kedves család, akinek a kávézójába keveredtünk a buszra várva. Vasárnap lévén az esélytelenek nyugalmával ücsörögtünk az asztalunknál a NatGeo kétéves Kína különkiadását olvasgatva, dominózva, teázgatva.

Elnéztünk a közeli Tescoba is, ami ugyanolyannak bizonyult, mint otthon, csak több volt az izé. Az ország szinte összes bankja képviseltette magát az épületben, és az ország szinte összes bankja képtelennek bizonyult rá, hogy az USD számlánkról USD-t tegyen a kis kezünkbe. Amit mi naivak természetesnek gondoltunk, az itt a legkevésbé sem volt az. A problémát elnapoltuk másnapra, mondván, Bangkokban majd nyilván dobálják utánunk a dollárt.

Az éjszakai buszunk délután 5-kor indult visszafelé. Ázsia tömegközlekedésének a külföldi számára legfontosabb és legvéresebb tulajdonsága az éjszakai „teamegállók” intézménye. Bizonyos időközönként (értsd: amikor végre elaludtál egy tolerálható pozícióban) a busz megáll, felnyomják a teljes világítást, valami öblös férfihang kiabál valamit, mindenki lekászálódik a buszról, és mintha ez a világ természetesebb dolga volna, iszik egy kis csájt vagy eszik egy-két halgolyót.

A thai-ok tökélyre vitték ezt a szép szokást: hajnali egykor olyan vásárcsarnokba érkeztünk, ahol a világ összes létező ételét meg lehetett venni a sült gesztenyétől az instant algán át a grillezett akármiig. A szokásos húsz perc helyett a buszunk eltűnt több, mint egy órára. Ez még az annyira rendíthetetlen ázsiaiaknak is sok volt, nem hogy nekünk. Nagy nehezen kiderítettük egy sráctól, hogy épp szerelik, úgyhogy a következő negyven percet sült gesztenye, ananász, narancslé, keksz és jaj még mennyi minden fogyasztásával töltöttük. Jó is az ilyesmi az éjszaka közepén.

A busz a kényszerszünet ellenére hamarabb ért Bangkokba, mint ígérte, hajnali 4-kor – miután Marci megkapta a kávéadagját – fogtunk egy taxit, hogy egy szállodába, de gyorsan. Egy véget nem érő forgalmi dugókkal terhelt út után bezuhantunk a „vörös lámpás negyed” szélén lévő legendás szállóba, és némi kötelező recepciós-új vendég játszma után kaptunk egy szobát.

A régivágású és önérzetes hotel minden négyzetmétere különféle intelmekkel, szabályokkal, jótanácsokkal, tanításokkal volt tele. A lobbiban elhelyezett könyvecskéktől az étlapba szúrt oldalakig minden a helyes és meglehetősen konzervatív életvitel alapvetéseit ontotta magából. A szexturizmust (fröcsögve) elítélő részek persze érthetőek és üdvözlendőek voltak, de korántsem gondolnánk a helyzetet olyan egyszerűnek, mint ahogy azt beállították. Csak idő kérdése, hogy Marci posztja megjelenjen a szexturizmusról a fotóinkkal.

A teljes nap elment a szükséges dolgok beszerzésére, mint ropogós új USD, útikönyv, fényképezőgép kábel. Ez utóbbihoz szükségünk lenne egy USB kábelre (akkora, mint ami a Nokiákba kell), de Bangkokban ez teljesen érthetetlen módon hiánycikk. Hétezer Forintnál olcsóbban nem találtunk, pedig nem keveset kerestük. Ha valakinek van ötlete, szívesen fogadjuk. Nagyon fáradtan és egy kicsit izgulva feküdtük le aludni, a repülőnk másnap hajnalban indult Yangonba, Mianmar exfővárosába.

0 Tovább

dec20

Bangkok, hajókikötő: pénztáros néni kisfia nagyon koncentrál a matekházira.

0 Tovább

dec17

Bangkok, Sára felfedezi a Jim Thompson-házat.

1 Tovább

dec15

Bangkok: készül az új felhőkarcoló.

0 Tovább

A thai király születésnapján

 

A király születésnapja thai-oknak olyan, mint nekünk augusztus huszadika, csak ebben talán több a lélek, mint a cirkusz. Tűzijáték, tömeg, pénzszórás és strandokról árusított hülye élelmiszerek persze itt is vannak, de egy icipicit tényleg ünnepszag van. Nekünk őscinikus magyaroknak megdöbbentő volt, hogy az emberek kétharmadán nemre és korra való tekintet nélkül az ünnep alkalmából készült rózsaszínű póló van a király jelképével. Azt írta az útikönyv, hogy a thai nép egyszerűen csak szereti a királyát, és aznap este nekünk is így tűnt: jó vagy rossz, de tényleg kritika nélkül szeretik.
Mi kicsit megkésve, de annál kíváncsibban csapódtunk a vonuló pink thai-okhoz. Kitódultunk az egyik soksávos lezárt főútra, ahol hamar az események sűrűjébe keveredtünk. Én esztelenül fotóztam, Marci nézelődött, a thai-ok izgatottan készülődtek. Volt egy-két kisebb tűzijáték is, de az igazi nagy szám egyértelműen a lampioneregetés volt.
Ingyen osztogatták a vékony kis fémdrótra feszített papírbúrából és egy egy kis éghető toastkenyérből (igaziból valami éghetőbe áztatott szövet) álló lampionokat, eleinte csak figyeltük és fotóztuk, ahogy lelkesen gyújtogatják és ha kellőképp feltöltődtek meleg levegővel elengedik őket, aztán nekünk is a kezünkbe nyomtak egyet. Boldogan eregettük a sajátunk, ekkor fotózott le egy hivatásos thai fotós, itt a kép, 'sajnos-hála ég' ezerszer szebb a mieinknél. Dobjatok össze nekünk egy még jobb fotógépre, ígérem, akkor kaptok majd ilyen csúcs minőségű fotókat.
Légballont eregetni csuda jó móka, de amikor ezer meg ezer világító lampion lebeg feletted, amerre csak a szem ellát, akkor érik csak be az élmény. Elképesztően szép volt. Sajnos a fotóink tényleg nem tudják visszaadni tökéletesen, amit láttunk, de minden fotós tudásunkat beleadtuk, hogy legalább megközelítsék.
A tűzijáték is szép, de ez nekünk jobban tetszett. Arról nem is beszélve, hogy személyesebb és olcsóbb is. Ha nem lenne nagyon tűzveszélyes, azt mondanánk, LAMPIONEREGETÉST AUGUSZTUS HUSZADIKÁN!

A királyuk születésnapja thai-oknak olyan, mint nekünk augusztus huszadika, csak ebben talán több a lélek, mint a cirkusz. Tűzijáték, tömeg, pénzszórás és strandokról árusított hülye élelmiszerek persze itt is vannak, de egy icipicit tényleg ünnepszag van. Nekünk őscinikus magyaroknak megdöbbentő volt, hogy az emberek kétharmadán nemre és korra való tekintet nélkül az ünnep alkalmából készült rózsaszínű póló van a király jelképével. Azt írta az útikönyv, hogy a thai nép szereti a királyát, de aznap este óta komolyan hisszük: jó vagy rossz, de tényleg egyszerűen csak szeretik - kritika nélkül.

Mi kicsit megkésve, de annál kíváncsibban csapódtunk a vonuló pink thai-okhoz. Kitódultunk az egyik soksávos lezárt főútra, ahol hamar az események sűrűjébe keveredtünk. Én esztelenül fotóztam, Marci nézelődött, a thai-ok izgatottan készülődtek. Volt egy-két kisebb tűzijáték is, de az igazi nagy szám egyértelműen a lampioneregetés volt.


Ingyen osztogatták a vékony kis fémdrótra feszített papírbúrából és egy egy kis éghető toastkenyérből

(igaziból valami éghetőbe áztatott szövet) álló lampionokat, eleinte csak figyeltük és fotóztuk, ahogy lelkesen gyújtogatják, és ha kellőképp feltöltődtek meleg levegővel elengedik őket, aztán nekünk is a kezünkbe nyomtak egyet. Boldogan eregettük a sajátunk, ekkor fotózott le egy hivatásos thai fotós, itt a kép, 'sajnos-hála ég' ezerszer szebb a mieinknél. Dobjatok össze nekünk egy még jobb fotógépre, ígérem, akkor kaptok majd ilyen csúcs minőségű fotókat.


Légballont eregetni csuda jó móka, de amikor ezer meg ezer világító lampion lebeg feletted, amerre csak a szem ellát, akkor érik csak be az élmény. Elképesztően szép volt. Sajnos a fotóink tényleg nem tudják visszaadni tökéletesen, amit láttunk, de minden fotós tudásunkat beleadtuk, hogy legalább megközelítsék.


A tűzijáték is szép, de ez nekünk jobban tetszett. Arról nem is beszélve, hogy személyesebb és olcsóbb is. Ha nem lenne nagyon tűzveszélyes, azt mondanánk, LAMPIONEREGETÉST AUGUSZTUS HUSZADIKÁN!

1 Tovább

Bangkok csónakkal és égimetróval

 

Miután végre visszanyertem a szabadságomat, és el tudtam hagyni a hotelszobát, elindultunk felfedezni a várost. A király születésnapja közeledtével a teljes palotanegyed el volt zárva a turisták elől, úgyhogy nem tudtuk a nyilvánvalóval kezdeni.
Nagy szerencse, hogy Bangkokban nagyon jól működő és kelet-európainak csúcsmodern tömegközlekedés van, úgyhogy, ha épp csak MENTÜNK valahova, az is élményszámba ment. Az én kedvencem a folyón le-föl közlekedő hajó. Kényelmesen és dugómentesen lehet hajókázni a paloták, templomok és felhőkarcolók között hömpölygő folyón. A - legalábbis pesti – közérthetőség kedvéért: mintha az 1-es villamos a Dunán járna. Még egyszer, de nem utoljára: BKV-T A DUNÁRA!
A szárazföldön az úgynevezett skytrain a módi, ami valljuk be, teljesen futurisztikus egy magyar embernek. Ez egy felüljárón közlekedő (többvonalas), szabad ég alatti metró. Vadiúj, tiszta, gondosan kitáblázott, és a lógást a minimumra szorító rendszerben működik. Ilyen egyszerűen és átláthatóan működő metró jegyrendszerhez még nem volt szerencsénk. Éljenek az újra felhasznált jegyek!
Vannak kevésbé izgalmas, elvétve légkondis buszok is, ezek a víz- és felhőkarcolószegény városrészeken járnak. A legritkább esetben vannak angolul feliratozva, a thai-ok közül pedig kevesen beszélnek érthetően angolul, úgyhogy buszozni kicsit nagyobb kihívás, de aki értelmes, annak van úgyis útikönyve busztérképpel, mi Thaiföldet megspóroltuk.
Bangkok valódi nagyváros, tehát mindent európai szükségletünk itt kellett kielégítenünk, minden hiányunk itt kellett pótolnunk a közelgő Mianmar, Laosz és Kambodzsa előtt. Jó sok időnk ment el a szükséges kozmetikumok (nem, nem alapozó, például fogkrém és naptej) és fényképezőgép alkatrészek beszerzésére, némi ruhatárfrissítésre és pláne az oly rég keresett bikini megvásárlására. Gondolom, sem férfinak, sem nőnek nem kell bizonygatnom, ebből nem az elsőt vettük meg.
A készletfeltöltés miatt lényegében egy napunk maradt érdemi városnézésre. A Jim Thompson-ház mellett döntöttünk, ami egyike Bangkok kevéske nem vallási és vásárlási látványosságainak. Jim barátunk egy amerikai katona volt, aki Thaiföldön csinálta meg a szerencséjét. A világháború után felvirágoztatta a thai selyemkereskedelmet, majd az így összeszedett pénzből építtetett egy hagyományos thai stílusú rezidenciát Bangkok külvárosában. Lelkes és jó ízléssel megáldott műgyűjtőként délkelet-ázsiai műtárgyak garmadáját vásárolta össze. Jim haláláról nem sokat tudni: egy malajziai nyaralásán soha nem tért vissza szokásos reggeli sétájáról. Sokféle elmélet létezik a széttépték a vadállatoktól a szándékos eltűnésig, de igazából nem lehet tudni, mi történt. Ma a teljes gyűjteménye a szobákban és a kertben van kiállítva: karbantartott és ízléses múzeum működik itt negyedóránként ingyen idegenvezetéssel.
A házak köré azóta felhőkarcolók épültek, egy kontrasztos múltidőbe váltasz jegyet. Az épületek fából készültek, egy kis kertet zárnak közre, ahol aprólékos műgonddal megtervezett girbe-gurba utacskák vezetnek ide-oda az óriási szobanövények és színes halakkal benépesített kőmedencék között. A legfeltűnőbb és minket legjobban megfogó a kert és a ház erős szimbiózisa volt. Nincs éles határ a kettő között, az örökös jóidő megengedi, hogy csak akkor zárd ki a belső térből a külsőt, ha nagyon muszáj.
Hatalmas szerencsénkre épp ittlétünkkor ünnepelték a király születésnapját. Egész Bangkok díszbe öltözött, nagyszabású ünnepségek voltak városszerte, estére pedig közös lampioneregetést ígértek. Ott voltunk a bulin, küldtünk az égbe miniléghajót és tapsoltunk együtt az őszintén lelkes helyiekkel, nemsokára elmeséljük részletesen.

Miután végre visszanyertem a szabadságomat, és el tudtam hagyni a hotelszobát, elindultunk felfedezni a várost. A király születésnapja közeledtével a teljes palotanegyed el volt zárva a turisták elől, úgyhogy nem tudtuk a nyilvánvalóval kezdeni.

 


Nagy szerencse, hogy Bangkokban nagyon jól működő és kelet-európainak csúcsmodern tömegközlekedés van, úgyhogy, ha épp csak MENTÜNK valahova, az is élményszámba ment. Az én kedvencem a folyón le-föl közlekedő hajó. Kényelmesen és dugómentesen lehet hajókázni a paloták, templomok és felhőkarcolók között hömpölygő folyón. A - legalábbis pesti – közérthetőség kedvéért: mintha az 1-es villamos a Dunán járna. Még egyszer, de nem utoljára: BKV-T A DUNÁRA!

 


A szárazföldön az úgynevezett skytrain a módi, ami valljuk be, teljesen futurisztikus egy magyar embernek. Ez egy felüljárón közlekedő (többvonalas), szabad ég alatti metró. Vadiúj, tiszta, gondosan kitáblázott, és a lógást a minimumra szorító rendszerben működik. Ilyen egyszerűen és átláthatóan működő metró jegyrendszerhez még nem volt szerencsénk. Éljenek az újra felhasznált jegyek!
Vannak kevésbé izgalmas, elvétve légkondis buszok is, ezek a víz- és felhőkarcolószegény városrészeken járnak. A legritkább esetben vannak angolul feliratozva, a thai-ok közül pedig kevesen beszélnek érthetően angolul, úgyhogy buszozni kicsit nagyobb kihívás, de aki értelmes, annak van úgyis útikönyve busztérképpel, mi Thaiföldet megspóroltuk.

 


Bangkok valódi nagyváros, tehát mindent európai szükségletünk itt kellett kielégítenünk, minden hiányunk itt kellett pótolnunk a közelgő Mianmar, Laosz és Kambodzsa előtt. Jó sok időnk ment el a szükséges kozmetikumok (nem, nem alapozó, például fogkrém és naptej) és fényképezőgép alkatrészek beszerzésére, némi ruhatárfrissítésre és pláne az oly rég keresett bikini megvásárlására. Gondolom, sem férfinak, sem nőnek nem kell bizonygatnom, ebből nem az elsőt vettük meg.
A készletfeltöltés miatt lényegében egy napunk maradt érdemi városnézésre. A Jim Thompson-ház mellett döntöttünk, ami egyike Bangkok kevéske nem vallási és vásárlási látványosságainak. Jim barátunk egy amerikai katona volt, aki Thaiföldön csinálta meg a szerencséjét. A világháború után felvirágoztatta a thai selyemkereskedelmet, majd az így összeszedett pénzből építtetett egy hagyományos thai stílusú rezidenciát Bangkok külvárosában. Lelkes és jó ízléssel megáldott műgyűjtőként délkelet-ázsiai műtárgyak garmadáját vásárolta össze. Jim haláláról nem sokat tudni: egy malajziai nyaralásán soha nem tért vissza szokásos reggeli sétájáról. Sokféle elmélet létezik a széttépték a vadállatoktól a szándékos eltűnésig, de igazából nem lehet tudni, mi történt. Ma a teljes gyűjteménye a szobákban és a kertben van kiállítva: karbantartott és ízléses múzeum működik itt negyedóránként ingyen idegenvezetéssel.

 


A házak köré azóta felhőkarcolók épültek, egy kontrasztos múltidőbe váltasz jegyet. Az épületek fából készültek, egy kis kertet zárnak közre, ahol aprólékos műgonddal megtervezett girbe-gurba utacskák vezetnek ide-oda az óriási szobanövények és színes halakkal benépesített kőmedencék között. A legfeltűnőbb és minket legjobban megfogó a kert és a ház erős szimbiózisa volt. Nincs éles határ a kettő között, az örökös jóidő megengedi, hogy csak akkor zárd ki a belső térből a külsőt, ha nagyon muszáj.

 


Hatalmas szerencsénkre épp ittlétünkkor ünnepelték a király születésnapját. Egész Bangkok díszbe öltözött, nagyszabású ünnepségek voltak városszerte, estére pedig közös lampioneregetést ígértek. Ott voltunk a bulin, küldtünk az égbe miniléghajót és tapsoltunk együtt az őszintén lelkes helyiekkel, nemsokára elmeséljük részletesen.

0 Tovább

High tech és pagoda: Bangkok

 

Mindenkinek legalább egy ismerőse volt már nyaralni Thaiföldön, mindenki hallott már sztorikat a gyönyörű tengerpartokról, a kedves thai-okról, a ping-pong show-król, nem beszélve a híresen gyönyörű nőkről. Mi is. Tehát van egy elég erős kép az országról az emberben, de valahogy a főváros kívül esik ezen. Nem egy modern metropolisz képe vetül eléd, ha Bangkokra gondolsz, legalábbis mi nem így képzeltük. Vannak „ázsiai” részek persze, de lényegében ez egy nyüzsgő nagyváros felhőkarcolókkal, Budapestet bőven felülmúló tömegközlekedéssel, hatalmas turistagettóval és gigantikus plázanegyeddel. Még nem merültünk el benne igazán mélyen, de egyelőre érdekes és nagyon élhető városnak tűnik.
Már a bangkoki reptérről a városba tartó buszon éreztem valami ámulatot, de ez akkor sehogy sem fért össze a fáradtsággal. Miután kialudtuk magunkat, átadhattam magam az őszinte rajongásnak, amit olyan sok nyugati turista él meg Bangkokban, és ami miatt olyan sokan telepednek le itt végleg. Bangkok végtelenül izgalmas város: a Nyugat fejlettsége és hatékonysága keveredik Ázsia sokféleségével és forgatagával.
Nemsokára Mianmarba megyünk, ezért megérkezésünk másnapján elrohantunk a mianmari nagykövetségre, hogy idejében megszerezzük a vízumunk. Mikor máskor, mint a sorban álláskor kiderült: Marci megbetegszik. Itt kezdődött utazásunk első 'a férfi nagyon beteg, a nő áldozattal ápol' mindenkinek ismerős fejezete. Szegény összeszedett valami gonosz baktériumot, ami olyan ramazurit csapott az emésztőrendszerében, hogy felülni se tudott wc-re szaladás nélkül.
Alapos és kitartó kórokozóként fittyet hányt a széntabletta és a paracetamol nagyobb adagjaira is, úgyhogy utolsó erőtlen kísérletként, hogy elkerüljük az antibiotikum szedését, bevettem magam egy patikába, hogy ide egy hasfogó csodagyógyszert gyorsan. Ázsia modern orvostudománya azonban nem idegenkedik az antibiotikum használatától, még ki sem tudtam mondani a hasmenés szót, a thai leányzó keze már a polcon kutatott az antibiotikum után. (Recept, mi? Hahaha.)
Di ti tám ödé, di án mong, án ining, mondta nekem hadarva, ő nem ér rá erre egész nap, ugye. Sorry?, kérdeztem én kedvesen és alázatosan, érezve a gyűlöletet. Di ti tám ödé, di án mong, án ining, ismételte el újra mérgesen, minden arcizmával azt kommunikálva, hogy nincs ideje egy gyengeelméjűvel társalogni, adjam oda a pénzt, és ha akarom, vegyem be mind egyszerre, neki aztán édes mindegy. Once again, please, mondtam én még kedvesebben, minden metakommunikációmmal azt üzenve, hogy minden az én hibám, hiszen az én angolomat választja el egy hajszál a kínaitól, és egy életem-egy halálom, én tényleg beadom mindet a Marcinak egyszerre, ha most sem sikerül, de adjon még egy esélyt.
Megszánt, és elszótagolta nekem a használati utasítást még egyszer, úgyhogy végül ki tudtam bogozni: this three times a day, this one morning, one evening (ez háromszor egy nap, ez egyet reggel, egyet este). Megvilágosodva és boldogan felmarkoltam a gyógyszereket, és hazamenekültem, hogy kikúráljam Marcit a rákfenéből.
Az elkövetkező három napban aztán nem volt sok dolgom. Minden türelmemre szükségem volt, de az összes háborús dokumentumfilmet végignéztem egy szó nélkül a különböző tévécsatornákon; megpróbáltam minél többféle „ehető” ételt felhajtani a 7/11-ben (LINK); igyekeztem elhitetni Marcival, hogy nem fog meghalni.
A betegség mélypontján éltük meg az utunk eddigi leghosszabb külön eltöltött idejét. Az „expressz” kiállított vízumunkért muszáj volt elmennem, úgyhogy magára hagytam Marcit kétnapi hideg élelemmel, vízzel és a keze ügyében a gyógyszereivel. Először voltam egyedül ilyen hosszan Ázsiában, de Bangkok turistabarát hely, esélyem sem volt eltévedni. A rendkívül komplex út (hajó, metró, gyaloglás) mintegy két órát vett igénybe, de egy kiadós sorban állás után büszkén és elégedetten siettem haza az útlevelet lengetve.
Marci idővel sikeresen meggyógyult, és nekiálltunk várost nézni, hamarosan mesélünk. Nagy mázlinkra most van a thai király születésnapja, az ezt ünneplő fesztiválról beszél mindenki, kíváncsian várjuk azt is.

Mindenkinek legalább egy ismerőse volt már nyaralni Thaiföldön, mindenki hallott már sztorikat a gyönyörű tengerpartokról, a kedves thai-okról, a ping-pong show-król, nem beszélve a híresen gyönyörű nőkről. Mi is. Tehát van egy elég erős kép az országról az emberben, de valahogy a főváros kívül esik ezen. Nem egy modern metropolisz képe vetül eléd, ha Bangkokra gondolsz, legalábbis mi nem így képzeltük. Vannak „ázsiai” részek persze

, de lényegében ez egy nyüzsgő nagyváros felhőkarcolókkal, Budapestet bőven felülmúló tömegközlekedéssel, hatalmas turistagettóval és gigantikus plázanegyeddel. Még nem merültünk el benne igazán mélyen, de egyelőre érdekes és nagyon élhető városnak tűnik.


Már a bangkoki reptérről a városba tartó buszon éreztem valami ámulatot, de ez akkor sehogy sem fért össze a fáradtsággal. Miután kialudtuk magunkat, átadhattam magam az őszinte rajongásnak, amit olyan sok nyugati turista él meg Bangkokban, és ami miatt olyan sokan telepednek le itt végleg. Bangkok végtelenül izgalmas város: a Nyugat fejlettsége és hatékonysága keveredik Ázsia sokféleségével és forgatagával.


Nemsokára Mianmarba megyünk, ezért megérkezésünk másnapján elrohantunk a mianmari nagykövetségre, hogy idejében megszerezzük a vízumunk. Mikor máskor, mint a sorban álláskor kiderült: Marci megbetegszik. Itt kezdődött utazásunk első 'a férfi nagyon beteg, a nő áldozattal ápol' mindenkinek ismerős fejezete. Szegény összeszedett valami gonosz baktériumot, ami olyan ramazurit csapott az emésztőrendszerében, hogy felülni se tudott wc-re szaladás nélkül.


Alapos és kitartó kórokozóként fittyet hányt a széntabletta és a paracetamol nagyobb adagjaira is, úgyhogy utolsó erőtlen kísérletként, hogy elkerüljük az antibiotikum szedését, bevettem magam egy patikába, hogy ide egy hasfogó csodagyógyszert gyorsan. Ázsia modern orvostudománya azonban nem idegenkedik az antibiotikum használatától, még ki sem tudtam mondani a hasmenés szót, a thai leányzó keze már a polcon kutatott az antibiotikum után. (Recept, mi? Hahaha.)


Di ti tám ödé, di án mong, án ining, mondta nekem hadarva, ő nem ér rá erre egész nap, ugye. Sorry?, kérdeztem én kedvesen és alázatosan, érezve a gyűlöletet. Di ti tám ödé, di án mong, án ining, ismételte el újra mérgesen, minden arcizmával azt kommunikálva, hogy nincs ideje egy gyengeelméjűvel társalogni, adjam oda a pénzt, és ha akarom, vegyem be mind egyszerre, neki aztán édes mindegy. Once again, please, mondtam én még kedvesebben, minden metakommunikációmmal azt üzenve, hogy minden az én hibám, hiszen az én angolomat választja el egy hajszál a kínaitól, és egy életem-egy halálom, én tényleg beadom mindet a Marcinak egyszerre, ha most sem sikerül, de adjon még egy esélyt.


Megszánt, és elszótagolta nekem a használati utasítást még egyszer, úgyhogy végül ki tudtam bogozni: this three times a day, this one morning, one evening (ez háromszor egy nap, ez egyet reggel, egyet este). Megvilágosodva és boldogan felmarkoltam a gyógyszereket, és hazamenekültem, hogy kikúráljam Marcit a rákfenéből.


Az elkövetkező három napban aztán nem volt sok dolgom. Minden türelmemre szükségem volt, de az összes háborús dokumentumfilmet végignéztem egy szó nélkül a különböző tévécsatornákon; megpróbáltam minél többféle „ehető” ételt felhajtani a 7/11-ben; igyekeztem elhitetni Marcival, hogy nem fog meghalni.


A betegség mélypontján éltük meg az utunk eddigi leghosszabb külön eltöltött idejét. Az „expressz” kiállított vízumunkért muszáj volt elmennem, úgyhogy magára hagytam Marcit kétnapi hideg élelemmel, vízzel és a keze ügyében a gyógyszereivel. Először voltam egyedül ilyen hosszan Ázsiában, de Bangkok turistabarát hely, esélyem sem volt eltévedni. A rendkívül komplex út (hajó, metró, gyaloglás) mintegy két órát vett igénybe, de egy kiadós sorban állás után büszkén és elégedetten siettem haza az útlevelet lengetve.


Marci idővel sikeresen meggyógyult, és nekiálltunk várost nézni, hamarosan mesélünk. Nagy mázlinkra most van a thai király születésnapja, az ezt ünneplő fesztiválról beszél mindenki, kíváncsian várjuk azt is.

0 Tovább

madein

blogavatar

Marci és Sára izzad a Távol-Keleten. írjatok nekünk: marton.sebok@freemail.hu

Legfrissebb bejegyzések

2011.03.18.
2011.01.25.
2010.12.20.

Utolsó kommentek